Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Pesti Lokista

12 bejegyzést írt és 41 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Szinte óránként érkeznek a bejelentések arról, hogy milyen drasztikus intézkedéseket hoznak a koronavírus terjedésének megfékezésére az európai országok, jellemzően betiltanak minden nagyobb rendezvényt, bezárják az élelmiszerboltokon és patikákon túl az üzletek jó részét és az iskolákat, az…..
Pesti Lokista 2020.03.14 18:32:11
@verkagrafomanka: segíts kérlek, mert a leveled után újra megpróbáltam és elakadok ugyanott: a folyamat végén. nem enged tovább lépni amikor kiválasztom az új dátumot.
és nem csak én jártam így: forum.index.hu/Article/showArticle?t=9166536&la=153554411
itt a többiek ugyanúgy elakadtak.
kifelé ma utaztunk volna vissza pedig 03.16-án, arról még nem késtünk le. köszi a segítséget előre is.
Hello Barátaim, Igazság szerint voltunk már a legutolsó beszámolóm óta is csehben, de az valahogyan kimaradt - nem baj, most bepótolom bőséggel az írást. A mostani utunkra először vonattal akartunk kifelé is menni, de a MÁV annyira okosan áraz, hogy repülővel fele annyiba került, így maradt végül…..
Pesti Lokista 2019.07.25 13:10:43
@nyelv-ész: ha már a Budweiserre kérdeztél rá ( a csehek soha nem mondják, hogy "Bud" ", hanem hogy "Budvar" ) akkor ezen az úton talán a leggyengébb volt. Amivel jobb volt mint itthon: ez 12-es volt és friss!
Az Orbán Viktor által ellenőrzött médiát a józan ész csak tartós szellemi károsodás veszélye mellett nézi, olvassa. Ezért is nem kapcsol oda, nem vesz tőle lapot, és egyáltalán figyelembe sem veszi az ott közölteket. Az ennél a médiánál dolgozó véglény szerű szerkesztők nagyon vigyáznak a magukat…..
Hosszútáv blog Szabad-e szabadon? 2018.07.26 10:00:00
Ártatlan arccal futottam kifele a biai erdőből a munkanap megérdemelt zárásaként. Péntek volt, napszállta, hőguta, két kilométer a parkolóig, kb. tíz a lábamban. Egy utolsó emelkedő, egy hosszú egyenes. Ritka pillanat, szemből érkezett egy futó, bevártam, hogy köszönjek neki. Akkor realizáltam, hogy…..
Pesti Lokista 2018.07.27 19:22:12
@taga20 : ez ez nem lesz így te beteg állat, de veled szívesen összefutnék.
Pesti Lokista 2018.07.27 19:27:06
@Ekrü: egyetértek.
Pesti Lokista 2018.07.27 19:30:04
@MagyarPéter: nem, zuhanyozni nem "felöltözve szoktam", de ott egyedül vagyok és nem mutogatom magam - kéretlenül - másoknak.

"próbáld ki te is, mielőtt ítélkezel mások felett" - nem, nem fogom kipróbálni, mivel tekintettel vagyok arra, hogy gyerekek vagy akár olyan felnőttek is járhatnak arra, akik nem kíváncsiak rám.
A mostani, 2018-as márciusi hosszú hétvége, remek alkalmat nyújtott egy rövidebb, újabb csehországi látogatásra. Aki a blogomat olvassa, az tudja, hogy már nagyon kevés olyan része van a sörök földjének, ahol még nem jártam, Znojmo és környéke is ilyen. Mivel most csak két éjszakásra terveztük az…..
  Duplatesi óra Egerben, az Úr 2017. évében.Felavatták a futópályát, de kivezényelték a diákokat tapsolni a Szentmarjay Stadionba. Egy érintett anyuka írt nekünk illetve az olvasóknak egy beszámolót: 8-9. órában kivezényelve a gimisek, mert kell a biodíszlet! A Szentmarjay stadionban "kedvenc"…..
Pesti Lokista 2017.10.01 21:33:55
Szeptember 2-án szép nap virradt ránk ( még akkor ) a nap is sütött - és végre újra indultunk Csehországba. Heten, mint a gonoszok, de valójában csak nagyon szomjasan vártuk a ránk váró csodákat. Utunk végcélja, ezúttal egészen a lengyel határnál volt, ahol Európa egyik legszebb hegyi kilátója várt…..
A drámai cím nem véletlen. A májusi napsütés ezen a pénteken, egészen 27 fokig emelte a hőmérsékletet, bár előzetesen már olvastuk, hogy közeledik a hidegfront. Sebaj, gondoltuk A.-val, akivel hónapok óta terveztük ezt az utat, ma még meleg lesz, jobban fogy a sör is. Kivételesen a lányok is…..
Üdvözlöm!  3 gyermekes családapa vagyok, BÁR (KHR) listás, így csak 2,2 millió forintot kapunk a gyermekek után. Ehhez a feltétel egy minimum 60nm hasznosítható alapterülettel rendelkező ház. Lehetőségem van venni egy házat, de abban csak 55 nm a szobák, konyha, WC, belső területe. A kérdésem a…..
Pesti Lokista 2016.07.27 18:52:37
Ismét itt a nyár! Kora reggeltől késő estig flangálhatunk világosban, a gyerekek suli után is játszhatnak a játszótéren, rohangálhatnak a parkban. A kutyánk, aki még mindig fél kicsit a sötétben, boldogan fetrenghet a frissen nyírt fűben a reggeli és az esti séta során is. Kirándulhatunk,…..
A Facebookon megalakult CSOK károsultak csoportjában olvastam egy vélhetően fideszes kötődésű emberkének a kommentjeit (aztán ez az ember emailben engem is elküldött a picsába), ami miatt billentyűzetet ragadtam. Nem látom értelmét privátban bizonygatni szellemi képességeit. Sokkal inkább tartozik a…..
Amikor nem a barátaimmal, hanem a Lányokkal ( a párom és a két kislányom ) megyünk Csehországba, akkor mindig igyekszem úgy összeállítani az útvonalat, hogy az ne csak nekem, hanem az Ő számukra is érdekes legyen. Azért írok erről az utunkról, mert vannak benne olyan célpontok, amerre magyarok nem,…..
Amikor anno még NDK-ba jártunk a barátaimmal, 3x vagy 4x is, mindig elment a vonatunk itt, az Elba partján. 17 óra 10 -kor indult a 12 kocsis Metropol expressz a Nyugatiból, ami másnap reggel 10 -kor ért ( kelet ) Berlin - Lichtenbergbe, ahová akkor járt a pesti vonat. Hajnalban haladtunk át a…..
Pesti Lokista 2016.05.01 07:28:27
@Honziku: értékes hozzászólás, köszönöm! ha megyek még arra, feltétlenül kipróbálom és frissítem vele a cikket.
Pesti Lokista 2016.05.01 07:30:11
@treffhetes: akkor ebbe pont beletaláltam, mert csak úgy "érzésre" alapozva jutottak eszembe az indiános filmek. köszi.
Pesti Lokista 2016.05.01 20:08:26
@Árva Gabriella: köszönöm!
A hely, ahol senki sem járt: OSTRAVA   Mivel is kezdőhetne egy jó kis cseh sörtúra szervezése? Leülsz a térkép elé és átgondolod, hogy melyik az a szeglete Csehországnak, ahol még se a barátaid se Te nem jártatok? Ráadásul értelmes távolságon belül van, belefér a 3 napos hétvégébe és igazi…..
Pesti Lokista 2016.04.20 20:51:51
@Skunkworks: Igen, a repülő nap jó program én is gondolkozom rajta. Majd írok részletesebben a kajákról, még jönnek posztok. Ha mész oda, akkor ne hagyd ki a Tátra autó múzeumot.
Pesti Lokista 2016.04.21 15:13:00
@Árva Gabriella: Kedves Gabi, kérlek kövesd a blogot, jönnek majd kajás fotók is! üdv.
Pesti Lokista 2016.04.21 15:14:12
@hutník: Igen, nem rossz a Dudák, személyesen ittam a strakonice-i sörgyárban, majd írok arról is!
Mármint az Orbán és Csányi, de erről lejjebb! Amikor a magyar labdarugó válogatott Prágában játszott, remek alkalomnak tűnt, hogy mi is a tiszteletünket tegyük - persze kellő mennyiségű sörgyár látogatással fűszerezve. Útnak is indultunk P. Audijával, reggel, időben, mert este már meccs volt a…..
Pesti Lokista 2016.04.21 14:59:36
@pikírt ódamondó: Kedves Barátom, senki sem mondta vagy írta, hogy ma volt a meccs. Viszont, mivel most jutott eszembe, hogy blogot indítok a témában, ezért előre szólok, hogy jön még olyan sztori, ami nem tegnap, hanem az elmúlt 5 évben történt. Itt igazából nem a meccsen van a hangsúly, a helyek amelyekről írok, még állnak és aktuálisak, azóta is többször jártam arra.
Neked is jó szórakozást. Üdv.
A Liszt Ferenc tér már régóta a város egyik olyan központja, ahol rengeteg életérzés találkozik, és számos lehetőségünk van abból választani, mit is szeretnénk enni, ha megéhezünk. A Seasons Bistro ezek közül is kiemelkedik - máris mutatjuk, hogy miért...
Pesti Lokista 2016.04.20 14:05:54
Szem elekerekedik, hang fennakad. Jesszus! A két punk (Hara'Punk) fenegyerek ismét alkotott. Homlokon tókcsókolni a sok vásott ínyű kispolgárt. Egy svanykás ízvilágú sörrel. - A sör: savanyú-gyógynövényes szájvízre hajaz, határozottan ellenpontozza a sok mézes puszedlit, édességet, tortát.…..
A sörkészítés szinte egyidős az emberiséggel, ráadásul a sörözés jótékony hatással van az egészségre, Nagy Feró szerint pedig a bicepszre. Sokan úgy vélik, ősi borivó nemzet a magyar, holott elődeink előbb ismerhették a sört, mint a bort. A régi magyar seresszabadság…..
Pesti Lokista 2015.03.05 22:28:36
@Real_Boy: nagyon-nagyon igazad van. aki ezt a cikket írta, nem gondolhatta komolyan, hogy ezek az ipari hulladékok , "sörök". csehországban biztosan nem volt még, ahol iható igazi sör.
régen itthon is gyártottak SÖRT, pl. PLatán,( Nagykanizsa ) Misina, ( Pécs ) Lővér ( Sopron ). volt ízük, színük, habjuk, de mindegyik sörgyárunkat megvették a multik és csapvizet itatnak mosószerrel azzal, aki van olyan hülye, hogy megissza ezeket. üdv.
Ságváris voltam. Vagyok. Maradok. Nincs 32 álnevem. Cukrászdába nem pisztollyal járok. Se előnyt, se hátrányt nem kovácsoltam soha származásomból. Amikor Ságvári Ágnes a gimnáziumunkban járt, akkor Szabó Magdolna írt egy riportot a Délmagyarországba. A téma az volt:…..
Pesti Lokista 2015.02.22 18:48:20
@tesz-vesz:
szerintem igazad van.én is meglepődtem, amikor elolvastam a levelet.
Pesti Lokista 2015.02.22 18:49:52
@tesz-vesz:
igen, ez szintén hülye lehet.
Azzal kezdem, hogy életem nagy álma teljesült péntek este: 40 ezer román gyűlölt őszintén, és én is őket. Számomra az egyik nagy vágy volt, hogy Bukarestben nézhessem meg élőben a magyar válogatottat és mindez ért számomra 20 ezer forintot. Utólag is. A különvonattal…..
Be kell vallanom, hogy meglehetős fenntartásokkal ültem le megnézni az Alföldi rendezte István, a Királyt. Tartottam tőle, hogy öncélú és szenzációhajhász látványelemekkel fogja teletűzdelni az előadást, hadd pukkadozzon az a polgár. Abban sem voltam teljesen biztos, hogy lesz-e…..