Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Evain

0 bejegyzést írt és 2092 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Sokan vannak, akiknek első külföldi tapasztalata az au pairséghez köthető, ami nem csoda, hiszen szakképzettség nélkül megoldható, ráadásul a szállás és az étkezés is biztosított. Persze lehet rémtörténeteket olvasni, de azért gyakoribb a pozitív tapasztalat – ez derül ki…..
Evain 2017.03.22 09:56:46
@Matula néne: hmmmm, most válaszolhatnék részletesen a felvetéseidre, mint a jelenlévők közül egyetlen, aki évekig alkalmazott au pair lányokat, hogy MIÉRT és HOGYAN tettük, de inkább nem teszem. :)
Evain 2017.03.22 12:42:58
@London2009: már leírtad a lényeget :D
Hollandiáról sok minden eszébe juthat az embernek (vérmérséklettől, világnézettől és minden egyébtől függően), ma az országot egy egészen érdekes szemszögből mutatja be Zita: ez pedig nem más, mint maga a királyság, a monarchia intézménye. Uralkodói sípszó ..
Evain 2016.09.29 10:59:30
@firg_firg: legalább Willem-Alexander tett valamit az ügy érdekében, ugyanis Maxima Argentín. :)
Evain 2016.09.30 08:27:55
@jewel79bp: Nézd, én már kifejtettem párszor, hogy nem az elvvel van bajom, meg nem magával a jótékonysági munkával meg az alapítványokkal.
A bajom azzal van, hogy amikor este két hótfáradt gyereket próbálok éppen rábeszélni arra, hogy esetleg segítene, ha végre lefeküdnének aludni, és amikor eljutok arra a pontra, hogy együttműködjenek, na pont abba szoktak belecsöngetni, amire ugye az a reakció, hogy a két gyerek lelkesen ledübörög az ajtóhoz megnézni, hogy ki jött, én meg kezdhetem elölről a melót.
Na ezt jelenti az, hogy belecsöngetnek a privát szférámba, és erre nem az a megoldás, hogy iktassam ki a csengőt...
Tudom, hogy a hollandoknál nagy kultusza van az adománygyűjtésnek, de számomra nincs az a magasztos cél, ami miatt elfogadhatónak tartom más személyes terébe betolakodni.
Evain 2016.09.30 13:56:06
@jewel79bp: általában 5 és 9 között szoktak jönni. Nyáron később is, mivel sokáig van világos.
6 után eleve necces, mivel akkor már főzök, később meg vacsorázunk és fektetés van. Ráadásul nem csak adománygyűjtők vannak. Rendszeres még
- energiaszolgáltatóváltáshoz tanácsadás (aka: ezt a szolgáltatót válaszd)
- reklám (hellofresh)
- jehova tanuk
- keresztény gyülekezetek
- késélező (!)
"A bőrünk alatt is hazugság is van, tudat alatt is úgy készítjük fel a gyerekeinket a jövőre itthon, hogy a hazugság része kell legyen az életünknek" - írja a mai poszt szerzője, Móni a Magyarország 2.0 pályázatra küldött posztjában, amivel persze lehet egyetérteni és egyet…..
Evain 2016.09.29 08:52:40
@diggerdriver: nézd ezt meg, a településünkön az új lakópark látványterve: www.ringoevers.nl/documents/deelplan2/Visuals-deelplan2.pdf
Ezt a kultúrális örökség dolgot elég komolyan veszik.
Vagy itt egy másik, tőlünk 20 percnyire (minden reggel erre járok)
www.tudorpark.nl/brochure/
Amit itt fehéret látsz, ott a téglás burkolatot festették le, az sem vakolat.
Evain 2016.09.29 09:21:57
@diggerdriver: hát amennyire az építkezéseket látom, az úgy zajlik, hogy a leggyakrabban használt szabvány, hogy felhúzzák a betonfalat, és arra felhúznak még egy szigetelő réteget, és arra teszik pluszba fel a kisméretű téglát, tehát abszolút dekoratív funkciója van. Elvétve látok csak nem beton alapú házat. Pl a második linken, amit adtam, hogy a most épülő házak közül egyet látok csak, ami nem beton alapra készült, de a külső burkolat ott is ez a kisméretű tégla.

Ezeket meg úgy tartják karban, hogy x évente "fugát" cserélnek rajta, ha megeszi az időjárás. Akkor felállványozzák az egész sorházat, jön a szaki, napokig vési a cuccot, aztán felkeni az újat, és az egészet lekenik valami időjárásálló átlátszó folyadékkal.
Bocs a slendrián fogalmazásért, nagyon nem vagyok otthon az építkezési terminusz teknikuszban.
Evain 2016.09.29 10:09:37
@diggerdriver: ja, nem a (falra hányt) tégla mohásodik, hanem a vakolat meg a faburkolat. :)
Nem kell mindent újratervezni és eltörölni Magyarországon, hiszen az alapvetően egész jól működik, ugyanakkor változásokra azért szükség lenne. Körülbelül így tudnám összefoglalni Miklós posztjának lényegét, amit a Magyarország 2.0 pályázatra írt, így aztán a végén…..
Evain 2016.09.20 08:56:20
@diggerdriver: Látod, a hollandok megoldották okosba. Itt nem az ugatást tiltják, hanem a kinti tartást. A zárt térben őrjöngő ebet meg még a hülye is csitítja, büntetés nélkül is. :)
...vagy liberális konzervatívizmus? "Ballibsizo, eros jogallamot akaro, jobboldali konzervativ hozzaszoloknak ajanlom az alabbiakat:   "Akár két évnyi börtönbüntetést is kaphatnak azok a szülők, akik csak vegán ételeket adnak gyerekeiknek, áll egy törvényjavaslatban, amit az olasz jobboldali…..
Evain 2016.08.17 09:35:21
@Mirjam2: szerintem pont ebben a háeszedben van a lényeg, hogy te, aki nyilvánvalóan sok időt töltöttél az információ összegyűjtésével, még te is azt mondod, hogy a gyerekel nem kísérleteznél. Azért a táplálkozástudomány nem olyasmi, amit az iskolában vagy bármely egyetemen oktatnak (a szakirányt kivéve), és a törvényjavaslat pont arra irányulna, hogy a tájékozatlan átlagember ne babráljon már bele a fejlődő szervezet szükségleteibe.
Mondok más párhuzamot. Alapvetően a sport az jó dolog, pláne gyerekek esetében, ez tény, ezzel senki nem fog vitatkozni. Erre jön egy jó kis hírecske a neten, hogy mekkora kúl, hogy ez meg ez a román kisgyerek már 6-8 évesen testépítő. Csak mert apuka testépítéssel foglalkozott, és belevitte a gyereket is. Erre minden épeszű gyerekorvos a szívéhez kapna, hogy mit művel apuka. Holott a gyerek tök boldog, imádja apucit, anyucit, stb.

Teljesen igaza van diggernek, mikor azt feszegeti, hogy hol a határ, ameddig bele lehet szólni a gyereknevelésbe, és ebbe beletartozik a szélsőséges ideológiák gyerekre erőltetése is.
Evain 2016.08.17 10:47:12
@Mirjam2: Maga a vegetarianizmus nem szélsőség. Szélsőséggé akkor válik, ha hozzá nem értés fanatizmussal párosul, lásd a testépítő gyerek példáját.
Evain 2016.08.19 08:17:37
@diggerdriver: na, látszik, hogy azt olvastam, amit érteni akartam, mert nekem elsőre is ez jött át. :D
Erről jutott eszembe, most volt egy interjú a hollandoknál az olimpia kapcsán, hogy azért nincs náluk annyi arany, mert később kezdik és élvezetből sportolnak. :D
Bár statisztikát nem tudok előkaparni (szinte hallom a megkönnyebbült sóhajokat…), de azt hiszem, nem tévedek nagyot, ha úgy gondolom: egyre több szülő próbálja kétnyelvűvé nevelni gyermekét – akár azért, hogy felvértezze egy hasznos tudással, akár azért, mert a…..
Evain 2016.08.05 15:00:12
@Karma17: ehhe, holland szavak magyarul ragozása még nálunk is előfordul. :)
Ami per pillanat kavarodást okoz, az a mama szó. Hollandul az anya=mama, nálunk a magyar nagyanyjuk is mama. Na most amikor hollandul magyaráznak valkinek, akkor előfordul, hogy nem hongaarse oma lesz, hanem néha a mama is becsúszik, vagy rám "anya"ként hivatkoznak, ezért volt már, aki azt hitte, hogy az én nevem Anja. :D
Evain 2016.08.05 15:36:14
@macamuca [IHUN]: no, erre is tudok konkrét példát mesélni. Nálunk a lányom beszoktatása a suliba nem volt zökkenőmentes. Hajlamos volt ő is a "nem tudom" válaszra. Egyik zűrösebb nap végén volt vele egy összezördülésem fektetéskor, aminek világraszóló hisztiroham lett a vége, de nem hagytam annyiban, mert ki akartam deríteni, hogy mi a gond. A végén lenyugodott, teljesen magától beleült az ölembe, és részletesen elmesélte, hogy mit csináltak aznap az iskolában, és megértette, hogy nem zaklatni akarjuk, amikor megkérjük, hogy meséljen a napjáról, hanem tényleg érdekel, sőt, azt is bevezettük, hogy mi is mesélünk a saját napunkról.
Evain 2016.08.05 16:01:29
@Ginix: pedig az ötlet nem is tőlem származott, hanem a fiamtól, aki egyik nap visszakérdezett, hogy na és veled mi történt ma? :D
Asszem aznap volt, hogy a japánok meghajlását gyakoroltuk, ugyanis elmeséltem, hogy megbeszélésem volt két japán bácsival, akik meghajolva köszöntek. :D
A határátkelők bizonyos szempontból tükröt tartanak Magyarországnak – írja a Magyarország 2.0 pályázatra érkezett posztjában Zita, aki szerint sok minden lenne, amit érdemes lenne átvenni a hollandoktól, legyen az oktatás, az önismeret vagy a múlthoz való viszony. (Az eddig megjelent írásokat itt…..
Evain 2016.08.02 10:03:28
@sellőlány: csak hogy erre is válaszoljak, a saját, teljesen szubjektív benyomásaim alapján alkottam egy elméletet, hogy mi az alapja a holland toleranciának, és miért nem jó feleségnek a holland nő (a holland férfiak szerint). :P
Evain 2016.08.02 10:39:55
@Hobbiszakács: kopulációs beszédaszály. ezen besírtam :D:D:D

@sellőlány: azért nem írom ide, mert nem tudnám kifejteni anélkül, hogy túl sok infót adnék meg a családról. De neked megírom akkor direktbe. :)

De az elméletemet leírom, mert a sztereotipizálás olyan jó dolog. :)

Naszóval, a szabadelvű és toleráns hollandoknál a gyereknevelés sokszor kimerül abban, hogy leszarják, hogy mit csinál a gyerek, csak anyuci elmehessen kávézni a szomszédasszonnyal, meg amúgyis, ha gondja van, majd megoldja magának. Na jó, ez szélsőséges megfogalmazás, de a lényeg benne van.

A holland kisvárosok jellemzője, hogy homkozós játszótér szinte nem létezik, csak az iskolákban és a napközikben. Ezen túl, a sorházakkal sűrűn teleépített területeken néhol található egy-egy eldugott csúszdás, mérleghintás játszótér, ahová az élelmes szülő kicsapja a gyermeket játszani, mondván úgyis odanyílik a hátsú udvar ajtaja, had szocializálódjon a lelkem.

A lényeg a szülői felügyelet hiánya, és a csemeték szó szerint kénytelenek lerendezni a vitákat egymással, aminek az lesz az eredménye, hogy az erősebb kutya gyak. Akár fiú, akár lány. Szülő csak akkor kerül elő, ha már tettlegességig fajult a dolog.

Tudnivaló, hogy a gyerekek iszonyat gonoszak tudnak lenni egymással, pláne felügyelet nélkül. Ezen kívül a másik fontos tényező, hogy a holland társadalomban teljesen elfogadott dolog a gúnyolódás, és a másik cikizése (ez annyira durván jelen van a mindennapokban, hogy a mai napig nem tudok vele mit kezdeni).

Tehát képzeljük el azt a lánygyermeket, aki felnőve az alábbiakat tanulja meg:
1. soha ne mutasd ki, ha gyengébb vagy
2. gyengeségedet legjobban arroganciával és agresszióval tudod palástolni

Kivétel természetesen mindig van, és hát a statisztika szerint Hollandiában a legjobb gyereknek lenni. :D:D:D
Evain 2016.08.02 11:16:59
@sellőlány: na, BigBrother-szindrómáról ezer sztorim van nekem is. Pl a legközelebbi érintett a sorházunkban a harmadik szomszédék. Ott is két gyerek van, egy fiú, egy lány. Anyukától tudom, hogy iszonyat aggódik azon, hogy a (most 13 éves) lánya szeretne bébiszitterkedni, ami per pillanat abban merül ki, hogy saját maga felvállalta, hogy kísérgeti a környékbeli 4-8 éves gyerekeket, és (szerintem teljesen jogosan) azon aggódik, hogy mi lesz, ha valami történik az egyik gyerekkel, és a lányát teszik felelőssé.
Ugye ehhez hozzátartozik az is, hogy felénk nagyon sok a csatorna, kvázi minden második utcában van egy, aminek az átlag mélysége 1,5 méter, és tele van hínárral.
Onnan tudom, hogy mi már halásztuk ki a kukánkat belőle, amit valami vicces környékbeli dobott bele. :) Vagyis inkább :(

A durva az, hogy mi egy eléggé drágának számító kisvárosban lakunk.
Akár Londonról, annak ellenére is, hogy rengeteg poszt szólt már róla, vagy annak ellenére is, hogy kilenc hónapja ott él. Ma folytatódik Péter brit fővárosban íródó sorozata, ezúttal a tömegközlekedést veszi górcső alá, és arról is elmélkedik egy kicsit, hogy milyen is az…..
Evain 2016.07.27 09:19:58
@diggerdriver: apropó, múlt héten remélem nem csuklottál, gondoltam rád ezerrel, ugyanis ebben a parkban voltunk a szabink alatt:
www.diggerland.com/days-out-in-yorkshire/
nagyon bejövős volt. :) meg is jegyeztem az egyik gép használata után, hogy tuti szégyent hoztam rád. :P
:)
Evain 2016.07.29 08:51:32
@diggerdriver: ehhehehe, igen, nagyon könnyű... leégetni magunkat, ha nem értünk hozzá. :D
Ha mentek, szólj, kíváncsi vagyok hogy tetszett. :)

A metrós témához meg annyit, hogy ennyi hsz között sem láttam a földalatti hivatalos besorolását, ami nem más, mint kéregvasút! :D
Ha jól rémlik, a metró vagy földalatti besorolást az építés módja határozta meg anno. Ergo ha fúrni kell, akkor metró, ha a felszínt megbontani, akkor kéregvasút.
De javítsatok ki, ha tévedek. Én is a fenének emlékszem ilyesmikre... a fontos dolgokat meg rendszerint elfelejtem. :P
Határátkelő Élhetőbb ország 2016.07.07 06:45:00
Folytatódik a Magyarország 2.0 pályázat, ezúttal egyik törzsszerzőnk és -kommentelőnk, Digger írásával, aki megpróbálta praktikus példákat felsorolva megmutatni, hogyan lehetne jobbá tenni Magyarországot. Lássuk akkor! Szavazni ma is természetesen itt, a poszt végén, vagy a…..
Evain 2016.07.07 08:43:31
@szaszo71(D): nekem erről mindig a volt bérlőim jutottak eszembe odahaza. kivétel nélkül mind úgy gondolta, hogy neki nem kötelessége fizetni a közüzemi számlákat. Remek ám, amikor valaki életvitelszerűen másokon élősködik. Szóval ja, a fejekben kellene rendet tenni.
Evain 2016.07.07 09:38:59
@VPBA: van erre egy analógiám. Bizonyos szint után az operációs rendszert is célszerűbb újratelepíteni, mint javítgatni.

Hozzáteszem, hogy egyébként is túl régóta élek ahhoz máshol, hogy épkézláb javaslatot tudnék tenni a javítására.
Az emlegetett lehúzó mentalitás meg pontosan ugyanúgy zavar a mostani életteremben, mint a korábbiban.
Evain 2016.07.07 10:57:04
@VPBA: no igen, mint minden analógia, ez sem tökéletes, bár speciel erre is tudok példát mondani.
Nálunk a családi gépet ketten használjuk (még). Van külön felhasználói profilunk, ugyanis egy ideig ugyanazt használtuk, és állandó volt a vita, hogy milyen billentyűzet kiosztás a default a gépen (csak egy példa). Azon is folyamatosan megy a vita, hogy milyen oprendszer legyen rajta. Mivel osztozunk a gépen, mindig lesz olyan helyzet, amikor egyikünk vagy másikunk kompromisszumot lesz kénytelen kötni. :)
Most nem megyek bele részletekbe, hogy micsoda vitát folytattunk arról, hogy legyen vagy ne legyen windows 10 rajta. :D:D:D
Megoldottuk. Ha még többen használnánk, akkor nem lenne demokrácia, hanem az döntené el, aki ért a karbantartásához.
Az ügynökségek által szervezett munka sok kezdő határátkelőnek ad megélhetést, más kérdés, hogy kiszámíthatóság szempontjából nem feltétlenül ideális helyzet ez. Ezt is példázza Chocco Channel posztja, amiben tényleg szinte minden megtörténik vele, ami lehetséges. Talán még annál több is. Elindult…..
Kisváros-nagyváros, Magyarország-Németország, mindez megspékelve egy kis Amerikával - Dóra története tele van kultúrsokkokkal, melyek egy része komoly, más része inkább mókás. Lássuk hát, milyen is az, amikor egy magyar kisvárosban felnőtt lány összekerül egy berlini fiúval! (A képet a szerző…..
Evain 2016.07.01 09:15:56
@Mmj Drtmmj: No, majd beszámolok, mi is nemsokára megyünk egy hétre a szigetre, Hull környékére. Kíváncsi leszek. Valahol sejtettem, hogy pont az a réteg, akiknek fogalmuk sincs, mit jelentett az EU tagság, a túristákat is baszogatni fogják.

Én pontosan ugyanettől tartok a Nexit feszegetése kapcsán.
Zsófi egy kéttannyelvű gimnáziumban tanult, két nyelvet is felsőfokon beszél, ugyanakkor az is gyorsan egyértelművé vált számára, hogy államilag támogatott helyen nem nagyon tud továbbtanulni. Pénzgyűjtésre Ausztriát és a pincérnőséget választotta. Ennek fél éve. Lássuk, miként látja a helyzetét és…..
Evain 2016.06.21 08:54:29
@diggerdriver: szerintem nekem is pontosan ekkora arcom volt huszonévesen. :)
A nagy különbség az, hogy akkoriban azért tettem félre, hogy aztán egyszerre elköltsem valami marhaságra (pl mikor kápéban kifizettem egy 600 ezres robogót zsebből 15 éve, muhahahaha), amire igazából semmi szükségem nem volt. Sőt, ugyanakkor vettem egy lovat is, én marha. :D
Manapság meg örömmel nyugtázom, hogy van tartalékom, és a robogót olyan szempontok alapján vettem, hogy nem kell bele tankolni, és mert valahogy be kell járni dolgozni. :D
Evain 2016.06.21 14:19:48
@Mirjam2: hát hallod, a tököm fog még korábban kelni, csak hogy megetessem meg megitassam. :D Meg tudod te milyen drága az állatorvos? meg a kovács? jóóóóóó lesz az a robogó. :D
Egy év. Ennyi ideig élt a Gyere haza fiatal! program (amiről azóta sem derült ki, miért nem lehetett helyesen leírni, de ez mellékszál), amitől a kormány azt várta, hogy… hát nem is tudom, mit várt. Bármit várt is, az nem teljesült, mert most félidőben lefújták a projektet, olyannyira, hogy alig pár…..
Evain 2016.06.14 16:03:38
@adamskij: esetleg a három éves szülési szabadságot is felhozhattad volna példának.
Ez ugyanúgy része a problémának.
Evain 2016.06.14 16:13:46
@adamskij: erről eszembe jut, mennyire normálisan kezelte a mostani cégem azt, hogy a közvetlen kolléganőmmel, akivel megosztott feladataink voltak, 3 éven belül felváltva mentünk szülni. Ő is kettőt, én is kettőt. :D Azóta is részmunkaidős vagyok, ráadásul mellé a férjem is részmunkaidős lett, nem csak én (bár nyilván másik cégnél).
Evain 2016.06.14 16:21:29
@adamskij: 8 éve dolgozom itt, eszemben sincs kilépni. :)
Vajon tényleg a sátán műve-e a pacal, vagy a sült bárány mentaszósszal a gasztronómia csúcsa? Lehet-e kelet-európainak öltözni, és az Oasis vagy Pataky Attila ríkat meg jobban? Csupa kérdés, ami felmerült Szukics Magda (aki korábban írt már posztot, amit itt olvashattok) és…..
Evain 2016.06.01 14:09:22
@tableno: hát persze, ez ugyanúgy általánosítás, mint az, hogy minden angol nő trampli. :) Holott nem is. De tényleg :D

@RecsölGrin: hát szerintem az alapja az pl az, hogy a magyar ember a "háziruhában" nem megy ki az utcára, mert átöltözik. Nem ismerek nagyon olyan rokont, ismerőst, aki ne ezt tenné.
Felénk meg vagy eleve otthon is felöltözik, vagy ahogy kényelmesen öltözve van, úgy megy vásárolni/ügyintézni, stb.
Evain 2016.06.01 15:30:59
@mojyo: látod, én sose tagadtam, hogy nekem nincs jó ízlésem. :D Képes vagyok talpig motoros szerkóban és teletömött laptoptáskával mászkálni hétköznap. :D:D:D
Meg edzőcuccban vinni reggel a gyerkeket suliba. :D
Cserébe olyan szinten nem érdekel, hogy mit gondolnak róla, hogy azt a zent tanítani lehetne :P
Evain 2016.06.01 15:58:54
@RecsölGrin: tényleg, most melyik a récselhaj? Merthogy volt neki pár frizurája a 10 év alatt (vagy hány évadja volt, hehehe)

@mojyo: fú, nekem volt olyan pasim, aki dettó így öltözött, és szajkózta amit az anyjától tanult, hogy a belbecs a fontos, és mivel huszonéves volt, akkor magyaráztam el neki (pont én, lmao), hogy ebben a korban még igenis fontosak a külsőségek. :P
Talán emlékeztek még Cecíliára, aki jó két hete írta meg történetét. Tíz éve biztos magyarországi karriert feladva költözött Londonba és építette újra életét. A brit fővárosban egy japán cégnél dolgozott, a mai posztja arról szól, hogyan él együtt ez a két (vagy…..
Evain 2016.05.23 09:15:18
@Herr Géza: Láttál te már valaha japánok által készített előadásanyagot? Ahol egy oldalon van ötvenmillió grafikon meg még szöveg is mellé. A meetingen azt szépen részletesen végignézik. :D
Nem is volt olyan régen, hogy Nana megírta, milyennek is látja a hétköznapokat egy holland-magyar vegyespáros tagjaként. Most kérésemre kicsit bővebben is írt hollandiai tapasztalatairól, a nehezen megszokható időjárástól a tortareszeléken át egészen a spontaneitásig – vagy…..
Evain 2016.05.18 10:36:55
@Csodabogár: és akkor még arról nem is hallottál, hogy van nekik egy speculaas nevü kekszük, ami kvázi mézeskalács ízű, na, ezt ledarálják, és kenyérre kenhető krémet csinálnak belőle. :D
www.foodandthefabulous.com/wp-content/uploads/2012/11/lotus.jpg
hogy ne legyen zavaró, innentől speculoos a neve :D:D:D
Evain 2016.05.18 16:32:19
@Hari Seldon 2: "Nagyon helyes. Nem zavarják egymást váratlanul. "

Jönnek helyette a charity pénzgyűjtők. Este 6 és 9 között. Most van a szezonjuk. Hogy aszalódna le az ujjuk, amivel a csengőgombot megnyomják...
Érdekes kérdést vet fel írásában Judit, aki Ausztriában élve azon gondolkodott el (és vetette fel vitaindítónak), hogy a határátkelők gyermekei, unokái vajon magyarok lesznek-e, illetve érdemes-e mindenáron megpróbálni magyarnak nevelni őket, vagy akkor teszünk velük jót, ha…..
Evain 2016.05.17 10:33:39
@dev.null: szintén egyetértek. Majdnem írtam valamit a párhuzamról származás erőltetett továbbviteléről burka formájában, de inkább mégsem.
Evain 2016.05.17 13:26:47
@adg: szerintem ennél jóval árnyaltabb a helyzet.
Olvastad az Anyatigris harci himusza c. könyvet? No az pont témába vág. :)
Evain 2016.05.17 15:09:05
@adg: ez arra vonatkozott volna igazán, hogy a szülők személyisége, illetve mit mennyire erőltetnek, elég sokat nyom a latban. Ezért példálóztam a könyvvel.
Ebből a szempontból Muscarival értek egyet a beilleszkedés kapcsán. Ahol a szülő nem tud beilleszkedni, ott a gyereknek is gondjai lesznek.

De most nem vagyok eléggé vitaképes, lefárasztottak a Japánok. :s
Méghozzá egy Hollandiában élő, magyar-holland vegyespáros magyar tagjának tolmácsolásában. Nanáék éltek egy ideig Magyarországon is, ő pedig a minapi felhívás nyomán megírta, hogyan is látta az ő párja a magyar életet, mi volt neki furcsa, milyen pozitív (és negatív)…..
Evain 2016.05.10 11:47:20
@sellőlány: kérlekalássan a műfű az azoknak való, akik
- utálnak kertészkedni
- nem vesznek fűnyírót 3-5 négyzetméter fűfelülethez
- mégis szeretik a zöldet

a poén az, hogy ezen is nő gaz, és a lehullott levelek miatt frankón úgy néz ki, mintha igazi gyep lenne. :D
Evain 2016.05.10 12:42:56
@sellőlány: hát nagyon kísértésbe estem, hogy feltegyek egy képet. :D
De most mennem kell céges HR PR napra. :s
Evain 2016.05.11 08:27:45
@blackhairlady: nekünk is ez a fajta van. Ahol vettük, az egy erre szakosodott üzlet volt, ott beszélgettünk az eladóval, ezeknek az élettartama olyan 10-15 év, és főleg a sivatagos országokba veszik előszeretettel, mert tényleg jó rajta gyalogolni, és nyilván könnyebb karbantartani, mint a hamar kiégő füvet. Jó nagy választékuk volt, vagy 50 méteres csíkban voltak kirakva a minták egy asztalra, jól végig lehetett tapizni mindet. :)
Volt olyan is, amit kimondottan pici gyerekek alá javasolnak, annyira puha volt a tapintása.

Miért nem kő lett? Azért, mert itt Hollandiában a magas páratartalom miatt évente kell sikálni, mert algásodik és mohosodik, és elég randa szürkészöldes szine lesz mindennek.
A címben megfogalmazott gondolat nem tőlem származik, hanem maguktól a hollandoktól, és folytatása is van, ami így hangzik: „a hollandok pedig Hollandiát”. Ma tehát ide látogatunk, és megpróbáljuk körbejárni, mire is érdemes figyelni, milyen meglepetésekre készüljön fel az,…..
Már nincs két teljes hónap a Nagy-Britannia uniós tagságáról szóló népszavazásig, ami rengeteg magyar sorsát is érintheti, ugyanis a brit-uniós viszony jövője nyilvánvalóan senkinek sem mindegy (akár a szigetországon kívül sem). De hogyan élik meg ezt a helyzetet,…..
Evain 2016.04.26 09:31:08
@diggerdriver: na, kár, hogy erről lemaradtam. Még én sem vallom feddhetetlennek magam. :D
Egészen sajátos életforma a szakértőké, akik rengeteget utaznak, ami (legalábbis szerintem) csak egy bizonyos ideig hordoz magában izgalmakat, ugyanakkor elég fárasztó tud lenni. Snow leopard posztjában ma egy ilyen utat követhetünk végig, ami tulajdonképpen némiképp tágan értelmezve talán belefér…..
Evain 2016.04.25 14:43:07
@Herr Géza: Úristen, azért ezt még olvasva is leizzadtam. :D:D:D

Jah, nekem egyszer adtak egy marha jó tippet automatához, azóta is előszeretettel alkalmazom. Beüléskor üljek a bal lábamra. Ami nekem azért bejövős, mert egyébként is előszeretettel szoktam így ülni fotelekben. :D
Szerencsére nem állnak le a szerzők egy napját bemutató posztok (ne is álljanak, ha kérhetem, a hataratkeloKUKAChotmail.com címre küldhetitek őket), ma például Zürichbe látogatunk Rumitom segítségével, aki egy átlagos napját írta le. Speciel ami engem illet, azt a munkába…..
Evain 2016.04.22 14:10:27
@rumitom: muhahaha, na ezért van nekem mosogatógép. Azt én is utálok.
De tényleg, most felidéztem a huszas éveimet, dettó ez ment. Kaja az volt, amit 5 perc alatt el lehet készíteni. :D
Hogy én mennyi tojásos smacket ettem anno... :s
Evain 2016.04.22 14:45:43
@rumitom: nézd, spec a friss alapanyagos résszel tökéletesen egyetértek, ugyanis jobb íze van.
Viszont mivel én nem nagyon jutok el étterembe, ezért ha igazán jót akarok enni, akkor bezony kénytelen vagyok megalkotni magam, még ha kacsamell sztékről is van szó vörösboros áfonyamártással. :D
Vajon mi a közös a labdarúgó Bajnokok Ligájában és a Trónok harca legújabb részében? És mi köze mindehhez egy London mellett dolgozó magyarnak? Kiderül Ádám mai posztjából, amely az Egy napom sorozat (melynek eddigi részeit itt találod) legújabb epizódja (kis csavarral, de ez…..
Evain 2016.04.20 10:59:41
@sellőlány: hah, legalább rendelkeznek öniróniával (legalábbis a tankönyvkészítők). A nyelvkönyvem egyik fejezete a kempingbuszos hollandokról szólt, akik három dolgot visznek magukkal, bárhová mennek is: krumplit, sajtot éééééés dropjest. Ez utóbbit még meg is értem, mert ilyen borzalmat máshol valóban nem lehet kapni. :D

De hogy ne térítsem el a témát nagyon, a 90-es években még volt Sky csatorna odahaza, és legnagyobb felháborodásomra kódolták, pedig azt néztem a legtöbbet. Esküszöm, az angol tudásom egy részét onnan szedtem.
Evain 2016.04.20 11:33:49
@sellőlány: a sósat is? :D Én csak attól vagyok rosszul, a cukrosat meg csak azért nem eszem, mert eleve nem vagyok cukorkás. :)

Ahhahhaa, a férjem is azt eszi reggelire. :D De ez legalább csoki(féle) a "gyümölcsös" változattól szoktam hátast dobni, azt meg anyósom eszi. Na az tömény cukor. Meg a suikerstroop :P

Legjobban azt szeretem amúgy, hogy enni marhára szeretnek ám, csak főzni ne kelljen (szintén anyósomék). :)
Evain 2016.04.20 12:33:25
@sellőlány: váááááá (erohan keresztért és fokhagymáért) távozz tőlem sátán! :D

Jó, stamppotot én is szoktam, bár nálunk nagyrészt az andíviás fordul elő. :)
A vasárnapi családi ebédeket bírom, az kivétel nélkül mindig grillcsirke sült krumplival (a gyerekeknek almaszósszal, lol), és az én kedvemért van saláta is, amikor mi is ott vagyunk. :D
A „londoni tömegszállás” olyan meghatározó toposz a határátkeléssel kapcsolatban, mint a mosogató bölcsész vagy az ausztriai ingázó szobalány. Tour_guider mai posztja félig komolyan, félig viccesen a kényszerű együttlakást veszi nagyító alá, méghozzá 25 pontban...