Adatok
El periodista
0 bejegyzést írt és 40 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
A 45-60 év körüli olvasóinknak talán megdobban a szíve a mai téma hallatán, hiszen a "legendás" magnókazettáról szól a mai mese. Ezen korosztály tagjainak szinte kivétel nélkül van valamilyen sztorija ami összefügg a kazettával azaz hivatalos nevén a compact-cassette-tel. Ki ne tekerte volna…..
A young adult regények filmes adaptációinak legfrissebbje egyelőre nem teljesít túl jól a jegypénztáraknál, noha én például a moziból kilépve elismerő és jóleső sóhajjal indultam kocsimhoz, arra gondolva: "na, ez elég király volt". Igen, vessetek meg, de én nagyon jól szórakoztam rajta és nekem…..
El periodista
2018.12.31 12:13:53
@NORAD: Anna Fang (Jihae). A végén, amikor összecsapott Thaddeusszal, többször bevillantották az ingét :)
El periodista
2018.12.31 12:17:49
@Filmflash: Ezzel, mármint a disztópiával nem értek egyet (lásd pl. Elveszett gyerekek városa, Élethalálharc, Gattaca). Ezek mind disztópiák, mégsem asszociálsz a Mad Max-re.
A Terminátor azért állja meg a helyét, mert Sikoly pontosan ugyanazt el is mondja, mint Arnie a T2-ben: "Te sírsz".
A Terminátor azért állja meg a helyét, mert Sikoly pontosan ugyanazt el is mondja, mint Arnie a T2-ben: "Te sírsz".
El periodista
2018.12.31 13:06:37
@Filmflash: Nem is az a fontos, hogy egyetértsünk, hanem, hogy mindenki elmondhassa a véleményét. S ez itt teljesül is. :)
A disztópia kapcsán a szó eredetében igazad van, de - a filmtörténetben és az irodalomban is - minden negatív utópia vagy az utópia ellentettje disztópia, ergo a Gattaca is az, mert egy nem utopisztikus világot mutat be (ahogy pl. a Szép új világ vagy éppen a Szárnyas fejvadász is).
A másik két ponttal egyetértek.
BÚÉK!

A mai poszt szerzője, Péter saját megfogalmazása szerint nem utálkozásból és nem is kalandvágyból ment külföldre, hanem egy tudatosan megfontolt döntés következtében. Írásában azért akadnak csavarok bőven...
El periodista
2018.12.19 11:15:40
@Arthamyr: A tippem UAE, esetleg Katar, de nem biztos. Sok minden stimmel: éghajlat, szociális háló (hiánya), nyitott autók és lakások, ha költeni akarsz, drága, hegyek nincsenek (mondjuk UAE-ben vannak, csak a másik országrészben). De egyébként nem is releváns, a hozzáállás a lényeg. Az pedig rendben van.
Azokból a színészekből, akik egyféle műfajra specializálódnak, egy idő után mindig előtör az igény, hogy valami másban is kipróbálják magukat. Ez elsülhet rosszul, de akár kellemes meglepetések is születhetnek belőle. A következőben 10 vérbeli akciósztárokról lesz szó akik, több-kevesebb sikerrel,…..
Sokakhoz hasonlóan jómagam sem tudok túlzottan objektívan beszélni a Star Wars-ról, hiszen a régi trilógia volt az első három VHS-kazetta, amelyet megtekinthettem. Noha az elején még kicsit kapkodtam a fejem az események láttán, miután sikerült elkapnom a fonalat, onnantól már…..
El periodista
2015.11.19 14:40:59
@spinat: Ha csak ez lenne!
Akadnak olyan technikai megoldások is, melyek nagyon gázosak. Semmi ésszerű magyarázat nincs pl. arra, hogy az ellenállásban megfogyatkozott és anyagi tartalékait folyamatosan felélő lázadók sokkal profibb műkezet készítenek Luke-nak, mint a virágzó és kőgazdag, ergo technikailag is fejlettebb köztársaság Anakinnak. Igazi Csupasz pisztoly jelenet, amiko megfogja Amidala kezét....
Ráadásul baromi gyorsan átcsábították a másik oldalra. minimum a 2. részben el kellett volna kezdeni ezt felépíteni.
Mindegy, hinni kell a legendában és csak szórakozni.

Vannak olyan pillanatok az életben és a filmekben egyaránt, amiket nehéz elfelejteni, pláne ha köze van hozzá a szexnek. Az alábbiakban olyan momentumokat láthatsz, amikről nem igazán beszélünk mostanság, pedig igencsak emlékezetesek, jöjjön hát néhány színésznő kevésbé…..
El periodista
2015.06.19 11:13:49
Van az úgy, hogy hiába mennénk, valami miatt nem járunk szerencsével. Vannak, akik már indulás előtt elbuknak, vannak, akik nem bírják és visszatérnek Magyarországra, és vannak, akik végül megfelelő munkát nem találnak. Mai szerzőnk, YurikFisher Kanadába ment ki szétnézni, és…..
El periodista
2014.08.07 11:17:49
@Határátkelő:
Köszönöm a választ! A kommentelő elírás volt, elnézést, nyilván a szerzőre gondoltam, csak kapkodtam.
Sajnálom, hogy a bejegyzés nem elérhető, habár a véleményemet fenntartom. Valóban értelmetlen így a bejegyzés, jómagam ebben az esetben inkább az egészet levenném, de ez csak kéretlen tanács.
Lelkes olvasótok voltam, vagyok és leszek - mindezektől függetlenül.
További jó blogszerkesztést!
És minél több olvasót, persze!

A nagyon forró vízbe dobott béka azonnal megkísérel kiugrani a forró vízből, ellenben ha lassú tűzön melegítjük, nem veszi észre a változást, végül pedig a legnagyobb nyugalomban fő halálra, elpusztul anélkül, hogy megkísérelne kiszökni a forró edényből. Biztos sokan…..
Jobban felbolygatta a hazai szakmai közvéleményt az Apród.hu oldal névváltása, mint az egész választási hercehurca, de nem véletlenül. Az Apród és a Jófogás egy olyan éles harcot folytat a magyar apróhirdetési piacért, amire nem nagyon volt korábban példa. Két külföldi…..
El periodista
2014.04.15 10:17:16
@OLX.hu: Ooops, ez elkerülte a figyelmemet. Megkövetlek benneteket. Sorry.
Alacsony vagy magas részvételi arány a kedvező? Nekünk vagy az országnak? Okosabbak vagyunk-e, ha sokan vagyunk? Áltudományos okoskodás, melyben a szerző igyekszik senkit sem megsérteni!
A vasárnapi eredményhirdetést követően megindult a bűnbakkeresés, a vádaskodás és a…..
Március 15, az 1848-as forradalom, sajtó- és szólásszabadság ünnepe, nemzeti ünnepeink legnemzetibbje. Legalábbis 1848 óta, őseinkhez hasonlóan így tudtuk mi itt nagyon sokan széles e Kárpát-medencében. Az Erkel Színházban Szente Vajk rendezésében idén színpadra állított Red…..
El periodista
2014.03.10 15:42:06
@Pipas: Pontosan erre írtam azt, hogy tetszik vagy sem, de ezt az ünnepet az egypártrendszer alatt is minden esetben az aktuálpolitikára használták fel, legfeljebb nem lehetett róla beszélni. Sajnos ez a megemlékezés szerintem kb. a II. vh végén értelmét veszítette. illetve nem, csak nem hagyták, hogy az legyen, aminek lennie kellene: valóban egy ünnepnek, egy megemlékezésnek
Az átkosban márc. 15-én (ahogy okt. 23án is) gyülekezési tilalom volt. Ha 3-4 ember álldogált az utcán, rögtön jöttek igazoltatni. Igaz, még kezdő középiskolások voltunk, de nem nem engedték, hogy kialakuljon az, hogy egy tényleg egy ünnep, csak az állandó vegzálást és az állandó szembefordulást (aka mostani aktuálpolitizálás) juttatta mindenki eszébe.

2014.03.10 15:50:08
Elkezdem végre a (sokmindenkinek megígért) blogot arról, hogy mik itt a történések Szöulban, ahová a Korea Foundation ösztöndíjának köszönhetően érkeztem, és egészen nyár közepéig maradok. Február 6-án szállt le a gépem az Incheon reptéren, és az elmúlt hetek elég…..
El periodista
2014.02.26 16:17:53
Ugyan az érdekeltek többsége eddig is úgy vélte, a köznevelés államosítása nem az Orbán-kormány sikersztorijainak legnagyobbika, lassan a kormány és a Fidesz is bevallja, olyan dolog került a ventilátorba, ami nem éppen szalonképes szobabelsőt eredményez.
"Miniszteri biztost…..
El periodista
2013.09.25 16:36:16
Lám, ma már újra lehet nyíltan beszélni olyan dolgokról, szándékokról, amelyek kimondásáért egy üstökösszerűen előrehaladó politikust csak hét éve még úgy csaptak pofán, hogy zúgva szállt, mint a győzelmi zászló, s azóta is csak száll, ki tudja merre.Immár a hivatalos…..
Orbán Viktor tegnap bejelentette a rezsiháború éve jön. Az elképzelése lényege, hogy a Fidesz jót akar az embereknek mindenki más rosszat, ezért a mindenki mással leszámolunk. Ebben az elképzelésben pedig a jó maga a rezsicsökkentés. Pedig igazából a rezsicsökkentés nem is…..
El periodista
2013.09.17 13:13:21
@Blázser Bozsó:
Isten ments, hogy tűz-vas legyen, de a tűrőképesség határát feszegetik. Hazardíroznak, ez sokszor bejött. De néha mindent buksz az all-in-nel... Szerintem azt a világot senki nem akarja. Egyszerűen arra kellene rájönni a nép gyermekeinek, hogy jogukban áll elküldeni őket, ha nem tetszik, amit csinálnka (nem véletlenül bontották le a civil önszerveződéseket). A miniszterelnök, a miniszterek, államtitkárok stb. az ország fizetett alkalmazottai. Köztisztviselők, akiket ki lehet rúgni. Ehehz azonban az kell, hogy a nép észrevegye, hogy nem a cirkusz kell, hanem az, hogy a sarkukra álljanak. Akkor lesz kenyér is, mert mostanra szinte csak a cirkusz maradt, a kenyér fogyóban...
Káosz van, rendet kell rakni, de a módszer, ahogy mindenhez hozzányúltak, nagyon káros, ráadásul szakmailag (oktatás...izé..népnevelés, nyugdíj, egészségügy, jogrendszer stb.) mindegyik megalapozatlan. Kizárólag pártérdekek lebegnek a szemük előtt. Ebből hosszútávon csak baj lehet (már van: nézz megy egy iskolát belülről amit egy olyan központ irányít, aminek még ma sincs alapító okirata(!).
.
Ha sikerül is őket leváltani, minimum 10-15 év, mire visszaküzdjük magunkat a középmezőnybe (élvonalról ne álmodj). Olyan, mintha háború lett volna (a szavak szintjén az is van - szét is verik az országot). A különbség csak annyi, hogy senki nem fog segélykoncertet szervezni nekünk, mint azoknak, akiket porig bombáztak.
Pontosan ugyanúgy kormányoznak, ahogy civilben fociznak. Lásd a linket: m.magyarnarancs.hu/belpol/ket-osszeillo-ember-79563
A kormányzásban nem a megoldásokat keresik, hanem inkább átszabják a jogrendszert a maguk képére. Ez az, ami a fanoknak nem tűnik fel. Annak idején nem voltak hajlandók nyakkendőt húzni a parlamentbe, mert csak. Mert ők a fiatalok, az új generáció. Nézz rá a brüsszeli szégyen-küldöttre: hosszú, mindig csatakos(!) haj, az öltöny csak úgy lóg rajta. Nem vagyok konzervatítv egyáltalán, de felelős vezető így nem jelenhet meg sehol. Szotyiköpködés, pocakos katonák leszólása (nézzen magára!), arrogancia és ostobaság. Közszereplő ezt nem engedheti meg magának. Ezt láttuk már első kormányzásuk alatt is, de a nép könnyen felejt (ja, meg hát 8 év alatt az akkori 15-16 évesekből 23-24 évesek lettek, választásra jogosultak, s annak idején ráadásul nem is foglalkoztak a politikával).
A lényeg, hogy már a megjelenésük, megszólalásuk is elárulja őket (ugye, megvan, amikor Csau a terítőbe törülte a száját annak idején?).
Semmi jóra nem lehetett számítani, de az mégis fura, hogy a rajongók nem veszik észre (nem akarják észre venni), hogy egy - s most csak két név a sok közül - Pozsgay írja a szerintük kommunista alkotmányt lecserélendő új alaptörvényt?! Vagy hogy '99-ig Matolcsy melyik oldalon ült stb.? A fijjukat is a "gonosz tőkések" képezték ki külföldön. Vajon mennyire életszerű, hogy a nyolcvanas évek végén egy rendszerellenes fiatal Oxfordba mehet tanulni (jelzem: liberális angol filozófiát). Szándékosan nem említem a KISZ-t és a hasonlókat, mert akkoriban az volt az egyetlen lehetőség, ha valaki hasonló pályára akart menni, de '99-ben már gázos, hogy hirtelen köpönyeget váltok...
Röviden: kommunisták ők, ezt látjuk (azt figyeljék, amit teszek, ne amit mondok, ugye). Államosítás, a tőke demonizálása, jogszabályi környezet radikális átalakítása, ellenzék negligálása, ellehetetlenítése stb. Sajnos a fiatalok nem tanultak történelmet (jól), spec. itt a szülőkkel érdemes lenne beszélgetni, hogy csak a nyereségvágyat szem előtt tartva, mire nevelték a srácokat. Nincs min csodálkozni: a kilencvenes évek közepén mesélte egy pedagógus ismerős, aki általánosban tanított: amikor megfenyegette a diákot, hogy megbuktatlak, a srác annyit felelt - nem baj, majd apám vesz nekem egy kft-t. Nos, az ő gyermekei vannak most túlsúlyban. S ők, ill. az ő nemzedékük akar erkölcstant taníttatni kötelezően....
A sokat emlegetett nyugdíjasok pedig csak a túlélésre játszanak, holott sztem sokuk padlását takarították ki annak idején, tehát első kézből vannak infóik arról, milyen a nemzetszocializmus (nem összekeverendő a szocializmussal).
Érthetetlen, ahogy az is, hogy egyszerűen nem akarnak szembenézni a valósággal. nézik, hogy mindenüket elveszik.
A rómaik tudták, mi a megoldás: ott a vagyonoddal (és az életeddel) feleltél, ha kegyvesztett lettél. A vérüket nem kívánom, de legyenek vagyoni felelősségre vonások, ha szarul kormányoznak (pártállástól függetlenül)
A többiek sem ma kezdték, ezt tudjuk, de jelen bejegyzésnek nem ők a témái. Mielőtt még a trollok rákezdik a mantrát.

A mai poszt alighanem kavar majd némi vihart, de a történet érdekes, és a belőle következő morális kérdéseket majd alighanem alaposan kivesézitek. Noha Angliában és Norvégiában játszódik, szerintem ez a legkevésbé érdekes része. Jöjjön tehát Zoltán története!
„Most…..
El periodista
2013.06.21 15:40:12
@Kovermadar: Nem is olyan régen éppen erről beszélgettünk egy ismerősömmel, akit nemzetközi szinten is jegyeznek a szakmájában (ismert ember, így a neve maradjon homályban). Pontosan erre a következtetésre jutottunk, hogy az egyik nagyon nagy különbség az ún. nyugati és a magyar munkaerőpiac között, hogy az előbbi - ha meggyőző vagy - esélyt ad a lehetőségre, ahol aztán brillírozhatsz. Nyugaton az élethosszig tartó tanulás és az önfejlesztés elképesztő távlatokat nyit(hat) meg.
Magyarországon ez csak a lenyúlásra szánt EU-s pályázatokban jelenik meg. Feudális társadalom nulla társadalmi mobilitással (tisztelet a kivételnek).
Nyugaton sincs kolbászból a kerítés, de előbb elismernek és nagyobb eséllyel építheted a saját életed (aka karrier és magánélet), mint Mao-n. A szűklátókörűséggel megáldott cégvezetők Nyugaton nem húzzák sokáig, mert akkora a verseny, hogy hamar eltűnnek a süllyesztőben.

Nem egy boldog történet a mai, mert Zsuzsa írása arról szól, miként került németországi (magyar főnök vezette) munkahelyébe egy rossz mozdulat. Természetesen nem szeretnék általánosítani, hiszen emberekként különbözőek vagyunk, de a történet mindenképpen…..
Oszd meg és uralkodj - a kormány jelszava lehetne. Most épp a hallgatók gyenge pontjára tapintottak rá a röghöz kötés alkotmányba foglalásával. A felszalámizás elkezdődött.
Mert ne legyünk naivak: a hallgatók egy igen jelentős része egyetért a röghöz kötéssel. Ugyanis…..
El periodista
2013.02.12 10:46:15
@Trompf: Az összefüggés az, hogy rettentően dühös, öntudatos stb. most mindenki, hogy mire költik az adófizetők pénzét. De ezt a dühöt és öntudatot nem látni ott, ahol naponta öntik ki/lopják el az emberek pénzét. Egyrészt senki nem tüntet mondjuk a gusztustalan közbeszerzések miatt, másrészt senki nem őrjöng a kommentelők közül, hogy pl. miként lehet fenntartani egy BKV-t, anélkül, hogy széthordják. Ott nincs is ilyen hangos tömeg. Ezek csak kiragadott példák értelemszerűen.
A felsőoktatás reformja szükséges - de nem baltacsapásokkal és dacból. Totál tisztességtelen ezt a dolgot felhasználni önös politikai érdekből - bármelyik félnek is. S igen, vélhetően egy későbbi politikai töltetű mozgalom katalizátora lehet a diákság megmozdulása. Ezt a narancsosok is érzik, ezért az Alaptörvény. Onnantól kezdve lehet kriminalizálni a tüntető diákokat.
A Kossuth teret és az aluljárókat is hirtelen lezárták "átépítés" miatt. A kormány senkivel nem tárgyal. Aki nem úgy gondolkodik, mint ők, azt eltiporják/ellehetetlenítik. Ismerős? A nagyszülők sokat tudnának mesélni.
A narancsosok senkit nem tekintenek egyenrangú félnek. Most megy a kampány, hogy ezek a srácok milyen jogon várják el az ingyenes oktatást. nem kell ingyenes oktatás - ahhoz nem élünk jól. Értelmesen átgondolt, a valós piaci helyzethez igazított tandíj kell. Még az ellen sem tiltakozom, ha végleges letelepedés vagy tartós külföldi munkavégzés esetén (5 év felett, de csak akkor, ha közvetlenül diploma után megy el) visszafizettetik az összeget. De nem egyben (hiszen az állam sem egyszerre fekteti be ezt a pénzt, hanem folyamatában), s nem zsarolási eszközként, megfélelmlítésként (fel)használva.
A tudás érték. Ez közhely, ettől még igaz. Igyekezzünk itt tartani ezt a tudást, de nem jogellenes és a klub (értsd: EU) szabályaival szembe menve. Ha vállaltuk a felvételi kritériumokat, tartsuk be. Az nem megy, hogy adjatok takarót, de egyébként a hálótársaimat (s mostanra már saját magamat is) szembe köpöm. Csak mert.
A tudás ráadásul egy olyan érték lehet a mi (érts: Mao.) kezében, amivel abszolúte versenyképesek tudnánk lenni. A mérnök- és orvosképzésre simán lehetne építeni. Kicsi elkanyarodtam. A lényeg, hogy üdvözölendő az öntudatos polgár léte, de az öntudat legyen jelen az élet minden színterén. Ne "csak" az okttásban.

Kanadáról sok ok miatt idealizált kép él bennünk itt, Európában. A nyugalom, a társadalmi béke országának tűnik, de a leegyszerűsített kép ebben az esetben sem igaz. Hogy mi igaz és mi nem, az azonnal kiderül.
„Kanadában tényleg olyan érzés, mintha kicsit otthon lennél. A…..
El periodista
2013.02.06 14:38:03
@Bonca Lobonca: Meg tudnád osztani, hogy mely site-okon keresgéltél? Próbálkozom én is néhány hónapja, s nagyon feldobott a hír.
Köszi előre is!
Köszi előre is!
El periodista
2013.02.06 15:14:41
El periodista
2013.02.06 15:20:42
@Bonca Lobonca: Csúcs! Thx
A legszomorúbb ebben a felsőoktatási "reformban" hogy a döntéshozók (szokás szerint) szándékosan vagy alapból egyszerre hülyék és cinikusak, össze-vissza hazudoznak és halvány fogalmuk sincs, hogy miért is fontos a felsőoktatás a fiataloknak. Ennél még az is jobb lenne, ha…..
El periodista
2012.12.14 11:16:24
@titan: Ott a labda. Simán az infláció növelésére, mesterséges generálására törekszenek.
Álmaimban Argentína tűnik fel....
Álamcsőd=szükségállapot bevezetése, extra döntési jogkörrel, hatalommal felruhézva. TEK, kormányyőrség a helyén. Stratégiai cégek (energetika, földek stb.) az állam kezében. Ki szavatolja, hogy nem húzzák fel a virtuális vasfüggönyt?
Ja, államcsődnél lehet kérni a tartozások teljes vagy részleges elengedését is.

2012.12.14 12:58:27
@mim: A választási törvény nem erre mutat. Ott valóban népképviselet van az elektorokon keresztül. Nálunk ez még csak fel sem merült. Ha prezidentálisra hajt (de etatistára mindenképpen), akkor a putyini út a nyerő.
Szar dolog, hogy ezzel sehová nem jut, mert természeti erőforrásaink sehol sincsenek, a szolgáltatószektort éppen most döngöli földbe. S valahogy a keleti nyitás sem jött össze.
Sztem meg lükék vagyunk: nincs itt koncepció. Ők maguk mondták, hogy a párt financiális hátterét fel kell építeni, majd meg kell erősíteni, hogy "külső hatalmaktól, tényezőktől (az ő szavaik) ne függjön. Ez még a kilencvenes évek első felében, illetve közepén volt. Nos, mostanra megtették, csak éppen olyan áron, szvsz, hogy éppen azok hálójába kerültek, akiket gazdaságilag megerősítettek. Bekormányozták magukat egy sarokba, ahonnan most ki kellene jönni.
A legnagyobb baromság amúgy az, hogy túl sokat akarnak egyszerre markolni. Ha az összes gyümölcsfát kivágom, de újat nem ültetek helyette, illetve nem forgatok vissza a földbe, az jó darabig nem hoz semmit. Itt vetik el a sulykot. gyorsan és az egészet. Viszont ha éhesek a népek és nincs honnan elemózsiához jutni, akkor már nincs vesztenivalója. Na ez az, amivel sztem nem számoltak Illetve de. lásd TEK és kormányőrség.

A mai nap igen meglepő, na jó, nem meglepő, hanem megdöbbentő dolgot olvastam. Orbán Viktor azt találta mondani, hogy "A közszolgáltatások nem arra valók, hogy abból valaki pénzt keressen, ez a szektor nem a profit világa". Ez jól hangzik, feltéve, hogy ez az igazság. De az…..
El periodista
2012.12.07 12:45:10
@Amatőr: Ez világos és teljesen elfogadhatatlan is. Ezért is írtam: Kb. 100 eurós gázszámla havonta nem akkora összeg. De sajnos kb. ugyanekkora havi összbevételből nem lehet kigazdálkodni.
Erre a reálbérek rendberakása lenne a megfelelő válasz, de nem vagyok közgazdász, így sajnos erre nem tudom megoldást.

2012.12.07 13:05:58
@kerek négyszög: Ne erőltesd, akadnak néhányan, akik nem akarják érteni. Inkább elmozognak a kétpólusú (3 forintos szocialista világ-rohadt pénzéhes multi) világnézetben.
Anélkül, hogy ítéletet mondanék: szeretek/szeretnék pénzt keresni, mert arra, hogy az ideológia (bármilyen színű) híve vagyok, nem adnak sem kenyeret a boltban, sem gázt a szolgáltatónál. Szomorú, de pénzzel kell ezeket megváltani. Ez van.
De a legközelbbi alkalommal teszek egy próbát a szolgáltatónál, hogy inkább felolvasok a Tőkéből vagy megmagyarázom az osztályharc fogalmát, de semmiképpen nem fizetem be a csekket. Vagy megpróbálom kifizetni a párizsit úgy, hogy "elactivityzem" a pénzsóvár kereskedő szóösszetételt a boltban.
Kiegészítés: mind az ideológiákat, mind az élelmiszert/szolgáltatást szabadon lehet behelyettesíteni bármivel.

2012.12.07 13:17:58
@Mária: Sajnos reális lehetőségnek tűnik és erre ők is rájöttek. TEK kistafírozása milliárdokkal, legújabban a BM égisze alá tartozó tűzoltóság lőgyakorlata stb. Persze ezt is felfújják, meg sok az a hang, aki anarchiázik. Nekik azt javaslom, ha van olyan rokonuk, aki az egykori Jugoszlávia területén él, beszélgessen el velük egy kicsit. Milyen volt a kilencvenes években ott lakni? Én megtettem a család vukovári kihelyezett tagozatával, sőt szállást is adtam nekik annak idején. Jól vannak, köszönik szépen, de az arcukat nem felejtem el, ahogy a kuzinét sem, aki 16 évesen menekült a besorozás elöl, mert kisebbségi lévén a magyarokat rögtön a frontvonalba vitték, míg a sajátjukat (a náció most nem érdekes) először a hátországba irodai munkára. De elkanyarodtunk. Szóval szűk a mozgásterük és szűkölnek, egyre kiszámíthatatlanabbak. Ez veszélyes. Időnként meggyújtanak egy cigit az olajoshordó tetején. Minden fronton harcolnak, de a gőzt, akarom mondani a gázt nem akarják sehol sem kiengedni. Ez életveszélyes. Ez a "jól átgondolt közgazdasági lépés" akár ennek is betudható. Kicsit lazít a gyeplőn, mert érzi, hogy ez így nem jó.
Valaki említette a vasfüggönyt. Nos, az nem lesz, senki nem nézné végig. Az a generáció, aki már a szabad mozgásba/utazásba született bele, semmiképpen. Ellenben erősödik az a hang, hogy fúj unió, meg fúj globalizmus stb.Ergo nem baj, ha az útlevelek nem járnak le.

Miután nyilvánosságra került, hogy az Orbán-kormány a felsőoktatásban az államilag finanszírozott helyek számát 10.000 főre redukálja, nagy felzúdúlás következett be a magyar társadalomban, a hírportálokon, és a blogger közösségek berkein belül is. Maga a hír nem…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
Amit nagyon szerettem -ez most off -, az az Akai 400 DS MK-II orsós magnó volt. Meg is keresem a pincében :)