Regisztráció Blogot indítok
Adatok
A Markó utcában van a legtöbb rokikártyás autó

0 bejegyzést írt és 40 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Kovács András Péter, Janklovics Péter és Lovász László paródiafilmje tegnap délután még csak szórakoztató volt, tegnap este 11-re meg rögvalósággá vált, hiszen a kb. 12 000 forintból forgatott (UPDATE: KAP jelezte, hogy a költsége 0 azaz nulla forint volt) vicceskedésben nagyjából minden benne volt,…..
Megjelenésük után rövid idővel máris egy ország rajongja az itt most meg nem nevezett közösségi eladogatós oldal mélyen emberi sorsokat bemutató filmecskéit. Ahogy a néniék adják el a nippeket, meg Józsit, aki csoppereket épít és aztat is eladja. Magyarország, 2014:…..
Három és fél éves rockstation-ös pályafutásom alatt először vágtam képzeletben fejbe magamat, amiért egy tudósítás lehetőségét lelkes igennel nyugtáztam. Ez a „fejbekólintás” konkréten a Deák tér alatt történt, amikor két gyerkőccel, feleséggel, anyóssal nem hogy a…..
A Markó utcában van a legtöbb rokikártyás autó 2014.06.20 09:30:24
@magaslabda: Ami az Omegát illeti, ők a szocialista időkben volta sikereik csúcsán, mellesleg a sok hónapos szibériai szovjet turnékat mindig ügyesen kisakkozták - nekik a rendszerváltozás már csak a nosztalgiakoncerteket jelentette. Ezek a veteránok már enélkül is rendesen megszedték magukat, fizikailag se igazán alkalmasak már egy színvonalas produkcióhoz, nem értem miért kell életfogytiglanig zenélni...persze van az a pénz...Inkább a fiatal, ill. a rendszerváltáskor indult együtteseknek kéne lehetőséget adni, akik még aktívan zenélnek, és újabb közönséget generálna számukra egy ilyen "ingyenes" buli.
Egyébként a 300 milliós költségvetés szemérmetlenül sok, pláne a jelenlegi körülmények között.
Kis piac vagyunk, oké, tudjuk, de az  azért kicsit fura, hogy az X-Faktor döntőjében Csobot Adélon látott ruha a The Voice egyik versenyzőjén is ott figyel, hát ennyire nincs egy rongy sem a sztájlisztok saját szekrényében? Vagy van egy központi jelmezraktár, tessél adni egy…..
A Markó utcában van a legtöbb rokikártyás autó 2012.12.21 13:02:49
Az sajnos nem ritka, hogy üzletek, bevásárlóközpontok előtt elég szűkre jelölik ki a parkolóhelyeket, az autók többségén ott díszeleg egy-két ajtórányitás nyoma. Ezt az elkövetőjük rendszerint elsunnyogja vagy simán nem is érdekli. A. viszont pont látta, amint az ő autója…..
Hárman bennégtek egy autóban ma hajnalban az M3 autópályán. Önhibájukon kívül. (Linket direkt nem csatolok). Napok óta foglalkoztat pár gondolat a közlekedésről és annak moráljáról. Mennyire felhasználó-, vagyis utasbarát az autóipar, az egyes kormányok közlekedési…..
A Markó utcában van a legtöbb rokikártyás autó 2012.08.22 09:51:54
@Rabbi Akiba: Ez a blog tele van marhaságokkal, ehhez képest pörög rendesen, pedig nem is lenne szabad hozzászólni, de úgy tűnik ebben a témában nem került ki az Indexre másik (értelmesebb) blog. Többek közt az áldozatok szemszögéből sincs jelentősége hogy milyen nemű, állampolgárságú, anyanyelvű volt a vezető. Az autó rendszámát is vétek lenne hibáztatni. Szakadjunk már el az előítéletektől!
Íme egy gyönyörű MTI hír: "Kigyulladt egy 38-as autóbusz szombat délelőtt a XXI. kerületi II. Rákóczi Ferenc utcában - erősítette meg a Budapesti Közlekedési Központ fődiszpécsere az MTI értesülését. A Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője elmondta: a…..
Vasárnap reggel Tihanyban ébredtünk, a reggeli mellett gyorsan végignyálaztam telefonon a hireket. 8:54-es keltezéssel kint volt egy hír: kamion felborult az M7-esen, teljes útzár Budapest felé. Fasza. 11-kor elindultunk hazafelé, rádióban mondták, hogy a pályazár még mindig tart.…..
A Markó utcában van a legtöbb rokikártyás autó 2012.06.25 18:43:08
@csacse: nekem Zalalövőre is az M7-est adta ki az útvonaltervező (Budapesttől). Más pancsikolóhely van-e az országban?
Múlt heti bejegyzésünk szerzője, Gábor eléggé kifakadt, mivel egy taxi vezetője feldühítette, ahogy előzött. Hogy tényleg jogosan-e, azt kettejükön kívül gyakorlatilag senki nem tudhatja, mivel az esetről sem fotó, sem pedig videó nem készült. A taxitársaság mindenesetre…..
A Markó utcában van a legtöbb rokikártyás autó 2012.05.05 22:11:13
Még hogy a köztévé nem tud vicces lenni! Tessék csak nézni, hogy megtréfálták Huszti Pétert születésnapja alkalmából! ..
A Markó utcában van a legtöbb rokikártyás autó 2012.05.04 20:14:23
@nakiazaki: Igen, azannabál az igazán ütős volt!!!
Amikor a Kósa Lajos volt a díszvendég...
Az alábbi képet Vehicular olv-társ küldte nekünk az Andrássy úton tapasztalható rakodási, parkolás, megállási anomáliák illusztrálásaként. Fotós olvasónk azonban nem elégedett meg a tényállás puszta rögzítésével, hanem megkereste észrevételével a szállítást…..
Ugye még mindenki emlékszik, mekkora a foskolódáscunamit váltott ki a világ legnagyobb lehúzása (aka. az sms igazi ára) bejegyzés. A hitetlenek leellenőrizhetik, hogy Ausztriában 15x olcsóbb egy sms, mint nálunk, szerződés és hűségidő nélkül! A telefonálás csak 8x, a…..
A Markó utcában van a legtöbb rokikártyás autó 2012.03.29 10:36:40
@Liliom08: Én meg szeretném ha olcsóbban lehetne telefonálni! A külföldi rendszámos autóknak is köszönhető, hogy levitték a regadót. Ha elterjednének az osztrák telefonszámos mobilok, amelyekkel ugyebár egymást is olcsóbban hívhatnánk, akkor talán a hazai szolgáltatók is leszállnának a magas lóról. Nem?
Pénzkérdés A nagy BKV teszt 2012.03.11 22:54:00
Annyiféle ötlet felmerült kik és hogyan segítsék kimenteni a BKV-t az ismételt eladósodás karmai közül, hogy bennünk is megfogalmazódott egy javaslat a bevételi oldal átvilágítására. A terv nagyon egyszerű - egy hét, amikor mindenki csak díjfizetéssel használhatja a BKV…..
Amíg kiderítik Brüsszelben, hány ponton jogsértő az összes még működő iparág kommunistoid államosítása, naiv ügyfelek azért próbálnák használni, ami van. A SZÉP-kártyához hasonlóan az Erzsébet-utalvány elfogadóhelyei is érdekesek lehetnek azoknak, akik vissza tudják…..
Tisztelt Közterület-felügyelet! Ma reggel találtam egy papírpacát az autóm szélvédőjére fagyva. Csak úgy pőrén, zacskó nélkül dugva az ablaktörlő gumija alá mállott a gyűrt-tekert saláta. Elsőre az ugrott be, hogy eredetileg talán valamilyen nyomtatvány lehetett. Az…..
TComment Sörért rendszámot 2012.01.18 06:15:00
A fényhidas Focus kombi már a felüljárón bekapcsolta a villogókat, aztán egyre türelmetlenebbül villogtatta a reflektort is. Semmi baj, drágám... Mai cikkünk blogposztja...
A Markó utcában van a legtöbb rokikártyás autó 2012.01.18 10:04:15
@matchbox: született egy új törvény, nézz utánna.
Itt csak annyi volt a gond, hogy a hozzájárulás Winkler névre volt kiállítva, Kulcsár bizonygatta hogy ő azonos a Winklerrel, a kocsit azonban egy robot vezette, és valószínű az engedély se aznapra szólt.
A Markó utcában van a legtöbb rokikártyás autó 2012.01.18 10:14:37
@ommm: Mi volt a tévedésem?
A Markó utcában van a legtöbb rokikártyás autó 2012.01.18 10:30:25
@ommm: Teljesen összezavartál. Nem lehetne a TC cikkeit egy zanzásított változatban is kiadni?
Tehát a rendőrnek az szúrt szemet, hogy az autó tulajdonosa és vezetője nem ugyanaz? De nem is az akinek a nevére szól?
Ha az adott szituban mi is sárosak vagyunk, miért kell ezt nagydobra verni? Mert nekem ebből az jön le, hogy a rendőröket azért is felelősségre vonhatják, mert még az egyértelmű problémáktól is eltekintettek.
A bulvárlapok egymásra licitálva rémisztgetik a jó népet. Szerdán a Blikk asztrológusa fokozta a világvége hangulatot azzal, hogy a csillagokból nukleáris katasztrófákat, háborúkat és forradalmakat jósolt 2012-re, de így visszaolvasva lófasz volt ahhoz képest, amit a…..
 A Való világnak nem tett jót a szokásos karácsonyi tévé előtt bejglizés, a valóságshow nézettsége hullámvölgybe bukva ünnepelt. December 24-én szerény, 17, százalékos közönségaránnyal döntött negatív csúcsot, aztán 25-én 16,2 százalékkal megdöntötte ezt a…..
A Markó utcában van a legtöbb rokikártyás autó 2011.12.31 19:31:31
Balázs a szívén viseli a hipermarketes halak sorsát, ezért háromszor is elküldte nekünk ezt a fotót. Nincs semmi baja a pontynak, csak pihen, illetve hazavágyik a fjordokhoz.Ami él az 999 ami nem él az 1299?..
A Markó utcában van a legtöbb rokikártyás autó 2011.08.01 20:53:05
Tizenvalahány éve, amikor elindítottuk az Index fórumainak elődjét, az Internetto fórumrendszerét, az első nyilvános, webes, magyar nyelvű vitacsatornát, nem számoltunk azzal, hogy még 2011-ben is olyan kérdéseken kell rágódnunk majd, amiken pedig nem kéne. Pedig de: az utóbbi…..
Miklós egy újabb zseniális termékönmeghatározást fedezett fel. A CBA napraforgó étolaj elég egyértelmű elnevezés lenne, ha nem kukoricaolajból készülne. De miért? Statisztikai adminisztrációval bajlódok éppen, és szükségem volt az étolaj vámtarifaszámára. Rá is kerestem…..
A Markó utcában van a legtöbb rokikártyás autó 2011.06.03 10:23:27
Úgy látszik ez az év Geszti Péteré lesz a magyar könnyűzenében. Először egy váratlan húzással ő lett az idei Sziget mínusz egyedik napjának az ünnepelt sztárja, olyannyira, hogy még a Gesztivál nevet is odaadták az eseménynek, de állítólag nem a zenei szakember a hibás…..
A Markó utcában van a legtöbb rokikártyás autó 2011.05.10 09:42:33
VV Alekosz nyerte meg a Való Világ negyedik kiadását, ezzel megszakítva egy nemes hagyományt, miszerint ezt a műsort csak abszolút szürke, érdektelen arcok tudják megnyerni. A magát ékesszólónak tartó, az RTL szerint okostojásnak minősülő éjjeliőrt lehetett gyűlölni,…..
A Markó utcában van a legtöbb rokikártyás autó 2011.05.09 12:03:45
  Megszűnik a Corvinus. Felnégyelik. Vagy mégsem. Diákok az utcán, Ferenc a Fácsén, Szanyi kapitány a barikádokon.   Az Origo által közzétett felsőoktatási koncepció szerint tizenkét egyetem maradna, s ezek között nem szerepel a Budapesti Corvinus Egyetem (leánykori…..