Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Vizsgáló

0 bejegyzést írt és 57 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Itt az ideje aranyba foglalni az Újbuda Közterület-felügyeletet. Nyilván ők is megelégelték az állandó bejelentéseket, és a szabálysértési feljelentések feleslegességét, így a Kondorosi úton a ház előtt tilosban parkoló autókat délelőtt kerékbilinccsel jutalmazták. Szerencsére köztük volt az…..
Miközben az egyes ütemben hamarosan elkezd szolgáltatni a Digi, az Amtel nemhogy növelné az internet sávszélességét és csökkentené az árakat, növeli a szolgáltatás díját, méghozzá több mint 10 százalékkal - derül ki a 2016. november 15-től hatályos "akciós" ajánlatukból. Ez pedig egyértelmű…..
Vizsgáló 2016.12.15 16:20:16
@zsiraf13: Akkor többet kéne közgyűlésre és a közös képviselet fogadóórájára járnod. A Digi már behúzta a kábeleit, talán hamarosan már szolgáltatni is fognak.
Vizsgáló 2017.02.04 19:33:22
@vavhab: A házban saját kábelt húz, a lakáson belül a meglévőt használja. Tehát be kell jutnia az új kábellel a lakásba.
Új szakaszába lépett az őrzővédő-biznisz háborúja a lakóparkban. A 10/B-t közrefogva a 10/A és 12/A épületének utcafrontján a homlokzatra hatalmas tábla került ki a biztonsági szolgálat által őrzött terület határát jelölve. Emlékeztetőül, a 10/B lakóit éveket át próbálta a közös képviselet és…..
Vizsgáló 2017.01.09 19:52:48
@Papus59: Mondjuk a Fehérvári út felőli parkolóból?
Vizsgáló 2017.01.10 06:55:49
@Papus59: A Fehérvári úti épület Fehérvári út felőli oldalán lévő parkoló, ami anno sorompóval volt lezárva, nem tűzoltási felvonulási terület, hanem parkoló. Ha meg valakinek van beállóhelye, akkor azon belül kell maradni. Ezért fizetsz évi 120 ezret.
Vizsgáló 2017.01.28 08:47:26
@négyláb: A körzeti megbízottat keresd fel a rendőrségen, és jelezd neki a problémát. Mármint az emeleteteken zajló dolgot, nem a biztonsági szolgálattal és a közös képviselettel való elégedetlenséget.
Kondorosi lakópark Mit szívott? 2016.07.20 23:05:45
Elég bizonytalan az a lakó, aki ezzel a zavaros írással örvendeztetett meg minket. Az utolsó mondatot emelném ki: "Tönkreteszi az életet, és felér a bűnözéssel." Kérem szépen, ez sokkal durvább, mint a sorozatos keréklopás, a késelés és a teremgarázsba szarás...
Vizsgáló 2016.07.29 22:13:13
@akiketZaklatAzIdosNő: Ma kijöttek a rendőrök és a lakóktól kérdezősködtek az öreglány felől.
Kondorosi lakópark A bosszú 2015.11.29 11:27:09
Az év egyik legütősebb sztorijára derült fény a 10/B faliújságra kitett tájékoztatóból. A kicsit kesze-kusza történet lényege, hogy a 10/B közgyűlése többedik alkalommal is elutasította a lakópark többi társasháza által fizetett őrzés-védéshez való csatlakozást, ezért a kamerarendszerük rögzítőjét…..
Vizsgáló 2015.11.30 12:50:56
@Nancsibacsi: Én úgy tudom igen, akartak fizetni az áramért, illetőleg a 10/B átvállalt mást, amit így az I-es ütemnek nem kellett állnia, biztosítania. Pl. a lakóparkban dolgozó kertészek eszközeinek tárolása, öltözőhasználata, sikosságmentesítő tárolása. De akár jogos volt az áramhasználat, akár nem, az őr nem egy igazságosztó. A közös képviselet intézkedhet csak.
Vizsgáló 2015.11.30 18:12:12
@Hóhér az utolsó barátod: Igen, ez a történet így nem érthető, csak a lakóknak. Egyszerűsítve: van egy saját tulajdonú számítógéped, ahhoz nincs joga nyúlnia egy idegennek.
Halomban áll a szemét a szeméttárolókban. Az ok: a szállítással megbízott Müll-Transport Kft. egyetlen, roncshalmaz kukásautója ismét elromlott. Aki teheti várjon a szemét levitelével. A szemétszállítók a kormány ál-rezsicsökkentő intézkedései nyomán amúgy is a csőd…..
Vizsgáló 2015.11.08 19:50:37
Nem kis meglepetés vár(t/j)a a lakópark egyik lakóját. Napközben két rendőrrel és "szakemberrel" jelent meg a végrehajtó, hogy bejusson a lakásba. A hevederzár kifogott rajtuk. Mindezek után a…..
A közös képviselet a közgyűlés után majd három hónappal méltóztatott kiküldeni a közös költség elszámolását. Augusztus közepén így megtudhattuk, mennyi a fizetendő június 1-jétől, és a fűtés-melegvíz elszámolásából adódóan mennyi az elmaradás vagy…..
Vizsgáló 2015.08.18 08:15:56
@remove: Azért ez egy kicsit durva vélemény a közös képviseletről. Ha elkótyavetyélted az ingatlanaidat, azért biztos, hogy nem ők a hibásak.
Több mint két hónap telt el a közgyűlés óta, és a közös képviselet még mindig nem küldte meg a lakóknak az éves fűtéselszámolást, illetőleg a június 1-jétől…..
Vizsgáló 2015.08.06 20:34:05
"A domain blokkolva van. Valószínűleg nem lett meghosszabbítva a következő időszakra, vagy megsértette a Webonic hosting által támasztott általános szerződési feltételeket." - ez a szöveg fogadja azokat, akik a lakópark 10 évre bebetonozott távközlési szolgáltatójának, az…..
Vizsgáló 2015.03.15 20:45:05
Bűncselekmény miatt szállták meg a rendőrök délelőtt a 10/B mélygarázsát és B épületét. A B épület egyik liftjében, valamint a B épület ajtajánál és utcai kijáratánál vérnyomok voltak találhatók. A mentők egy fiatal nőt súlyos sérüléssel szállítottak…..
A BKK nem túl megnyugtató módon intézkedett a Fogócska utcai parkoló kapcsán tett közérdekű bejelentére. Mint írtam, a probléma az egyirányú utca elején lévő merőleges parkolóban a mozgássérült hely értelmezhetetlen kijelölése volt. Most annyit változott a helyzet, hogy a…..
Vagy 15 másodpercnyi, de az megérdemelten. Bodajkon egy előmászó tétova nyuszi mentette meg az egész elcseszett hóhelyzetes bejelentkezést. ..
Vizsgáló 2015.01.25 07:48:42
@Leonaprofi: Már átírták a posztot, amelynek szövege eredetileg a közmédiánál is hazugabb volt.
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) sem adott választ arra a kérdésre, hogyan is kell értelmezni a Fogócska utcai parkolóban kihelyezett táblát a mozgáskorlátozott személyt szállító járművekre vonatkozóan. Az egyirányú utca elején a merőleges parkoló végén található…..
Befejezte a nyomozást a Budapesti Rendőr-főkapitányság a 2013. június 18-án történt baleset ügyében, melynél egy autós a Kossuth Lajos utcában a 107E busz elé bevágott, hogy bekanyarodhasson a Városház utcába. A busz fedélzeti kamerája rögzítette a balesetet, így a…..
Vizsgáló 2015.01.22 15:33:54
@ludensmatyi: A vidékiek nincsenek hozzászokva az ilyen forgalomhoz és az ilyen forgalmi rendhez, ezért 100x óvatosabbnak kellene lenniük.
A Nemzeti Útdíjfizetési Szoltáltató Zrt. közzétette, hogy 2015. január 1-jével hogyan bővül a fizetős utak száma. A mindenféle szakmai és társadalmi egyeztetés nélküli, dilettáns, elmebeteg kormánydöntésnek a XI. kerület is vesztese. A térkép szerint az M1-M7 közös…..
Vizsgáló 2015.01.01 17:51:09
@Larry Silverstein: Nagyon sajnálatos, ha azt gondolod, a XXI. században autót birtokolni csak a gazdagok kiváltsága. Bár a Fidesznek köszönhetően egy szűk kör pofátlan meggazdagodása érdekében egyre nagyobb lesz a mélyszegénység, ott aztán az embereknek tényleg nincs autójuk, de bérletre se pénzük.
Vizsgáló 2015.01.01 18:11:08
@Larry Silverstein: Ki kell hogy ábrándítsalak. A fityesz úgy megnyúzta az alsó középosztályt, hogy hiába a csökkenő benzinár, visszavettek az autózásból.
Vizsgáló 2015.01.01 18:19:12
@Larry Silverstein: Ahogy már korábban valaki nagyon találóan megfogalmazta, dakota 2/3-ot.
Előzetes és utólagos értesítés nélkül az Amtel átvariálta a kábeltévé csatornakiosztását. A módosítást pozitívan lehet értékelni, a sorrend mind tematikailag, mind a csatorna nyelve alapján jobban rendezett...
Rendkívüli közgyűlésen biztonsági őr alkalmazásáról és egy elmebeteg ötletről döntenek a 10/B lakói december 17-én, hétfőn. Az előző közgyűlésen a közös képviseletnek a korábbi lakói akarattal ellentétben sikerült átvernie, hogy a lakóparkban már szép piaci részesedéssel rendelkező biztonsági cég a…..
A 2-3-as ütem házai után a 4-5-ös ütem társasházának közgyűlése is úgy döntött, nem engedélyezi a Telenornak a bázisállomás kiépítését. Az antennát bruttó 1,2 millió forint éves bérleti díjért rakták volna fel a B épület tetejére. Ez az összeg a lakásonként…..
Rendkívüli közgyűlést hívott össze a közös képviselet a 10/B vonatkozásában október 29-ére. Az apropóját az adja, a korábbi közgyűlésen a  lakók felhatalmazása alapján a Telenornak megengedték, hogy árajánlatot adjon a mobilhálózat antennájának elhelyezésére. Az…..
Megtartotta éves közgyűlését május 30-án a 10/B. A lakói akarattal ellentétben nem a teremgarázsban, hanem 44 ezer Ft-ért a Venturában gyűlt össze az a néhány ember, akit talán érdekel a ház, illetve a saját sorsa.A közös képviseletet ellátó Szelei-Serfőző Kft. Ismét…..
A közös képviselet május 30. 17:30-ra írta ki az éves közgyűlést a 4-5. ütem tekintetében. A helyszín a Hotel Ventura, amely azért is érdekes, mert a február 22-i rendkívüli közgyűlésen a lakók felvetették, ne horribilis összegért béreljünk termet, hanem a teremgarázsban…..
A sorozatos lakói panaszok miatt a főállatorvos tette tiszteletét a 4-es ütem vérengző kiskutyájának gazdájánál. Ajtónyitás után a kutya őt sem kímélte, megráncigálta a nadrágját. A gazdi koránt sem volt együttműködő, továbbra sem akar semmit az ellene tenni, hogy az…..
Vizsgáló 2012.05.05 08:21:39
@idgyuri: Két harapás között el lehetne takarítani a kutyaszart a belső udvar járdájáról.
Az Amtel május 1-jétől brutálisan növeli az előfizetési árait. Az internet esetében azonban van egy megoldás, amellyel lehet csökkenteni a díjat. Csupán össze kell fogni. Egy háromantennás, középkategóriás router képes oldalirányba, valamint lefelé és felfelé is besugározni…..
Vizsgáló 2012.04.23 19:02:58
@nodorbur: Próbáltad? Nekem jó pár hálózatot talál a gépem, tehát nem csak az oldalsó szomszédoktól jöhet.
Kiakadtak a lakók az Amtel indokolatlanul túlzó áremelése miatt. Az eddig igénybe vett szolgáltatásoktól függően május 1-jétől a hűségidőből kifutóknak és az új szerződőknek az eddigiekhez képest ugyanazért 30-50 százalékkal többet kell fizetniük. És mindezt akciós…..
Vizsgáló 2012.04.23 19:01:38
@Elég: Mi van amteloska, rátaláltál a blogra? Nem kéne itt hazudozni.