Adatok
kissnagy
0 bejegyzést írt és 76 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Köremailben, illetve saját blogján jelentette be Para-Kovács Imre, hogy már nem a Hírlap publicistája. “Kibékíthetetlen koncepcionális ellentét mutatkozott mai főszerkesztő csevegésünk alkalmából Gazsó L. Ferenccel, ezért december elsejétől lelépek a közepet jobbról…..
Hétfőn indul a Mi kérünk elnézést című kabaréshow a Tv2-n, amit mindenhol Verebes István nevével hirdettek, pedig állítólag csak felkonferálja majd a jeleneteket, paródiákat, dörmög egy kicsit, szuszog és fújtat, majd átadja a terepet az ismeretlen humoristáknak. Szerencsére.…..
Mindig rá kell csodálkoznom, mekkora ribanc tud lenni a Magyar Televízió. Ha hagyják.
Meg lehetett volna szokni már, de ha megszoknánk, akkor nem háborodnánk fel például azon, hogy leadnak egy félórás Gyurcsány-balladát, aminek se a miértje, se a műfaja nem fogható fel, csak…..
Azért azt látjuk ugye, hogy az MTV, mint a minden hájjal megkent kereskedő kezdi kihasználni ezt az ostrom-dolgot. Végül is eladható. Az evidens, hogy a Kékfény szerkesztői jó időre bespájzolhattak jobbnál jobb témákból, aztán ugye a Tv Taxiban is…..
Állj, senki ne menjen sehova! Visszalépünk egy kicsit az időben, a felvonulók és a kétszáz százalékot teljesítő vasgyári munkások mellett ma megismerhetjük hős rendőreink ízlését is az Önök kértékben! (20.05 m1).
Nem vicc, az MTV székházát védő rendőrök leeresztik…..
Semmi értelme szembesíteni, vádolni, bekérdezni. Egy megtörhetetlennek látszó Orbán Viktor kedvét úgy vehetjük el legkönnyebben az egésztől, ha lágy, de aggodalommal teli hangon megjegyezzük, hogy „Felizgatta magát. Igyon egy kicsit!”
A vasárnapi „olyan kínos,…..
Nem volt szükség pinára a minőségi népszórakoztatáshoz: a Naplóban Sváby műsorvezető kérdezés helyett hebegett és hillerebb volt Lendvay Ildikónál, miközben Orbán diadalmas ellentámadásba lendült. Olvasson az év vicces interjújáról, ahol hangosan zörgött a tévékettős…..
A tegnapi eseményekről mindenki beszámolt már, sokan, sokfélekéépen fogják értelmezni, nekem ami lejött a HírTv közvetítéséből annyi, hogy a kissé remegő hangú riporter egy kis szerepzavarba került - minden bizonnyal a könnygáz miatt - és úgy képzelte, hogy a lyukas…..
Félreértés ne essék, nem akarom én itt a miniszterelnök vagy pártja kollektív farkát a kis számmal illetni, se kutyám, se macskám egyik sem, de ez a fletózás tegnap este a Fábry Showban kissé unalmas volt. Mert nem baj az, ha valaki cinkeli a kormányt, tegye, annak idején Hofi…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
Azt hiszem megértjük egymást M. kapcsán, én is hasonlókra gondoltam! Sőt a jelenlegi APEH-re sem gondolt...(hihi).
Még valami az Edwardosra! Ez olyan, mint a betonkeverős történet: minden faluban megtörténik! Ezért pontosítok( remélem pozitívan értékeled, és nem okoskodásnak.de): János kalocsai érsek mondta a Bánk bán- féle összeesküvés során:
" A királynőt megölni jó lesz ha a többiek úgy akarják én nem ellenzem!"
A vesszőket és pontokat oda teszed, ahova akarod!Értelmezés kérdése! Értem, hogy mire utaltál..
Szia swen! Kapcsolódj be, igaz túlvagyunk már az angol keringőn... Csak nehezebb jön...