Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Gyevi bíró

2 bejegyzést írt és 1548 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
The Great British Bake Off - ez az eredeti címe annak a formátumnak, amit a Viasat mostanra magyarított, és amit már tavaly adásba akart küldeni, csak nem úgy alakult. A műsor egy kvázi cukrászverseny, amiben profi zsűri (itthon Baracskay Angéla és Szabadfi Szabolcs) és vicces műsorvezetők (itthon…..
  A blog feltöltés alatt áll, élesítés augusztus 15. Rövid, ütős romantikus, erotikus történetekkel kívánunk titeket szórakoztatni A blog szerzői: Adriana Motta, Anne Priest, Beatrix Fekete, Halasi Miklós (Mykee), Kolba-Rád Piroska, Regina Földesi, Natalie Riven-Roux & Daniel P. Campbell,…..
Gyevi bíró 2017.08.12 11:27:30
Harmadik évadát kezdte az Éden hotel brit verziója (amit simán átvehetne a Viasat is az Exek az Édenben helyett), és a szereplőválogatás során továbbra is a jól bevált sémákhoz ragaszkodnak: műmell, műszempilla, műszáj, kockahas, tetkó. Az első képen a műsorvezető látható, a többin a kezdő lakosság,…..
Az all3media International 500 órányi programra szóló disztribúciós szerződést között a régióban, amiből számunkra a következő dolgok érdekesek: A TV2 megvett 63 epizódot (öt évadot) Gordon Ramsay The F Word című műsorának brit kiadásából. Főzős-beszélgetős-celebes műsor, a címben az F a Foodot…..
Gyevi bíró 2017.06.09 19:22:55
@Gyevi bíró: Konyha ördöge... (Eh, hogy ennyi év után sem lehet kommentet javítani)
comment:com No Nóri, yes cry 2017.03.31 10:55:05
RTL: 20,1%TV2: 5,9% Ezek a tegnap esti 18-49-es közönségarányok, azaz Ördög Nóra és cuki gyerekvetélkedője nélkül a TV2-nek csak a sírás marad. 18-59-ben picivel jobban állnak, 7,2 százalékos a közönségarányuk az RTL Klub 19,1 százalékával szemben. A Tények, ami a TV2 húzóműsora ugye, 18-49-ben a…..
comment:com Megszűnik a Heti Hetes 2017.02.22 08:38:35
A hírt Para Kovács Imre, a műsor egyik állandó résztvevője közölte kedden este a Facebookon: "Mától hivatalos: végleg megszűnt a Heti Hetes" - írta. A döntés nem lehetett teljesen váratlan, hiszen már eleve kevesebbet rendelt belőle erre az évre az RTL Klub: januárban jelentették be, hogy 40…..
comment:com Ez meg mi a faszom? 2017.01.09 14:25:09
Komolyan, elnézést a címért, de erre, ami itt van fent, nincs mentség, magyarázat, kifogás, elkenés, SEMMI, ez maga a pusztító igénytelenség, hogy Puzsér Róbertet idézzük, ez az itt, ami egyszerre visz le a béka segge alá egy egyébként jól működő formátumot és tesz nevetségessé olyan tehetséges…..
Gyevi bíró 2017.02.08 23:31:53
@Chuck Νorris: Egyetértek. Ez a produkció nálam is a mélypont volt, kiverte némileg a biztosítékot. Szerencsére több ilyesmi nem nagyon volt (talán még a "riszálom úgyis, úgyis" volt hasonlóan nevetséges), találtak más rajzfilmslágereket.
A nézettségi adatokon túl én is sajnálom, hogy nem kaptunk egy szaftos összefoglaló kritikát Sixxtől, de a sorozatdömping betemette, evvan, illetve: nincs. Max a nézettségi adatok és kész. Pedig az egyik legjobb széria volt ebből a családból.
Nem először melegeznek le, nem is utoljára, ahogy a kommentelőket ismerem, de az kétségtelen, hogy most jött a legváratlanabb helyről. Nem mintha magamra venném, nem erről van szó, csak ennyire nyíltan, a tévében még soha nem mondták. Hiába mondja a FEM3 egyik műsorvezetője, Várkonyi Andrea, hogy a…..
Az idei X-Fakorral...á hagyjuk. Mi az, amit nem írtam le eddig erről az évadról? Mi tudna többet mondani az idei műsorról, mint az, hogy az RTL is csak hét élő adást vállalt be belőle? Az a legnagyobb baj egyébként, - ami tegnap este is fényesen bebizonyosodott - hogy az évad semmilyen. Az előzőből…..
Gyevi bíró 2016.12.12 14:12:20
@sixx: Amikor írtam, rákerestem arra a szóra, hogy Dalfutár és egy cikket dobott fel (most keresem itt, de már azt se dobja ki, franc se érti, miért?), ami készülő beharangozó volt. Honnan tudhassam, hogy épp forgatáson voltál? :-) Kíváncsian várom a beszámolót, ne harapd le a fejem!

A Sztárban sztárt néha mi is felvételről (a weboldalukról) nézem meg, mert a hétvégék itt is elég zsúfoltak szoktak lenni. De mivel láttam, hogy X-faktor és Való Világ is volt terítéken, gondolom, hatfelé nem nézhetsz és írhatsz. Csupán adok a véleményedre és emiatt várom az észrevételeidet. Nem önigazolásképp, csupán mint szakmai atyaúristen.
Gyevi bíró 2016.12.12 14:13:10
@Gyevi bíró: *atyaúristentől. :-)
Gyevi bíró 2016.12.12 14:57:20
@Chuck Νorris: hát... rajtuk tényleg vagy röhögni, vagy sírni lehetett. :) Valójában pont azt pislogtam, hogy odáig szinte mindenki verte a maximumot, Bari Lacit még sajnáltam is, ahogyan kiköpte szegény a tüdejét az operettel, vagy Vanesszáék aszinkron mozgása is komoly teljesítmény volt, de ezek miatt a plusz mozgások miatt mindkét páros teljesítménye sajnos csökkent. De emiatt ki is egyenlítették a szememben a fellépésüket vagy a bakikat.
De hogy Koppányék miért kaptak olyan sokat a zsűritől azt már nehezebben értettem meg, ellenben a nézőkkel már kialakult az a sorrend, amit én is gondoltam. Az első két helyezett közül pedig bárki nyerte volna a hetet, abszolút megérdemelte.
A múlt heti adás valahogy mélypont volt, de ez a mostani egyszerűen szuper!
Az a helyzet, hogy ezt az X-Faktor dolgot ideje lenne elfelejteni. 2016-ot írunk,ha tehetséget akarok hallgatni, ott a YouTube, csak győzzem élettel. A csillivilli körítés, a nagy díszlet, a szavazattarhálás és a mentorok, azaz a parasztvakítás része a dolognak, amitől tulajdonképpen tévéműsor…..
Gyevi bíró 2016.12.01 08:12:00
@sixx: Szuper! Az első rész volt olyan jó, hogy még az utóbbi évadot is letörölte az emlékezetemből. Pál Dénesék, Tóth Veráék, Feke Paliék, de még Sramekék is... Na nem folytatom, remélem, ilyen lesz a többi rész is.
(Bár a második körös szavazást marhaságnak tartom, ha úgy sincs kiesés, ahogy az énekes beállás is kissé illúzióromboló, hogy keresik a helyüket.) Várom a kritikád, no. :-)
Invitel-ügyfelek, figyelem: aki nem olvassa a cég tájékoztatóit, az január 1-jétől meglepve fogja tapasztalni, hogy az alábbi csatornák minden csomagból hiányozni fognak: Eurosport 1 SD/HD Eurosport 2 SD/HD Eurosport News Animal Planet SD/HD TLC Discovery Channel Discovery Showcase HD ID…..
Gyevi bíró 2016.11.16 07:13:40
@beat76: szerintem meg a UPC, mert amit lehet, bele is tsz a kínálatba, csatornát csak akkor vettek ki, ha az kivonult az országból (pl. Universal). Érdekes, náluk van elég frekvencia, hogy ennyi csatorna elfér anélkül, hogy kivennének mást?
  Én szeretem a Sztárban Sztárt, még akkor is körömszakadtáig védtem, amikor boldog boldogtalan, kolléga, barát, interjúalany, tévés szakember vagy éppen a taxisofőr kutyázta lendületből, szar beöltözős faszság, mondták, gagyi díszletek, nevetséges smink, lelakott jelmezek, giccses előadások, rossz…..
Biztos az én hülyeségem, de ha meglátom Kiefer Sutherlandet, önkéntelenül az jut eszembe, hogy ez az ember már vagy tízszer legalább megmentette a világot (na jó, az USA-t) valami elképesztő kataklizmától, legyen az halálos vírus, atomfegyver vagy gáztámadás. Amikor a Designated Survivor című…..
Nem tudom, hogy a TV2 műsorának kreatív producerei előzetesen tisztában voltak-e azzal, mekkorát szakítanak a nagyközönség (még mielőtt: az átlagos tévénéző) előtt tökismeretlen Veréb Tamással, de azt igen, hogy a harmadik adásra már pontosan tudják, mi van a kezükben. Veréb az az idei műsornak, ami…..
Gyevi bíró 2016.09.26 14:36:10
@Terézágyú: esemest, azt: ingyen app van, pénzbe sem kerül. Innentől nem mindegy, ki esik ki? Ezen már én túlléptem, csak furcsálltam, hogy Linda sehol nem volt a hátsó régióban és kiesik. Ezért gondoltam, hogy így végül csendben lelépett, de nem kell semmilyen összeesküvést gyártani: csak jobb így neki, nem?
Gyevi bíró 2016.09.26 20:13:00
@polpetti: Támogatnám, ha lenne egy ilyen "válogatott" évad!
Műfaja krimi, egyik producere Shonda Rhimes, de ettől még nem annyira jó - ez a The Catch, amiben Mireille Enos (The Killing - Gyilkosság) egy Alice Vaughan nevű sikeres magándetektívet alakít, aki látszólag tökéletes boldogságban él vőlegényével, DE egy nap kiderül, hogy a férfi milliókat csalt ki…..
Gyevi bíró 2016.09.26 15:43:07
@megcirógatlak csalánnal: Én is emiatt morgolódtam, de látom, ennek a sorozatnak készítették elő a terepet, semmi nézettség-csökkenés nem volt, amire hivatkozhattak volna. Csak akkor nem a Supergirl utánra kellett volna tenni egy PREMIERT, hanem nézhetőbb időpontra, pl. péntek estére.
De mindegy, ha a Viasatnak nem kell a nézettség, megoldja a magyar okosba, csak ebből a Viasat (és reklámpartnerei) egy kanyit nem fog látni. És nem, nem a torrentről vagy az online nézhető filmekről beszélek ;-)

Zárójelben azoknak, akik az ismétlést emlegetnék: a napközbeni ismétlésekből kivágják a durvább részeket, legutóbb konkrétan emlékeztem egy jelenetre, amikor Ward-ot hátbalövik: az ismétlésnél ezt kivágták. Úgyhogy vagy a premiert nézed meg vagy csak matiné verzió jön belőle. :-/
A szakirodalom, de legalábbis azok a humán etológusok, akik már kénytelenek voltak végignézni legalább egy Szeszélyes évszakokat a rendszerváltás derekán, szekunder szégyennek nevezik a jelenséget, amikor mi érezzük magunkat kínosan, hogy mások égnek. A szekunder szégyen legnagyobb pillanatai talán…..
Gyevi bíró 2016.08.29 19:26:12
A tegnapi adás utolsó kétharmadát (vagy csak a felét?) láttam. De egyszerűen nem bírtam ki röhögés nélkül. Valami ilyesmit:
- Te tudsz énekelni, de semmi extra, 15 pont..
- Micsoda show-t nyomtál le! Igaz, énekelni még nem tudsz, de 23 pont...
Aztán jött a pofára esés, a nagy kontraszt: a zöld pólós gyerek (a "hű, én akkora egyéniségem és egóm van, hogy be sem férek a stúdióba, mindenki más meg le van sz*rva"). Sikítozott, ordítozott, ritmust sem találta el, énekelni semmi. Erre a zsűri csupa huszonpontokat osztogatott. Pislogtam kettőt, hogy "erre?" Aztán jöttek a nézői pontszámok: 14... Azokat az arcokat kellett volna többször ismételni lassítva! Naná, hogy utolsó kiesőre került. A végén olyan bunkó volt, hogy a többieknek sem tapsolt, fel sem állt, csak olyan pofát vágott, hogy "húzzunk már innen a p*csába"
És jöttek az utolsók, akiket hiába próbált a zsűri beállítani, hogy "unalmas vagy", "tudsz énekelni, és?", a nézők sorra beszavaztak. Persze a legutolsó csajszi nagyot dobott, de az, ahogyan Majka próbálta megértetni a nézőkkel, hogy "ide kell valami feszültség, vagy érdekes fazon" baromira nem érdekelt senkit. Aztán ahogy a zsűri is véleményezett szájhúzva: "ez van, ebből kell építkezni" annyira kihozta azt, hogy nem örülnek a normális embereknek, hogy már sütött.
Egyszerűen a nézők úgy döntöttek: ha parasztokat akarnak nézni, ott a VV8, itt más lesz a tét. Ahogy elnéztem az embereket, akik bekerültek, a javuk tényleg átlag, normális ember. Na belőlük kell valami érdekeset úgy kihozni, hogy akár pozitívan is csenghet: mondjuk mutatni az elszántságot, akarást, a vetélkedéseket, erőtételeket. Böfögni meg átkapcsol az ember. Innen is látszik, hogy nehezebb magasabb színvonalú valóságshowt készíteni, ha normális emberek kerülnek be.
Vége a Nagy Duett negyedik évadának, őszig tuti nem lesznek énekes celebek vasárnap este képernyőn, legalábbis a TV2 műsorán nem. Nem is baj, sőt, azt sem bánnám, ha a Sztárban sztár se térne vissza, mert bármennyire is szeretem a műsort, de a legutóbbi évad már tök felesleges volt, és fogalmam…..
Június 5-én, vasárnap este zárja az évadot a Heti Hetes az  RTLII-n. Ceglédi Zoltán, Farkasházy Tivadar, Gálvölgyi János, Kuncze Gábor, Magyar György. Para-Kovács Imre és Jáksó László mellé pedig egy meglepetésvendég is beül, Bródy János az Ezek ugyanazok című dalával búcsúztatja el a műsor 17.…..
Ennél egyszerűbb ötlet nincs, egy kocsi kell hozzá, egy énekesnő, pár tehetséges celebhaver, és lehet tolni a cuccot, amit szétszaggatnak az interneten. Ja, de kell hozzá egy tehetséges, laza, énekelni tudó műsorvezető, kellőképpen extrovertált, de a kamera előtt viselkedni képes zenészember, meg…..
Lehet ütni nyugodtan, de én szeretem a Nagy Duett-Sztárban sztár típusú műsorokat, mert szórakoztatónak tartom, ahogy profi énekesek csinálnak hülyét magukból, illetve amatőrök tesznek meg mindent azért, hogy túléljék azt a két és fél percet a színpadon, amiben számukra (elméletileg) tök idegen…..
comment:com No comment 2016.03.31 18:30:12
Gyevi bíró 2016.03.31 18:56:47
Friderikusz Sándor az alábbi nyilatkozatot juttatta el az Indexhez. A nyilatkozatot változatlan formában közöljük: FRIDERIKUSZ SÁNDOR NYILATKOZATA Ezen a héten kedden a Blikk című lap valótlan állításokat tartalmazó cikke nyomán szinte valamennyi hírportál arról tudósította a közvéleményt, hogy…..
A FOX csatorna március 21-től a UPC Magyarország előfizetői számára is elérhetővé válik a Digital Bronze és Digital Gold csomagjában - derült ki a cég sajtóközleményéből. A két cég megállapodásával jelentősen nő a FOX lefedettsége, mely ennek köszönhetően hazánkban több mint 1,6 millió háztartásba…..
Gyevi bíró 2016.03.21 13:33:28
Gyevi bíró 2016.03.21 16:12:02
@saks: mondjuk egy (nem nyilvánosságra tartozó) kizárólagos szerződésük a telekommal? :)
Gyevi bíró 2016.03.22 09:16:26
@saks: Az nem volt gyanús, hogy a FOX szinte kizárólag csak a Telekom hálózatán volt (talán még egy-két aprócska helyi kábeltévén)? Se UPC, se DIGI, pedig mennyien vártuk anno a 24-nél is?
Ettől még reklámozhatta, hiszen a T-seknél ott volt...