Regisztráció Blogot indítok
Adatok
queenlly

0 bejegyzést írt és 204 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Hamarosan itt a nyári szünet, ilyenkor pedig könnyen szerezhetnek a kisebb-nagyobb sérüléseket a gyerekek. Jó tudni, hogy az állam ingyenes balesetbiztosítást nyújt minden 3 és 18 év közötti gyereknek. Itt vannak az összegek...
queenlly 2016.06.13 13:43:13
@IamTwo: legközelebb az lesz :) nevelő célzatú volt a dolog, de nem a jó irányba nevelt :)

igazolás az orvostól (2 db, mert kell a traumáról+háziorvostól), bemutatni az iskolában, igazolás az iskolától, hogy oda jár, nyilatkozat a szülőtől, hogy mi történt, nyilatkozat a rendőrségtől, hogy miért nem jelentettük, bármilyen jegyzőkönyv, amit a sérülés helyén kiállítanak, egy kérvény kitöltve. ha mindezek beszerzési idejét összeadod, már nem éri meg, még 500 forintos órabérrel sem...
Pénteken este hétkor vetíti a Food Network az Kövesd Donalt Európába! című sorozat első részét, melynek nyitó epizódja éppen Budapestet mutatja be. A Nagy-Britanniában és Írországban nagyon népszerű, - egyébként Dublinban élő, és népszerűségét egy ír fiúbandával megalapozó - Donal Skehannak már több…..
Az az első pillanattól nyilvánvaló volt, hogy a méltán népszerű Hotline Miami receptjét vették alapul, miszerint végy egy felülnézetes játékot, pakold tele fegyverekkel, adj hozzá egy pár gallon vért, és körítésképp szerezz hozzá egy pár fülbemászó muzsikát, hogy ne csendben üld végig azokat a…..
queenlly 2016.02.02 09:57:46
Elég nagy indulatokat váltott ki a szombaton megjelent NÉBIH közlemény, amiben egy egri kistermelő készítményével kapcsolatos riasztást adtak ki. Eszerint a 'gourmand company' márkajelzéssel forgalomba kerülő termékek fogyasztása halálos is lehet. Én is megosztottam a Világevő…..
queenlly 2014.06.23 11:34:17
@bölcsbagoly: a közvetlen egészségügyi kockázat olyan veszély, mint a fentebb említett bombariadó, vagy egy katasztrófa lehetősége: bizonyítsd be te (vagy a termelő), hogy nincs fertőzött termék, és aztán feloldják a tilalmat. ilyen esetekben nem működik (nem is működhet) az ártatlanság vélelme.
A nyári esték hangulatának nagy elrontói az alantas kis vérszívók, a szúnyogok, akik zümmögnek körülötted, beleszállnak a füledbe, szemedbe, aztán pedig alantas módon megcsapolják a véred. A vércsapolással nem is lenne gond, ha nem viszketne utána olyan nagyon a rovar…..
queenlly 2014.06.20 14:48:18
@rushman: " @Kovacs Nocraft Jozsefne: Nekem is ez ugrott be egyből. És az is érdekes kérdés, hogy a megevett étel pontosan mikor is halad át a májon, hogy méregtelenedjen. :)"
hát felszívódás után azonnal! ez a poén. persze nem ártana némi ált isk. biológia tudás hozzá.

posthoz: mindenkinek mániája a bio és a kemikáliák és milyen rossz. egy ilyen illóolajban nagyságrendileg több többé-kevésbé ismert anyag van, mint egy szintetikus szerben. ráadásul ezek jó részének az a célja, hogy mérgezzen, lévén a növényi védekező rendszer része.
szóval, qrvára nem biztos, hogy annyival jobban jársz!
A két recept közül a hummuszt nyilván nem kell nagyon bemutatni, örök klasszikus, de sokféle verzió kering a világban, ideje tisztába tenni a dolgokat. A másik talán kevésbé ismert, a toum (túm) tulajdonképpen egy fokhagymakrém, iszonyú brutális első kóstolásra, de akkor már késő, ha lement az első…..
queenlly 2013.08.29 15:44:54
@Mekk Elek ezermester: bakker az a lényeg, hogy nem annyi! miután ez ugyanaz, mint amikor vajat köpülsz. kb fele lesz a kiinduló mennyiségnek...
Jó dolog az új kenyér ünnepe, az lenne még jobb, ha lenne új pék ünnepe is, olyané, aki tényleg kenyeret süt. Azaz nem a nagykerből átvesz, vagy a fagyasztóból sütőbe tesz, hanem tésztát gyúr, keleszt, dagaszt, kenyeret süt! Franciaországban persze van ilyen, boulangerie-nek…..
queenlly 2013.08.21 09:24:11
@kifordított nagyanyó: csak egyetlen javítás: a savas erjedést biztosító baktériumok is a cukrot eszik és az élesztővel versengenek... ezért kell időről időre mg lisztet és vizet adni a maradék kovászhoz, ha nem akarjuk, hogy feldobja a talpát.

most biztos mindenki meg fog kövezni, de én totál nem értem a kovász mániát. ismeretségi körömben is van egy rakás ember, aki azt szereti és hogy egy hét alatt sem romlik meg...

nos, nekem herótom van a kovászos kenyerek gumis állagától, jobb szeretem a lágyan omló kenyeret és inkább veszek még 3 nap múlva. arról nem is beszélve, hogy két fiúgyermekkel egy kiló kenyér nem is tart tovább.

ezzel nem a multis kenyereket védem. DE a magyar rögvalóság az, hogy amíg a multis kenyér FELE annyiba kerül, mint egy jobb pékség legolcsóbb kenyere, addig nehéz egészségről meg magyar termékről prédikálni. venni fogom a magyar almát is, ahogy olcsóbb lesz a spanyol narancsnál!
A vaj és a margarin, a kávé és a tea, a zsír és az olaj örök háborújához hasonlatos konfliktus bontakozott ki mára a világítástechnikában is. A hagyományos izzót energiapazarlása miatt már leírhatjuk, de a LED-ek és a kompakt fénycsövek közti döntésben tapasztalataim…..
queenlly 2013.06.26 13:18:57
@Gyulimali: lakásfelújítás alatt végignéztünk minden szóbajöhető fényforrást. ha tudsz nekem (nem ebayen) 23W-nyi ledet olyan körtébe integrálva, mait be tudok csavarni a hagyományos lámpatestbe 4000 forintért, baromira örülnék, ha megosztanád a lelőhelyet, mert már rohanok is venni.
mellesleg lényegesen jobb életszínvonalon kéne a háztartásomnak zakatolnia ahhoz, hogy ÉN költsek a környezetvédelemre a gyárak HELYETT.
Az ének iskolája egy olyan műsor, amit néhol nagyon lehet szeretni, máskor meg legszívesebben Gencsapátiig szaladnánk idegességünkben tőle. A Tv2 megint megcsinált egy felemás műsort, amiben a giccs, a cukiság, az őszinte viselkedés és műmájerkedés keveredik másfél órán át,…..
comment:com Elsüllyed a páva! 2012.11.12 09:15:21
Fölszállott a páva? Legalábbis a tehetségkutató vetélkedő résztvevői és rokonai számára, mert alig van meghirdetve a szombat este Duna tv-re tett műsor, pedig ez már a második elődöntő volt. Nálunk anyukám vette észre a hirdetést, és mesélte, hogy régen ez mekkora…..
Félrefordítások Disznószemölcs 2012.11.11 19:09:13
Volt már hasonló probléma, most Dóra máshol találta: Megint egy tipikus, "nem nézett utána a fordító/szerkesztő" jellegű hiba: Joss Stirling: Lélektársak / Sky (Manó Könyvek Kiadó Kft., 2012). A magyar Harry Potter fordításban a boszorkány- és varázslóképző a Roxfort…..
queenlly 2012.11.12 09:31:20
@68nyara: szerintem (és ahogy néztem még sok ember osztja a véleményem) a HP baja az, hogy szemmel láthatólag a pénzért írták. mielőtt elkezdődik a fikázás, leszögezem:

az első három rész kitűnően felépített, kellemes és csavaros meseszövéssel, remek karakterekkel, akiknél a fejlődés teljesen tettenérhető. az univerzum lehet "lopkodott", de szerintem az senkinek nem fáj, hiszen logikusan felépített és a "nagyokkal" is felveszi a versenyt.

a gondot abban látom, hogy (bármit nyilatkozott Rowling) a többi rész jól érezhetően nem volt kész a siker kezdetekor. óriási nyomás nehezedett rá, hogy időben kint legyenek, hogy izgalmas és új eseményeket találjon ki. rengeteg potenciálisan izgalmas karakter sikkadt így el, a történet kiszámíthatóvá vált és egyes helyeken következetlenségek tűntek fel. az utolsó kötetek semmivel nem jobbak egy átlagos Rejtő könyvnél (akit mellesleg imádok), és inkább a felhajtás vitte előre a dolgot.
queenlly 2012.11.12 09:40:48
@Leiter Jakab: és fordíthatnánk a nevet Disznóvaracskocskák-ra :)
queenlly 2012.11.12 10:08:23
@M. Péter: A Roxfort nem fordítás, ebben egyetértek, ahogy a nevek jó része sem. Azt mondtam, hogy a műfordítás része a beszélő nevek (és egyéb elnevezések) magyarosítása, adott esetben újak bevetése. Piton professzor neve is telitalálat. És ha Harry Potter neve beszélő név lenne (ezt sajna nem tudom), akkor szíve joga a műfordítónak Retek Miskára átnevezni. aztán legfeljebb utólag vitatjuk a munkáját :)

@Zabaalint: OFF, nekem meg pont nagyon tetszik a "tünde" fordítás, mert jól érzékelteti, hogy a magyar mondavilág tündéreitől tök különböző népről van szó.
A német lenne az első javasolt idegen nyelv az oktatási államtitkárság nyelvoktatási stratégiája szerint, írja az Origo. A dokumentum korábbi változatához képest (ami tavaly már szerepelt tekintélyes sorozatunkban) kicsit finomodott ugyan a hangnem, de a lényeg ugyanaz maradt:…..
queenlly 2012.11.06 09:39:09
@komment1: ezt a tapasztalatodat csak úgy tudom elfogadni, ha valaki előzőleg valamennyire MEGtanult egy nyelvet és nem tanulgatta. jómagam szintétn angol-német sorrendet tartottam és vért izzadtam a némettel. viszont azok, akik fordítva, azok is szenvedtek kivéve azokat, akik már legalább középfokon (folyékony írás-olvasás, folyékony és érthető kommunikáció) űzték a németet. mi is az esélye, hogy a gyerek az iskolában 2 év alatt heti 3-5 órában MEGtanul németül? még angolul sem! ha meg választani kell, angol inkább ma.
Nagyon aktuális poszt következik, hiszen épp tegnap utasította el - egyelőre - a köztársasági elnök Dr. Geréb Ágnes kegyelmi kérvényét. Igazi BRÉKING sztori: Barbie otthon szül! És az hagyján, de amellett, hogy nem ment kórházba, a nagy napon végig mellette volt gyermeke apja,…..
queenlly 2012.10.09 14:14:14
@enpera: nem hal meg fertőzésben mer MŰJANYAG!
Prometheus 2012 "Ez most mégis mi a fene volt?" hallatszik az egyszerű kérdés a néző szájából. Ez kérlek Ridley Scott angol - egyébként zseniális - filmrendező új alkotása. Alien filmet vártál? De cuki...Nézzük miből éltünk:Az elején le kell szögeznem, hogy az olyan Alien…..
queenlly 2012.10.06 20:42:25
@trollhunter89: teljesen egyetértek. az a mélyen elgondolkodtató, hogy egy nagyvállalat hogyan tudott ennyi szellemi fogyatékost összeszedni, akik az alien űrhajóban minden szarhoz hozzápiszkálnak, beleütik az orrukat, megízlelik és belélegzik... Te jó ég!

logikailag iszonyatos bukfencek vannak benne és a (valóban ígéretes) karaktereknek kellett volna még vagy három rész, hogy kibontakozhassanak, csak már mind hulla...

4/10 és az is kizárólag a látványért
queenlly 2012.10.06 20:48:36
@Pitypalatty úrfi: a színészi játék nem sokat ér, ahol nem kell játszani... a zene tök jó hallgatni otthon, de egy rakás helyen nem illeszkedik a történésekhez, a látvány egy film kb 40%-a, nem vagyok vele teljesen megelégedve, de ezt megkapta tőlem. és igen, egy filmet teljesen agyoncsesz, ha a történet csupa buktató. egy egyszerű hentelős filmben csak a látvány számít, de ez egy hú de gondolkodtató sci-fi lenne... mellesleg más is írta ár és teljesen egyetértek, hogy kissé túlteng a Daniken faktor benne eleve.
"A mai napon véglegesen eldöntöttem, hogy követve a családomat, Szerbiában folytatnám a további pályafutásomat" – jelentette be ma délután hivatalosan Douchev-Janics Natasa. A Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnökségének mától számítva egy hónapon belül lehetősége nyílik…..
queenlly 2012.09.28 08:59:20
@veracity: teljesen egyetértek veled. nekem is állati visszatetsző, ha egy sportoló a nagy pénz reményében hazát cserél. különösen gáznak tartom Janics azon megnyilvánulását, hogy megtartja magyar állampolgárságát, aminek kizárólag anyag okait tudom felfedezni.

mellesleg a hőbörgőknek jegyezném meg, hogy a sportolók az életjáradékot (amit mellesleg elég túlzónak tartok, különösen annak fényében, hogy MINDEN olimpiai pontért jár már és 35éves kortól... egy nyugdíj kiegészítés ellen nem ágálnék)nem, mint szerződéses bért kapják! ez egy jutalom. amikor Janics átjött ide, nem kötöttek vele szerződést, hogy miért mit kap, ergo (bár marketing szempontból gáz) nyugodtan issza is vonhatjuk.

a konkrét történetben különösen visszatetsző, hogy , lehet az olimpiára otthonról sokkal könnyebben kijuthat(na), de az érmeket a magyar szövetség és magyar edzője részvételével szerezte. és most nyilván mindenki megkövez, de számomra elégtétel, hogy amikor már olyan nagy arc lett és úgy érezte Kati nénit kirúghatja, koppant is, mint a huzat.
queenlly 2012.09.28 09:04:01
@Engedjetek el kutyák, a Lajoséknak töröm az utat!: a járadék NEM nyugdíj! ha az lenne, különösen nézhetnénk, hogy hol mennyit tartózkodott, ugyanis az uniós jogszabályok szerint (ha erre hivatkozol) a LEDOLGOZOTT évek után jár nyugdíj! nem úgy működik, hogy 5 országban dolgoztál, akkor mindenhonnan megkapod az aktuális nyugdíjat, hanem a kifizetett béredből levont járulékkal ARÁNYOSAT!

mellesleg az életjáradék nem is annyira aprópénz. ha kiszámolod, hogy a TELJES női vizilabdacsapat minden tagja kapja az életjáradékot és így tovább...
A nők állandóan önrendelkeznek, bukott ki egy nőgyógyászból arra utalva, hogy az anyáknak nem kéne olyan okosnak és öntudatosnak lenniük a születés körüli témákban. A hétvégi Civilek Éjszakáján a Születésház Egyesület szervezett kerekasztal-beszélgetést. Az alaptéma a…..
queenlly 2012.09.19 13:17:32
@Az igazi Sipi - Citizen of European Union: kérlek! kérlek! kérlek! a végrehajtási rendeletből emeld ki azokat a pontokat, amivel ellehetetlenítik az otthonszülést, akkor esetleg tudunk vitatkozni. mert most csak beszélsz általánosságban és még nem is igazat!
queenlly 2012.09.19 13:44:27
@Az igazi Sipi - Citizen of European Union: nem akarlak elkussoltatni :))) csupán arra vágyom, hogy egyetlen TÉNYt hozzál fel szavaidat alátámasztandó, hogy benneteket mennyire üldöz a rendszer.

ami a többi szövegedet illeti... ítéljen mindenki maga róla, de én úgy ítélem nem vagy komplett telesen!
queenlly 2012.09.19 14:28:30
@Grabb: a nemzetközi szakértők a magyar egészségügyi jogban szakértők? egy olyan jogszabályra hivatkozol, ami az ítélet UTÁN született. ha mától kevesebbet kell fizetni a gyorshajtásért, visszamenőleg nem kapod vissza a pénzed! az egészségügyben pedig (jogosan) nincs olyan, hogy amit nem szabályoznak, azt lehet! nem is véletlenül nincs! amit nem szabályoznak és nincs, azt úgy hívják kuruzslás, ami bűncselekmény!
mellesleg igen, üljön még két évet, hogy mindenki, aki azt hiszi, hogy úgy kell törvényeken változtatni, hogy előre megfontoltan megszegi őket, okuljon belőle.
Méltánytalanul kevés szó esett eddig itt a blogon a legfontosabb túlélési "kellékről", amire mindenkinek szüksége lesz, mégpedig a vízről. Elengedhetetlen minden preppernek valamennyi vizet tárolnia, de a víz súlya korlátozza a lehetőségeinket, ahogy nagyobb mennyiség…..
Pénzkérdés Füstszüret 2012.09.11 08:00:00
Részben a szigorodó szabályozás, a növekvő árak, illetve az egészség felértékelődésének köszönhetően egyre csökken a dohányzók száma Európában és a fejlett világ országaiban. Magyarországon is javul a helyzet, bár még a dobogós dohányos nemzet vagyunk. Nálunk talán…..
queenlly 2012.09.12 10:25:39
@karacsi_maci: teljesen egyetértek veled. qrvára álszent a dolog úgy menteni a dohányosok életét, hogy közben a pénzükre ácsingózunk. legyen illegális, vagyis ne legyen belőle állami bevétel, és akkor nyugodtan pofázhatnak arról, hol-mikor-hogyan dohányozzon valaki.
@Circus: és látod, mennyivel kultúráltabb megoldás lenne dohányzó helyeket kialakítani, ahol lehet és akkor nem az otthonában dohányozna, vagy a kocsma előtt a járdán, vagy a munkahely kapujában állva?
queenlly 2012.09.12 10:34:44
@Euscorpius Hungaricus: teljesen igazad van egy magánbiztosítós rendszerben (ahol ezt egyébként vizsgálják is)viszont, amíg TB (központi) van addig, teljesen nonszensz, amit beszélsz.
Az idei olimpiát kisebb várakozás, de annál nagyobb boldogság és öröm jellemezte magyar szempontból. Büszkén tekintettünk sportolóinkra, akár érmesek, akár csak helyezettek voltak - és büszkén tekintünk még mindig a 2012-es olimpiai éremtáblázatra. Talán ennek is a hatása,…..
queenlly 2012.09.04 13:14:58
@Belagezapista:

1. "De nem is az összefoglalókhoz, hanem a közvetítéshez hasonlítottam, szóval te csúsztatsz egy méreteset. A posztoló írta, hogy szerinte sokkal többet kellett volna belőle közvetíteni, te és a többiek, akik vele szemben állnak véleményben, ezt ellenzitek. "

"queenlly 2012.09.04. 10:43:50
azt hiszem alapvetően kétfelé beszél mindenki és nem értem, miért kell keverni.

egyrészt a felvetést, hogy a KÖZtévé adja le élőben a magyar érdekeltségeket, nem tartom isten ellen valónak. miután tudni lehet előre a programot, így tervezhet si. az, hogy beszúrunk egyszer-egyszer 10 perc élő közvetítést, technikailag megoldható és mindenki kezéből kivenné a fegyvert, hiszen a parák elég reklámot kaphatnának, a barátok közt meg nyilván nem maradna el a kertévéken, mert ők nem adnának mást, mint összefoglalót. ennyit megtehetnénk (anyagilag is) azokért, akik magyar színekben versenyeznek."

akkor ki is csúsztat? és ki nem olvassa el a másik hozzászólását csupán mondatokat ragad ki belőle, amit aztán dühödten cáfolni próbál?

2. "Nem, az esélyegyenlőség az élsport esetében arról szól, hogy ha eleget küzd érte, akkor bármelyik gyereknek van esélye élsportolóvá válni."

így van. és innentől kezdve nettó nonszensz, mert nem igaz az állítás. olyan pedig, hogy esélyegyenlőbb nincs. vagy van esélyegyenlőség vagy nincs. sajnos nincs.

3. "És nyilván a jamaikainak ha nincs pénze ausztriai sítáborra, nem nagyon lesz esélye síelésben bajnokká válnia, ellenben rengeteg más sportág közül választhat, addig egy mozgáskorlátozottnál nem ez a helyzet."

ezzel megint eltérünk az eredeti vitától, de csak azért is: miért ne választhatna más sportágat? amennyiben fizikailag korlátozott valamiben (mint a szaharai sí válogatott), miért nem választhat mást?
queenlly 2012.09.04 14:11:01
@Belagezapista:

1. HA-HA-HA! Kedves Csúsztatókirály! a lépcsőzést te hoztad fel, én csak alkalmaztam a kiváló logikai módszeredet.

2. kérlek vedd figyelembe, hogy te (és a posztoló) nagyjából ugyanazt gondoljátok, mint én! hogy közvetítse a királyi tv élőben a magyar eseményeket. amennyiben ennél továbbmentek, és azt hiszitek (bár hogy a posztoló tuti nem ezt írta), hogy bármi esély van arra, hogy a paralimpiát olyan formátumban (zi.: élőben az események nagyrészét +magyar eseményeket többször ismételve) közvetítse bárki, mint az olimpiát, álomvilágban éltek! a nyilvánvaló gazdasági okokat azt hiszem, nem is kell emlegetnem.

3. nem az esélyegyenlőség a nonszensz, hanem a mondatod konklúziója.

6. az élsportról beszélsz, de az élsportban az a lényeg, hogy nincs ilyen meg olyan kategória. nincs negyvenes dagadt nők mérkőzése (hál istennek), esélytől függetlenül egyformán méretik meg mindenki.

5. folyamatosan egyetlen útra próbálod terelni a dolgot. arra, hogy mindenki gonosz a parákkal. ez nem igaz, de te marha jól mutatsz, mint igazságért kiálló bajnok. holott, bármit is mondasz és érzel a paralimpia, mint olyan nem tudja ugyanazt a nézettséget (nem szórakoztat ugyanúgy), mint az olimpia. kommentelők nagy része ezt mondta. slussz. nem a parákat fikázza, nem akarja megvonni tőlük a paralimpia rendezési jogát, de nem érezzük azt, hogy ez ugyanazon a szinten áll.
queenlly 2012.09.04 14:12:42
@Dr_utcai_arcos:

:)

mindenképp te vagy a genyó, csak még nem tudod :)
Blogunkban már többször foglalkoztunk az egykori Roosevelt, a mai Széchenyi, tér várható átalakításával. Az eredeti tervekben megszüntették volna a teljes alsó rakparti közúti ágat, telekövezték volna a térbelsőt, és erőteljesen visszavágták volna a Kossuth térrel…..
queenlly 2012.09.03 12:59:29
@felucca: bár kirúgná :) a tér átépítésével pontosan az a bajom, ami az utóbbi évek ugyanilyen átalakításaival: egyetlen beruházás sem vett figyelembe globális célokat, és bár jól hangzó célokat emlegetnek, egy-egy ponton megvalósítani egy-egy ekkora beruházást nem más, mint szemfényvesztés.az, hogy dugókat máshova terelsz nem tehermentesíti és nem is teszi élhetőbbé a várost. megjegyezném, meg lennék lepve, a akik most az élhető belvárosért kampányolnak, a belvárosban laknának vagy onnan-oda járnának dolgozni, iskolába, ügyet intézni stb. mert az élhető (bel)városan vagy ugyanott laksz és élsz (dolgozol, tanulsz, szórakozol) vagy muszáj közlekedned. és az élhetőséghez hozzá tartozik az élhető közlekedés is, amin ezekkel a beruházásokkal rúgnak mindig egyet.

mellesleg megvolt, hogy levegő munkacsoport felmérése szerint a korszerűtlen BKVbuszok levegőszennyezése magasabb, mint az ÖSSZES közlekedő autóé? ugyanis az autók kibocsájtását ellenőrzik amíg a buszoknál inkább szemet hunynak a határértékeket meghaladónál, hogy zakatolhasson a tömegközlekedés...
Már korábban is rossz érzéseim voltak a Paralimpia kapcsán, de most hogy a szemünk előtt zajlanak a rendezvény részletei, csak megerősödtek ezek a gondolataim. Látom a neon-kék fényben úszó megnyitót a gyönyörű londoni stadionban és deja vu élményem van. Eljön az…..
queenlly 2012.09.01 07:21:47
nem karom átvenni a bunkó szerepét, de szerintem is ritka hülye ötlet integrálni a paralimiát az olimpiába. nem csak technikai kérdések miatt (holott bárki-bármit mond, lehetetlen lenne bármelyik országnak egy egy hónapos olimpiát megrendezni), de szerintem a csökik (bocsi fogyatékosok és továbbiakban csökik, mert lusta vagyok ennyivel több karaktert leírni) is jobban járnak, mert mérhetetlenül megalázó lenne ugyanabban a versenyszámban szarul teljesíteni, még ha az olyan kiemelkedő is lenne az állapotához képest. 8MP (és nem század) 100m-en megalázó különbség, jelzi, hogy, aki úszta (bár szememben egy hős a kitartásáért srtb. stb.), meg sem közelíti az ép eredményt. ez qrva szar PR lenne a csökiknek. ráadásul az olimpiai programokat évek óta próbálják feszesebbre, szórakoztatóbbra venni és lefaragni belőlük néhányat szervezési és anyagi okokból. azért megnézném a postíró arcát, amikor bejelentenék, hogy para100m mell miatt a kajak-kenu számokat kiveszik a programból! és megnézném, hogy a sok pozitívan hozzászóló végnézné-e mind a 32 számot, amiben magyarok indulnak, még ha kínszenvedés is néhány.

hozzáteszem (bár asszem már elástam magam eléggé), hogy nem lenne ez olyan rossz ötlet, ha megegyeznénk 4-5 versenyszámban, ami kifejezetten csöki, mondjuk a csörgőlabdás foci vagy ilyesmi és azt bevennék a programokba. ezzel kiválló reklám lenne a csökiknek. lenne olyan szám amiben jobbak, ügyesebbek, gyorsabbak az épeknél, és engem, mint nézőt szórakoztatna.
Elmentünk a hétvégén a kacifántos nevű Kézműves Magyar Ízek Vására rendezvényre a Millenárisra. Szakértője nem, azonban fogyasztója nagyon is vagyok a magyar mezőgazdasági termékeknek, illetve a magyar konyhának.  A rendezvény minőségi, prémium kategóriás magyar…..
queenlly 2012.03.12 13:15:36
csak pár megjegyzés:

@Dream_walker: régóta kertészkedünk (családiból hoztam magammal a ársasházba), de az egyenes csúsztatás, hogy egy család fogyasztásának 100%át meg tudnád termelni! szezonon kívül nem terem semmi. ekkora kertben nem tudsz télire krumplit termelni. és elég szomorú, ha ősztől nem fogyasztasz zöldséget. igen egy csomó minden megtermelhető, de igenis rengeteg ráfordítás és tavaly (szórakozásból egy esős hétvégén) kiszámoltam, hogy egy biopiac áraival esetleg versenyezhetsz, de "normál" boltiéval semmiképp. pl. ha te nem locsoltál tavaly, nem tudom, milyen paradicsomaid voltak...

@Plumper_: teljesen egyetértek veled! ár-arányban sajna a legtöbb magyar termék sehol sincs!

még csak annyit, hogy ha spanyolék (meg jó néhányan az EUban) úgy tartják, néhány fillér is jobb, mint kidobni, ezt miért is nem vállalják a magyar gazdák? és miért is kéne kártérítést fizetni annak, akinek nincs biztosítása?!? minden gazda előtt ott a választás, hogy vagy bízik az idei szerencséjében vagy biztosítást köt. de hogy azok, akik nem kötöttek, sírnak, hogy elverte a jég és az állam kompenzáljon!