Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Andráska8

0 bejegyzést írt és 933 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Pert nyertem első fokon a Mediaworks lapkiadó ellen. A bíróság szerint ugyanis az azóta megszűnt Magyar Időkben megjelent írással megsértették a jó hírnevemet és többszörösen valótlanságokat állítottak rólam. Az egyelőre nem jogerős ítélet szerint a cégnek félmillió forint sérelemdíjat kell…..
Ma reggel 6.15-kor jelent meg egy figyelemre méltó eszmefuttatás a Neokohn.hu nevű portálon. Pelle János ezzel a címmel adta közre az okfejtését: „Mit kezdjünk a nyilas írókkal?” Azokat a szerzőket hozta szóba, akik esztétikailag értékelhető szépirodalmi művekkel vétették észre magukat,…..
Figyelemre méltó cikk jelent meg tegnap az Origo.hu-n. Kiderült belőle, hogy a budapesti főpolgármester törvénysértő módon javasolta havi bruttó 322 ezer forintért Őrsi Gergely II. kerületi polgármestert elnöknek a Főkert Zrt felügyelőbizottságába. Az önkormányzati törvény szerint ugyanis „a 3000 fő…..
Andráska8 2020.02.24 01:37:31
Előzmény: https://kozeletipad.blog.hu/2020/02/13/doktor_vagy_nem_doktor_kis_helyi_botranybol_orszagos_ugy Egy hete a Partizán nevű csatorna borította ki a bilit Budafokon, amikor a videójában azt állította, hogy Daróczi Csillának – a Budafok-Tétényi Család- és Gyermekjóléti Központ vezetőjének…..
Andráska8 2020.02.15 18:48:56
Tizenkilenc éve naponta írok egy 2500 karakternyi bejegyzést. Kezdetben az újságírói szemináriumra jelentkezett főiskolásoknak és egyetemistáknak, 2013. január 25-én azonban csatlakoztam az egyik közösségi oldalhoz. Az első glosszát 13-an olvasták, most 4822659 letöltésnél tartok, a látogatók száma…..
Andráska8 2020.02.15 01:47:36
@Drizari: bárki lehet ismerőse egy szocinak, ezek nem valós ismeretségek.
Bár az olvasók megszokták, hogy a mondat-összeállításokat tíz idézetre szűkítettem, most kivételesen annyit hozok ide, amennyit a volt miniszterelnök az utolsó tíz évben mondott magáról. (Z. L.)   Nagy valószínűséggel nem leszek miniszterelnök a politikailag és emberileg elképzelhető jövőben.…..
Andráska8 2020.02.15 01:33:46
             Bocs, ezt nem bírtam kihagyni.  A Mandiner nevű pártlap interjút készített Joseph Pearce-szel, akiről azt írták, hogy fiatal korában szélsőjobboldali eszméket vallott, de később megtért és most Pesten sürgölődik-forgolódik jókeresztényként.        Joseph Pearce konkrétan a brit náci…..
Ez is megvolt. Ma délelőtt – a kerület 242. születésnapján* – végre-valahára megalakult az új képviselő-testület, ahol immár az "ellenzéké" a 2/3-os többség. A polgármester és a képviselők letették az esküt, és megválasztották Pikó András alpolgármestereit, valamint döntés született a bizottsági…..
Andráska8 2019.11.08 00:25:09
Andráska8 2019.11.08 01:56:53
@Amijo: Köszi szépen!
A kampány idején folyamatosan járjuk a kerület eldugott utcáit is,  s döbbenetes hatással volt rám, hogy ezekben mennyi ingatlan található, amely szinte romokban hever. Még nagyobb meglepetés ért viszont akkor, amikor azt láttam, hogy a régi házak helyén mennyi modern társasház emelkedett ki a…..
Andráska8 2019.09.25 15:15:22
Nem tagadom, foglalkoztat az úgynevezett Puzsér-jelenség. Korábban mellőztem az összes tévé- és rádióműsorát, irtózom ugyanis a kiabáló emberektől. Aztán elkezdtem olvasni a cikkeit, és kiderült, hogy figyelt az egyetemen, ahol történelemre és irodalomra tanították. Nemrégiben azt olvastam például…..
   Tudom, hogy rendes liberális ember nem ír olyat Kun Miklós baromi ciki komcsi történészről, hogy Kun Béla unokája, de 1. nem vagyok rendes liberális ember 2. Kun Miklós a hetvenes években feljelentett egy történészt, mert nem pártszerűen írt Kun elvtársról, és az illető könyvét be is zúzták.…..
Idézet a Természetbúvár 2019/4-es számából: ”Egy részletes előjelzési modell alapján 80 hazai mérőállomás éghajlati diagramjait rajzoltuk meg a század két időszakára, a 2011-2050-es és a 2051-2100-as periódusra. A diagramok egyértelműen egy folyamatosan erősödő száraz /../ földközi-tenger-vidéki…..
A szövegkörnyezetből az látszik, hogy a német kancellár az uniós pénzek német ellenőrzéséről, illetve német-magyar közös felhasználásáról beszélt...
Andráska8 2019.08.22 00:01:50
   A Fidesz 2010-es hatalomátvételével igencsak sok fronton szabadult ránk a NER, így nem csoda, ha a hazai környezetvédelem teljes elpusztítása nem tartozott a társadalom többségének legfontosabb problémái közé; elvégre más változtatások azonnali negatív következményekkel jártak. A rombolás azonban…..
Tóth Bertalan kipihente magát, és napbarnítottan ült a Népszava rendelkezésére. Informatív interjút készítettek vele a mai számba, vagyis nem portrét rajzoltak róla, sok személyes mozzanattal, hanem az októberben esedékes önkormányzati választás esélyeiről faggatták. Arról beszélt, hogy „A…..
A baloldal értelmetlennek tartja a megkülönböztetést, a jobboldal értelmesnek. (Népszabadság, 1990. április 21.) A csodáknak van egy hátulütőjük: nem lehet rájuk felkészülni. (Magyar Hírlap, 1994. december 24.) A Gulágon lassan, Auschwitzban gyorsan pusztultak el az emberek. (Népszabadság, 2002.…..
Andráska8 2019.07.22 23:56:31
"Ha az embert majdnem megölik, onnan nem fog tudni félni, mitől féljen már? Kétféle traumatikus hatás jelentkezett. Nem mertem bemenni az Újlipótvárosba. Egyszerűen rosszul lettem, szédültem, hányingerem lett. Ez 1956-ban múlt el. Tudtuk, hogy Varga Iván ott volt a Parlamentnél a sortűz idején, és megijedtünk, hogy meglőtték, rohantunk az újlipótvárosi lakásába megnézni, hogy rendben van-e. Akkor döbbentem rá: úristen, átmentem a határon – vége a traumának. A másik másfajta trauma volt. Amikor ott lőtték agyon a Duna-parton előttem az embereket, akkor én mereven néztem a Dunát, és arra összpontosítottam, mikor fogok beleugrani, merthogy nem volt kérdés, hogy bele fogok ugrani. Jó úszó voltam. Hosszú évek múlva, az ötvenes évek végén jött ki, hogy nem tudtam végigmenni a hídon, mert mindig úgy éreztem, hogy bele kell ugranom a Dunába. Elmentem egy pszichológushoz a Hold utcai SZTK-ba, egy nagyon kedves öreg bácsihoz, Rapaport Samuhoz, ő kezelte egyébként annak idején József Attilát is, és elmondtam neki a tünetet és azt, hogy mi történt velem ’45-ben. Azt mondta, ezen ő nem tud segíteni. Adhat nekem nyugtatót, de inkább azt ajánlja, hogy legyek úrrá magamon, és ez is történt. Először villamossal mentem, aztán végigmentem a villamos mellett úgy, hogy időnként a víz felé is néztem, aztán már a járdán. Eltartott egy ideig." /Heller Ágnes/ - innen: 24.hu/kultura/2019/07/19/meghalt-heller-agnes/?fbclid=IwAR1nOtEz8vhC2IjpJh2G9aVTQPpEYBL1Y5PECs0t_93TokLznS1oVUGwEow
Andráska8 2019.07.24 21:24:38
@Zöldi László: én nem láttam azt az adást, de ezt a klubrádiós beszélgetést mostanában ismételték.
Érdekes képet kaptunk. Karácsony Gergely mellett kampányolnak aktivisták, ahogy az kell. De a pulton leragasztották az őt jelölő MSZP nevét. Hmm. Vajon miért?..
Andráska8 2019.06.25 01:00:28
Andráska8 2019.06.25 01:01:56
@A LIPSI UGAT AZ ORSZÁG HALAD: Karigeri párttag, Kálmán Olga nem.
  A Demokratikus Koalíció körül épp úgy gyülekeznek az arctalan és arcátlan trollok, mint a kormányzó pártok digitális holdudvarában is. Aki értelmezni meri a DK-elnök ellentmondásos tevékenységét, azt gyűlölködéssel vádolják, és fideszbérencnek kiáltják ki. Ha a világhálós támadás engem érint,…..
Most már hivatalos: Magyarország rendszerváltás utáni történelmének öt legkártékonyabb figurája: 1. Orbán 2. Simicska 3. Sólyom 4. Tölgyessy 5. Schiffer Miután véget ért a küldetése az ellenzéki egység szabotálására, amire ráment az LMP, Schiffer még mindig nem vonulhat vissza. Most épp a…..
Andráska8 2019.06.20 20:44:42
Néhány napja azt firtatjuk a nyilvánosság fórumain, vajon a volt miniszterelnök átverte-e a szocialistákat. Elvégre kihátrált Karácsony Gergely mögül, és elővette a sufniból Kálmán Olgát, aki szerinte harcosabb természet, mint „a Gergő”. A Demokratikus Koalíció elnöke azóta magyarázgatja a…..
Orbánt miért brigantizta le Gyurcsány? című bejegyzésemhez sokan szóltak hozzá. Néhányan azzal védték a volt miniszterelnököt, hogy egy kampányszövegben önállóan is juthatott ama következtetésre, miszerint a jelenlegi miniszterelnök „becstelen briganti”. Okfejtésüket úgy foglalnám össze, hogy a…..
Andráska8 2019.05.12 17:19:33
@Netuddki.: egyébként sem ő írja a beszédeit.
A Závecz Research és a Medián is rekord magasságba mérte a Demokratikus Koalíciót. A Fidesz erősödésén kívül - ennyit érne a családvédelmi hazugság? - ez az egyik legfőbb tanulsága a frissen közzé tett adatoknak. Úgy látszik, minél jobban nyomja a Fidesz a "Gyurcsányné-projektet", annál jobban…..
Andráska8 2019.04.21 22:03:38
A páratlan külpolitikai sikersorozat folytatódik. ..
Saját blogjában Kalmár Péter rendező az operett volt főnökét, Kerényi Miklós Gábort nevezte meg szexuális zaklatóként. ..
Felesleges a görcsölés és cinikus rosszakarás: meglesz a DK-MSZP-Együtt-Párbeszéd együttműködés a 2018-as választásra. A 106 egyéni körzetben ezek a pártok egyetlen jelöltet ajánlanak majd a választók figyelmébe. A kormányváltás az LMP és a Momentum miatt hiúsulhat meg. Ez a két párt Orbán Viktor…..
Andráska8 2017.10.28 01:27:00
@Okos Tóbiás: pontosan, erről van szó. :(