Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Tarasz Bulba

0 bejegyzést írt és 19 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Kicsit úgy élem át ezt a mai napot, mintha a világosi fegyverletétel lenne – mondta az IMF-es tárgyalás tényét kommentálva ma este a Hír TV-ben a Magyar Nemzet újságírója. Sem az ellentétes állítások miatt kialakult hitelességi válságról, sem az egyre feltűnőbb…..
  Tél végén minden, a mostoha sorssal megvert magyar múzeumi világért aggódó ember foghatta a fejét, amikor nagyjából az első kapavágás előtt bedöntötték a Szépművészeti Múzeum régóta szükséges, s folyton újraírt kibővítési projektjét.  Egy igazi magyaros…..
Tarasz Bulba 2011.10.06 02:04:00
@rajcsányi.gellért (ergé): Szerintem ez a felsorolás és bizonygatás önmagában is szánalom, de ha már Londonban jártál, érdemes lett volna elmenni a Tate Britain-be, ami a cikk alapgondolatának kiváló ellenpéldája. Vannak különböző koncepciók, mindegyik mellett szólnak érvek - ellenérvek, de ha már így alakult, akkor ebben a helyzetben teljesen illogikus a meglevő struktúrák méregdrága totális átalakítása. Inkább az adottságok figyelembevétele mellett kellene épeszűen továbbépítkezni - az álmodozások helyett.
Az sem világos számomra, hogy mi történne a Várral az MNG kiköltöztetése után - "Kádár-barokk" szellemkastély lenne belőle, a szétcseszett belső tereivel?
  A bankokon, a hiteleseken, a kormányon – az egész gazdaságon végez kemény stressztesztet az élet: tegnap éjjel már 273 forintnál is került többe egy svájci frank, s mai is járt már 265 forinton. Az MNB saját elméleti tesztje szerint a magyar bankrendszer az extrém…..
Tarasz Bulba 2011.08.10 22:14:52
@Kettes: 2004-ben még volt államilag támogatott lakáshitel, akkor nem volt nehéz forinthitelt választani. A kocsi meg luxuscikk, szerintem az a felelőtlen, aki kocsira egyáltalán hitelt vesz fel. Ha nincs elég pénze, vegyen használtat. Ennyit a kioktatásról...
„Így odafönn, a híd kapujában, az ég, a folyó és a hegyek között nemzedék nemzedék után megtanulta, hogy ne sajnálja túlságosan azt, amit a zavaros víz elragad magával. Itt költözött beléjük a kasaba tudat alatti bölcsessége: hogy az élet fölfoghatatlan csoda, mert…..
Tarasz Bulba 2011.07.16 21:49:10
@rajcsányi.gellért (ergé): Persze-persze nagy a szám, én ilyen utazást, amit ti most csináltatok, évek óta tervezgetek, és annyira szeretnék eljutni ezekre a helyekre, hogy még a csomagtartótokban is szívesen végigcsináltam volna. Minthogy azonban az 5 pici gyerek mellől egy ideig esélyem sincs rá, marad a tervezgetés :-) Én Koszovót is biztos, hogy nem hagynám volna ki - még akkor sem, ha ott kivételesen már kétszer is jártam... De egyébként pedig a lepukkant szocialista városok is érdekesek bizonyos szempontból, és valóban a 8 nap nagyon rövid idő...
  „This is my truth. Tell me yours” (Manic Street Preachers)   Drága kommentelők! Ti, akik hülyék vagytok és akik okosak vagytok. Ti, akik egybitesek vagytok és szellemesek vagytok. Ti, akik semmit sem értetek és akik mindent jobban tudtok. Ti, akik jó fejek…..
Tarasz Bulba 2011.07.04 11:38:57
@rajcsányi.gellért (ergé): Az én legszabadabb véleményem az, hogy rendkívül sajnálom, hogy az UFI első generációjának állami pozíciókba kerülése óta a Mandineren a sokkal gyengébb színvonalú, sznob és felszínes Ergé lett a fő hangadó... És mára ott tartunk, hogy ő a fény az éjszakában... A Fidesz kormányváltása óta nagyot zuhant a Mandiner blogbejegyzéseinek színvonala. Kedves Ergé! Hét éves újságírói működése alatt nem sikerült például megtanulnia az ikes igék ragozását (hogy írhat le egy "újságíró", hogy, dolgozOK, találkozOK, ? Brrrrrrrr....)
Ami viszont konkrétan ezt a kérdést illeti, ez a nagyon kevés dolgok egyike, amiben Ergével teljesen egyetértek...
  A nyugati imperializmus és gyarmatosítás, a vallási bigottság és az intolerancia megnyilvánulásaként tartják ma sokan számon a keresztes hadjáratokat, amelyet az inkvizíció mellett szoktak emlegetni, mint a kereszténység morális megsemmisülésének bizonyítékat. Tévesen:…..
Tarasz Bulba 2011.06.22 18:11:47
@dobray: a Szentföld megszerzése a pápaság egyeduralmának biztosítása miatt volt fontos. Ez egyszerre irányult az iszlám, és egyszerre az ortodoxia ellen. Érdemes belekukucskálni a korabeli ortodox-katolikus polemikus irodalomba, ahol a központi kérdés Jeruzsálem státusának kérdése körül forgott (Róma vs. Jeruzsálem mint a kereszténység központja). A negyedik kereszteshadjárat nem egy véletlen és szerencsétlen eltévelyedés volt, ez kezdettől fogva benne volt a pakliban. Aki azt gondolja, hogy a kereszteshadjárat esetleges sikere a kereszténység egységét hozhatta volna el, az egyszerűen nem érti, hogy mi történt akkoriban Bizánc és Róma között. Arról nem is beszélve, hogy az a hasító gyűlölet, ami ezután a bizánciakban (és vele együtt a bizánciak hathatós propaganda-tevékenységének köszönhetően az egész keleti keresztény kultúrkörben) a kereszteshadjáratok nyomán a latinokkal szemben kialakult, mindenfajta értelmes egyházegyesítő párbeszéd lehetőségét eleve halálra ítélte, és máig nehezen beásható kulturális szakadékot eredményezett Nyugat és Kelet között.
Tarasz Bulba 2011.06.22 09:59:28
@ikaljan: Egyetértek! Teljesen egyértelmű, hogy a cikk legnagyobb tévedése, hogy a keresztes háborúkat lényegében kizárólag iszlám-keresztény konfliktusként írja le, holott még ha az elején valóban ez volt a fő motívum, az uniós (pápa fennhatósága alatti egyházegyesítő) szándék ugyancsak kezdettől fogva jelen volt, és a végén pedig egyértelműen meghatározóvá vált. Vagyis itt egy keresztény-keresztény (ortodox-katolikus) konfliktusról is van szó, nagyon erőteljesen. És ha jobban belegondolunk, ennek a konfliktusnak a következményeit valóban viseljük mind a mai napig...
Már foglalkoztunk a Wizzair jófajta születésnapi fantomakciójával, amikor 20% kedvezménnyel drágábbak voltak a jegyek, mint előtte vagy utána bármikor, XYZ most elmeséli, milyen volt. A jelek szerint egyáltalán nem tűnt fel neki, hogy 67460-20%, az sehogysem lehet 63060 forint,…..
Tarasz Bulba 2011.05.26 13:50:16
@F173: épp ebben a pillanatban vásároltam repjegyet az Easyjetnél csekélyke 7 tagú családom számára. Sajnos ott is jóval drágább a jegy, hogyha mind a heten utazunk, mintha csak egyedül mennék. Úgyhogy minden fapadosnál így működik. A helyek fogyásával arányosan nőnek az árak. Ezért tehát nem lett volna jó megoldás az sem, ha kétszer egy személyre foglal a kolléga, mert a második fő számára már emelt díjas árat írt volna ki a rendszer, viszont az átutalás is pénzbe kerül (bizonyos kivételektől eltekintve), úgyhogy biztosan rosszul jöttek volna ki... És ez az oka annak, hogy húsz százalékos reklám igaz volt ugyan, de mégis megtévesztő, hiszen akinek elég nagy rutinja van, az tudja, hogy akár egyazon napon, vagy héten belül is 20 százaléknál sokkal nagyobbak az árkülönbségek.
Hiéna egy rendszer ez, alaposan ki kell ismerni (és akkor még mindig vannak benne újabb csavarok), de ha az ember elég rutinossá válik(vagyis néhányszor jó nagyokat szív), akkor viszont valóban nagyokat lehet takarítani velük...
    A helyét állítólag nem találó nemzedék sír: nincs munka, vagy csak olyan, amilyen, nincs kilátás, tervezhetőség, nincs miből félretenni, és így tovább, és így tovább. A helyét nem találó nemzedéket kritizálók szerint puhapöcsűek vagyunk, nem akarunk…..
  „Liptai Claudia azt állította, elhunyt édesanyja rokkantkártyája a napellenzőről akkor esett a műszerfalra, amikor terepjárójának ajtaját becsukta, egyébként pedig vett is aznap parkolójegyet. Ezt azonban a rendőrségen nem tudta bemutatni. A Liptai által használt…..
Tarasz Bulba 2011.05.11 10:52:22
@Zippora: a nálunk dolgozó lakatos ezt úgy oldotta meg, hogy a kártya fénymásolatát rakta ki a szélvédőre. Persze az ellenőrök ezt csalásnak vélték/vélik, ezért folyton megbüntették, erre ő az összes, így kapott mikulás-zacsit kint hagyta az ugyancsak veterán Suzuki szélvédőjén - mintegy látványos tiltakozásként a teljesen idióta rendszer ellen (megbüntetni persze nem tudják, hiszen otthon neki megvan az eredeti rokkant-kártyája). Így a bácsi kocsijának szélvédőjén kb. 50 db. mikulás-zacsi díszeleg, elég feltűnő módon, ennek ellenére mind a mai napig kapja az újabb és újabb zacskókat...
A helyzet teljes abszurditását illusztrálva...
Shakira @ Papp László Budapest Sportaréna, 2011.05.05. Shakira, a kolumbiai területi seggrázó-versenyek etalonja már második alkalommal látogatott el hazánkba. Őszinte leszek, az első koncert idején, 2007-ben annyira nem érdekelt, hogy valószínűleg inkább néztem volna meg…..
 J. Krisztus, ács foglalkozású, 33 éves názáreti lakos egy 12 tagú társasággal együtt a Jeruzsálem külterületén található ismert pihenő- és szórakozóhelyen, a Gecsemáné Kertben vacsorázott. A társaság tagjai a későbbi vádlott tanítványainak tartották magukat,…..
Horkheimer, Adorno, Habermas és a többiek  Nem tehetek róla: egyre türelmetlenebb vagyok és erősödnek bennem az előítéletek az elmúlt hónapok hazai politikai vitáit látva, ahol a jogos kritikák és értelmes viták helyét egyre inkább átveszi a szélmalmokkal folytatott…..
Tarasz Bulba 2011.04.08 11:51:05
  Mit meg nem tudunk, ha uniós honlapokat olvasunk! Nagyriportban számol be a magyar helyzetről az EUobserver.com portál. „The new text, termed the 'Easter Constitution' by its authors to symbolise the 'rebirth' of the Hungarian nation, bans gay marriage and abortion and gives…..
Tarasz Bulba 2011.04.06 11:35:59
@vincemate: Ami konkrétan a filozófus-ügyet illeti, szerintem is nagyon ártalmas és szégyenletes dolog volt ez, amely egyébként számos, igen tisztességes tudósembert méltatlanul besározott. Mindazonáltal nem gondolom, hogy Mo-on fasizmus épül - ennek ellenére ez a hírünk. Nem hiszem, hogy ez a helyzet egyszerűen valamiféle kommunikációs hiba következménye lenne, az okok sokkal mélyebbek, amelyeken nagyon-nagyon el kellene gondolkodni.