Adatok
nagykan
0 bejegyzést írt és 1 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
„Stresszhelyzetként értékeltem az egész együttlétet, holott nagyon vágyom egy igazi szeretkezésre” – úgy látszik, mostanában elindult egy ilyen széria, ugyanis mai posztunk újra egy olyan fiatalemberről szól, aki közelebbi kapcsolatba került egy örömlánnyal. Az…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
Több évvel ezelőtt volt egy csajom: kis vékony szűzies kinézetű szexbomba, aki mindemellett egy erkölcsös nő is volt (saját bevallása szerint keményen, szigorúan nevelték). A kapcsolat elején nagyon akartam őt, és talán ebbe lelkileg kissé túlontúl is belehevültem. Teltek a hetek, de valahogy úgy jött ki, hogy én nem akartam lerohanni a dologgal, és ő, mint jólnevelt kislány sem hozta fel. Az, hogy vmi "bajom" lehet a farkammal, vagyis a potenciámmal fel sem merült bennem, mivel előtte már sok partnerem volt, és mindig jól ment. Ahogy teltek a hetek, semmit nem mondott nekem a kiscsaj, vagyis újdonsült barátnőm. De egyre hisztérikusabbá vált, ami már kezdett szó szerint elviselhetetlenné válni (mindig mással magyarázta). Aztán egy nap a hisztéria olyan mértékűvé vált, hogy olyat én még előtte soha nem láttam, se valóságban , se filmen sehol. Éppcsak fel nem pofozott, de elmondott mindennek, és végre kibukott belőle: igen, mert te impotens vagy.
Életemben nem voltam úgy elképedve mint akkor. Ez olyan volt, mintha valaki azt mondta volna nekem: nem szereted a vanília fagyit. Nem tudtam, hogy sírjak, vagy röhögjek. A döbbenettől elképedve hallgattam. És próbáltam (szóban) bizonygatni neki, hogy nem igaz, amire gondol. De láttam rajta, hogy teljesen bizonyos a dolgában. (Ő már a szüleivel is beszélt: több hete együtt vagyunk, és még mindig nem volt meg a dolog, stb, stb Szülei is megerősítették benne: nyilván ennek a fickónak vmi baja van.. stb). Ezután még próbálkoztunk, de olyan stresszt éltem meg (mivel nem akartam elveszíteni őt), hogy persze , hogy nem állt fel a farkam: örültem, hogy túlélem az aktus(-próbát), nemhogy nem élveztem volna egy csöppet is..
Hogyan múlt el?
1) Őt elvesztettem (nem volt lelki erőm győzködni az igazamról). Közben keserűen "kacagtam" magamban: látta volna csak a tucatnyi nőt, akikkel azelőtt minden probléma nélkül ment a dolog..
2) Szakítás után Kb másfél évig iszonyúan éreztem magamat, nemhogy nővel nem voltam, de örültem, hogy valahogy elvegetálok az emberi társadalom peremén, és nem köpnek le az utcán. (addigra a korábbi sikertelen próbálkozások hatására valóban elhittem, h impo vagyok)
3) egyszer, még később jött egy nagyon nőies, nyugodt típusú nő az életemben, akinek rögtön az elején mindent elmondtam, semmit nem titkoltam: "Tudod, én valószínűleg i. vagyok" - mondtam. Huncutul mosolygott rám (soha nem fogom elfelejteni, életem legkedvesebb mosolyát), és azt mondta: OK, ő ezt nem teljesen hiszi el, de ne izguljak semmit, mert ő türelmes típus, stb.
4) Fenti mondata már eleve egy kellemes állapotot teremtett az együttlét megkezdéséhez. Azt hiszem már az első próbánál volt valamennyi merevedésem, és ami utána következett zsinórban, hosszú hónapokon keresztül, azt nem írom itt le, de azt hiszem férfinak annál csodálatosabb érzést kívánni nem lehet. Ezeken felül pedig hihetetlenül szerelmes is voltam belé.
Tanácsom: várj nyugodtan, és próbáld meg elhinni: semmi bajod!!!