Regisztráció Blogot indítok
Adatok
vgabriel

0 bejegyzést írt és 29 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Nem tudom megállni, hogy figyelmen kívül hagyjam az új őrületet. Farkas Bertalan szülőfalujában space központ épül 3 milliárdból. Kötelességemnek érzem, hogy mint igaz magyar állampolgár én is hozzájáruljak a magam tudása szerint ehhez a grandiózus ötlethez. Javaslom, hogy minden környékbeli lakost…..
 Kemény vagyok, próbálom zárva tartani a tyúkokat, de nagyon nehezemre esik. Most levágtuk a szárnyaikat, hogy ha kieresztem egy kicsit őket, akkor a hátsó udvaron maradjanak. Sok kárt még nem tudnak tenni. Szeretnénk hátra kukoricát, krumplit ültetni, onnantól kezdve bizony be lesznek csukva…..
Tyúkudvar Kicsit másképp 2017.01.01 07:00:00
Több mint másfél éve nem jelentkeztem - leszámítva az újévi újrakezdős próbálkozást. Annyi minden történt, be kell vallanom, az országban és a világban történt dolgok elkedvetlenítettek, elkedvetlenítenek ma is. Úgy éreztem és érzem valahogy ma is, nincs helye a tyúkokon…..
Cinege  Szőrpaplan 2012.06.12 21:18:00
Ez a pár nagyon sok egyforma állati szőrt hordott be az odúba. A tojó szépen egyenletesen beborította vele a fészket. Úgy néz ki mint egy paplan. Egyébként nem történik semmi érdekes. A tojó szorgalmasan ül a tojásokon. 6 tojás maradt. Az első költés nagyon sikeres volt, talán…..
Cinege  Fiú vagy lány? 2012.03.24 21:24:00
Azaz hím vagy tojó? Szinte lehetetlennek tűnt azonosítani a pár hím, vagy tojó tagját. Átnéztem az összes eddigi felvételt. (kb. 15-ször voltak az odúban.) Végül találtam egy apró eltérést a fejükön lévő fehér folton. A "B" cinege jobb oldalán van egy fekete pötty. Az…..
Persze a cím nem teljesen igaz, filmtekercsbe bujt pendrive-ot lehet nyerni, ha választolsz egy kérdésre. A játék apropója, hogy négy éves lett a kütyüket árusító online bolt, a Bigyóshop, születésnapja alkalmából pedig ajándékot ajánlott fel nektek.A kérdés pedig egyszerű:…..
Cinege  40 cm hó 2012.02.05 08:05:00
Megérkezett a tél. Néhány nap alatt 40 cm hó esett, és a hőmérséklet -10 fok körül alakul. Most van a legnagyobb szükség az etetésre. Meg is szaporodtak a látogatók az etetőn. A kirakott víz egy óra alatt befagyott, ezért többször is cserélni kellett.A környék összes verebe…..
vgabriel 2012.02.05 11:39:03
Ugye milyen furcsa volt a fater, mikor tizennégy évesen azzal baszogatott, hogy flexeljél fiam, fúrjál fiam, faragjál fiam, csináljuk meg a filegóriát, a tetőlécet, tekercseljük meg a fűnyírót, zsírozzuk meg a trabantot, szintezzük be a polcokat, előbb fúrunk, aztán a dübel,…..
A diófáról már minden levél lehullott, de dió van még rajta. Ezeket előszeretettel bontogatja a fakopáncs. Persze sok félig kibontott dió lehullik. Az élelemes cinegék ezt kifigyelték, és lesben állnak az ingyen kajához. ..
vgabriel 2011.11.08 18:33:45
Cinege  Fotózás 2011.10.16 18:54:00
Nagyon hidegre fordult az idő. A szél is feltámadt, de a nap szépen sütött. Napok óta itt köröznek a cinegék. Így elkezdtem én is az etetést. Először a begyűjtött napraforgó fejeket raktam ki az etetőkre. A "fotózós" etetőt az ablaktól 1,5 m-re helyeztem el. Nem…..
Remek alkalom egy Star Wars játékra, hogy a héten adták ki a filmsorozat Blu-ray változatát. Hallottunk mindenféle rémhírt, hogy új szereplőket hoztak be, Darth Vader kétségbeesetten üvölt és Yoda is megváltozott, de a régi emlékeket semmi nem veheti el. Szóval, a megjelenés…..
Bigyóblog Family Guy Operation 2011.08.13 09:46:00
Soha nem értettem, miért olyan népszerű az operációs játék - ha valaki elmagyarázza, szívesen veszem. De a Family Guyos változat elég vicces ahhoz, hogy bekerüljön a blogba. Most Stewie, Brian és az őrült tyúk operálhatja meg Petert. Vajon túléli? Valamivel több mint 13…..
Cinege  Odú 2.nap 2011.05.27 08:19:42
A második napon nem sok minden történt. Leszámítva a technikai hibát, ami miatt nincs hang az egyetlen nappali videón. Este aztán megjavult a hang is, és a "lefekvési" videó már hangos.Reggel nem tudtam megszámolni a tojásokat, mert betakarták. Igaz hűvös volt a reggel.…..
vgabriel 2011.05.30 15:52:36
Cinege  Odú 1.nap 2011.05.25 21:58:00
Az első nap reggelén 2 tojást találtam az odúban. Reggel 6 órakor már a cinege kirepült és nem is jött vissza 8:15-ig. Ekkor hozott egy kis fészekanyagot. Úgy tűnik még építi a fészket. 8:30-kor ismét visszajött és tovább rendezkedett. Ezután sokáig távol volt.13 és…..
Cinege  Barázdabillegető 2011.04.12 21:49:00
Tegnap a munkából hazaérve a háztetőn vettük eszre ezt a kis barázdabillegetőt. Sajnos csak egy DV kamerával tudtam felvenni. A nagy zoom miatt remeg a kép. A felvételen látszik, hogy megtámadta egy darázs...
vgabriel 2011.04.13 13:42:56
Cinege  Rozsdafarkú 2011.04.10 19:03:50
Ma láttam az első rozsdafarkút. Hamarosan jönnek a többiek is. Az eresz alatt várja őket egy frissen kihelyezett odú. Sajnos abban nincs kamera. A cinegék nagy ívben elkerülnek. Néha hallom a hangjukat. Fészket nem akarnak még rakni, de talán nincs még elég meleg. Mindenesetre…..
Bigyóblog Játék a Bigyóshoppal! 2011.04.04 10:05:00
Megint játszunk, ezúttal a Bigyóshop ajánlott fel néhány szuper ajándékot. A kérdés nagyon egyszerű. Melyik bigyóshopos termék tetszik a legjobban és miért (bármelyiket választhatod a bolt kínálatából). Kommenteld (és linkeld) ide és máris esélyes vagy a három ajándék…..
vgabriel 2011.04.05 09:10:12
Cinege  Madárfotózás városban 2011.03.28 19:13:00
Szükségünk lesz egy olyan gépre, aminek az optikai zoom-ja legalább 5, de lehetőleg 10 vagy még annál is nagyobb. Ekkora nagyításnál már állvány vagy monopad is jól jön. Mielőtt kimennénk fotózni érdemes a gépen az AF-t (automata fókusz) középpontra  (CENTER) állítani.…..
vgabriel 2011.04.03 07:38:59
Stadium Arcadium A Naprendszer 2011.02.27 16:06:00
Az égbolt felhős, valamint elég hideg van. Én meg kényelmes vagyok és szeretem a meleget. Ergo nem pakolok ki, hanem kevés szabadidőmben olvasok és a webet böngészem. Így akadtam a Naprendszerünket ábrázoló fantáziaképre. Vigyázat, mert 18,09 Mb méretű, azonban megéri kivárni…..