Regisztráció Blogot indítok
Adatok
FilcTroll

0 bejegyzést írt és 316 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
"Vajon megvárják-e az illetékesek, úgy is, mint: a kerületi rendőrök, a BKK, a fogaskerekű forgalomirányítói és a polgármester hivatal, amíg tragédia történik, vagy lépnek valamit a fogaskerekűn tapasztalható áldatlan állapotok ellen?" - ezt kérdezte a XII. kerületiek…..
FilcTroll 2014.02.27 17:21:23
Én évek óta naponta fogasozom bringával. Sokaknak nagy segítség a Fogas, én pl. utcai ruhában nem szeretnék minden nap felsportolni a hegyre, de sokan járnak erre gyerekkel is. Így normális időjárásban a városi bringások sokszor be is telítik a szerelvényenként felvihető 8 bringás kvótát késő délután.

A DH-s probléma valós. A teljesen normálisan viselkedő déhások mellett van pár valóban arcpirító pöcs is. Drága, komoly bringáik (is) vannak, hétszázezres teleszkópokról megy a beszélgetés. Én úgy látom, hogy nem rossz gyerekek ezek, de el vannak kapatva, és ez nem tett túl jót a realitásérzéküknek. Ha békén hagyják őket, elvannak magukban, de valóban akadnak konfliktusok.

Ezek forrása valójában a helyhiány. Kevés a kiépített 8 bringahely, ha a normál közlekedők meg a DH-sok is rázúdulnak a Fogasra a délutáni csúcsforgalomban. Ezt a 8-at évekig úgy sikerült nagy nehezen betartatni, hogy a BKK külön három fős biztonsági szolgálatot üzemeltetett erre. Voltak köztük orkok és normálisak is vegyesen, de valahogy azért mindig igyekeztek uralni a helyzetet. A villongások zöme a DH-s kemény mag és közöttük zajlott – ezekből annyit tudtuk meg, hogy kinek mennyire kurva az anyja. (Úgy tűnik, eléggé.)

Őrök azonban csak a naptári jó időben vannak jelen, asszem április 1-től szeptember végéig. Ha a jó idő korábban kicsalja az eróziós kollektívát, akkor ők tényleg képesek megszállni egy kocsit.

A Kerékpárosklub már jó ideje nyaggatja a BKK-t, hogy csináljon több helyet a Fogasra, készült is egy terv, ami 12 kerékpár szállítására alakítana át kocsit. Ez egyrészt édeskevés, másrészt még ezt sem egyszerű megvalósítani, mindenféle vasútműszaki megfontolások mentén és költségvetés híján. A szándék megvan, de a helyzet csak a teljes Fogas-rekonstrukcióval fog megoldódni, normafai futballstadion átadásakor. Felvetődött, hogy a DH-s forgalmat legalább részben a Libegőre tereljék át, de azért ott is meg kell oldani ezt-azt.

Szerintem egyébként egy ilyen családi pihenőhelyre, mint a Budai hegység, nem való a downhill. A megijedés és a balesetek mellett ez a móka tényleg teljesen és véglegesen tönkreteheti a hegyet. Beszéltem erről normálisabb DH-s utastársakkal, hogy mégis hogy gondolják ezt. Ők csak bringázni akarnak; tudják, hogy tilos, de nemigen van más. Felvetettem, hogy szerezzenek valami más helyet, bányát vagy akármit. Sportegyesületként vagy civil szervezetként megszervezve magukat esetleg a hegyvidéki kerületek vezetésével meg a BKK-val is jobban dűlőre jutnának – merthogy a fejlett DH-s országokban ez így van. Hümmögtek, aztán leszálltunk.
Az első részben tárgyalt kezdetek és Jelcin első elnöki ciklusa után itt az ideje, hogy vessünk egy pillantást az 1996-2000 közötti időszakra! Jelcin ugyan végül megnyerte az 1996-os elnökválasztást, betegsége és a különféle érdekcsoportok hatalomért való egyre élesebb…..
Cikkünk harmadik, befejező részében a krími háború végeredményében fontos szerepet játszó, ugyanakkor elfeledett északi front, valamint a távol-keleti front eseményeit tárgyaljuk. Mindemellett kitérünk a háború európai hatalmi helyzetet módosító utóhatásaira is. Északi…..
FilcTroll 2013.08.02 09:47:30
A miniszterelnök a magyar sajtó előtt alig-alig mutatkozott kerékpárral. Nemrég ugyan szerepeltek egy képen, de nyeregben szinte soha. Pedig tavaly nyáron Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtó­főnöke azt állította, hogy Orbán kifejezetten kerékpártúrával töltötte…..
A látássérültek között is sokan kedvelik a kerékpározást. Számukra azonban egy kisebb úthoz is komoly szervezés kell, hát még egy hosszú túrához. A Tandem-Szem Egyesület sportolói a napokban megrendezett McDonald’s BringaMánia Balatonköreit is teljesítették. Az öt…..
"Ten years ago a nation of puffed-up, self-worshipping, over-mortgaged, SUV-driving narcissists who couldn't even get our own kids to pull their pants up decided that we could fix the world and ourselves merely by dropping cluster bombs on Iraqi conscripts and marching gloriously into that country.…..
A 2009-es Embryonic óta a Flaming Lips jegelte egy időre a klasszikus értelemben vett zenekari stúdióalbum ötletét és inkább érdekes kollaborív lemezeket készítettek, mint három éve a The Flaming Lips and Stardeath and White Dwarfs with Henry Rollins and Peaches Doing The Dark Side of…..
Glob-al-Goritmus Síita Szaddám? 2013.01.22 20:49:55
Az elmúlt hetek iraki fejleményei tükrében az egymillió özvegy országa tagadhatatlanul a polgárháború felé tart, hacsak nem sikerül ezt a tendenciát a társadalom számára közösen leküzdendő feladatként azonosítani.  Ali imám mecsete Nedzsefben - vajon mikor válhat…..
FilcTroll 2013.01.24 15:28:18
@Joszip: Valójában tehát egyedül van és lassan döntenie kell, hogy Vazelinnel, vagy anélkül?

@Mr Neanderthal: Ez pedig a másik fő kérdéskör, ami esetleg további kifejtést érdemelne. Hol az USA? Messze? Mi van és lesz az érdekeltségekkel, amikért -- a rézbaszáson túl -- vérengzeni tetszettek? Vagy bukta, veszni hagyják, és pont a perzsák kaparintják meg?
Ma lenne 70 éves Janis Joplin énekes-dalszerző, aki annak ellenére a rockzene talán legmeghatározóbb női előadója, hogy mindössze 27 évet élt, köszönhetően véget nem érő önpusztításának, és a heroin iránti szenvedélyének. Az évforduló alkalmából összeszedtük…..
"Whatever happens, we have gotRemote-controlled drones, and they have not." Az izraeli kormány - lassan menetrendszerű - gázai tisztogató-szavazatszerző művelete 2008-hoz hasonlóan most is nagyrészt elterelte a nagyközönség figyelmét arról, hogy a fekete kontinens megint közelebb…..
A nagy érdeklődésre tekintettel a korábban meghirdetett kettő mellett egy harmadik koncertet is tart a Locomotiv GT a Papp László Budapest Sportarénában: február 15. és 16. után 17-én vasárnap szintén színpadra lép a zenekar. Az LGT öt és fél év szünet után áll…..
FilcTroll 2013.01.07 22:23:41
Van a rocktörténetnek pár olyan ikonikus darabja, amit kismillió feldolgozásban meg lehet találni a videómegosztókon, ilyen például a Black Sabbath Paranoidja, a Judas Priest Breaking the Law-ja, és a Motörhead Ace of Spades című nótája, ami szerintünk a világ tíz legjobb…..
dedicated to Nagy tanítóimnak Szily Lászlónak, Petre Ungureanunak, Ujkihívástkereső Péternek, A Három Bárnernek Kik Értelemspermiomaikkal Fölhőzik Édes Hazánk Kibaszott Szürkeegét Az indexgecizmus egyik főlényege, hogy a magyar gonzó, amikor már nagysorozatban volt aljas…..
Az előző rész itt található. A Daily Telegraph ebben az időben azt is közölte: „E héten kiderült, hogy elejtették egy állítólagosan megerőszakolt 7 éves kisfiú ügyét, mivel az túl későn került az aberdeeni bíróságra.” Gyerünk, Legfőbb Ügyész –…..
FilcTroll 2012.12.27 02:08:15
Egy 42 éves férfit hivatalosan is hátrányos helyzetűnek ítéltek a metálfüggősége miatt Svédországoban, jelenti a Global Post. Roger Tullgren a saját bevallása szerint 2 éves korában - a bátyja Black Sabbath-lemezének köszönhetően - lett függője a metálzenének, és ez olyan…..
FilcTroll 2012.12.21 13:40:26
Szerda este a szervezett megmozdulás lezárultával a tömeg nem oszlott fel, hanem spontán tüntetés jelleggel a Lánchídra ment (1986. március 15, megvan?). Az eddig a tüntetőkkel, még a spontán szakaszban is együttműködő rendőrség innen több fiatalt bekasztlizott, bevitték őket…..
FilcTroll 2012.12.20 13:01:06
@huppy: Én nem úgy látom, hogy megkapták: abban kb. mindenki egyetért, hogy felsőoktatás valóban átalakításra szorulna, tényleg okosabban kellene felhasználnunk azt a pénzt, amink még erre jut. Bőven elég idő és hatalom állt a jelen parlament és kormány rendelkezésére ahhoz, hogy igazi, lényegi változtatásokat eszközöljön, persze az érintettek bevonásával. De nem ezt csinálták.

A röghöz kötéshez: szép gondolat, hogy ne képezzünk közpénzen magyar orvosokat Norvégiának, tényleg. De akkor a közpénzből épülő infrastruktúrán kiképzett, és rengeteg közpénzzel támogatott futtballakadémiák növendékei is maradjanak csak itthon a nemzet épülésére, ugye? De ez mellékvágány.

Viszont jól észrevehető, hogy semmilyen magyar hatalom nem szereti a túl okos állampolgárokat. Nem szeretnének egy friss, okos, független, korrumpálatlan, értelmiségi generációt a saját nyakukra engedni. Ne legyenek illúzióink: a "tandíjmentesség + röghöz kötés" kombó nem egy gesztus, hanem a korrupció és a zsarolás eszköze. Csak függjön minél több diák az Államtól, mert Ő jó: enni ád és megsimogat, ha ügyes birka vagy.

Hát lófaszt, uraim! A diákoknak igazuk van, hogy fellépnek ez ellen, és számonkérik a politikusokat. Erről szól ez a sztori, nem a keretszámokról. Erről szól az átalakítás igénye és erről szól az autonómia igénye is: nehogy már pár seggfej, akari politikus úri kegyétől függjön még mindig ez a szép ország.
Ezen a héten egy email várt a postaládámban a TFL-től. Amellett, hogy rendszeresen tájékoztatnak a hétvégi karbantartásokról és leállásokról, írnak újításokról, egyéb érdekességekről is. Már az olimpiai idejére el akartak készülni vele, de végül kis csúszással,…..
Ez a csodálatos masina itt baloldalt lehetne akár egy bányászrobot is a Pirx kapitány kalandjai című tévésorozatból, de valójában egy videojáték. Vagy még nem az – most el lehetne vitatkozni a videojáték definícióján –, a lényeg, hogy emberek játszottak vele, miután…..
Sosem gondoltam volna, hogy egyszer majd egy olyan országban fogunk élni, ahol a toalettre nemcsak belülről - ugye az illem kedvéért - hanem kivülről is zárat kell szerelnünk. Mert aminek szaga van, azt viszik, gyakorlatilag ez a legelső és zsigerből jövő tanulság, amit a felcsúti…..
FilcTroll 2012.12.01 13:59:53
@freetibi: Bár az egy másik szar ügy, de nem értem, hogy miért gondolják a keresztények, hogy ha valahol 12 teríték van kitéve, az az Utolsó vacsora művészi megfogalmazása? Az Utolsó vacsorán ugyanis 13-an voltak, Jézus, meg a 12 tanítvány.

Akkor most ki is a hülye, a nemtudó, a provokátor?

Szerintem egyébként a 12 állatövi jegyet jelképezi a 12 szaros tányér, tiltakozzanak az asztrológusok. Vagy a 12 hónapot jelképezik és akkor a naptárszekta hörögjön.

Bocs az offért.
Az elmúlt pár év során láthattunk trendeket, irányvonalakat kibontakozni, csúcsra érni, majd onnan visszazuhanni. Ki ne emlékezne még, amikor az volt a trend, hogy minél kisebb legyen a telefonod? Az egész akkor kezdődött, amikor a tervezők ráébredtek, hogy mennyi extra funkció…..