Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Csizmazia Darab István [Rambo]

1965 bejegyzést írt és 983 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Mellékhatások tekintetében keresse fel orvosát, gyógyszerészét - szól a szlogen, ami több dolgot is figyelmen kívül hagy, például ha az embernek nincs is gyógyszerésze. Eleddig jobbára csak arról szóltak az ilyen történetek, hogy a kórházak nem működtek, a betegek hoppon maradtak. Egy extrém módon…..
Sherlock Holmes története is lehetne "A visszatartott csomag esete" címmel, de ez a mostani eset korántsem annyira csavaros sztori. Amióta 2021. márciusában, szinte napra pontosan 3 évvel ezelőtt beesett a "Megérkezett a csomagja, kövesse nyomon..." kezdetű Flubot vírussal fertőző magyar nyelvű…..
Nem akart ez cím túlságosan fellengzős lenni, de végeredményben pontosan erről van szó. Hajlamosak vagyunk arra, ha csaló e-mailt, átverős SMS-t, becsapós közösségi üzenetet kapunk, azonnal magának a küldőnek és felmenőinek melegebb éghajlatra küldésére gondolni, ám a helyzet ennél árnyaltabb és…..
Az FBI jelentése szerint a 2023-as esztendő legnagyobb vesztese az egészségügyi intézmények voltak. A vizsgált adatok szerint az egészségügyi szektor összességében több ransomware támadást szenvedett el tavaly, mint bármely más egyéb kritikus infrastruktúrákat üzemeltető ágazat...
Erre a területre is komoly erőforrásokat mozgósítanak a bűnözők, és hatalmas számokat láthatunk a 2024-es év első két hónapjának veszteséglistáján...
A számítógépen kívüli térben is sokféle formában támadják az időseket: túlárazott paplanos termékbemutató kirándulással, öregezéssel (érdemes lehet ehhez megnézni az Unoka című magyar filmet), de emellett az interneten is igyekeznek a bűnözők a gyanútlan, naiv és a digitális térben kevésbé jártas…..
A történet előzménye, hogy az ALPHV/BlackCat bűnözői kör egy alvállalkozói csoportja megtámadta a Change Healthcare rendszereit, ahol a zsarolóvírus-fertőzés gyógyszertárak és kórházak ezreit zavarta meg szerte az Egyesült Államokban, és mellesleg 6TB bizalmas adat ellopása is nehezítette az…..
Minden szülő legrosszabb rémálma felvenni egy ismeretlen számról érkező hívást és azt hallani, hogy a gyermeke segítségért kiált. Aztán az állítólagos "emberrabló" szól bele a telefonba, és váltságdíjat követel, ellenkező esetben soha többé nem láthatjuk a fiunkat vagy a lányunkat. Szakértők szerint…..
A deepfake hamisítással összekötött adathalászat mértéke a tavalyi évben rekordot döntve elképesztő mértékben nőtt. A szakértők véleménye szerint viszont csak most kezd majd igazán erősödni...
Ritka esemény, mikor sikeres letartóztatások keretében tudnak fellépni a zsarolóvírus bűnözőkkel szemben. Ezúttal egy ilyen alkalomnak örülhetünk, ugyanis a bűnüldöző szervek letartóztatták az orosz LockBit ransomware banda két üzemeltetőjét Lengyelországban és Ukrajnában...
Volt már korábban is hasonló kezdeményezés, ahol az amerikai hatóságok 10 millió dollárt ígértek a nyomravezetőknek a DarkSide ransomware bandavezérekkel kapcsolatos információkért...
Az online társkeresés elterjedésével alapjaiban változott meg az emberek közötti kapcsolatteremtés: korábban nem ismert módokon ismerkedünk. Február 14, Bálint nap a szerelem, a párkeresés és -találás napja...
Antivírus blog Jelszó világvége 2024.02.12 12:04:37
Nincs olyan biztonsági képzés, ahol a jelszavakról ne esne szó, ám az ezzel kapcsolatos tudatosság szemlátomást nem javul már hosszú évek óta...
Sajnos ma már korántsem kirívó, hogy sorozatban egészségügyi intézményéket, kórházakat támadjanak a ransomware csoportok. Még a Covid időszak alatt tett állítólagos kisdobos becsszó alapú megnemtámadási moratóriumot sem tartották be - igaz épeszű szereplő ezt nem is hitte volna el nekik...
Valószínűleg nincs olyan közösségi média használó, aki az elmúlt időszakban ne találkozott volna a világ egyik legnagyobb webáruháza, a Temu hirdetéseivel. A több tízmilliósra becsült termékkínálatnak és a rendkívül alacsony áraknak köszönhetően az oldal tömegeket vonz, és a Temu a világ legtöbbször…..
A Microsoft elismerte, hogy orosz támadók sikeresen behatoltak a hálózatába és belső e-maileket, illetve fájlokat loptak el különféle vezetőktől és egyéb munkatársaktól...
Ransomware támadás érte az amerikai multinacionális gyorséttermi franchise láncot, amely szendvicseiről, salátáiról közismert. A hírhedt orosz hátterű LockBit bűnbanda január 21-én közzétett bejegyzése azt mutatja, hogy egyik leányvállalata sikeresen feltörte a Subway adatbázisát, és onnan érzékeny…..
A mágnescsíkos bankkártyák nagyjából 20 évvel ezelőtt jöttek divatba, de amellett, hogy az aláírások szükségessége megnehezítette a tranzakciókat, nem rendelkeztek megfelelő adattitkosítással. Biztonsági szempontból egyértelmű előrelépést jelentettek utódaik, a chipalapú kártyák, melyek az…..
A mobil alkalmazások nagy mértékben átalakították az életünket. Ki tud már tuctanyi telefonszámot fejből, ha van rá app? Emellett láthatóan meg is könnyítették a feladatainkat, egyszerűbbé tették a kapcsolattartást, szinte nélkülözhetetlenekké váltak az évek során iOS és Android platform alatt…..
Sok féle korosztálynak íródik ez a blog, ezen belül pedig mindig is törekvés volt a gyermekekkel kapcsolatos tartalmak alkalmankénti említése, például az iskola kezdéskor a digitális eszközökkel kapcsolatban, a karácsonyi ünnepek közeledtével hogy mire figyeljünk, ha gépet vagy telefont kap az…..
A január jó alkalom arra, hogy rendet tegyünk nem csak a fizikai környezetünkben, hanem a minket körülvevő virtuális világban is. Érdemes lehet tudatosabban óvni az adatainkat, mert ezzel az online csalók dolgát megnehezítenénk. 2023-ban 10 milliárd forintot csaltak ki magyar károsultaktól, és ez az…..
Kicsit az Orange is the new black sorozat címre utalva megállapíthatjuk, hogy lassan a quishing az új phishing, vagyis adathalászat...
Sokan emlékezhetnek a Colonial Pipeline elleni incidensre, ahol 2021. májusában egy több hetes, az Egyesült Államok keleti partján jelentkező üzemanyaghiányt és hatalmas veszteséget okozó időszak vette kezdetét. Bár a cég megfizette a 4.4 millió dollárnyi (akkor 1.27 milliárd HUF) váltságdíjat, a…..
A Nissan Motor Corporation megerősítette, hogy ausztráliai és új-zélandi belső rendszerei veszélybe kerültek. A hivatalos közlemény szerint jogosulatlan harmadik fél illegálisan hozzáfért a vállalat egyes hálózati szervereihez...
Ha egy jellegzetes díszes címert kellene csináltatni az idei évnek, valamilyen banki internetes átverés szerepelhetne rajta. Sokan próbálkoztak átverni, megfertőzni, becsapni, anyagilag megrövidíteni bennünket, és ebben az olykor elég suta szövegezésű üzeneteknek, valamint a bankok nevében történő…..