Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Vándorember

147 bejegyzést írt és 68 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Ha lemaradtál volna, a londoni utunkat egy lassan szokásossá váló tutoriallal kezdtem. Az előző részben minden fontos „utazástechnikai” dologra megpróbáltam kitérni, ami egy jövőbeni városlátogatásod során hasznos lehet. Most pedig következik az útinapló, mutatom merre jártunk!..
Londonba utazni izgalmas és színes élmény, főleg, ha először jársz a városban, ahogy mi is. Ezúttal nem akartuk elkapkodni a dolgokat, hiszen mégiscsak a világ második leglátogatottabb városáról van szó, Isztambul után. Ezért egy teljes hétre érkeztünk. A londoni short trip első részében…..
A nyár utolsó szabadnapjain az otthonülés helyett ismét gépre szálltunk, és – egy újabb short trip keretében – Görögország legnagyobb szigetére, Krétára utaztunk. Mutatom merre jártunk és hogy mit érdemes tudni Krétára érkezés előtt!..
A repülőjegy keresés időigényes és a költségek miatt is kihívást jelenthet. De a Google Flights segítségével nemcsak időt, hanem pénzt is spórolhatsz. Ebben a cikkben bemutatom, hogyan használhatod ki maximálisan a repjegykeresőt, és megosztok néhány trükköt, hogy a lehető legolcsóbb jegyeket…..
Az eSIM technológia az elmúlt években világszerte elterjedt – ez a rendszeres utazóknak óriási segítség az EU-n kívüli régiókban. Hatalmas a verseny ezen a piacon, amire egy újabb belépő érkezett a Saily személyében, és nem is akármilyen hátszéllel: a NordVPN támogatásával! Vajon legyőzi a…..
Rendkívüli hír! Ha szoktad olvasni a shorttrips.blog.hu-t, vagy csak belebotlottál valahol az egyik posztomba, valószínűleg te is szeretsz utazni és felfedezni új helyeket. Sokan szeretnénk ezt a lehető legköltséghatékonyabban megtenni. De hát ki ne szeretne többet látni a világból, úgy, hogy közben…..
A hátizsák kiválasztása az egyik legfontosabb döntés, amit egy utazó meghozhat, legyen szó akár egy hétvégi kiruccanásról, akár egy hónapokig tartó világ körüli útról. Most szeretném megosztani veletek a tapasztalataimat az Airback hátizsákról, amely az utóbbi időben nagy népszerűségnek örvend. De…..
Ha van hely, ahol az év bármely szakaszában garantált a napsütés, az Tenerife. A Kanári-szigetek legnagyobb tagja nemcsak a tökéletes időjárásával csábít, hanem változatos tájaival, vulkanikus hegyvidékeivel, pálmafás strandjaival és izgalmas programjaival is. Most megosztom veletek a mi egyhetes…..
Nápoly szeptemberben igazán varázslatos! Az időjárás még mindig kellemesen meleg, de már nem olyan forró, mint a nyári hónapokban, így tökéletes a város felfedezésére. A nyári turistaszezon csúcsa után a város egy kicsit nyugodtabb, de még mindig pezsgő. Három nap alatt felfedezheted Nápoly…..
Dánia bájos fővárosa, tökéletes célpont egy hétvégi kiruccanáshoz. Gazdag látnivalókban és lenyűgöző építészetileg. Ha szereted a kulturális életet, a tengerparti sétákat és a városi biciklizést, Koppenhága mindenképpen megéri a látogatást. Kövesd útikalauzunkat, hogy felfedezd a legjobb helyeket!A…..
Nemrég posztoltam az Európai Bizottság 2023-as felméréséről, ahol az európai városok lakóit arról kérdezték meg, mennyire elégedettek a városukkal, az életminőséggel és úgy általában mennyire szeretnek az adott városban élni. De van a listának egy másik oldala is, ezt nézzük most meg!..
Gyakori kérdés, hogy vajon hol lehet a legjobb élni. Melyik városban lehet a legjobb az életminőség? Sok hasonló listát készítettek már a kutatók különféle szempontok alapján, ezúttal az Európai Bizottság 2023-as felmérését vesszük górcső alá, amely az adott városok lakóinak véleményét mérte fel...
Megérkeztél Malajzia gasztronómiai fővárosába, Penangba azaz George Townba és nem tudod eldönteni, hogy mit és hol egyél? Nem csoda, hiszen a lehetőségek száma végtlen! Mutatok egy food tour programot, amit idegenvezető nélkül saját magad is bejárhatsz! ..
Szeretsz utazni, de a repülőjegyek ára visszariaszt? Akkor figyelj, mert van egy trükk, amivel rengeteg pénzt spórolhatsz: ez a skiplagging, a bliccelés ellentéte. De miért lenne rizikós?..
Vándorember 2024.06.19 10:52:31
@Motorogre: a skiplagging, mint a posztban is áll, leginkább amerikai "találmány", és az európai járatokon alig van ilyen megérős opció, etekintetben egyáltalán nem helytálló ez a kijelentés.
München, Bajorország szíve, Németország egyik legizgalmasabb és kulturálisan legsokszínűbb városa. Történelme, öröksége és a modern életstílus keveréke évente több millió turistát vonz a világ minden tájáról. Egy hétvége kiváló alkalom arra, hogy felfedezd a város legfontosabb nevezetességeit,…..
Nyár nem telhet el egy jó tengerparti fürdőzés és frissen grillezett halak nélkül. És ez egy hétvégébe is simán belefér! Remek indulási időkkel tudod kimaxolni a napozást három napon át, csupán egyetlen szabadsággal! Utazás Időpont: július 26. (péntek) 06:05 – július 28. (vasárnap)…..
A nyár brutális az európai tengerpartokon. Viszont az északi országokban szinte ez az egyetlen évszak, amikor kellemesen ki lehet maxolni a városokat! Dánia fővárosa nem kis falat, milliónyi látnivaló és érdekesség vár ránk, ezért ide én négy napot terveztem, szóval két szabadnapot kellene kivenni.…..
A malajziai sorozat utolsó részében George Townt fedezzük fel: három napot töltöttünk el Malajzia kulturális és gasztronómiai fővárosban. A kulturális örökség, az ízletes konyha és az élénk utcai élet egyaránt lenyűgözött bennünket. Mutatom merre jártunk!..
Elkészült végre a kedvenc utazós toplistánk, rajta a 2024-es év legjobb európai célpontjaival. Nézzük hát, hova érdemes utazni indén, ha az európai kontinensen szeretnénk maradni...
Fedezd fel Kuala Lumpur varázslatos forgatagát! A második részben betekintést nyerhetsz a maláj főváros pezsgő életébe, történelmi és kulturális emlékeibe, és a lenyűgöző építészeti remekeibe. Tarts velem egy izgalmas utazásra Délkelet-Ázsia egyik legmeghatározóbb metropoliszába, Kuala Lumpurba!..
Ha Délkelet-Ázsiába tervezel utazni, talán már hallhattál a hírhedt duriánról. Az ázsiaiak imádják, de a legtöbben rosszul vannak a királygyümölcstől. De milyen valójában? És hol a királynő? És mit keres itt a jackfruit?..
A május az egyik legszebb hónap városnézésre. Kellően meleg van már ahhoz, hogy reggel útnak induljunk, de még nincs az a hőség, mint nyáron, hogy délre már teljesen leizzadunk. A pünkösdi hétvége viszont csak természetjárásra ideális, hiszen ezt az ünnepet egész Európa ünnepli. Viszont az egy…..
A thaiföldi utunk hihetetlenül izgalmasra sikerült, így ismét elmenekültünk a hideg elől a csodás Délkelet-Ázsia egyik újabb gyögyszemébe, Malajziába! A sokszínű ország rengeteg dolgot rejt, amit ráadásul nagyon olcsón tudunk felfedezni, akár saját szervezéssel, ahogy mi is tettük...
Az utazós kiegészítők és kütyük piaca végtelen. Rengeteg nélkülözhetetlennek titulált dolgot vetetnek meg velünk, amelyekről tényleg elhisszük, hogy szükségszerűek – mindaddig amíg nem találkozunk a valósággal...
A reptéri átszállás az utazás legstresszesebb része. Azonban egy kis odafigyeléssel és tervezéssel a folyamat gördülékennyé tehető. A legfontosabb dolog, amit el kell dönteni, hogy mennyi időt kell hagyni az átszállásra. Nézzük, mire kell figyelni! via wiki..