Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Glambert Ł

60 bejegyzést írt és 11 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Ez úton köszönöm, hogy végig kitartottatok mellettem, és elolvastátok ezt a mindenfélével fűszerezett Michael Jackson-ról szóló kitalált történetet! Köszönök mindent, legfőképpen a tanácsokat, a véleményeket, mindent! Szeretlek titeket, Love, Peace <3Glambert Ł..
Barbara szemszögéből:2009.június 25-e egy egészen átlagos napnak indult. Hiányoztak a gyermekeim, szomorú voltam, de a mai nap valahogy tényleg sokkal szomorúbb, mint szoktam lenni. Valami történhetett valakivel… Érzem. Hirtelen elkezdett csörögni a telefonom, felkaptam, és…..
2002-t írunk. A per holnap kezdődik, és én nem tudom, mivel győzzem meg a bizottságot. Michael tuti, hogy lefizeti a bírót… Nem tudom. Viszont ha a gyógyszerekre terelném a szót, akkor Michael lehet, hogy elbukna… Viszont a láthatóságot is elvesztené, méghozzá miattam.…..
 2000 van. Michael negyvenhárom, én harmincnyolc, Daisy tizenegy, Adam és Michael pedig nyolc évesek. Az idősebbik Michaelhöz már ebben a hónapban háromszor is ki kellett hívni a mentőt, mert túladagolta magát… Őszintén mondom, már nem is kicsit unom, amit csinál. Már…..
Már eltelt egy év is, de még mindig nem váltunk el, és nem is kezdtük meg a gyerekekért a pert. Úgy éreztem, nem tudom megtenni, hogy így elhagyom az imádott férjemet. Soha nem volt még nála jobb ember a közelemben, vétek lenne őt elhagyni. Meg az érzéseivel sem szabad játszani,…..
 Két év telt el azóta, hogy Daisy kimondta az első szavát. Most 1995-öt írunk. Sok minden történt ebben az elmúlt két évben, de semelyik sem annyira említésre méltó. Ez a nap is úgy kezdődött, mint bármely másik. Reggel felkeltem korán, megetettem a fiúkat, Daisy elé…..
Barbara szemszögéből:1992. január 24-e van, pont a szülés napja. Már a kórházban feküdtem, és gyötörtek a fájdalmak. Michael nem bírta elviselni, hogy szenvedni lát, ezért megmondta nekünk, hogy lemegy a közeli folyópartra, hogy kicsit lehiggadjon. A lelkünkre kötötte, hogy…..
  Reggel sokkal álmosabban keltem fel, mint szoktam. Valami nagyon nem volt rendben velem, mert csak forgolódtam Michael mellett, de sehogyan sem tudtam elaludni. Erre a drágám is felkelt, és félálomban, kezdett nekem beszélni:- Nem tudnál nyugton maradni egy kicsit? -…..
Nagyon sok történetet kaptunk, köszönjük szépen, de most ideje megosztanom az én egyik furcsa történetem:Lassan pár hónapja történt, hogy egy telefonhívásra keltem fel, hajnali 3:33-kor.Kómás voltam, úgy láttam, hogy ég a lámpa a szobában.Felvettem a telefont, nem szólt bele…..
Glambert Ł 2011.07.22 10:55:52
@dani97: juj azt láttam, pont este, olyan 22 óra körül... és aznap 3:33 körül keltem fel. :S
Nálunk fel-le kapcsolgatják a villanyt, de most különösebb dolgok nem történnek...  Van valakinek új története?..
Köszönjük szépen! Andilona  Łastßreath esete Üdv.Egy újabb különös dologgal szeretnék elő rukkolni. Őszintén szólva nincsenek miatta nyugtalan éjszakáim, mert már hozzászoktam az ilyenekhez.Úgy körülbelül másfél hete vettem észre először.…..
Üdv mindenkinek, az alábbiakban egy Samsung Galaxy S2 szétbontását mutatnám be. Aki érzékeny lelkületű és tudja előre, hogy a következőkben felsorolt boncolás mély nyomokat hagyna úgy a lelkében, mint a telefonjában...hm szóval attól elnézést kérek. Nos tehát a Galaxy S2,…..
 1991-et írunk. Michael most harminchárom éves, Daisy kettő, majdnem három éves, én huszonkilenc éves vagyok, pont annyi, amennyi Michael volt a Bad idején. Erről jut eszembe... Most, nemrég kiadta a Dangerous című albumát, ami nem sikerült rosszul, de nem is olyan jól. Mivel…..
 1989-et írunk most. Már eltelt kilenc hónap, és holnapra van számítva a szülés. Végig simítottam gömbölyű hasamon, és hagytam, hogy a mellettem ülő harmincegy éves férfi ugyan ezt tegye. Miközben - ma már vagy hatvanadszorra - újra végig simított hasamon, hirtelen éles…..
 A koncert elkezdődött, Michael feljött a színpadra. Rögtön a Come Together-rel indított, ami a kedvencem volt. Szexis volt a Come Together videója, ezért is szerettem annyira. Egyébként szerencsésnek mondhatom magam, mert mint oly sokan, én is vágytam rá, hogy megkaphassam őt,…..
 1988-at írunk. Holnap lesz a huszonötödik születésnapom. Már megint egy évet öregedtem... Ó, de szórakozott vagyok, bocsánat. Hadd mutassam be a családom: anyámat Elizabethnek hívják, de inkább Liznek becézzük, apámat Adamnek, az öcsémet és a húgomat, akik tizenkét…..
 Sziasztok! Ez úton szeretném megköszönni nekik,hogy ezt a csodálatos 2.történetet lemásolhattam:- http://fanfic.hu/merengo- Hegedűs Hajnalka "Selyemmaki"A történetekről adatok                     …..
 -Halló!-szólt bele a telefonba egy női hang.-Szia,én vagyok az.-szólt bele a telefonba Adam is.-Te?!-A vonal másik felén a beszédpartner igen csak meglepődött.-Igen.Lisa,kérlek,hallgass meg!Tehát kiderülhetett számodra,hogy Adam kivel beszélgetett.Azzal a billentyűssel,aki a…..
 Ott ültem a kanapén.Valamilyen csoda folytán Adam érkezett meg elsőnek,én másodiknak,és úgy döntöttünk,addig elbeszélgetünk.Elmesélte,milyen számokat tervez a következő albumra.Azt mondta,kicsit poposabb lesz a vonal,de a Glam-hatás is meglesz.-És a szövegüket is te…..
 Egy nappal később próbán megszólalt Süti telefonja.-Fogadok,hogy Ke$ha az.-mondta Tommy.-Veled nem fogadok,Tommy,mert a gatyát is lenyernéd rólam...-nézte meg Adam az IPhone-ja kijelzőjét.Lótetű minden héten felhívja Sütit,mintha nem is lenne elég neki a majdnem mindennapos…..
 Három nap telt el a veszekedés óta.Azóta elmentünk bungee jumping-ozni,ugrálóvárazni,lovagolni,és még sok mást csinálni(komolyan,mint a kétévesek XD).Korán felkeltem,mert menni akartam Adam-hez.De ő...Megelőzött.Ő jött el hozzánk.Mikor csengetett,még a hangulatom nagyon…..
 A kezemben a Mad World kottája volt.Néztem az ismeretlen hangokat,és kezem szinte már automatikusan nyomkodta a levegőt is.-Nashville-ben ezt is eléneklem.-mondta Glambert,majd ásított.Egy jótékonysági koncertre kérték fel a kisvárosban,két hét múlva lesz ez az egész…..
 A szokásos próbán voltam,mint általában a minden nap délutánjain.Éppen a "Pick U Up"-ot gyakoroltuk,mikor belépett egy testőr zavart arckifejezéssel a próbaterembe vezető ajtón.-Mr.Lambert,két ember magát keresi,mondhattam én bármit,nem akarnak elmenni.-Nekem az…..
 Hazaértem,és bezártam magam után kulccsal az ajtót.Annyira a gondolataimba merültem,hogy mikor megpillantottam magammal szemben Marie-t,kicsit megijedtem,mintha előre éreztem volna,mi történt...-Szia,Rose.-lehelte élettelen hangon.Nem tudtam,mi lehet a baja,csak azt éreztem a…..