Regisztráció Blogot indítok
Adatok
a fene tudja még

17 bejegyzést írt és 319 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
  Petri György és Várady Szabolcs „A listás választásokat tekintve mintegy 0,9, tehát kevesebb, mint 1 százalékkal a legfőbb riválisunk, az MSZP fordult előnnyel. Egyéni kerületben mi 20, ők pedig 25 mandátumot szereztek már meg az első fordulóban. Budapesten jelentős fölénnyel győztek, és…..
Jój: Valamint:  ..
a fene tudja még 2015.02.28 18:54:40
Kétszer is visszakérdeztem, mikor hívtak, hogy tesztelnem kéne a Honor-t. Nem mintha olyan bonyolult lenne, de lévén, hogy sose hallottam még róla, így először ösztönösen azt hittem, valamit félrehallok. Honor? Mindkét telefon masszív dobozban pihen, amihez kis tájékoztató és…..
a fene tudja még 2015.02.13 22:37:40
@Void Bunkoid: ez kész :DDDDDD
az android a laggolo, ramzabáló OS, szemben a windows-al és iOS szemben :DDDDD
Innen is hadd gratuláljunk Fábián Barnának és annak az anonim felmérés készítőinek, amit idézve a Ma Reggel műsorvezetője akkora L. Simon Lászlót dobott, mint ide a Déli Áramlat. Fábián Harrach Péterrel beszélgetett a gyerekétkeztetésről, amikor egyszer csak eljutott egy…..
Apád a hatbó Új index design 2014.04.05 23:09:25
Mi a probléma az új kinézettel? - lassú - áttekinthetetlen - ronda - ezt nem tudom megfogalmazni, olyan "kurvára nem ezt a lovat akartam" típus   És akikkel beszéltem (és egyébként viszonylag rendszeresen olvasták), mindenkinek ez volt a véleménye...
Három olyan arc áll majd pénteken kaján vigyorral a Gellért téren, akik korábban nagyjából a halál faszára kívánták azt a projektet, melyet épp felavatni készülnek. A durva az, hogy alapvetően igazuk is volt: a 4-es metró az elmúlt évtizedek legnagyobb elkúrása, de ha már…..
Jobban teljesít ez is ..
a fene tudja még 2014.03.23 11:52:55
@Thou: sosem találnád ki!
elvileg ezért van benne akku.
Egy napsütötte januári délelőttön a Négyes Metró Barátai felvonultak, hogy a fővárosi Rákóczi téri építési területen munkára jelentkezzenek. Épp hat éve ennek. Az önkéntes metróépítő civil kezdeményezést intenzív plakátolás előzte meg, igazán mindent…..
a fene tudja még 2014.01.17 19:34:37
Üdv! Négy rövid történetet mondok.   történet Kávéautomata üzemeltető cég felvételt hirdet technikusnak. Csináltam én már ilyet korábban, jelentkezek, behívnak. Ott ül egy koma, a szokásos tánclépések után ilyet szól nekem: "én most mindenkit ki fogok rugni, mert…..
a fene tudja még 2014.01.02 21:37:35
@movhu: ritka, ilyen primitív barmot élőben látni.
köszi a lehetőséget.
Subba Subba másnapos reggeli 2013.11.24 09:37:00
gyros helyett..
a fene tudja még 2013.11.24 21:53:51
Ami Tibit érdekli Queen TOP 10 dal 2013.11.23 02:02:12
Tudni kell rólam, hogy gyermekkorom óta rajongok a Queen együttes zenéjéért. Amit ez a brit rockbanda elért az alatt a röpke 20 év alatt, az szinte egyedülálló...
a fene tudja még 2013.11.23 18:51:30
Győr belvárosában kapta le a helyi lap egyik olvasója ezt a csendéletet. Nagy terepjárók sorakoznak a Wesselényi utca és a Bartók Béla út kereszteződésében. Alattuk bicikliút. Fotó: kisalfold.hu "Ilyenkor szégyellem, hogy nekem is terepjáróm van. Tudomásul kellene venni,…..
Mindig különös izgalommal fogadom az olyan történeteket, melyeket a határátkelést éppen frissen megtapasztaló emberek írnak, hiszen izgalmas látni, miként csapódnak le az első tapasztalatok, milyen az első rácsodálkozás, melyek az első élmények – legyen az a nyelv, egy…..
a fene tudja még 2013.09.06 04:44:47
Ha megnézitek, megszakadtok! Úristen ..
a fene tudja még 2013.09.03 15:24:07
a fene tudja még 2013.09.03 23:48:26
Már említették megjegyzésben a blogon, de most már "hivatalosan" is megerősítésre került: a Budapest, XIII, Váci út 169. sz. alatti épület lesz a szcientológusok új "ideális orgja". A környéken lakóknak és a Duna Plázát rendszeresen felkeresőknek nem túl jó hír, mivel meg…..
a fene tudja még 2013.08.29 17:57:04
Subba Vasárnapina 2013.08.25 20:35:47
Szia, sziasztok. ..
a fene tudja még 2013.08.26 16:41:44
Gyerünk kirándulni! ..
a fene tudja még 2013.08.26 16:39:10
@szemi90: sztem egész hamar ideért.
már subba időben számolva.
Mindig öröm látni, ha rosál a kétharmad, most azonban különösen nagy vihogások közepette szemléljük, ahogy kapkodnak és ez igen kafa. Nagyon úgy fest, hogy a választás felé fordulva utcahosszal vezetnek a fiúk, mégis komolyan tartanak Budapest elvesztésétől. Morbid, de egy…..
a fene tudja még 2013.08.23 01:11:56
@Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe: "a belvarosi proliknak a valagukat ne kelljen 200 meterre se hurcolaszni"
biztos nem hiszed el, de a 70+ édesanyám is belvárosi proli. és már kurvára nehezére esik (netán) többször 800 métert gyalogolnia, ha el akar menni a nővéréhez.
és gondolom ez már a hihetetlen kategória neked, de nincs egyedül ezzel az életkorral a városban.
a fene tudja még 2013.08.23 01:21:38
@a fene tudja még: megjegyzem, ha a város lakossága csak 15 és 50 közötti népességből állna, akik kizárólag kézitáskával közlekednének, akkor gyakorlatilag mind a gépjármű- mind a tömegközlekedést meg lehetne szüntetni, mivel minden megoldható lenne gyalog és kerékpárral.
a fene tudja még 2013.08.23 01:37:46
@Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe: szeretném, ha a belvárosban egyáltalán nem járnának buszok.
de mesélj erről a mindenhol 450 méteres megállókról!
Subba Oké, óbé! 2013.08.16 08:47:03
..
a fene tudja még 2013.08.16 12:49:00
Most már tényleg eljutottunk arra a pontra, amikor megálljt kell parancsolni a megalomán kormányzati agymenésnek. Nagyon rossz irány, amennyiben az állam a lelkekre akar állandó nyomást helyezni. Ismerjük ezt a hangulatot a rendszerváltás előttről. Magunk mindig tartózkodtunk…..
Persze vannak ebben fokozatok, akadnak, akik a gyengébb kísérleteket is azonnal kiszúrják, de valamilyen mértékig szinte mindenki belesétálhat ilyenbe. Általában mindenki úgy vélekedik, hogy remekül ért a focihoz és őt aztán abszolút nem tudják adathalász oldalak átverni.…..
Ahelyett, hogy beletörődnének a Telenornál, hogy a kor követelményeinek megfelelően már a bárki által könnyedén lehallgatható IP-alapú kommunikáció a divat, a végsőkig harcolnak ellene. A mobilszolgáltatók, csakúgy mint a vezetékes internetszolgáltatók, kényük-kedvük…..
a fene tudja még 2013.08.09 15:54:59
@00000000-0000-0000-0000-000000000001: nem számítják bele.
valsz a programjaid frissítenek olyankor.
Magyar Nemzet belement a jövőbe! via ..
a fene tudja még 2013.08.06 11:05:51
a fene tudja még 2013.08.06 11:49:34
@Bula_2000: de akkor már ne legyen ilyen idegen neve!
legyen mondjuk Nemzeti Drótnélküli Rétisas Megoldás, vagy valami ilyesmi.
  „A futball olyan, mint a bográcsgulyás. Folyamatosan teszünk bele, sosem veszünk ki, és a végén kész.” (Orbán Viktor) Miniszterelnökünk azt is elárulta egy interjú keretében, milyen a hamis gulyás: az pedig az, amikor kivesszük belőle, amit bele kéne tenni. Most…..
a fene tudja még 2013.08.05 22:06:52
@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: menj vissza az agit-prop irodába, kérj új választ, mert nem ez volt a kérdés.
Subba Hapci 2013.08.01 14:28:19
..
a fene tudja még 2013.08.01 17:32:19