Regisztráció Blogot indítok
Adatok
valint

0 bejegyzést írt és 19 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Onnan indult az egész, hogy múltkor a Bud Spencer emlékposzt után egy cimborám megkérdezte, miért neveztem a posztban az öreg pofonfa kocsiját piskóta-Escortnak. Miután elmagyaráztam neki, miért lett ez az első generációs Escort ragadványneve, sorra jöttek elő a hasonló, autókat azonosító…..
valint 2016.07.29 00:16:57
Flashmobot rendeztünk, méghozzá az elsőt az Egy nap a városban történelmében. Az ötletet egy kanadai videó adta, amiben tucatnyian tapsolták meg az a nőt, aki felvett a földről egy korábban szándékosan elhelyezett üres flakont, és kidobta a szemétbe. Az üzenet egyértelmű:…..
Köszönjük a rengeteg bíztatást, külön köszönjük azoknak, akik az utóbbi időben hallatták a szavukat értünk. Ahogy azt már mindannyian tudjátok: a mai napon még egy döntésre várunk. Ha a szóban forgó döntés pozitív, akkor ma este – immár tizenharmadik alkalommal…..
Ma este hétkor lesz tehát a launch, amin én is részt veszek majd valamelyik APR-nél, és beszámolok nektek a részletekről. Addig is itt vannak a magyar árak, az Apple hivatalosan csak mától engedélyezte az APR-eknek, hogy meghirdessék:Ezek tehát a hazai árak, ugyanezeket találhatjuk…..
A mákos tészta biztos siker volt a napköziben. A tészta mindig mokány volt (al dente); szétfőtt tésztával sosem találkoztam, éppen csak a mák mennyisége lehetett volna több, de azért az is rendben volt. Általában gulyás leves után kaptuk főételként, és ilyenkor rendre…..
Van, akinek sikerül munkát találnia és szerencsés csillagzat alatt született, és van, akinek nem. Én két éve vagyok munkanélküli!!! Ami azért szomorú, mert anyuval élek és a nyugdíján kívül nem igen jutunk pénzhez. Dolgozik, de a cége 3-4 havi késéssel fizet és akkor is…..
Alapvetően egy pábtól nem várható el szerintem, hogy fasza étlapja legyen, különösen akkor, hogyha olyan vetítős sörös cuccaik vannak, mint a félméteres vagy méteres sörsor, ami a kisebb asztalokon el sem fér, és a japó arcoknak objektívet kell cserélniük, hogy le tudják…..
 Jaj de kibaszott jó hely lehet Szentgyörgyvölgy! Micsoda hangulat, és azok a karakterek! :-D   ..
valint 2009.10.08 19:43:46
Zdravo, ahoj, servus és kalimera!Elég dühítő és sértő bejegyzés lesz sokaknak, előre szólok. Pedig elmondhatom: kevés magyar állampolgárban található meg a boldog Osztrák-Magyar Monarchia annyi vérvonala, mint Tiborban – aki ráadásul a magyaron kívül két regionális…..
valint 2009.02.26 09:04:55
Modor Tibor [Tibi, der Manierkőnig] (517) ÜzenekKöszönöm mindenkinek a névnapi megemlékezéseket! Imádnivalóak vagytok! ;-)február 18., 11:34Lejárt és elcsépelt témának tűnhet elsőre a wiwes, facebookos profilok kielemzése, de talán mi is tudunk újat mondani. Az évek óta…..
 Köszönjük szépen, köszöntöm mindanyjukat a ma esti zavarkeltés alkalmából, van-e kérdés? :-)Itt megint a Józsi küldi neki izomból, mint a Rudika a Freestylert Horizontban szombaton.A modorosság-elméletem kialakulását erőteljesen meghatározta iskolatársaim és kollégáim…..
Hölgyek-Urak,köszönöm mindenki megtisztelő türelmét, de Thibie ismét egy sikeres vizsgaidőszakot tudhat maga mögött. Ez sajnos több hétre visszavetette az önmegvalósítás csimborasszójától, a modorkutatástól -és feltárástól, de most talán ismét termékeny idők…..
Hát ez gyorsan ment. Vasárnapról hétfőre virradóra posztoltunk be egy beszámolót arról, hogy az Aréna Pláza Cserépváros nevű boltjában állítólag megkattant az eladónő, és iszonyú trágár szavakat köpködve kitessékelt egy vevőt, amit egy rakás vásárló figyelt…..
valint 2009.01.20 17:01:18