Regisztráció Blogot indítok
Adatok
doci606

3 bejegyzést írt és 161 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Sörgeek A "Csíki sör" effektus 2017.01.30 12:41:13
Megint napok óta téma a neten az Igazi Csíki Sör, ugyanis kiírták a Facebook oldalukra, hogy bezár a bazár, mert a csúnya gonosz Heineken elérte a célját és be kell zárniuk. Ismerősen hangzik? Nem véletlenül. Egy cikk formájában fakadok ki és próbálom arra bíztatni az embereket, hogy próbálják meg…..
doci606 2017.01.31 15:12:11
Az, hogy a sör jó-e vagy sem, szubjektív. Rengeteg prémium sörre, ill., ami manapság divatos kézműves sörer is el lehet mondani, hogy nekem ízlik vagy sem. És persze azért mert nekem nem, attól másnak még lehet jó.
A marketing fogás, amit említ itt több ember, szintén mindennapos, gondoljunk a német söröknéol a német tisztasági törvényre való folyamatos hivatkozásra, de legyünk őszinték, csak nálunk számít nacionalistának, aki saját hazája termékét preferálja, máshol ezt lokálpatriótának tartják.
Az ár oylan amilyen, itthon végül is import sör, tehát feltehetőleg drágább mint az itteniek, de ha nem vennék meg az emberek, nyilván engednének belőle.
Ami a témában viszont teljesen objektív, a multi, aki megpróbálja kinyírni a kicsit. Romániában se ez az első helyi sörfőzde, amit a Heineken eltüntet, s feltehetőleg nem is ez lesz a világon az utolsó iilyen tettük, bár aki ismeri a sör nemzetközi termelési helyzetét, az tudja, hogy egy maroknyi cég tartja kézben a világ sörtermelésének vagy 90 %-t. És a gond itt kezdődik, ha valaki szerint ez jó. Szomorű uniformizálás, a helyi értékek, ízek, formák eltütetése. A világban az a szép, hogy más van itt, más van ott, s ez a változatosság teszi a dolgokat érdekessé, egyedivé. Ez van megszünőben, s ennek egy példája ez az ügy is.
Ezért lényeges ez a kérdés és nem azért, mert szerintünk jó vagy rossz ez a sör., vagy mert magyar vagy sem. Az természetesen nem elhanyagolható, hogy mivel magyar - még ha határon túli is -, ezért jobban érintettek a magyar emberek benne, mint egy cseh vagy más sörfőzde esetében lennének.
Az álláskeresés egyik legkritikusabb része rögtön az első lépés, egy igazán jó és figyelemfelkeltő önéletrajz megírása. Kezdésként tekintsünk vissza az eddigi állásainkra és tapasztalatainkra, majd találjuk ki, hogy ezt hogyan sűrítsük bele egy oldalba. Ezután ügyeljünk arra, hogy minden egyes…..
Az idei tusnádfürdői illiberális dzsemborin fellépett a Quimby együttes, és ezzel beállt az ottani szellemi ámokfutást jelenlétükkel legitimáló muzsikusok közé - akár tetszik ez a zenekarnak, akár nem. Habár a gázsi és a fellépési lehetőség jól jött, az utólagos rajongói felhördülésekre kellőképpen…..
Tegnap éjszaka érkezett a hír: Meghalt Carlo Pedersoli, alias Bud Spencer. Bevallom, egy fél percig azon tűnődtem, ki az a farok, aki már megint ezzel a hülyeséggel eteti a népet. Az öreg halálhírét az elmúlt öt évben négyszer lebegtették be, a legdurvább három éve volt, amikor KÉT teljes napig…..
Még mindig kapunk olyan kérdéseket, amelyekből az jön le, sok tévhit él ma is a fapados légitársaságokkal kapcsolatban - most összegyűjtöttük a leggyakrabban felmerülőket. Való igaz, többféle szívatásnak is volt korábban alapja, de gyorsan változik a világ, s vele a legnagyobb fapados hozzáállása is…..
Mi is megírtuk, hogy a köztévé képes volt úgy beszámolni az Eurovíziós Dalversenyről egy 3 percnél is hosszabb anyagban, hogy abban még csak meg sem említik a nyertest, ezzel szemben a cég megbízott igazgatójának kínos hebegését hosszú, már nekünk kínos másodperceken át…..
doci606 2014.05.15 16:06:49
@sixx: 2014.05.15. 14:20:55
doci606 2014.05.15 16:08:36
@Nikorene: Kedves Nikorine! Így van. S ahogy Ő hangot adhat nemtetszésének, úgy tehetetem én is. Vagy csak egyirányban megy a "demokrácia"? S a kérdésemre azért nem kaptam választ.
A Heti Válasz mai számát ezzel a borítóval sikerült megjelentetni. A vonatkozó cikk a neten csak kivonatolva olvasható. Az európai értelemben vett polgári liberális lap szerint azzal veszélyeztetik a melegjogok a heterók mindennapi boldogságát, hogy néhány országban már tilos…..
doci606 2013.07.18 16:48:41
@Hátrányos helyzetű kaviár: Arra az egyszerű kérdésre válaszolj légyszíves: egy meleg pár hány gyermeket ad a társadalomnak (nem, nem mások gyerekének felvállalásáról beszélek, saját gyerekről)? Ahány gyereket adnak, annyi családokat megillető kedvezmény jár nekik. Nem kell ide jogokról, eszmékről, vallálsról beszélni. Ez egyszerű matek., közgazdaságtan. Tök egyszerű, minek bonyolítani? Azt a támogatást, mely arról szól, hogy növekedjen a születések száma, miért kaphatna olyan, aki ennek nem tud, akar, azaz NEM TESZ eleget?
doci606 2013.07.18 17:05:49
@windex: esetleg olvass utána, hogy miért adnak családi kedvezményeket? azért, hogy növeljék a születési számot. ennyire egyszerű, nem kell túlragozni. persze minél többet ragozzuk, annál inkább elvész a lényeg.
doci606 2013.07.18 17:08:52
@Hátrányos helyzetű kaviár: kedves kaviár! kevered a szezont a fazonnal. azok a heteró párok, akikről te beszélsz nem tudnak gyermeket nemzeni, ezért fordulnak mesterséges megoldáshoz. amit te mondasz olyan, mint az a futó, aki megirigyelte a dél-afrikai féllábút, s levágatja lábát, hogy protézist kaphasson. hiszen egészséges embernek nem jár protézis. azt azért örömmel meghallgatnám tőled, hogy két férfi milyen módon hord ki és szül meg egy magzatot, mert két nő még csak-csak, de. S talán nem tudod, de a mesterséges megtermékenyítéshez is egy férfi és egy nő sejtjeire van szükség. Két női, vagy két férfi sejttel nem tudsz mit kezdeni ...
Attól, hogy valaki megnyer egy tévés tehetségkutatót, nem lesz lemezmilliókat eladó világsztár, bármit is igyekeznek a szerencsétlen énekesekkel elhitetni a műsorok zsűritagjai akkor, amikor élő adásban olyanokkal tömik a fejüket, hogy "jobb vagy, mint az eredeti" és…..
doci606 2013.03.13 13:00:27
@shitgun: teljesen fel volt háborodva, hogy egy olyan, mint ByeAlex miként nyerhetett. Úgy gondolnám, hogy izlések és pofonok lehetnek, neked ez tetszik, másnak az, harmadiknak amaz, de azért úgy vélem, Gergő egyenlőre még nem tett le semmit a magyar zenei élet asztalára, egyenlőre mások dalaival illeg, így nem érzem jogosnak Tőle (sem), hogy csak úgy leszóljon valakit, aki a saját útját járja, legyen az jó, vagy rossz ...
"A dél-chilei cseresznyefák nem ütik meg magyar fajtársaik színvonalát. Hatalmas lehetőségek vannak a két ország éghajlatbeli különbségeinek kiaknázására. Például amikor Magyarországon érik a cseresznye, Chilében nem és fordítva. Az ilyen különbségek ésszerű…..
A nyolcvanas évek szelleme kísért a kerékpárok felszereltségét előíró rendeletben, ami alapján simán büntet a rendőr is. Legutóbb egy hegyikerékpáros versenyzőt bírságoltak meg, pedig neki aztán tudnia kéne. De mit is? ..
doci606 2011.06.07 11:33:47
@vuk_: és amikor a hirtelen felbukkanó bringás miatt van baleset, de bringás természetesen már sehol? azt hova sorolod?? A gond az, hogy amint írtad engedély nélkül szabad légpuskát tartani. És jogsi nélkül szabad bringázni. De ez nem azt jelenti, hogy ez a tevékenység jog fölött áll! Ha nem tartod be a szabályt, vállald a következményét.
doci606 2011.06.07 11:53:39
@Berkut: Azt ki mondta, hogy soha nem üt el senkit? Vajon hány ember lett nyomorék a járdán szambázó kerékpárosok miatt? Vegyük már le a rózsaszín szemüveget. Arról nem beszélve, hogy a kiszámíthatatlan viselkedéük miatt naponta okoznak autós balesetet, csak épp pillanatok alatt eltünnek a helyszínről, mintha mi sem történt volna.
Mosolyogtató a Magyar Nemzet Online és a HírTv egész napos, minden kattintásra igényt tartó akciója, mellyel Gyurcsány Ferencet igyekeznek démonizálni. Több kérdés vetődik fel, amikor Facebook-kommentekből címlapsztori lesz, amikor Gyurcsánynak MTI-közleményben kell…..
doci606 2011.04.15 08:11:49
@wmiki: Olyan szavakat dobálsz, amiket nem is ismersz. Talán Te éltél a világháború vagy éppen Rákosi elvtárs idején? Diktatúra, sajtószabadság, csak ezt tudjátok kiabálni, de kérdem én nem tehetitek meg? Folyamatosan olyan jelzők, mondatok repkednek, amelyek messze állnak a normális véleménynyilvánítástól, de szabad. Bezzeg mennyivel jobb volt, amikor naponta milliárdos hiteleket vettünk fel, csak azért, hogy szépnek lássunk a címlapon. Aztán ugye volt az omionózus beszéd, amit senki nem bánt meg. Nem bánta meg senki a hazugságot, a sok "böszmeséget", amit lenyomtak a torkunkon. Egy dolgot bántak meg, hogy mindez kitudódott. S ha már így alakult, akkor emeljük piedesztára, aki eddig saját bevallása szerint se csinált mást, mint hazudott, reggel, délben, este.
Persze nem itt van a gond, mivel politikustól, legyen az balos, jobbos, szoci vagy fideszes, erre számít az ember, főleg ha magyar. De ha már bírálni akarjuk a mostani kormányt, tegyük olyanért, aminek értelme van. Beszéljünk az oktatási rendszer átalakításáról, a nyugdíjrendszerről. De tegyük ezt úgy, mintha anya szült volna minket, mintha emberek lennénk!
doci606 2011.04.15 08:28:40
@Álamfő álomás következik: A finoman szólva is túlzott hatalomvágy kérdésén nincs mit vitatkozni, teljességgel igaz. Az is igaz, hogy abban a gazdasági helyzetben, amiben mi vagyunk nem lehet olyan megoldást találni, ami mindenkinek jó. A gond az, hogy eddig minden kormány elkezdett nyírni minket, aztán két év után dobták a dolgot, reménykedve az újraválasztásban.
Azt viszont látni kell, hogy sok-sok témában, amely bizonyos köröket sért, zavar, egyesek szerint antidemokratikus, csak a választók elvárásai tükröződnek (pl. egyneműek házassága, stb.). Ahogy az ember látja, házon belül is van náluk is feszültség, s én per pillanat jobban izgulok a már említett témák (oktatás, stb.) miatt.
Hiába mondja Orbán Viktor a kereszténydemokratákról, hogy sorsuk a „szövetség vagy felmorzsolódás”, pláne hiába vádolja őket Kövér a siófoki kormányülésen kipattant abortusz vita után kispárti létből fakadó túlérzékenységgel, azért lassan kiderül, hogy…..
doci606 2011.03.31 23:02:35
@kisa: Bocsánat, még egy apróság. Ahhoz, hogy túrázni menj, nincs szükség mások munkájára. Illetve van, mint pl. buszsofőr, esetleg büfés vagy éttermi pincér, stb., de egy fontos dolgot meg kell említeni: azok, akik pl. tűzoltónak mennek, tudják, hogy mit vállalnak, ezzel indulnak neki a szakmának. De aki kényszerből ül a hiper pénztárában, nem biztos, sőt nem is valószínű, hogy az álmai netovábbja, hogy Téged vagy engem kiszolgáljanak vasárnap.
doci606 2011.04.01 08:11:58
@kisa: Ne haragudj, de ha nézted a korábbi posztomat, pont azt írtam le, hogy az ilyen helyeken az eredetileg pénztárosnak, kereskedőnek tanulók vannak a legkevesebben. Olyan emberekkel töltötték fel a hipereket, akik elvesztették eredeti szakmájuk szerinti állásukat, vagy abból nem tudnak megélni. Egy ilyen helyen, ha 10 % a kereskedelmi végzettségű dolgozó, akkor szerintem sokat mondtam. Tehát az, hogy ki választ szabadon nem teljesen korrekt!
doci606 2011.04.01 08:24:35
@sárkányfő: Kedves Sárkányfő!
Tényleg az a szabadság, hogy a hét napján napi 24 órában dolgozhatsz, amíg a temetőbe nem kerülsz?? Érdekes módon a fejlett világban erről mást gondolnak.
Disclaimer: Ez egy szupport-cikk, ami elítéli a felvonulás betiltását. Kissé hirtelen, de azért várható lépés volt. Az utóbbi években a melegfelvonulás az egyik olyan kiemelkedő identitáspolitikai eseménnyé nőtte ki magát (nem csak…..
doci606 2011.02.15 11:47:41
@joco: Kedves joco! Ez nem haszon. Ez félrebeszélés. A haszon az, amit egy férfi és egy nő kapcsolata adhat: gyerek
Gyerek, akiből adófizető polgár lesz. Ennyire egyszerű dologról beszélünk.
Lehet megint jönni a demagóg általánosításokkal a válásokról, szeretet nélküli családokról, stb. de egy társadalom alapja a gyermeket nemző család. Ez a jövő (hacsak fel nem találják az önnemzést ...).

A társadalom jövője pontosan abban van, hogy a család intézményét megszilárdítsa, hogy az olyan alapértékeket, mint hűség, szeretet megerősítse. Persze amíg az ilyen megmozdulásokat erősen támogató média inkább a VV és társait nyomatja, addig ez mindig egy nehéz küzdelem lesz.
doci606 2011.02.15 12:03:28
@joco: Kedves joco!
Rögtön az elején megbukott az elmélet. "ÖRÖKBE FOGAD".
Ahhoz, hogy legyen kit örökbefogadni, kell egy férfi és egy nő. Nem két férfi, s nem is két nő.
ENNYI!!!
A hűség és szeretet egyszerű módon jön ide. Ha nem a lélek, erkölcsromboló viselkedésmódot súlykolják az agyakba, ha nem majkaféle ...-t állítanak példaképként a fiatalok elé, akkor csökken az örökbefogadást igénylők száma, mivel normális (férfi-nő) családokban növekedhetnek a gyerekek.
doci606 2011.02.15 13:26:03
@joco: Ez az alap gond, hogy nem érted.
De tudod, ahhoz, hogy a gyerek megszülessen egy férfi és egy nő kell. Biológia, általános iskola.
De ha a homoszexualitást helyezzük piedesztára, akkor nem lesznek gyerekek, aztán örömködhetnek egymásnak nagy szeretetben, amíg kipusztul az emberiség.
Nem hiszem, hogy a homoszexualitás a megoldása az árvaházaknak.
54 éves vagyok, tele életkedvvel és tapasztalattal. 8 -azaz 8 db- államilag elismert iskolai végzettségem van, a legmagasabb OKJ-s felsőfokú, egyik sem diploma.....ja és nincs nyelvvizsgám. Annak idején mi az oroszt tanultuk, de....ugyan minek? Ezzel senki sem törődött, hogy ennek a…..
doci606 2011.01.18 16:57:33
@Grafogirl: Bocs, hogy közbe szólok, szerintem nem ilyen fekete-fehér a kép.
Kétfelé kell bontani a dolgot. Nem szabad ugyanis elfelejteni, hogy sok iparágnak megvan a maga globális hivatalos nyelve, ilyen pl. a repülésben, hajózásban az angol. Nem valószínű, hogy ez bármikor is változna. Az viszont tagadhatatlan, hogy a spanyol egyre fontosabb, s legyünk őszínték, egyre divatosabb is, függetlenül hasznosságától.
doci606 2011.01.18 17:09:03
@Grafogirl: Teljességgel igaz.
Amúgy úgy vettem észre, sokszor az elég, ha az ember egy-két mondatot ír, mond a partner nyelvén, a többit a közös kommunikációs nyelven, már az is nagyon sok plusszt adhat a dolognak.

Lényeg azonban, a topicnál maradva, hogy miként a hollandnak, svédnek, dánnak, lengyelnek, úgy a magyarnak is létfontosságú, hogy tudjon a világgal kommunikálni, ehhez pedig idegennyelvi ismeretekre van szükség. Spanyol, angol, francia, német, mondhatni egyre megy, hisz bármelyiket is nézem, azzal kaput nyitunk egy másik világra, mind szellemileg, mind munkahely lehetőség szempontjából.
doci606 2011.01.19 08:06:33
@Akitlosz: Úgy látom, Neked a magyar se érthető.
Javaslom utazz ki Hollandiába, vagy Dániába, s azt fogod látni, hogy az anyanyelvükön túl még minimum két-három nyelven beszélnek, még a virágüzletben is.S habár a hollandok kiejtése eléggé sajátságos, de a skandinávokat megérteni, mikor angolul, németül, stb. beszélnek a lehető legkönnyebb!

Az, hogy kinek könnyű a nyelvtanulás, teljesen lényegtelen. A kérdés az, ki akar kivel kommunikálni. Vajon a világ akar a magyarokkal, vagy a magyarok a világgal. Szép és fontos a nemzeti büszkeség, de néha gondolkozni sem árt.
Tudja, aki kint volt, hogy ma a teljes nagykörutat megszállták a rendőrök, és már egy csengő vagy prizma hiánya miatt is dobálták az 5-20 ezres sárga csekkeket a bringásoknak. Volt, akinek a fejlámpája nem volt még bekapcsolva félhomályban és voltak jópáran, akiket sárga…..
doci606 2010.09.23 13:34:48
Kezdem azzal, hogy a rendőri túlkapás természetesen nem jó. Folytatom azonban ott, hogy a KRESZ alapjában fekete-fehér. Vagy betartod, vagy nem. Ha nem, teljesen mindegy mennyire nem, akkor számolni kell a konzekvenciával.

A gond azonban az, hogy az egész történetből, és sok posztból is az jön le, ha "A" (mondjuk mint autós) szabálytalankodhat, akkor én miért nem.
És ez az alapvető magyar gond. Az emberek úgy gondolják, ha "A" megússza, akkor nekem is jár, hogy megússzam.

Még annyi, hogy a baleseti statisztikáknak nehéz hinni. Számtalan esetben a balesetet eredetileg kiváltó autós, kerékpáros, gyalogos, mivel nem szenved maga, járműve sérülést, mire bárki feleszmélne már ott sincs. Így az igazi kiváltó ok már be se kerül a jelentésbe, statisztikába. Tény, hogy miközben az autósok között is rengeteg őrült, krónikus szabályszegő van, addig a kerékpárosoknál ez az arány még nagyobb. Nem azért mert rosszabb emberek lennének, hanem mert eddig is retorzió nélkül bemehettek forgalommal szemben, kivilágítás nélkül, stb. S az ember ilyen, ha nincs következmény, úgy érzi, ezt szabad.

Ahhoz, hogy a közlekedési morál javuljon minden közlekedőnek fejlődnie kell. De mivel az ember gyarló, ezt leginkább a szigorú büntetésekkel lehet mielőbb elérni. Az eredmény szempontjából mindegy, hogy valaki azért tartja be a szabályt, mert fél a büntetéstől, vagy mert megérti, hogy az fontos.