Regisztráció Blogot indítok
Adatok
hederg

0 bejegyzést írt és 168 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Ugyan a Fidesz egyre nagyobb szeletet hasít ki a magyar médiapiacból, a pártpreferenciák változását vizsgálva nem tűnik igazolhatónak az a feltételezés, hogy ez népszerűségnövekedést is hoz a kormánypártnak. Ha ez így van, akkor a kormány feleslegesen vállal belföldi konfliktusokat és kínos…..
Mindig ez van: a demokrácia játékszabályait a hatalomra törekvő, elvtelen, „pávatáncot járó” politikai erők kijátsszák és a joghézagokat kihasználva szembefordulnak az alkotmányos renddel. Majd az általuk aláásott rendszert „alkalmatlannak és hanyatlónak” bélyegzik, viszont megígérik a választóknak,…..
Ígéretéhez híven folytatta ma is leleplezését az Ez Az Ördög Ügyvédje blog. Egyelőre még a polgárpukkasztásé illetve a közerkölcs rombolásáé a terep, hiszen nem szórakozott a blog írója, nemes egyszerűséggel feltette a Borkai Zsoltról és Rákosfalvi Zoltán ügyvédjéről szóló videót a legnagyobb…..
Az Európai Bizottság elnöke szerint nem az történt, mint amit a kormánypropaganda hazudik. ..
hederg 2019.08.02 22:52:13
@közíró MAXVAL bircaman: Röviden: nagy barom vagy!
Arra gondoltam, lehet, hogy Simó Károly fideszes szóvivő egy robot, egy érdi humanoid. Nem biztos, hogy így van, de a múltkori sajtótájékoztatóján igencsak megijedtem, amikor is Simó az európai parlamenti választások tétjérő beszélt. Beszélt, semmit nem mondott, semmi újat legalábbis, amit ne…..
A Fidesz úgy tesz, mintha nem is rúgta volna össze a port saját pártcsaládjának tagjaival. Használják ugyanis az Európai Néppárt nevét, logóját, eszközeit, mintha nem kiabáltak volna kígyót, békát, Soros Györgyöt az EPP politikusaira azután, hogy nagy többséggel felfüggesztették a magyar kormánypárt…..
Magyarországon van elég UHT-tej, nem volt szükség arra, hogy szlovák tejet hozzon be a Penny Market az országba és irreálisan olcsón árulja – mondta Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke pénteken a közszolgálati rádió adásában. Hangsúlyozta, a Szlovákiából importált,…..
Erzsébet-utalvány helyett Edenred kártyát kapnak a makói nyugdíjasok 10 ezer forint értékben a húsvéti ünnepekre, a dunaújvárosi és az esztergomi nyugdíjasok 5 ezer forintot várhatnak, míg a XIII. kerületben 3 ezer forintos sonka utalványt kaphat minden 18 év feletti kerületi lakos. A Budavári…..
hederg 2019.03.27 19:40:35
Mit gondolnak, kapnak az érdiek is Mészáros Lőrinctől egy fél disznót? Hosszú évek óta jelentős bevételt realizáltak Érdről, a mostanában trendi akcióból (a fél disznó osztogatásra gnodoltunk) csak nem hagynak ki bennünket! Ennek az az apropója, hogy Mészáros Lőrinc erőművénél már osztogatják a…..
„Mintha öngyilkosságra szántam volna magam” – Polt és Handó miatt távozott a korrupciós ügyeket tárgyaló érdi bíró Keviczki István karácsony előtt félszáz Isten háta mögötti erdélyi településre vitt ajándékcsomagot önkéntestársaival az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány nevében. Nem tipikus…..
hederg 2019.03.09 21:17:22
@György Dejtári: Nem kell komcsizni! Orbán és a bandája kevés kivétellel mind az volt! Jobb oldali vagy? Lehet! Azért miért gondolod aki bírálja ezt az álkeresztény rabló maffiát az baloldali?
Hetekkel a több tízmilliós felújítás után be kellett zárni a Tündérkert óvodát Érden - írta meg az Átlátszó ma reggel. Pár napja az elektromos rendszerben keletkezett meghibásodás okozott veszélyhelyzetet az intézményben. Az újság szerint, a beruházás dokumentumainak megfelelően a felújításkor át…..
Egy eddig szabadon használható köztéri hirdetési felületen lesz tilos a kampányolás. Megint nem a Fidesz jár rosszul.Eddig sem voltak könnyű helyzetben az ellenzéki pártok, amikor kampányok idején plakátokat akartak elhelyezni, de egy tavaly őszi törvénymódosítás tovább rontott helyzetükön az EP- és…..
Az egyetem egyik professzora azt mondta "épp a napokban" ellenőrzi a kormány, van-e CEU-nak amerikai képzése. Ez arra utal,  készülnek a korábbi álláspont felülvizsgálatára, és Orbán írásban garantálja, az egyetem törvényesen működik Magyarországon. ..
hederg 2018.12.31 19:17:03
 Orbán ugyan okos és számító, viszont félő hogy teljesen irracionálisan gondolkodik és aránytévesztései vannak...Magyarországot szuverén nagyhatalomnak képzeli, aminek ő a felkent vezére...és miközben azt tapasztalja, hogy a nyugati politikusok magas lóról beszélnek vele, eközben a keleti despoták…..
A kormány újabb nemzeti konzultációt (az ezt megszellőztető Magyar Idők szóhasználatával "demográfiai konzultációt") jelentett be a magyar családok további adókedvezményeinek bevezetéséről. A nemzeti konzultáció sugalmazó kérdéseket tartalmazó „kérdőíve” a korábbi tapasztalatok alapján inkább…..
Orbán Viktor már egy ideje mindentől tart, ami Franciaországból érkezik hozzánk. A „frankofóbia” első hulláma az volt nála, amikor a felvilágosodást tartotta minden rossz eredőjének, napjainkban pedig az úgynevezett 68-as generációtól igyekszik megóvni nemzetünket. Az igazi veszély azonban, ami…..
Orbán Viktor valószínűleg jobban tenné, ha elengedné a Sargentini-jelentést, de ő igyekszik belőle belpolitikai ügyet kreálni. Nem veszi észre, hogy minél jobban belemászik ebbe a történetbe, annál inkább elszigetelődik az európai politikai színtéren, azok pedig, akik most a hátát lapogatják, nem…..
Fordulat az MTA körüli politikai háborúban: Palkovics részlegesen visszakozott, az intézményhálózat a jelek szerint mégis egyben maradhat, legalábbis egyelőre, és a jövő évi pénzeket is biztosítják. Ehhez egy nagyon sűrű hét kellett, amin a miniszter előbb egy más célra készült, kinyomtatott…..
Az érdi rendőrök színes prevenciós programokkal várták az érdeklődőket. Az Érdi Rendőrkapitányság munkatársai is részt vettek vasárnap, egy helyi áruház parkolójában megtartott Családi- és Csapatépítési Napon Érden. A rendezvényen a felnőttek kötetlen beszélgetések részesei lehettek, ahol…..
hederg 2018.08.24 14:13:07
Az enpenzem.hu munkatársai összeállítottunk egy meglehetősen alapvető élelmiszerekből álló kosarat, és láss csodát: ennek végösszege az előző évinél majdnem 13 százalékkal lett magasabb. Ráadásul úgy, hogy minden árat a KSH hivatalos számaiból vettünk. Pedig sokakban ezekkel kapcsolatban is…..
hederg 2018.08.09 16:19:57
A szombati vihar okozott rendellenességet az Interspar gyengeáramú rendszerében. Vasárnap estére sikerült elhárítani a hibát. A pénztárgépeket kiszolgáló rendszer tartós meghibásodása miatt nem nyitott ki vasárnap a Bem téri Interspar - értesült helyszíni forrásoktól a Boldogulj Érden…..
Nem elég kormánypárti a kormánypárti sajtó, ezért nagy átrendeződések várhatók a kormánypárti médiapiacon. Másként szólva: A Vajna-féle lakájmédia nem elég lakáj, úgyhogy a lakájabb Mészáros-féle médiakonszern szerezheti meg a megdádázott filmügyi biztos érdekeltségeit. Ez a hír finoman szólva sem…..