Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Balint_bacsi

28 bejegyzést írt és 179 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Összesen négyszázmillióba került az a négy Setra S 517 HD, amit a Trans-Tour Kft. ezekben a napokban állít forgalomba. Amíg a Volánok a jelenlegi kormány hathatós segítségével, egyáltalán nem tudnak beszerezni korszerű autóbuszokat, addig az ország keleti végén…..
Sziasztok! Már csak jó 14-15 óra és elkezdődik EBBEN a bejegyzésben a live blogolásom az Oscarról. Tehát folyamatosan frissülni fog, ahogyan már a korábbi 3 évben is (itt a tavalyi) Maga a gála fél 3 körül kezdődik majd, de úgy 2 körül már várhatóak az első…..
Közlekedési Osztály Alfa Regia 2013.10.28 19:08:30
... avagy ennél modorosabb címet nem is találhattam volna ki legújabb - erősen megkésett - posztomnak, ami a Budapest-Dad-Pápa tengelyről Székesfehérvárról szól. Az igazat megvallva mindig szívesen megyek a koronázó városba, ami kedvenc Budapest-Veszprém szakaszom egyik fontos…..
Valamelyik nap eszembe ötlött, hogy basszus, egyre nagyobb az elmaradásom 2013-as filmek terén, ideje tömbösíteni! Jöjjön három film az idei évből! Az egyiket láthattuk moziban, a másodikat itthon csak DVD/BD-n adták ki, míg a harmadik (egyelőre) elkerülte hazánkat. 1.…..
Eddigi horror-mirroros tevékenységemet elnézve nem sűrün dícséretem meg alanyaimat, ellenben hordtam már le filmet, könyvet és sorozatot is. Itt az idő, hogy utóbbi kategóriából bemutassak egy remek darabot is! Nem is húzom tovább az időt, jöjjön a The Following - Gyilkos…..
Balint_bacsi 2013.08.14 18:26:53
@Thasaidon:
Leginkább az zavar más filmekben, hogy a főhőst úgy akarják szimpatikussá tenni, hogy a gonoszoknak megkegyelmezve mutatják, hogy Ő bizony különb a rosszaknál...csakhogy szerintem ezzel lehetetlen azonosulni, és ez az, ami bennem feszültséget kelt.
Az ilyen tökölések ellenpéldája nálam mindig az Elrabolva végefelé egy ilyen momentum...nem tudom, hogy láttad-e, de ha láttad, tudod, miről beszélek:D
Amúgy kezd el nézni a sorozatot, tényleg megéri!;)
Bár magát az embert nem kedvelem, hiszen nehéz olyat kedvelni, aki megerőszakol egy 13 éves lányt, majd megszökik a bíróság elöl, ugyanakkor el kell ismernem, hogy átkozott jó rendező. Nekem ő a harmadik kedvencem. Jó, neki is vannak félresikerült és túlértékelt alkotásai (A…..
Balint_bacsi 2013.07.29 19:57:16
Balint_bacsi 2013.07.29 22:25:08
@purga: jó, ez mondjuk nem is volt kérdés, jut eszembe:D
Mivel úgy alakult, hogy mostantól sorozatokról fogok beszámolókat készíteni, az örömöm mellett elkezdtem kicsit parázni, ugyanis nem mondanám magamat jártasnak horror sorozatok terén... valószínűleg ezért nem hallottam még sosem korábban a Hemlock Grove-ról. De aztán szép…..
Balint_bacsi 2013.07.16 09:52:10
@Near93: ...vagy Brad Pitt a Blöffben is érdekes választás volt, mint cigány.:D

És nekem így is zavaró, ha ír, azt sem kellett volna minden kibaszott részben szinte az összes szereplő által felemlegetni...
Balint_bacsi 2013.07.19 11:48:26
@Rossi93: Ez nem is kérdés, persze.:D
Avagy egyszer pótlok egy régi hiányosságot és írok egy olyanról, amiről hetek óta rágjátok a fülemet:) Mert ugyan a trilógia másik két részéről már írtam a humoros zombis posztomban, de úgy érzem, hogy az első ebbe a körbe nem férne bele. Ki is fejtem, hogy miért. Gonosz…..
Balint_bacsi 2013.07.12 22:48:54
@homerkaro: Teljes mértékben egyetértek!:)
UPDATE: A drága jó blog.hu még mindig nem oldotta meg azt a bugot, aminek köszönhetően egyes posztokhoz nem lehet kommentelni. Ezért most kirakom még egyszer. Ha ehhez se lehet, írjatok e-mailt! Magam is meglepődtem, amikor a meghirdetett könyvkritikusi posztunkra négyen…..
Balint_bacsi 2013.07.08 14:13:13
@Nadiposzi: Nem olvasok indexszet, de ettől még lehet, hogy a stílusomtól falramászol;)
Ahogy azt jeleztem alt.end (aka nirvanafor) győzelmekor, hogy a másik két esélyessel is szeretnék valamit kisütni. Nos, Balint_bacsi-val sikerült megegyezni és mostantól ő is a szerkesztőségünk tagja lesz! Sorozatokat fog követni, de hogy melyeket, az egyelőre legyen titok. Úgy hogy…..
Balint_bacsi 2013.07.04 22:21:36
@Thasaidon: Hát így utólag nekem is lenne mit átfogalmaznom az írásomban...:D Őszintén szólva kivetnivalónak a tiedben én csak az említett szárazságot tudnám felhozni, de nekem is volt már ilyen az itt is publikált Paranormal Entitynél.
Én a Tizenegyezer vesszőnél úgy éreztem, hogy mintha a korabeli szexuális aberrációk felnagyítása lett volna a szatirikus stìlus fő motívuma, mintha Apollinaire úgy reflektált volna a beteges szexualitásra, hogy olyan formában mutatta be, ami még a "szabadosabb" emberek számára is taszító, így mondva hogy, "na, az átlagember úgy éli meg a ti aberrációitokat, mint ti a könyvben leírtakat!" Most persze lehet, hogy oltári faszságot mondtam, mert erre a felfogásmódra nem láttam máshol utalást, de én teljesen így éltem meg:D.
Azért Sade kapcsán én mindig a Szodoma 120 napjára gondolok először, ami szerintem erősen kiakasztja az átlagolvasót ma is:D
Balint_bacsi 2013.07.05 15:55:28
@Thasaidon: Ezért is írtam, hogy ezt csak az én gondolom, a blogodon láttam, hogy te azért finoman szólva jobban értessz a témához.:D
Én még a Justine-t olvastam (azt hiszem, az volt, ahol a lány volt a kínzott, és a Juliette-ben volt a kínzó, ugye?), az mondjuk mai szemmel tényleg elég enyhe, akkoriban meg nem tudom, hogy mit váltott ki az emberekből...A Szodoma 120 napja nekem nagyon nem jött be...ráadásul az aztán tényleg hosszú könyv magyarul is!

@Logent: Köszönöm szépen!
Ahogy az ilyenkor lenni szokott, a legutóbbi vendégírásunk újabbakat ösztönzött, íme az egyik. Az alábbi retró-darabról Urza nevű olvasónk írt, köszönjük szépen! A vörös halál álarca - The Masque of the Red Death (1964) Rendezte: Roger Corman Roger Corman neve nem…..
A film, amihez iszonyat mennyiségű poszter készült (mi ennek csak kb. felét mutattuk be), noha az előzetesét csak az első fesztiválos debütálása után lehetett megtekinteni. Érdemes volt várni Rob Zombie-nak egy olyan filmjére, ami se nem remake, se nem folytatás? Mindjárt…..
Már március idusát éljük és még nem írtam idei horrorról, ejnye. Sokan nyilván most a Mamára gondolnak (mindíg meg-megállva), de él bennem a parányi remény, hogy valamilyen formában itthon is bemutatják (aztán persze előbb-utóbb úgyis feladom). Így viszont az első egy nagyon…..
Balint_bacsi 2013.03.17 01:24:40
Hááát, nekem nagy csalódás ez a "film". Amióta rájöttem, hogy pontosan miről is van szó ennél az antológiánál, és hogy miért is van szükség több mint két tucat rendezőre, azóta kurvára vártam, de keserű szájízzel keltem fel a végén...ez lehetett volna az underground horrorvilág diadala, ami jól mutatta volna, hogy 'együtt' mire képesek ezek a rendezők, de sajnos ötlet szinten sokkal jobb az ABCs of Death, mint kivitelben...Az pedig szerintem sem igazságos, hogy mondjuk a G vagy az M rendezője ugyanannyi pénzt kap, mint mondjuk az R-é, vagy a V-é. Mert mondjuk a Gravityt én is összedobom egy fél óra alatt ötezerért, de a Vagitussal lehet, hogy el kéne tökölnöm...:D
Igazából tényleg jó epizódból kevés van, nézhetetlen szemétből viszont annál több, úgyhogy részemről elég siralmas az összkép...

Amik kifejezetten tetszettek: C,D,K,L(de kurva beteg volt! azt hittem először, hogy ez Spacojevic epizódja:D),T,U,X,Y

Amik elmentek(ide tartoznak olyanok is, amiket nem igazán értettem, de azért elvoltam velük:D): E,H,J,N(ha egy kicsit véresebb, ez megy a legjobbak közé:) ),Q,S,V,W

Amik nem tetszettek: A,B,F,G,I,M,O,P,R(sajnos:/),Z

Legjobb: C/L/Y

Legrosszabb: G/M/Z

Össz: 4/10 (túl sok volt a kínosan rossz rész, az igazán jók közül is csak három lett valóban eltalált. Szóval sajnos nem tudok az egészre jobbat adni...talán egy második rész igazi nagy horror-rendezőkkel...de ez inkább csak álom:/:D)
..
Balint_bacsi 2013.03.10 13:37:20
@koimbra: Teljesen igazad van, a legkevésbé sem propagandafilm.

Én pont ezt a 'Let's hate America'-mentalitást utálom. Persze, vannak olyan amerikai filmek, amik valóban zászlólengetős giccsorgiák, de akkor a savazást tartogassuk azokra, és ne minden rohadt hollywoodi filmre...

Egyébként nekem kifejezetten tetszett a film. Igaz, a fejezetekre bontás fölösleges volt, és rohadtul kusza a sztori, de végig érdekes, izgalmas, jól felépített. Szerintem köröket vert a Hurt Lockerre.

Nekem Mark Strong első jelenete tetszett a legjobban, fantasztikusan játszott:D A női főszereplő Oscar pedig szerintem Chastaint illette volna.

Ja, de egy valami nem állt össze...csak én nem figyeltem eléggé, vagy tényleg nem derül ki, hogy miért is Zero Dark Thirty a film címe?:D
Ez a hír több szempontból is érdekes: 1. Ruggero Deodato újra horrorfilmet rendez. Erre az 1993-as (Magyarországon is forgatott!) The Washing Machine óta nem volt példa. (A mester legismertebb művét had ne írjam már le, cikinek érezném.) 2. Folytatnak egy olyan filmet, ami 1980-ban…..
Horror-Mirror Egy elvont szar 2013.01.10 18:25:00
Az évet eredetileg egy szokásos "adag trágyával" akartam kezdeni. Azonban a kipécézett Mandrake-ből csak annyi maradt meg, hogy egy fa a gyilkos és az egész übergagyi. A többit pedig átpakolom egy 2012-es csomagba. Szóval marad ez, amiről muszáj írnom, mert egyesekből még…..
Igen, folytatják ezzel a hülye címmel, ahogy azt korábban már írtuk. A poszter nem csak, hogy ötlettelen, de nem rég találkozhattunk már hasonlóval a Dark Skies kapcsán... ..
Az emberi százlábú folytatása után Tom Six belevágott volna a harmadik felvonásba is, csak épp tavaly év elején kissé összezörrent a franchise sztárjával, a Dr. Heitert alakító Dieter Laserrel. A gond a forgatókönyv környékén adódott, ugyanis Laser saját szakállára átírt…..
Random baromság keretein belül most egy ilyennel készültem. Minden megemlített barátcsatorna sorrendben:Dancsó Péter: http://www.youtube.com/user/VideomaniaFCSPamkutya: http://www.facebook.com/pamkutyaVisor: http://www.youtube.com/user/SpaceNinja88Otherworld:…..
Balint_bacsi 2012.12.31 12:59:22
@nagymate17: nem Freddy költötte, ha jól látom a leírásban.
De szerintem ő is tudna ilyeneket, legalább is az előadásmódból ítélve érti a dolgát a Mester:D

BUÉK mindenkinek!:)
Balint_bacsi 2013.01.01 07:11:31
@algi: Igaz.:D
inkább most csöndben maradok.:D
Horror-Mirror Boldog Karácsonyt! 2012.12.24 10:16:00
Jómagam és az egész szerkesztőség nevében kívánok minden kedves olvasónknak békés és boldog Karácsonyt! Mi Amore Cadenza greyjoy koimbra lizardking Varin és purga (Posztok majd csak 26. után lesznek.)..
Balint_bacsi 2012.12.24 12:09:23
@purga: Akkor nyugtatok:D
Nektek is boldog karácsonyt, és még sok-sok posztot kívánok!:)
Balint_bacsi 2012.12.24 21:54:29
@lecsapok: Hát én is teljesen oda voltam, amikor megkaptam:D
@Mi Amore Cadenza: És remélem, hogy te is megkaptad, amit akartál:)
Rég volt szó igazán brutális filmről. Essünk is neki! The Orphan Killer (2011) Rendezte: Matt Farnsworth Egy maszkos férfi valamiért nagyon berágott egy szőkeségre és végig üldözi őt az egyház egyik árvaházában. Mindeközben előszeretettel fejezi ki teljes megvetését a…..
Balint_bacsi 2012.12.15 12:20:47
@Mi Amore Cadenza: De jó érzés ennyire egyetérteni valakivel*-*:D
Balint_bacsi 2012.12.20 07:02:41
@Pony666: Mi az, hogy élőben?:D
Egyèbként ez annyira relatív, mert pl nekem a grotesque ennél sokkal kevésbé volt ütős, mert az komolyan vehetetlen volt, és semmilyen eredeti ötletet nem mutatott fel szerintem.
Én végigültem a Szerb filmet, a Salót, az első négy Guinea Piget, az első kettő august Undergroundot, a Cannibal Holocaustot, és még tényleg sokàig sorolhatnám, és hidd el, Cadezna is van ilyen tapasztalt:D
szóval én kitartok amellett, hogy ez egy brutális film, maszkmesteri szempontból pedig sok klasszikus beteg filmnél profibb, ez pedig nem szubjektív dolog.
De hát persze nem fogok foggal körömmel harcolni a filmért, nincs azzal semmi gond, ha nem tetszett.:)
A Magnet Releasing közzétett még egy The ABCs of Death előzetest. Egy antológiával van dolgunk (mint pl. amilyen a V/H/S volt), amelyen egy rakat rendező dolgozott. Most soroljam fel őket? Na jó, rendben: Kaare Andrews, Angela Bettis, Hélène Cattet, Ernesto Díaz Espinoza, Jason Eisener,…..
Balint_bacsi 2012.12.06 15:00:48
@koimbra: Utananéztem, ès igazad van, az amolyan hirtelen felindulásos komment volt:D
A trailer pedig kifejezetten jó.
Balint_bacsi 2012.12.08 12:03:59
@Near93: ugye tudod, hogy a stop motionos fent van a youtube-on?:D
a T betűhöz rengeteg kisfilm készült, amiből egyet beraktak a filmbe is, de a többi is elèrhető.
Ajánlom figyelmedbe a Talk című részt, szerintem az a legzseniálisabb:)
Balint_bacsi 2012.12.15 11:14:19
@Near93: Persze, ebben igazad van, de a T betűhöz készültek közül csak a Toilet került be, a többi csak pàlyázó volt:).
A Talkot szerintem nézd meg:D
Ugyan az első rész három éve nem volt egy átütő siker, azért hozta a gyártási költség dupláját. Most pedig folytatják. A sztori nem igazán kapcsolódik az előzményekhez. Sőt, meglehetősen sablonos lesz: egy család egy új házba költözik, majd a kislány szellemeket kezd…..
Balint_bacsi 2012.12.12 20:19:37
Balint_bacsi 2012.12.14 12:34:13
@purga: 100?
Nem is rossz:D Milyen kiadás?
Amúgy én még 1100-ért vettem régebben, de tetszett annyira, hogy nem bántam rá a pénzt.
Egy százast meg tuti megért:)
  Hétfőn Pamáék benne voltak az RTL Klub Fókusz műsorában. Rajongójukként természetesen figyelemmel követtem a riportjukat, bár míg sorra kerültek, két másikat is megnéztem és érezhetően hülyébb lettem tőlük.   Sok újdonsággal nem szolgált az egész, de a…..
Balint_bacsi 2012.11.30 16:28:07
@Sakktanár: Azért valljuk be; a beszélő kutya sem éppen a sablonosság ellentéte:)