Adatok
Onkie
49 bejegyzést írt és 17 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
No, hát különös események sorozata vezetett odáig, hogy újra felfedezzem a blogomat és a benne rejlő lehetőségeket. ^^
Talán jobb, mint a napló. A naplóba sem írok bele mindent. Blog esetén még jobban szelektál az ember, hiszen azt mégis csak szélesebb körben olvashatja…..
Bizony, már letudtam mind a négy írásbelit, és tegnap óta túl vagyok két szóbelin is. Angollal kezdtem csütörtök fél kettőkor. Nem jött el az elém beosztott lány, úgyhogy én kezdtem a felelést. Három pontért mentem, hogy meglegyen itt is a minden vizsgarészben kötelező…..
El sem hiszem, hogy ez a pillanat is eljött, de végre végeztem a huszonöt emelt matek tétellel. :) Nem mondom, hogy mindet tökéletesen tudom, viszont egy 80%-os szóbelihez elég lesz szerintem – ekkor 85%-os lenne a teljes matek érettségim, amivel az írásbeli tükrében meg is…..
Úgy döntöttem, hogy amit aznap nem írok le a blogomba, azt csak akkor fogom később pótolni, ha életbevágóan fontos… nem vagyok én időmilliomos, hogy minden rezdülésemet leírjam… :) Ma volt az érettségi dolgozatok megtekintése a suliban, bár az eredmények…..
„Szeretem a jó híreket így korán reggel.” Ezt szoktam mindig mondogatni helyzettől függően őszintén vagy szarkasztikusan, napszakra való tekintet nélkül. Ma azonban objektív mércével is teljesen jogosan használtam ezt a szófordulatot.Tegnap este az osztály facebook…..
Nem mondom, hogy nem volt mozgalmas a mai napom, de azért nem volt vészes sem. :) Röviden csak annyi történt, hogy bementem a suliba matek konzultációra, utána rohantam bankba (pénzt tenni a számlámra és az értesítési címet módosítani – hiába volt megadva a budapesti címem…..
Azt hiszem, kezdek paranoiás lenni. Félek. Az utóbbi pár hónapban kicsit elkezdtek sűrűsödni a halálesetek körülöttem. Több ismerősöm, és rokonom is halt meg február óta, legutóbb pedig az iskola egyik tanára hunyt el tanítás közben. Ma pedig a kék metrónál a lépcső…..
Ma a Telenornál „őrült akció” volt, 20-50%-os árleszállítás, mert holnap abszolút nem lesz elérhető a rendszerük, mert újat telepítenek. Ezt kihasználva gondoltam úgy, hogy mivel a régi telefonom már úgyis használhatatlan (az egyetlen rendesen működő funkció az…..
Különös nap a mai. Reggel, amikor felkeltem, azt hittem, csak azért lesz szokatlan, mert sok esemény tódul egy napra. Történetesen ma két, hozzám nagyon közel álló személy ünnepli a születésnapját, de ha ez nem lenne elég, a nővéremet is ma köszönthettem névnapja…..
Hogy telik az idő…! Kis híján egy év eltelt az utolsó bejegyzés óta. Így nem is nagyon tudom ott folytatni, ahol abbahagytam. Furcsa volt úgy bele-beleolvasni egyik-másik bejegyzésbe, hogy tudom, mi minden történt azóta, így az még furcsább volt, hogy mi minden maradt…..
Onkie
2012.05.23 23:06:30
Érdekes érzés úgy felállni az ebédlőasztaltól, hogy a konyhai óra delet mutat, majd az emeletre érve rádöbbenni, hogy valójában még csak háromnegyed tizenkettő van. :)..
„Amikor irodalmat tanul az ember, akkor… az nem azt jelenti, hogy a füzetbe leírt szavakat meg kell tanulni – félreértés ne essék. Mit jelent az irodalom – tantárgy – tanulása? Kinek mit jelent? Neked mit jelent…?” A fenti sorok sokak számára…..
A Libri Könyváruház februárban első alkalommal „országos körözést indított az év legjobb magyarnyelv- és irodalom tanárának megtalálásáért”, Arany Tanár vetélkedő címén. A „nyomravezető osztály” háromnapos osztálykirándulást, a győztes tanár…..
2011. augusztus 18., csütörtök Tegnap hirtelen sokat lendültek előre a dolgok. Nagynéném előszedett különféle családi iratokat, és néhány szépszülőmig felvezette az ágat. Azonban azt mondta, sok iratot nem is ért, sok iratban nem egyeznek dolgok, úgyhogy majd közösen…..
Elegem van. Abból, hogy a világ a feje tetejére áll. Akik eddig közel álltak hozzám, azok elutasítanak. Az egyikkel két hétben egyszer találkozom, akkor is kb. fél órára, a másik vígan kanadázgat, a harmadiknak meg mindig akad fontosabb dolga, ha épp véletlenül egy városban…..
Legutóbbi írásom kicsit kurtára sikerült, mert nem volt sok időm a boncolgatásra. Utána pedig időm és/vagy lehetőségem nem volt írni egy ehhez hasonló kifejtést. Az ominózus bejegyzés előtt pár perccel beszéltem anyuval. Közölte, hogy fél órán belül a ház előtt lesz,…..
Legszívesebben most azonnal világgá mennék. De még várok... ha majd többet tudok, mindenről részletesen beszámolok...
Nagyon kalandos úton bukkantam egy blogra, név szerint az (jobbra is kilinkeltem). Történt ugyanis, hogy ma (vagyis tegnap) nem kellett mennem dolgozni, mert szünnap volt, de az éjszakai ritmus azért megmaradt, fél kilenckor keltem. Próbáltam mindenfélével elfoglalni magam,…..
A szülinapom taglalása és a csopaki tábor leírása még várat magára. Össze kell szednem magam, hogy a szülinapomról írhassak, és csak azután jöhet Csopak, mint vidám téma. :) Tehát, mint friss tizennyolc éves, azzal kezdtem a hétfőt, hogy próbáltam korán felkelni… Ez…..
Nyolcadikán volt a másod-unokatestvérem születésnapja. Írtam neki köszöntést iwiw-en, és ma köszönte meg; sőt ismerősnek is jelölt! Ez azért volt külön öröm, mert így láthatóvá válik számomra az email címe. Így meg tudtam hívni a családfás oldalra, és talán, ha…..
Optimista vagyok, és körülnéztem a tegnap említett weboldalon. Miért is ne lehetett volna művész a családban? A következő neveket találtam, amik vezetéknév alapján illenének a családfába: Csűrös Antal: festő és szobrász. Életrajzi adatok: munkássága 1803-1828 között…..
Azt hittem, hogy ma teszek egy nagy előrelépést, és felfedezek néhány új nevet, vagy pontosítok egy évszámot… de nem. Épp ellenkezőleg. Történt ugyanis, hogy a már említett fényképek egyikének hátoldalán ez a felirat olvasható: „Apai nagyapám, Illyés István…..
Sokféle hobbim volt már. Össze sem tudnám számolni. De mindig kellett valami, amivel elba… szóval eltölthettem az időmet. Sokan irigyeltek is ezért, főleg ha éppen valami baromság volt az aktuális hobbim. („Hogy van neked időd ilyesmire?”) Leginkább olyan hobbijaim…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz