Regisztráció Blogot indítok
Adatok
vakbottyan

118 bejegyzést írt és 68 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Ciki és igaz, nem akarnak valahogy beüzemelődni azok a sokat emlegetett mozgólépcsők a metróállomáson. Amióta az építkezés folyik, azóta kérdezik itt a blogon is kommentelőim, hogy terveztek-e egyáltalán mozgólépcsőt a metró kijáratokhoz, és azóta nyugtatgatjuk egymást,…..
Már régóta izgatja a fantáziámat a Mandarina Shoarma nevezetű vendéglő a Terminálban, úgyhogy a Grill Land után most ezt céloztam meg. Fontos infó mindenkinek, aki este felé jár a KÖKI-n, hogy 18 után a legtöbb kajáldában már akciósan adják az ételeket, ahogy elnéztem 10-30%…..
Ennél eszementebb videót nem láttam még, jobb mint a Pirx kapitány és bármelyik részegemberes youtube gyöngyszem, Shaun Bortei-Doku olvasónk hívta föl rá figyelmünket, ezúton is köszönet!Az első kockáknál még azt hihetnénk, hogy a Halálcsillag vezérlőjébe csöppentünk,…..
A KÖKI mint óriási mocsokhegy és Mos Isley ma már történelem, de ez nem azt jelenti, hogy az egész környék rendezett lenne. A minap írtam például a Vak Bottyán és a Bethlen utca közötti placcról, és kicsit elfeledkeztünk arról is, hogy van itt egy kiserdő a bevásárlóközpont…..
vakbottyan 2011.11.29 07:44:47
@Ndre: szia! köszi, hogy írod ezeket, mert tényleg fura. uh ennek utánanézek. meg a lépcsőnek is :) mindig kiderül, hogy még van olyan a terminálban, ami elkerülte a figyelmemet :D
Már régóta halasztgatom ennek a bejegyzésnek a megírását, és minden egyes alkalommal, ahogy áthaladtam a Terminálon, megfogadtam, hogy elmondom a véleményem a Városban blog KÖKI-s posztjáról. És íme.Egyik kedvenc blogom a Városban blog, de most mégis vitatkozom velük,…..
vakbottyan 2011.11.29 07:40:51
@Atkakukac: szia! tegnap, miután megírtam a posztot, én is megkerestem az ajtókat, de tényleg nem azon megy ki senki :)
Már épp itt volt az ideje, hogy a Terminál honlapja megváltozzon. Eddig ugyanis egy épülő beruházásról kaptunk ott információkat, csakhogy közben megnyílt a bevásárlóközpont, egy csomó bolt nyílt, ami a régi honlapon nem is szerepelt, olyan apróságokról, hogy nyitvatartás…..
Senki itt lakónak, vagy átutazónak nem kell összefoglalni az elmúlt év (évek) eseményeit: a régi felüljárót elbontották, lassan, akadozva, de megkezdődött az építkezés, a pláza és a metróperon rész még félkész (pl a mozgólépcsők azóta sem működnek), de gyorsan…..
Annak idején, mikor elkezdődött a bontás, a Terminál megígérte a kis piros pavilonokban (meg a feüljárón) árusítóknak, hogy helyet fognak kapni a bevásárlóközpontban is kárpótlásul a ledózerolt boltocskájukért. Persze az ember sajnálja a kiskereskedőket, senki nem…..
vakbottyan 2011.11.16 07:46:51
@Ndre: nagyon köszi! holnap ki is posztolom!
vakbottyan 2011.11.22 07:47:05
@wolfclaw: :)
Direkt a Terminál megnyitása körüli időkre tartalékoltam pár képet meg cikket a régi megnyitásról, mostanában ezekből is fogok szemezgetni (meg persze a Terminállal is foglalkozom majd párhuzamosan).Ez a fotó a kedvencem, mert még az átadás előtt, az építkezés közben…..
vakbottyan 2011.11.02 07:39:15
@hallari: igen, minden szavaddal egyetértek. amúgy állítólag a sibrik felüljárót télen elkezdik felújítani, meglátjuk, mi lesz belőle. szégyenletes állapotban van.
vakbottyan 2011.11.22 07:46:16
@LoviGabi: persze, szívesen, csak majd szólj rám még egyszer, nehogy elfelejtsem :) amúgy nem túl jó minőségűek nagyban sem, mert kisgéppel szoktam fotózni. illetve ha szkennelni tudom, akkor szép.
Ritka gusztustalan hétfő reggelre ébredtünk, barátaim, és ez még pár hónapig így is marad, amíg a tél ideiglenesen hazánkban állomásozik. Úgyhogy beszéljünk inkább kajáról, mert az a magyar embert mindig felvidítja. Szokásos hétvégi kaja tesztemre indultam a Terminál…..
Köki "Gabriela Spanic mellei" 2011.11.17 13:17:00
Nem szoktam sem mexikói, sem venezuelai sorozatokat nézni, pedig olyan jó csajok játszanak benne, mint Gabriela Spanic. Őróla szintén nem hallottam semmit eddig, de annyira reklámozzák a látogatását a Terminálban is és a Terminál FB oldalán is, hogy vettem a fáradtságot és…..
Az az igazság, hogy kutakodom már egy ideje archív KÖKI-fotók után különböző régi újságokban, találtam is valamennyit, de tudom, hogy lappang még rengeteg itt-ott. Szerencsére most ilyen lappangó fotók kerültek föl az Indóház honlapjára, messze a legérdekesebbek közül…..
Köki Fasírt teszt a KÖKI-n 2011.11.16 12:00:00
És most következik a beígért fasírt teszt KÖKI Terminálban. A Főzelékfalót most kihagytam, de utólag majd tesztelem őket is. Két, magyaros ételeket kínáló falatozót kerestem fel most, a KÖKI-Falodát és a Jóasszony Gyorséttermet. Miért éppen a fasírtot teszteltem? Egyrészt…..
Köki Ma nyit a Megafitness 2011.11.11 08:18:00
2011. 11. 11. 11 óra nem csak arról híres, hogy csupa egyesből áll, hanem hogy ma nyit a Megafitness a KÖKI-n. A dolog számunkra, KÖKI-járók számára azért érdekes, mert még korántsem nyitott ki minden bolt és szolgáltatás (a posta pl januárban fog), vannak még újdonságok…..
Köki Mikor nyit az új posta? 2011.11.10 13:15:00
Gyanús volt nekem, hogy valószínűleg azért nem találom az új KÖKI-postát, mert még ki sem nyitott. Így tegnap hosszan nézegettem a Terminál térképét a bevásárlóközpontban. Majd mikor többszöri elolvasás után sem találtam a szolgáltatások között postát, odamentem az…..
Amiről nekem valahogy az "utcára nyílik a kocsmaajtó" jutott eszembe, de ezt csak mellékesen mondom. A lényeg az, hogy a Helyi Témában jelent meg egy cikk "A postáért küzd a képviselő címmel", és arról szól, hogy Tarnai Richárd meg akarja menteni a Kossuth téri…..
vakbottyan 2011.11.10 08:24:38
@Schusy: nem ismerem azt a postát, de nem lepődöm meg sajnos azon, amit írsz.
Itt olvashatjátok a Terminál tervezőjével, Zepkó Ferenccel készült interjú második részét, amelyből megtudhatjátok, milyen esztétikai szempontokat tartott szem előtt az építész, hogyan viszonyul az épületet ért kritikákhoz, zavarja-e a MÁV-os rész lepattantsága, és hogy…..
vakbottyan 2011.11.10 08:23:49
@Schusy: szia! köszi, hogy megosztottad!
Még el sem kezdett épülni a Terminál, szó nem volt róla, hogy lesz nagyobb posta is, amikor én már úton-útfélen arról beszélgettem a piaci árusokkal és a házunkban lakókkal, hogy baromi kicsi ez a Kossuth téri posta (kevés ablak, sok ember, hosszú sorban állás) és…..
vakbottyan 2011.11.10 07:56:08
@Von Schwartz, ha kérhetem: szia, tegnap direkt megkérdeztem, januártól nyit. ki is fogom posztolni.
Mostantól tesztelni fogom a különböző boltokat, már amelyiket, például a kisállatkereskedést egyelőre nem, de ha bárkinek tapasztalata van bármelyik üzlettel kapcsolatban, írjátok meg légyszi.Mások is írták már, de pont ezen gondolkoztam tegnap én is, hogy például a…..
vakbottyan 2011.11.08 07:46:34
@Dorcitu: szia, köszi az infókat!
vakbottyan 2011.11.09 08:13:56
@Dornie: egy csomó kaját én is általában a piacon veszek. de pl a plázában van egy rakás ruházati bolt, meg drogéria, ami jó, hogy vasárnap meg szombat délután is nyitva van, ha csak akkor tudok oda eljutni.

ja meg ugye a nyitvatartás. mindig is idegesített, h a piac már 4-kor bezár!
vakbottyan 2011.11.09 08:14:25
@Dornie: köszi! ezt ki is rakom!
Na most ezt miért kellett? Jóvan, nem akarom beleártani magam a Megafitness marketingstratégiájába, végül is csak annyi "közöm" van a dologhoz, hogy a Terminálhoz kapcsolódik a cucc. Szóval Benkővel nem az a baj, hogy zsékategóriás celeb, hanem hogy a nevéhez…..
Most egy ilyen kibővített lapszemlét tartok a héten, mert két olyan cikk is megjelent, amit kommentálnom kell hosszabban is. Tegnap már írtam arról, hogy mi nem tetszett a NOL cikkében, most pedig elmondom, mi jutott eszembe a Dívány tudósításáról.Először is nem mindenben értek…..
Köki A KÖKI meg a korszellem, mi? 2011.11.02 13:30:00
Lehet, hogy csak fáradt vagyok vagy rossz kedvem van, de felhúztam magam ennek a cikknek a képmutatásán, béna "szemérmességén". Igen, csomópontért cserébe kapunk egy bazi nagy plázát, igen olyan, mint egy konténer, de könyörgöm, ezeket a kritikákat már 2006 óta…..
Köki Terepszemle a Terminálban 1. 2011.10.27 13:01:00
Azt nem mondanám, hogy sikerült teljes egészében felderítenem a Terminált, mert hétköznap általában csak estére érek oda, háromnegyed órával zárás előtt, akkor meg célzottan rohanok be valamelyik boltba gyorsan. Múlt szombaton és vasárnap szerettem volna kényelmesebb…..
vakbottyan 2011.11.02 07:39:55
@wolfclaw: oké, köszi az infót!
Köki Szökőkút a Tényekben is 2011.10.19 11:12:00
Na, a Tények is foglalkozott a KÖKI-vel, méghozzá a különös szökőkúttal, a takarítónők gyönyörével és álmával. Annyi legalább kiderült most, hogy a szökőkút nem úgy hibás, mint elsőre látszott, hanem direkt nincs medence, csak a víz nem folyik le rendesen, az emberek meg…..
Köki "Felrobbantotta a KÖKI-t" 2011.10.19 08:10:00
"Király L. Norbi felrobbantotta a KÖKI-t." Szerencsére nem szó szerint, mert az a nyitás napján kicsit durva lett volna, habár a környéken lakókat szerintem már semmivel nem lehet ledöbbenteni. Ezt a robbantásos dolgot amúgy a Fókusz riport címéből…..