Regisztráció Blogot indítok
Adatok
SzamárCsacsi

59 bejegyzést írt és 97 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Danialves kritikája itt olvasható. Ha egy szuperhős letaszíttatik, akkor annak fel is kell emelkednie, hogy helyre álljon a világ rendje. Minden idők legjobb Batman - filmje ott ért véget, hogy a sötét lovag önkéntes száműzetésbe vonult, de hát tudtuk, hogy ez nem maradhat így, a…..
SzamárCsacsi 2015.03.16 10:55:04
@Nyílméregbéka: 100%-ig egyetértek. Pedig a 2. rész nálam az egyik legjobb képregényfilm, nemhogy Batman.
Tristan Carné 2006-ban kitalálta, hogy egy szkeccsfilmmel szeretne tisztelegni szeretett Párizsa előtt. Összeszedett tehát egy rakás írót, rendezőt és színészt, és ebből született meg a Paris, je t'aime, mivel pedig ebben az ötletben (Woody Allen életművének mintájára) csak a…..
A vígjáték műfaja bár a legnépszerűbb Magyarországon, mégis az élvezhető, minőségi magyar komédiák száma körülbelül annyi, ahány hazai rajongója van a finn western zenének. Félreértés ne essék: humoros filmek bőven akadnak, ám ezek leginkább a mid-cult vagy…..
Ki ne imádná a sorozatokat? Fáradtan meló után sokkal jobban csúszik az étel, ha épp kedvenc sorozatainkat nézzük közben. Általában megbízhatunk bennük, minden héten türelmesen várnak minket a tévében, és amikor a sokadik évad után szomorú búcsút veszünk tőlük, akkor is…..
SzamárCsacsi 2015.02.06 15:13:23
@R/T: Az első pár évad szerintem nem volt rossz, de valahol a 3-4. táján egyre nagyobb marhaság lett, én akkortájt hagytam abba.

@János F. Fazakas: Nehéz hármat választani, de nálam is ott volt holtversenyben még a The Wire, a Rescue Me, a The Shield, az It's Always Sunny in Philadelphia, viszont inkább a kevésbé ismerteket írtam. :)

@paráznabillegető: Én néztem sokáig a Supernaturalt. Annyira nem nyűgözött le, de szórakoztató sorozat. Az angyalos évadoktól viszont már kevésbé kedveltem. De pl. a Groundhog Day-szerű epizód mai napig egyik kedvenc. :D
SzamárCsacsi 2015.02.06 21:23:48
@Wancass: Egyik szerzőnk volt is statiszta a Strike Backben (nem én :D)
SzamárCsacsi 2015.02.07 18:11:03
@gizmo26666: Én nem az Agents of S.H.I.E.L.D.-et említettem, hanem a The Shield nevű zsarusorozatot, amely 2008-ban ért véget.
Morten Tyldum a Fejvadászok (Hodejegerne, 2011) című őrült thrillerrel robbant be a köztudatba, de olyannyira, hogy következő filmjét már angol nyelven forgathatta neves színészekkel. Ám míg előző alkotása egy undorító jelenetekben hiányt nem szenvedő, elvetemülten beteg…..
SzamárCsacsi 2015.02.01 22:35:51
@indapass2009: természetesen mint a legtöbb életrajzi film, ez is kicsit ki van színezve a drámaiság érdekében, így ezekben a pontokban teljesen igazad van. az más kérdés, hogy hogy kezeli az ember az ilyesmit. én sose úgy ülök le egy ilyen film elé, hogy történelmi dokumentumot fogok látni. nem véletlen játékfilm. :)
Hollywoodnak, akárcsak a képzeletbeli Gothamnek, hős(ök)re van szüksége. Alejandro González Inárritu pont ezt tagadja meg tőlünk legújabb filmjében, amely többek között újabb kritikája az Álomgyárnak. A mexikói rendező legfrissebb művével azon szakemberek sorába csatlakozik,…..
Túlzás lenne azt állítani, hogy az 54 éves Jean-Paul Salomé nagy rendező. A franciának ugyan már több filmje is eljutott hazánkba – a leg(el)ismertebb közülük talán a Kémnők (Les Femmes de l'ombre, 2008) – karrierjét kevés siker övezi. Az említett háborús dráma mellett…..
A ’80-as évek derekán készült egy rövidke tévésorozat olasz-magyar koprodukcióban. A T.I.R. (Due assi per un turbo, 1984-1987) két kamionsofőr életéről szólt és bár mindössze tizenkét epizódot gyártottak, azonnal kultstátuszt ért el. Közel harminc év elteltével most az…..
Vannak filmek, amik azért fontosak, mert merőben új dolgokat mutatnak, akár látvány, akár történet terén. Vannak olyan filmek is, amelyek csak tökéletes profizmussal kezelnek már ismert témákat, és ezért emlékszünk rájuk. Az Interstellar látvány és sztori szempontjából is…..
SzamárCsacsi 2014.11.15 11:56:12
@Desmont: Számomra a 2001 az etalon a sci-fik terén, épp ezért nem szerettem annyira az Interstellart. Egyszerűen sokkal bugyutább film. Szórakoztató, de Kubrickot vagy Tarkovszkijt emlegetni a kapcsán eléggé butaság...
SzamárCsacsi 2014.11.15 14:22:07
@Desmont: Azzal nem vitatkozok, hogy az Interstellar jobb mint az átlag popcornmozik Hollywoodból, de mégis egy tipikus zsánerdarab. A 2001 sokkal több annál, Tarkovszkij filmjei pedig konkrétan művészfilmek. A 2001 azért megosztó mert az átlagnézőnek sok (és itt főleg a film utolsó szakaszára gondolok). Nolan ehhez képest egy teljesen befogadható rendező.
A horrorfilm válságban van, ez pedig egyszerre jelenik meg esztétikai, megítélési és gazdasági szinten. Bár a műfajt mindig is egyfajta alantas szórakozásnak ítélték meg sokan, lévén alapvetően zsigeri élvezetekre épít, de ugyanilyen a vígjáték is, azzal a különbséggel,…..
Christopher Nolan napjainkra az egyik legnagyobb rendezővé nőtte ki magát és szinte egyedülállóan méretes, elhivatott rajongótábora van, akik már látatlanban nyomják a tíz pontot, bármit csináljon az ürge. A rendező nyolc eddigi nagyjátékfilmjéből összesen hattal szerepel az…..
SzamárCsacsi 2014.11.06 13:37:14
@Mészáros Laci: Tény, hogy utalok sok dologra, de konkrétan kimondva nincsen semmi (az alapszituációt leszámítva).

Ez egy kritika és nem ajánló. A film értékelését pedig általában érdemes alátámasztani valamivel.
SzamárCsacsi 2014.11.06 17:15:54
@kalandozomagyar: Köszi a korrekciót. Természetesen nem az egész galaxisra, hanem a Naprendszerre gondoltam. :)
Már a mozikban az általunk az év legjobb magyar filmjének kikiáltott VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan (2014), ennek okán összegyűjtöttünk 36 indokot, hogy miért kell látnotok Reisz Gábor alkotását: 1. Magyar film. 2. JÓ magyar film.3. A mai Budapesten játszódik, nem…..
Napjainkra már megszokottá vált, hogy a skandináv rendezők egy-egy hazai siker után egyenesutat kapnak Hollywoodba, hogy kedvükre rombolhassák a konvenciókat. Az északi film nemzetközi elismerése akkorára nőtt, hogy hirtelen értékesebbek lettek a nagyágyúi az Álomgyár száz éve…..
SzamárCsacsi 2014.10.31 10:35:18
@doggfather: Nem vitatom, hogy azokban is marha jó. Egyszerűen egy zseniális színészről van szó, nálam viszont ez a film viszi a csúcsot (persze a színészi játék megítélése talán a legszubjektívabb dolog egy film kapcsán).
Egy filmről sokat elmond, hogy ki a főszereplője. A gyerekek, mint központi figurák Hollywoodban leginkább a családi vagy ifjúsági filmekben jelennek meg, amelyeknek a célközönségei is kölkök, illetve családok. A művészfilmekben ezzel szemben általában egyfajta kontrasztként…..
Andrej Zvjagincevnek az idei már a harmadik útja volt Cannes-ba, bár még csak összesen négy filmet rendezett. Ugyan az Arany Pálmát ismét nem nyerte el, új filmjével így is eddigi legnagyobb elismerését kapta a francia filmfesztiválon. A Leviatán (Leviathan, 2014), melyet…..
A német tinivígjátéknak nagy tradíciója van. Egy egész generáció nőtt fel olyan, Hollywoodot utánzó, ám sokkal taplóbb, tabudöntögető gross-out (undorkeltő) komédiákon, mint a Hangyák a gatyában (Harte Jungs, 2000) vagy a Német pite (Sex Up – Jungs haben's auch nicht…..
SzamárCsacsi 2014.10.25 12:31:47
@ursus artos: A filmé vagy a kritikáé? :)
SzamárCsacsi 2014.10.25 13:54:35
@ursus artos: Nos, az eredeti cím onnan jön, hogy az iskola neve, ahol játszódik Goethe, és az egyik jelenetben, egy diák felírja egy graffitivel, hogy "Fack ju Göhte", mert nem tudja hogy kell helyesen leírni se a fuck you-t, se a Goethét.
David Dobkin megkomolyodott. Legalábbis elsőre úgy tűnik, ugyanis számos kisebb-nagyobb sikerű vígjáték után, mint az Ünneprontók ünnepe (Wedding Crashers, 2004), a Télbratyó (Fred Claus, 2007), valamint a Testcsere (The Change-Up, 2011), most végre rendezett egy drámát. Nem is…..
Matthew Quicknek, aki a Napos oldal (Silver Linings Playbook, 2012) forrásművét írta, jelenleg öt regénye áll megfilmesítés előtt Hollywoodban. Mindez úgy, hogy az ötből kettő még meg sem jelent papíron. Persze nem ő az egyetlen sikeres regényíró Amerikában, akinek talicskaszám…..
Igazi double feature-rel készültünk nektek: a Szemrevaló filmszemle programjából szemezgetünk. A terítéken lévő két alkotás látszólag eléggé eltérő, de számos közös vonással is rendelkeznek. A cikk apropója elsősorban, hogy mindkettő annak a válogatásnak a része, amelyet…..
Miután végigvettük az idei fesztivál gyengécske filmjeit (32-21.), majd az igazán jókat (20-11.), most jöjjenek a legjobbak. A felhozatal már tavaly is nagyon erős volt, de idén még rátettek egy lapáttal. Itt van tehát a 11. Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál tíz…..
SzamárCsacsi 2014.09.24 22:59:59
@Deepblue Noir: Igen, csak mivel listán kívüli volt, ezért az inkább elejére írtam.

De egyébként úgy vagyok vele, hogy a 10 legjobb film között olyan kicsi az eltérés, hogy kb. sorsolással is lehetne dönteni melyik a legjobb, mindegyik megérdemelné véleményem szerint.
Haladunk tovább a listánkkal. Az előző részben végigvettük a 32–21. helyezettet, most pedig a következő tíz film jön. 20. Kiállítás / Exhibition (2013) – r.: Joanna Hogg Az előző részben eléggé lehúztam a Sundance Channel-válogatást, de hogy ne csak szapuljam őket, idén…..
Eddig nem írtunk az idei Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválról, pedig szeptember 12. és 21. között már 11. alkalommal rendezték meg. De ami késik, nem múlik: az elmúlt másfél hétben ugyanis szorgosan ültünk a moziteremben az idei felhozatalt bámulva, és most…..
Mit ad isten, ezen a héten két emberrablós film premierje is van Magyarországon. Tegnapelőtt írtunk a Michel Houellebecq elrablásáról (L'enlevement de Michel Houellebecq, 2014), most pedig Daniel Schechter legújabb filmjéről számolunk be, a Született bűnözőkről (Life of Crime,…..