Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Állnév

0 bejegyzést írt és 377 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Ha Madách ma írná Az ember tragédiáját, a homousion-homoiusion ellentét helyett bátran használhatná az emberiség-emberiességet is, egyforma ürügy mindkettő arra, hogy jobb sorsra érdemes emberek essenek egymásnak. A két fogalom fölötti böstörködésnek már köteteket megtöltő irodalma van, amit…..
Állnév 2011.09.18 19:54:18
@capacete:

Na akkor a kidühöngés részén túl, a személyeseket megbeszélve, nagyon nagy baj, ha nincs kedvem már az egészhez? Nem várhatod, hogy érveljek, ha az az alapálláspontom, hogy ez nem érvek kérdése. Viszont a franciáról annnyit (amit nem tudtam, de figyelembevéve a kort igazán elképzelhető), hogy tiszta véletlenül mai hosszú telefonpofázásom részeként ott élő nőnek említettem a témát és magától közölte, hogy a francia változat is egyértelműen emberiségre vonatkozik. Hogy ez a (ne vedd most magadra, mert gondolom nem tőled ered) iszonyú baromság mitől lett akkora szívügye sokaknak, nem értem. Azért idegest nagyon, mert kiborít amikor tényket tagadnak, olyan amire megint angolul azt szokták mondani, „nincs rá időm”. Némi nyelvérzékkel, most fordítástól egy pillanatra függetlenül is világos, hogy ilyen magyar szó nincs is. Ha van, az kimódolt, minthogy használhatok angol kifejezést előtted, contrived. Én tényleg befejeztem, akármi van.
Állnév 2011.09.18 21:10:45
@capacete:

Ne mulattas már! Hatodszor mondom, miért várnál érvet arra, amiben az a probléma, hogy érvelgetnek körülötte, mintha lenne miről? Hallottál olyanról, hogy axióma? Ez nem pont az, de olyasmi.

Nem gut feeling. Tényről van szó, amit egyesek azt választják, hogy letagadnak. Okuk nincs rá, csak, hogy valamelyik tudálékos kitalált valamit és sikerrel félemlített meg erről másokat, így egy fajta divatot csinált vele. Aztán követelik, hogy meggyőzzék őket. Olcsó vacak kis technika. Sem te, sem más emellett nem érvelt, csak álérvelt. Mást nem is lehet. Végeztem.
Állnév 2011.09.18 21:31:22
@capacete:

Úgy tűnik, ezt a valamit eltrérő módon határozzuk meg. Tényleg hagyjuk már. Igaz, te jóval korábban javasoltad ezt. EBBEN, igazad volt.
Ma reggel az alábbi posztot kaptam a Facebook üzenőfalamon, a küldő futura volt:"A 'Mindennapi klasszikusok' oldalt nem akarom terhelni, de muszáj megosztanom ma esti élményemet. A BBC Proms rendezvényei a kedvenceim közé tartoznak. Minden nyár végén egy igazi populáris, nagyon…..
Állnév 2011.09.18 20:56:58
@tnsnames.ora:

Schiff megosztó. Lehet. És akkor mi az egész magyar társadalom? Én hazafiként egyre jobban kétségbe vagyok esve közállapotaink elzüllése miatt.
Állnév 2011.09.18 21:01:01
@Megfigyelo:

El köll venni a Kossuth a díját!
Állnév 2011.09.18 21:01:40
@Állnév:

- a. Bocs.
Mitch Winehouse, Amy Winehouse édesapja egy amerikai talkshow-ban kifejtette, hogy szerinte a lánya a túlzásba vitt alkoholmegvonásba halt bele. "Amy mindent mértéktelenül csinált. Mértéktelenül ivott, és nem ismerte a mértéket az alkohol megvonásában sem." - mondta a…..
Állnév 2011.09.12 10:56:07
@Terlis:

Könyörgök, itt egy apáról van szó, akinek a lénya fiatalon meghalt. A többi nem számít. Üdv.
Állnév 2011.09.12 19:47:06
@angyalföldi partizán:

Jól hangzik. Merre van ez a hülyék gyülekezete ahol kevés igyekezettel tag lehetek?
Állnév 2011.09.12 20:23:19
@angyalföldi partizán:

Meígérve, bár őszintén, a bor ügy aggaszt. A rendszer döntéshez – jó ötlet – józannak kell lenni.
Szép színházat játszott ma a politika napirend előtt. Orbán Viktor – elsősorban, mint általában, a papírtól elszakítva, a viszontválasz idején – kiválóan szerepelt, bravúrosan irányította a figyelmet a számára kedvezőre és terelte el a kellemetlenről. De az…..
Állnév 2011.09.12 19:05:35
@rihonya:

Értékelem.
Az Origo immár 41 cikkben dolgozza fel a magyar vonatkozású, az Egyesült Államok nagykövetsége által készített és hazaküldött jelentéseket, amelyek a Wikileaks, egy a titkok kiszivárogtatására létrehozott szervezet és weboldal kebeléből szivárogtak ki. Semmiképpen nem térnék…..
Állnév 2011.09.08 10:27:50
@kyanzes:

Talán. A hiba csak ott van, hogy Magyarországon ezt elfogadhatónak tartják.
Állnév 2011.09.08 18:37:56
@baba jaga:

Be se?

Mit csináltál, amikor kiderült, hogy az új pártok a nemzeti kerekasztalon zárt ajtók mögött fognak tárgyalni az MSZP-vel az ország sorsáról 1989-ben?
Állnév 2011.09.08 19:09:42
@baba jaga:

Mindegy, ki mit mondott. Nem arról beszéltem. Hanem arra próbáltam utalni, hogy amikor a magyar nép szó nélkül elfogadta, hogy a fölhatalmazása nélkül, az ő sorsáról a nevében tárgyalók, a tárgyalást előtte zárt ajtók mögött folytasák, akkor hozta magára azt ami azóta szünet nélkül megy és logikusan egyre lejjebb.

Ez az amiről senki sem akar beszélni, ki tudja miért. Helyette elmét köszörülnek a legjelentéktelenebb dolgok még jelentéktelenebb részleteiről, és csodálkoznak, hogy nem javul meg semmi. Csak a lényegről nincs szó, kivéve abban amit korábban linkeltem. De arról sincs szó. Nagyon érdekesnek találom. Nyilván zavarja az értelmiséget az ilyen tükör, inkább ablaknak tetteti.

(A kérdés persze nem személyes volt, inkább szimbolikus szerűnek szántam. Mintha te lennél a magyar nép.)
Az Origo által szépen feldolgozott WikiLeaks anyagban van egy kifejezetten érdekes, a kávéházi sztorizáson messze túlmutató mondat. Orbán Viktor az amerikai nagykövetség munkatársaival folytatott beszélgetés során pártja egyik vezető politikusának hibájaként rótta fel, hogy…..
Állnév 2011.09.05 14:17:22
@kvasztics47:

Törvényes rend? Az amit egy szétlőtt főváros romjain idegen hatalom hazaáruló kiszolgálói minden népi fölhatalmazás nélkül, sőt annak ellenére önkényesen rábitoroltak az országra és annak a nevében öltek és öltek?

Micsoda ki aljas féreg vagy a sikertelen erkölcsi zsarolásoddal is! Csalódtam benned, jobbravalónak képzeltelek ha a sajátométól eltérő nézetűnek is. De tudatlanságodtól eltekintve közönséges ócska szemét is vagy, már világos. Undorodok az ilyen piszoktól.

Többé semmi körülmények között sem szólok hozzád. A többit egyszer megbeszélheted– ha mégis lenne – a lelkiismereteddel.
Állnév 2011.09.05 14:28:14
@is:

Kommunista-náci kézfogás? Meglep? Nem. Mindig is tudtam.
Állnév 2011.09.05 18:48:19
@ökörpöröly:

Orbánról azért nem szeretek túl erőseket mondani csak úgy önmgában, nehogy olyan létszat keletkezzen, hogy bármivel is rosszabbnak tartom, mint bárki mást a kínálatból. Egyébiránt, mint már mondtam. Churchillre nézve ne fogunk megegyezni. Amiket említettél számomra eleve mellékesebb dolgok. Ami miatt nagy ember az az összefüggések világos fölismerése – időben –, az egyezkedő politika (appeasement) elutasítása és effélék. Az oroszokkal szemben is ő látta a veszélyt amikor az amerikaiak még naivitásuk rózsaszín ködében álmodoztak a szövetségesről. Az elnök legalábbis. Jó, megbeszéltük, mindegy. Ez mind odébb van. Hogy Magyarországból mi lesz, nincs odébb és valamit egyszer már ki kell találni ami előre visz.
DalmáciaAnte Madunić testvér még aktív pap korában – a zsenge tiltott gyümölcs áldozata  Az év egyházi botránya!  – Ilyen és ehhez hasonló szalagcímekkel promotálják a horvát bulvárlapok az alábbi esetet: egy kis, mindössze hétszáz…..
Állnév 2011.08.31 20:28:50
Az Alföldre vitt szlovák árvák „deportálásának” emléktáblája Pozsonyban  Kis szlovák legendárium, reakció egy reakcióra, kis késéssel egy több hetes külföldi tartózkodás miatt.   Csehszlovák Kém blogger Prágából sok mindennel megvádolta…..
Állnév 2011.07.12 09:18:05
@Mj:

„Ha nem lenne fontos, nem írnál róla ennyit.:)”

Tévedsz. Az ember lehet hülye. Ez az izé itt addiktív. Kezdetben érdekes, azután az ember tovább csinűálja mert vonzza, de ez nem jelent semmi fontosságot. Szóval ez álérv.

„Tényleg nem tudom, hogy hol csúsztattam volna. Én úgy emlékszem, hogy zavarosnak láttad a finn és svéd párhuzamot megemlítő kommentet”

Hát pl. ez itt már egy csúsztatás. T.i tényleg arra a kommentre mondtam ami ezt tartalmazza, de nem arra. És kiemelsz valamit önkényesen az egészből.

„Én rendszerbe tudom illeszteni ezt a kommentet is”

Ügyes vagy. Mondtam, hogy én nem? Attól, hogy én rendszerbe tudom illeszteni (vagy más tudja) még lehet zavaros.

zörnyen fáraszt. Nem titopk mi volt Trianon „oka”. Nincsenek itt akkora rejtélyek. A léyneg teljesen világos, a többiben lehet mindefélét találni de nem befoylasolja a lényeget és rendszerint félrevisz. Ez is külső és belső kérdés. Sajét belpoltikénkkal magyarázni ami abból jött, hogy elvesztettük a háborút a nevetségesség szintjét határolja, sőt nem csak. És ezt rágják és rágják.

„Mármint nekem nem volt róla halvány fogalmam? Ha félreértettem, miért nem magyarázod meg? ”

Mert eleve nem volt valami jóhiszemű a megközelítésed, ahogyan én ezt látom. Mert önkényesen kaptál ki egy elemet, hogy azzal próbálj dorongolni, enyhén szólva nagyképűsködve, holott még csak utalást sem tettem rá.

„Miért hegyezed ki ilyen személyeskedőre ahelyett, hogy inkább felvilágosítasz, hogy mit néztem félre?”

Ilyenre „hegyezni” valóban nem szép. Akkor miért csináltad?

Bocs, most akkor végleg eltűnök innen, mert nagyon lefáraszt az egész. Megértettem, hogy másról van szó, mint amiről szó van. Maradok tisztelettel.
Állnév 2011.07.12 09:20:20
@Állnév:

Ezt

zörnyen fáraszt. Nem titopk mi volt Trianon „oka”. Nincsenek itt akkora rejtélyek. A léyneg teljesen világos, a többiben lehet mindefélét találni de nem befoylasolja a lényeget és rendszerint félrevisz. Ez is külső és belső kérdés. Sajét belpoltikénkkal magyarázni ami abból jött, hogy elvesztettük a háborút a nevetségesség szintjét határolja, sőt nem csak. És ezt rágják és rágják.

Ki akrtam törülni. Valami többnek lett volna része. amit törültem is de ez valahogyan maradt. Kéretik semmisnek tekinteni, mintha ott sem lenne.

És eltűntem.
Állnév 2011.08.31 18:28:09
@tesz-vesz:

Tőlem mondhatsz bármit, de ha arról beszélsz, hogy a vörös katonák szökdöstek a csehek elől, akkor olyasmiről beszélsz, ami jellemzően nem igaz. Eszedbe juthat esetleg, ha képtelen vagy ilyen gondolattal azonosulni, hogy azok a vörös katonák magyar emberek voltak akik ilyen minőségükben erősen valószínűsíthető, hogy úgy élték át, hogy a hazájukért harcolnak. Egyébként vezetsz a listámon, mint rettentően zavaros értékekkel, fogalmakkal operáló. Komoly tévedés a mai vörösökből visszavetíteni dolgokat az akkoriakra. Ha abból indulsz ki, milyen volt egy párttitkár Kádár alatt és abból következtetsz az egyszerű vöröskatona lelkialkatára, akkor nem tudod miről beszélsz. Szeretsz nagyon nagy mellénnyel kijelenteni, ítélni, de úgy látom kevés rá az ismeret-fedezeted. Akár szerényebb is lehetnél.
  Középtávú elképzelés, hogy minden iskolának, vagy akár osztálynak önálló zenekara legyen, hogy a gyerekek „a közös muzsikálásban örömet találjanak, megtanulják az egymásra figyelést” – közölte Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár pénteken…..
Állnév 2011.08.28 22:04:19
@tesz-vesz:

És milyen nagyon jót tenne neked, ha jól látom, ha megszívlelnéd minden egyes szavát!
Állnév 2011.08.29 00:10:52
@tesz-vesz:

Ezer módon lehet manipulálni, teli szokott lenni ezzel választáskor a sajtó. De úgy vettem ki, nem ez az igazán érdekes ebben, hanem az, hogy demokratikus választás esetén teljesen eltűrhetetlen az, hogy a szavazás nyílt legyen. Ez pedig azt jelenti, hogy az. Minden egyéb mellékkörülmény. Mire jó ez? Semmire. Arra biztosan nem amit mondanak, hogy azért. Az ostobaság, amit csak a politikailag a mi szintünkön elhülyültek vesznek be.
Laki Lászlónak rengeteg fontos meglátása van a társadalmi folyamatokkal kapcsolatban. Ez a cikk is eléggé súlyos társadalmi problémákat vet fel, ennél keményebb társadalomkritikát is megfogalmazott már a 2008-as kutatás kapcsán.A blogomban rendszeresen visszaidézem a…..
Állnév 2011.08.27 15:29:57
@rdos:

Nekem is tetszett. Most, hogy el is olvastam. Nem biztos, hogy minden sejtése indokolt, de a megközelítés maga olyan, amilyennek közkézen kellene forogni. A sajtónak ilyesmivel kellene teli lennie. Ilyen féle kérdésekkel, válaszokkal. Azt hiszem lesz is. Mikor?, nem mondható meg előre. De el fog jönni az idő. Ez a dolgok logikája.
Állnév 2011.08.27 17:50:36
@rdos:

De hát pont arról mondtam, hogy tetszett!

Nem várok a politikusokra. A sajtóra igen. Amikor meg fogják érezni, hogy a nép ébredezőben, ömleni fognak az olyan típusú cikkek, mint a tiéd.

Most még nem nagyon más mint az Átlátszó:

atlatszo.hu/

Sok figyelmet érdemel.
Állnév 2011.08.27 20:46:17
@rdos:

Olvastam egy párszor. Én is ajánlom időnként. Utoljára Török Gábornál, aki szerintem szemérmetlenül lenyúlt belőle megközelítéseket, persze ennek említése nélkül. Nehéz véletlennek tekinteni.
Persze mondhatjátok, hogy ez nem is Urbanista-téma, de egyrészt nagyon izgatnak ezek a dolgok, másrészt meg igenis városi terület ez is. Igaz Mosaburgot hiába keressük már  Magyarország térképén, de Zalavár még rajta van.Itt találták meg a közelmúltban Karintiai Arnulf…..
Állnév 2011.08.25 17:52:22
Állnév 2011.08.25 17:52:56
@j'en ai fair any stone:

Ősszlovének. Az.
Állnév 2011.08.25 17:53:33
@j'en ai fair any stone:

De frank hűbéresek voltak.
Az előző bejegyzés meglepően komoly visszhangra talált. Egészen váratlan helyekről kaptam reakciókat, a kommentárok szokatlanul széles skálán mozogtak. A legtöbbet mégis egy újraolvasott könyv, egy politikai regény segített: a Primary Colors (magyarul: A piszkos kampány), amely…..
Állnév 2011.08.24 16:10:05
@unionist:

Miért nyomod? Nehéz meglrteni, elfogadni, beletőrödni, hogy nem akarok itt mr dumélmi? A legnagyonbb részének amit erőltetsz, eleve semmi köze ahhoz amihez röviden viszonyultam. Már bánom azt is. Ne önts rém egy újabb adagot, jó? Mondjuk önthetsz, ha jobb lóneked, de ez az utolsó válaszom.
Állnév 2011.08.24 16:11:25
@Hepci:

Hm. Ennek lehet tulajdonítani néhány különböző értelmet. De maradok a melónál.
Állnév 2011.08.24 17:02:07
@unionist:

Hát bocsánat, azt hittem, hogy ha nekem címezted, velem óhajtotál dumálni. Hogy ki? Te.
Vastagbőr Tíz helyre ezren 2011.08.19 14:31:00
Napi abszurd: Utcaseprő bére: bruttó 130 ezer, 30 ezer catéria, BKV-bérlet (9800 ft). Pályakezdő diplomás közalkalmazott bére (bértábla, H1): bruttó 129 500 forint. (Semmi gond, 3 év múlva felugrik a H2-be és meglesz a bruttó 136 ezer!) 10 utcaseprői helyre 1000-en (!)…..
Állnév 2011.08.23 21:23:23
@neoteny:

Itt persze „nyomatékot” akart lenni amit túl sietve írtam. Bár ezt aljasságnak nem tekinteném. Tényleg úgy gondolom, hogy a költői néplélekhez van köze az ilyen laza szóhasználatnak. Kreatív, ami elmegy a maga a helyén, legföljebb ilyen természetű beszélgetésben, ami volt, nem odatartozó. Igaz, az megint más kérdés, hogy konkrétan az itteni esetben ha nem is aljas, de elég tisztességtelen ilyen ráfogással operálni, azzal elmarasztalni próbálni, amikor közben eleve egész másról van szó, nem a beszélgetőpartner lelki összetételéről.

Ennél csak jobban utálom amikor hasonló jelleggel minősítések hajigálására kerül sor, amikor azok olyan sokat nem is jelentenek, pl. hogy ez vagy az „populista”. Mintha ezzel el lenne intézve, a kérdéses személyt máris ki lehtne dobni. Talán ki lehet, de biztos, hogy nem emiatt és ha lehet, azt jó volna ha a címkézők alátámasztanák, hogy miért. Talán ilyesmire gondoltál az alajsság rovatban.

Orwellt lehet, hogy elolvasom. Nem vagyok különben túl nagy rajongója, nem mintha nem értenék egyet azokkal amit mond, de irodalmilag nem fog meg. Esszé ugyanakkor belefér, a cím érdekesnek hangzik.
Állnév 2011.08.24 16:36:47
@Horizont:

Mondtam neked, hogy korán örülsz. Kicsit nem értem neotenyt, hogy miért folytatja. Nekem már rég kiderült az eset értelmetlensége. (Biztosan a női ösztönök.)
Állnév 2011.08.24 16:45:43
@neoteny:

Nem az olvasás az ami fontos (Fog ő neked fölsorolni többet, mint amennyit akarsz). A gondolkodás számít. (Nem mondom, hogy nem lehet is-is.)
„Pár hete a neten felszedett egy lányt. Még nem történt semmi, eddig kétszer találkoztak, de szerintem ez is gáz, mert miért találkozott vele kétszer? Sakkoztak, kártyáztak, bélyeget cseréltek?” - levélírónk irigyli barátnője harmonikusnak látszó kapcsolatát, pedig…..
Állnév 2011.08.19 15:29:26
@Állnév:

nem nagyon tetszik annak a szelleme amit írtam de akkor is az a valóság, hogy így érzem, ha nem örülök neki, hogy az.
Állnév 2011.08.19 16:37:25
@Moan:

Nem tudom mennyire gyakorlatias ez az út. T.i, a hapsi már eldöntötte, hogy mit csinál/választ, amikor ha jól emlékszek kitartóan nem mondta el az illetékes lánynak. Maximum akkor látnék ebben valamiféle lehetőséget, ha a csaj (aki megtudta) különben jóban lenne a hapsival. Akkor ezzel adhatna neki egy esélyt, hogy maga mondja el, oldja meg, ha számít neki az egész. Különben erőltetett dolog. Mindjárt kivizsgálom a forrásoknál mi az ábra.
Állnév 2011.08.19 16:53:51
@Moan:

Ez mind nagyon jó és rokonszenves és mintha többre lenné képes nálam. Ami engem mégis meg tud érinteni, rossz értelemben az ilyen fórumokon történő támadásokban, az nem azért van, mert személyemben zavar akármivel is jönnek, hanem egy fajta empátia miatt. Átélem a bennük lévő indokolatlan rosszinulatot, sőt rosszakaratot, és fáj az, hogy létezik, hogy van aki ebből magának örömet merít. Nem mert nekem rossz, hanem mert nekik és mindenkinek és az adot helyzetben nagyon ritka az, hogy ebből kimozdíthatóak lennének. Mert csak a látszat érdekli őket. Ezért inkább átlépem őket, lehetőleg amint észbekapok, hogy mivel állok szemben. Régebben inkbb hagytam magam csapdákba zsarolni, és nekem volt rossz, utólag bántam, mint elvesztegetett időt, energiát.
Nincs idegesítőbb dolog, mint amikor a dugóban sora nézed az autókat és nagy részükben egyetlen ember ül. Pedig mindenkinek jó lenne egy közösségibb autóhasználat. Először is jó lenne, mert kevesebbet szennyeznék a levegőt, az ember nem fulladna meg mondjuk, ha végigmegy a…..
Állnév 2011.08.17 21:59:57
@weisz manfréd huba:

Helyeslném is, ha nem Index közegben használnátok. Az is lehet, hogy saját túlérzékenységem, de ha itt meglátom Bedéét, mindig nagyon irritál. Namost, hogy még mástól is, na jó, jöjjön az Origó! Vagy inkább a Transindex.
Izraeli katona bele akar lőni a tömegbe, de egy palesztin lány megakadályozza "david and goliat but here goliat is the jew, and the palestine david has sling" Állapotos nő elé áll az izraeli megszálló  - a videót más feltöltönél törölte a youtube, mert…..
Állnév 2011.08.17 17:58:44
@tesz-vesz:

Amiről beszélsz, azokról semmi sem bizonyítja, hogy tények. Csak szeretnéd a könnyen kivehető, mélyen beteg, halálos gyűlöletedben. Ezek állítások. Ami egészen más dolog, Zsóka.
 A budapesti Toldi Mozi kávézójában találkoztunk Bodoky Tamással. A magyar WikiLeaksként ismert atlatszo.hu oknyomozó portál elindítója szerint a hazai médiavilágban pártkatonák, médiatulajdonosok és szövetségeseik dönthetik el, mi kerülhet napirendre. 1 milliárd forint…..
Állnév 2011.08.14 22:18:00
@cukorrépa:

Nincs szükség gépfegyverre. Ha az átlagember egyszerre csak elhessegetné a szeme elől azt a fátylat ami miatt nem látja az őt körülvevő valóságot, és leszűrné a tanúlságot hogy „ha nincs kire szavazni, akkor nem szavazok” olyan szépen lebomlana az egész, hogy öröm nézni. De nem törli le, mert azt mondja, nem próbálom meg, mert senki sem garantálja nekem, hogy eredménnyel jérnék, inkább hagyom magam továbbra is az orromnál fogva vezetni. Pedig ez volna a demokratikus eszköz. Jobb nincs. Más nincs. Csak hinni kellene benne, összefogni és öntudatosan, és nem cinikusan, hanem meggyőződéssel megvonni a bizalmat kollektíven az egész bagázstól. A feladat az építésé, aztán kezdődne. Talán ettől fél mindenki aki kifogást keres ezzel szemben. Hogy ne kelljen azután felelősséget vállalnia, ne rajta múljon. Majd valaki elintézi neki. Vagy nem.
Állnév 2011.08.14 22:42:01
@Anti Anyag:

Pontosan.
Állnév 2011.08.15 12:18:08
@Zébácsi:

A morális válság persze tény, de azt hsizem inkább csak tünete egy még mélyebb válságnak, ami pszichológiai, esetleg pszichiátriai. Kimutatható hatások miatt a kollketív magyar psziché – nagyon nem szívesen mondom ki, de muszáj, ha igaznak látom – pszichotikus állapotba került. Bár tévednék!
Mióta az Apple 2005-ben bejelentette, hogy Intelre váltja az addigi PowerPC alapú technológiát, a két cég együttműködése töretlen. Az Intel egy korábban sosem látott processzort tervezett az első MacBook Airekbe, egy pillanatra úgy tűnt, mintha a gyártó direkt az Apple kedvéért…..
Állnév 2011.08.12 22:41:20
@szekerkaa:

A Power age nem azonos a Motorolával? Azt hittem. (Jó, tudom, nem ez volt a lényeg.)
Állnév 2011.08.12 22:49:14
@fda:

Inkább, bár szerintem azzal se.

Nem azon múlnak ezek a dolgok, hogy mennyi pénzt nyomnak oda Nyugatról. Sőt. Komoly érvek szólnak amellett, hogy ez csak elmélyíti az ottani problémákat. De ez nagyon sok lenne ide. Röviden, a nyugati segélyek a nyugati adakózók lelkének, közérzetének segítenek, megnyugtatjék magukat, hogy ők jó emberek, de amire menne az többször értelmetlen mint nem és sokszor csak a háborúkat segíti, akármit is szeretne aki hozzájárul.
Varánusz Lehet más a választás? 2011.08.09 05:53:00
Érdekes és szórakoztató figyelni, hogy az ellenzéki pártok mivel ütik agyon az időt az uborkaszezonban. Az LMP egyik fele éppen feltalálja a vidéket a vidéknek, a másik fele meg már a 2014-es választásokra gyúr keményen. Göndör mangalicaszőrszál a takonypüré tetején, mikor…..
Állnév 2011.08.09 19:07:23
 Magyarországon ma állítólag egy jobboldali rezsim kormányoz. Én azt gonolom, hogy itt 20 éve inkább a karrierista elit irányítja a dolgokat. Ahhoz, hogy egyáltalán tisztán lássunk, először nézzük meg mit is jelent a politikai bal- illetve jobboldal…..
Állnév 2011.08.09 00:50:44
iIiigen. Elég jól összevág ezzel:

www.kibulizottorszag.net

Ismerős? Ha nem, fog érdekelni, szerintem.
A Kettős mérce egy ellenzéki blog, de nem azért jött létre, hogy minden szart rádobáljon a kormányra. Mi hiszünk abban, hogy a politika nem arról szól, hogy belerúgjunk egyet a másikba. Azzal is tisztában vagyunk, hogy a kormányzás pénzbe kerül, ugyanúgy ahogy az államigazgatás…..