Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Matyi21zs

0 bejegyzést írt és 17 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Slovakiaring, Dunaszerdahely, TC-pályanap. Közel hat kilométernyi pálya, hajtűk, dombok, húzós, hosszú ívek, három hosszú egyenes, a célnál konkrétan hosszabban, mint a Hungaroningen. Profi pálya, profi időjárás, profi szervezés - utóbbiért ezredszer is óriási köszönet a…..
A Dal című köztévés dalverseny első adását felettébb kínos technikai bakik, hiteltelen és unott zsűritagok, no meg a 10 indulóból legalább négy esetében gyanúsan ismerős (értsd: már létező felvételekre hajazó) dalok jellemezték. A három továbbjutó mellett Tóth Gabi Nem…..
Belsőség Gáz van, fék nincs 2011.12.18 10:00:00
A jó dolgokra az életben várni kell. El is telt a kellő idő, mióta utoljára tákoltuk patkány-Corollánkat, hogy nagy események történjenek. Ennek megfelelő lendülettel toltuk be a műhelybe a Shitgunt a hideg elől, majdnem megfeledkezve arról, hogy fék, na, az egyáltalán nincs…..
...mondta Göbi, a motordoktor, amikor az alábbi berendezés működéséről szóló videót elküldtem a szerkesztőségi levlistára - és azt hiszem, a legtöbben a lelkünk mélyén hasonlóan gondolkodunk. A Cordon ugyanis egy traffipax, pontosabban egy több célpontot egyszerre figyelni,…..
Matyi21zs 2011.11.06 17:00:47
@asdf: engem egyszer az m3-ason délben nyáron megállított a rendőr, hogy nincs felkapcsolva a világításom. amíg utánam jött és megállított ez idő alatt máshol kioszthatott volna 8 csekket. valamint gyálon, főút. 30al megy egy cigi lada az 50es táblánál, kikerülöm. visszapillantóban rendőr kézifékkel utánam majd 10e ft a záróvonal megsértéséért. valamint hajnali 2kor gyál határában. 1000ft mert nincs elsősegélydoboz. majd 1000ft mert nem volt nálam az aktuális biztosítási csekk. 1000ft mert hajnali 3kor bementem a margit-szigetre engedély nélkül.fatert bevitték az őrsre mint egy gyilkost mert nem vette észre, hogy az utánfutóról egy hónapja lejárt a műszaki. 1000ftról indult majd 100ft lett a vége mert nem volt izzókészlet. sorolhatnám még, hogy milyen vicces dolgokkal támogattuk eddig a kedves rohadt utálom kormányunkat.
Belsőség A nép-Porsche 2011.07.09 07:50:00
A sárvédők nem maradnak, a gyáriak kerülnek visszaEzt a autót a nagyon szép lakatosmunka és fényezés, valamint a Porsche fékrendszer és futómű miatt vettem meg. Úgy éreztem, hogy ebből lehet gyors bogarat csinálni, mert az alap, a futómű a fékekkel már megvan, innen könnyű…..
Matyi21zs 2011.07.09 15:56:32
@Motordoktor: jaaaa az úgy nem rossz. én a sajátomét még soha se próbáltam. nekem elsőkerekes autóm van de mentem ladákkal és ott jobban érezni,hogy megy főleg amikor beül a hátulja te meg a madarakat nézed odafent. amúgy nem rossz indulatú volt a hosszászólás csak egy mellékes infó (mert manapság már 150le az nem nagy puff csak ha régi autóban van) de őszintén mondva srácok én is már elköltöttem az autóm árát tuningra és még mindig nincs kész, vagyis még mindig nem olyan amilyennek akarom. pedig aztán még szerelőt nem látott a kicsikém!! :-(
Olyan ez a sarc, mint egy benyögött mentőhazugság, amiből már nem lehet kikeveredni. Pedig lenne tuti megoldás. Mai cikkünk blogposztja...
Matyi21zs 2011.07.06 16:29:17
Kedves cikk író!! lehet te könnyen beszélsz a havi 300e ftos nettóddal, hogy kapunk 5 év haladékot majd autót venni. a szemét akkor is ott lesz az út szélén ha egy darab vasat nem hozunk be az országba!! azok nem 10éves autó műszerfalak meg alkatrészek. az olyanokat eladják. lada meg egyéb dolgokat látsz az út szélén ami már a cigánynak sem kell. és miért?? mert elmész mint rendes ember a legközelebbi szeméttelepre (gyál, ASA) és oda nyögnek neked a a csomagtartónyi cuccra "10e lesz"!! angliában ezek a telepek mind ingyen működnek!!!!! tegyük fel!! van egy gyerekem a következő útban van már. minden nagyszülőm él szóval esélyem sincs a másik két testvéremmel, hogy örököljünk valamit!! ha igen akkor 3 felé esik. albérletben élek a csalásommal mert 28 évesen érdekes lenne a szülők nyakán a családdal! éjjel-nappal hétfőtől vasárnapig dolgozok, hogy a havi 300e nettót hazavigyem. van egy 16 éves tranzitom, valamit meg szeretnék külföldről hazahozni. a nejem átlag 120e nettót kap. és akkor adnál öt évet, hogy vegyek egy újat???? még a cikk elején kicsit örültem is, hogy igen ez a csávó jól mondja. de sajna a végére elcseszted!! hát hol érdekel, hogy a nepperek csődbe mennek?? ezek mind azok akik a gyors és könnyű pénzszerzés útját választották amik általában rövid életűek!! hol érdekel valakit, hogy a szaros 16éves opel vectrája csak 300e-et ér amikor 300e-ért 10 éves külföldit vesz amik ugye szervízeltek és nem magyar tulajdonostól van(tisztelet a kivételnek)!! jössz it, hogy milyen király csávók ezek a kereskedők meg minden, hogy itt még olcsóbb az autó mint a németeknél. ja. mega fizetésünk is csak a negyede annak amit ők keresnek!!!! havi 500e ből én is tudnék venni új autót 8évente!! köszönöm, hogy hozzászólhattam a cikkhez neked pedig kedves cikk író remélem eljön majd egy nehéz idő az életedben amikor majd a föld alá kívánod majd a regadót a politikusaiddal együtt!!! szép napot