Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Tusko Hopkins

0 bejegyzést írt és 42 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Egy dolog tartozni valakinek, másik dolog hogy miből adjuk meg. Ha kölcsönkérünk és berakjuk a bankba, akkor bár tartozunk, nincs miért aggódnunk, mert van miből megadni, kamatostul. Amikor más kér kölcsön helyettünk, aki helyett majd nekünk kell fizetni, akkor bár nem tartozunk,…..
Tusko Hopkins 2011.06.23 13:06:40
Ma Orbán Viktor Tuskó Hopkinsként (Rejtő Jenő alapműve) szónokol és lózungol. A képlet az, hogy aki a névsort olvassa, arról nem derül ki, hogy ő is ott volt a probléma okozói között. Ma néhány közgazdász a lózungolást megelégelve próbálná bemutatni a magyar államadósság-spirál indulásának, ill. nekilódulásának történetét. Ez a mai „seggnyaló” médiánál nem nagyon sikerül. A lózungoló politikusok azt hiszik, nem emlékszünk már. Ők csak a 8 év MSZP regnálás alatti államadósságról beszélnek. Még jól emlékszünk, nem olyan régen volt 1998-2002. Az elején nem volt gond, közismert, a „Bokros csomag” jótékony hatása. Íme az államadósság megugrásának szerényen elhallgatott néhány oka a Fidesz regnálásának 2. szakaszában:
- Főtiszviselői kar létrehozása, bebetonozása, pénzügyi finanszírozása.
- Köztisztviselői bérek jelentős arányú emelése.
- Lakáscélú, kedvezményes törlesztésű köztisztviselői hitelek bevezetése. Ez 2,5%-os hitelkamatot jelentett, a többi állami forrás és kamattámogatás volt. Személyeskedés nélkül: rengeteg vezető politikus és köztisztviselő részesült belőle. Aki kiváncsi rá, hogy a mai vezető politikusok között, jobb és baloldalon egyaránt, kinek van ilyen hitele, az interneten nézelődhet. Az ekkor bevezetett kedvezményes lakáshitelek az ingatlanlufi Mo.-i kiváltó oka, hiszen akinek ez nem járt, nem akart lemaradni; 1-2 évvel később az emberek nyakló nélkül elkezdték felvenni az EURO- és svájci frank alapú hiteleket. Sajnos a FIDESZ kedvezményes lakáskölcsönadásait 2002-től az MSZP is folytatta. Igaz, hogy a FIDESZ –érában kapható 20 milliót 10 millió Ft-ban maximálta, és a 2,5 %-t felemelte 4 %-ra.
- Diákhitel bevezetése. A FIDESZ vezette be, és sajnos az MSZP folytatta. Közismert, hogy fékek nélkül vehették fel a diákok mindenre. Hatalmas biznisz volt ez is a FIDESZ-közeli Diákhitel Központnak és néhány banknak. Természetesen itt is a kedvezményes kamat feletti részt a mai napig a magyar állam fizeti a bankoknak.
- A minimálbér emeléséhez kapcsolódó különböző juttatások (a közalkalmazotti és a köztisztviselői szférában) államadósságra gyakorolt hatása.
- 2001-ben a FIDESZ kormány vásárolt Gripen vadászrepülőket. Ezek ugyan kiváló gépek, de a magyar technika és személyzet alkalmatlansága miatt azóta is csak díszek. Az államadósságra gyakorolt hatás? 1 Gripen 20 milliárd, 14 Gripen ?. A Gripen vásárlás az F-16 helyett abszolút dilettáns, bár inkább korrupciógyanús volt. Sokan emlékezünk még: a Gripen dokumentumok titkosítva vannak.
- A 4-es Metro építésének ellenzése, késleltetése legalább 4 évvel. Ez az értelmetlen halogatás a beruházási költség legalább 25-30 %-os növekedését jelentette. A Nemzeti Színház, „nemzeti gödör” építésénél tapasztalt orbáni akarnokság és károkozás már csak hab a tortán.
- A FIDESZ sportminiszter footballpálya beléptető-rendszerére költött 1-2 milliárd Ft, amit sosem építettek meg.
- Amikor 2002.-ben a FIDESZ elbukta a választást, néhány nappal a választások előtt sok-sok milliárdot költött el betervezetlenül, az addigi beruházási prioritásokat felrúgva (a lényeg, hogy minél üresebb legyen az utód kamrája).

Természetesen ezek a tények nem mentik az MSZP-SZDSZ kormányok 2002-2010. közötti hanyag, felelőtlen, tolvajlásokkal fűszerezett kormányzását és a Kádár-rendszer által összehozottat sem. De legyen végre vége az örökös hazudozásnak, hogy az államadósság létrehozásában a FIDESZ ártatlan. Mikor jön már egy mesebeli kisgyerek, aki a hajbókoló tömegnek megmondja, hogy Tuskó Hopkins király meztelen?!
Varánusz Bohócfóbia 2011.06.16 06:06:00
Csak feküdt az ágyban és hallgatta a csöndet. Gondolatok cikáztak a fejében, vadul dübörögtek az idegpályáin, fülében tamtamot vert dobhártyáin a saját vére. Ideges volt és feszült, érezte ahogy a félelem verítékcseppjei elindulnak a hajtövétől, keresztül bucskáznak a…..
Tusko Hopkins 2011.06.16 10:46:08
index.hu/gazdasag/vilag/2011/06/16/megint_elrobog_mellettunk_szlovakia/

Most fizetünk azért, mert nem volt igazi rendszerváltás, a régi rendszer haszonélvezői, politikusai nem lettek eltávolítva a húsosfazéktól. A rendszerváltás tulajdonképpen egy „utolsó pár előre fuss” játék volt csupán. A régi rendszer negyedik, ötödik-vonalbeli jogászai, történészei, tanárai, bölcsészei hataloméhségükben és az ország vezetéshez való hozzánemértésük miatt kiegyeztek, paktumot kötöttek a régi rendszer elit haszonélvezőivel. Ez az Antal-kormány történelmi hibája és bűne!
Emlékezzetek csak vissza: 1990-ben a rendszerváltáskor a németek óva intették Magyarországot a privatizáció túl gyors ütemétől, mondván, Németországban még akkor is , a II. világháború után 45 évvel 60 % állami tulajdon van! A hatalomba került dilettáns jogász-történész-tanár réteg természetesen nem hallgatott a német tanácsra. Hogy is hallgatott volna! Aki már volt jogász közelében, az tudja, hogy mennyire dilettánsok reál és gazdasági kérdésekben, csak a zavarosban halászáshoz, szarkavaráshoz, felesleges jogi csűrés-csavarásokhoz értenek. Ezért is van szükségük a mai napig a rengeteg hozzájuk lojális talpnyaló, enyveskezű műszaki és gazdasági tanácsadóra, szakértőre, ami természetesen újabb milliárdos kiadásokba kerül.
Amíg a becsapott egyszerű emberek lelkesen dolgoztak (azt híve, hogy itt nemsokára tényleg jóléti kapitalizmus lesz), addig az MSZMP – MSZP-s átmentett vezető réteg az új politikai elittel 1990-1994 között az MDF –es kormány aszisztálásával privatizáció címén lenyúlták az állami, vállalati ipari és mezőgazdasági vagyont! Mire a nép felébredt a vállalatok és állami vagyon 75 %-a eltűnt. A népnek pedig, hogy befogják a száját, odadobták a kádári tanácsi lakásvagyont szinte ingyen! Ezzel csendben is volt a nép 10-15 évig. Olyan ez, mint mikor egy meglökött szekér még gurul egy ideig, mire észreveszik, hogy kifogták előle a lovakat.
Az egész magyar gazdasági élet egy légvár 1990 óta. A tolvaj privatizációt 1994-ben a Horn-kormány, majd 1998-ban Az Orbán kormány folytatta, azaz a maradék vagyont is „elprivatizálták”. Megszüntették a vállalatokat és mezőgazdasági cégeket. Elkótyavetyélték multinacionális vállalatoknak, akik egy idő után be is zárták azokat rendesen. Ezzel szemben Csehország, Szlovákia, Lengyelország a nemzeti tőkét, a nemzeti vállalatokat erősítette és fejlesztette. Láthatóak is az eredmények, mindenki elhagyott bennünket, utolsók vagyunk Európában. A magyar politikai és gazdasági vezetők még ministránsnak sem lennének jók a cseheknél, szlovákoknál, románoknál.
A rendszerváltó mai magyar politikusok a Trianonhoz vezető 1000 éven át selejtesen politizáló magyar vezetők és uralkodók méltó utódai és követői.
Vegyük már észre, hogy ma nincs tényleges magyar ipari és mezőgazdasági termelés, termék.. Összeszerelő, alkatrész-előállító üzemek vannak! Az attól még nem magyar exporttermék, hogy olcsó magyar munkaerő alkatrészeket állít elő, összeszerelést végez multinacionális cégeknek! Ez a regnáló politikusok hazugsága csak.
A rendszerváltáskor nem az állami tulajdont, vállalatokat kellett volna szétlopni, hanem az állami vállalatok, mezőgazdasági üzemek közül a legjobbakat kellett volna megfelelő szintre fejleszteni. Nem beszélve a meglévő orosz és kínai piacok megtartásáról, amit dicső „negyedik vonalbeli” jogász, történész és tanár politikusaink „ruszkik konyec” jelszóval szétvertek! Nyugat Európa meg halálra töri magát, hogy bejusson ezekre a piacokra.
Vegyük már észre, addig itt nem lesz fellendülés, munkahelyteremtés, amíg újra magyar ipari és mezőgazdasági vállalatok nem lesznek, melyek magyar termékeket gyártanak.. Minden más csak hazudozás, parasztvakítás.
Tusko Hopkins 2011.06.16 15:53:43
Remélem a köz-, állami- és önkormányzati pénzek elherdálóinak, csalóinak büntetéséről szóló törvény is visszamenőleges hatályú lesz (javasolom 1990-ig).
A simlis emberek, diktatúrák nem véletlenül félnek az internettől. Évekig ott vannak a kompromittáló adatok. Lehet, hogy nálunk sem sokáig lesz ez így?
Szörfözés közben jött fel a 2005-ös Hócipő folyóirat szám. Ez egy Haris közi 4-szobás lakás potom pénzért való megszerzésével és busás haszonnal (63 mFt) való továbbadásával foglalkozik. Tanulságos cikk.

www.hocipo.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=133

A cikkből sok minden kiderül és sok mindent megértettem:
1.) A jogos és jogtalan, a hazug és igaz relatív fogalmak.
2.) Mit is jelent, hogy valaki soha sem hazudik/hazudott.
3.) Most már értem, hogy is kell érteni Lázár Jánosnak azon kijelentését, hogy a pénzt kockáról – kockára kell rakni és gyűjteni. Mert aki nem ezt teszi, az annyit is ér.
4.) Annak idején nem értettem, mi a baja a FIDESZ-nek a Hócipővel. A sajtóban össztüzet zúdítottak rá. Most már világos. Viszont a fránya tények, vagy ténynek tűnő dolgok.......
Kötöttségek nélkül Alakul... 2011.06.02 09:11:00
Tavaly novemberben összeállítottam egy listát azokról az intézkedésekről, amelyek valóban kétharmados döntést igényelnek, fontosak lennének, mégse hallani semmit róluk.  A lista utolsó pontja a képviselői költségtérítés jelenlegi állapotáról szólt:  Aránylag…..
Tusko Hopkins 2011.06.02 11:47:18
@sárkányfő:
Ott a pont, egyetértek.
Politikus és tolvaj szavak szinonimák.
 Nagy reményekkel és őszinte csalódással zárult számomra a Fidesz kormányzásának első esztendeje. Azzal együtt is, hogy tudom magamról: megátalkodott utópista vagyok, olyan elképzeléseket dédelgetek államról, társadalomról, közéletről, amelyek csekély realitással…..
Tusko Hopkins 2011.05.27 16:31:59
Az utóbbi évek történései láttán az a véleményem, hogy a műszaki, gazdasági, termelési kérdésekhez nem értő, 1990.-ben hatalomba került jogász-történész-tanár réteg tette, teszi tönkre az országot. Munkájuk alapján a régi rendszer 4. – 5. vonalbeli emberei voltak. Aki dolgozott vállalatnál anno az tudja, miről beszélek. A termelő vállalatoknak mérnökökre, műszakiakra és közgazdasági szakemberekre volt szükségük, jogászt 1-2-t alkalmaztak. És ez nem a rendszer hibája volt, ennyit tudtak, a termeléshez, műszaki kérdésekhez hozzászólni érdemben nem tudtak. Volt egy hasznossági prioritás, akár tetszik ez most utólag a jogász-érzelműeknek, akár nem! Ezért volt az, hogy a Kádár rendszer igyekezett megnyerni a mérnököket és közgazdászokat (akik közül sokan még párttagok is lettek, igaz meggyőződés nélküliek), a jogászokat viszont nem. Ezért is tudták a rendszerváltáskor büszkén döngetni a mellüket, hogy ők nem léptek be a pártba. Persze, hiszen senki sem hívta őket. A mellőzöttségük miatt nyilván az indokoltnál is jobban gyűlölték a régi rendszert. A rendszerváltáskor ügyesen az „utolsó pár előre fuss” játékot játszották, „lekommunistázva”, kigolyózva a vezetésből náluk sokkal jobb műszaki, közgazdasági és agrármérnök szakembereket, akik félreállva, hagyták az ámokfutásukat.
A régi rendszer negyedik, ötödik-vonalbeli kontraszelektált jogászai, történészei, tanárai, bölcsészei hataloméhségükben és az ország vezetéshez való hozzánemértésük miatt kiegyeztek, paktumot kötöttek a régi rendszer elit haszonélvezőivel. Ez az Antal-kormány történelmi hibája és bűne!
Amíg a becsapott egyszerű emberek lelkesen dolgoztak (azt híve, hogy itt nemsokára tényleg jóléti kapitalizmus lesz), addig az MSZMP – MSZP-s átmentett vezető réteg az új politikai jogász-történész-tanár elittel 1990-1994 között az MDF –es kormány aszisztálásával privatizáció címén lenyúlták az állami, vállalati ipari és mezőgazdasági vagyont! Mire a nép felébredt a vállalatok és állami vagyon 75 %-a eltűnt (majd később a maradék is). A népnek pedig, hogy befogják a száját, odadobták a kádári tanácsi lakásvagyont szinte ingyen! Ezzel csendben is volt a nép 5-10 évig. Olyan ez, mint mikor egy meglökött szekér még gurul egy ideig, mire észreveszik, hogy kifogták előle a lovakat.
Az egész magyar gazdasági élet egy légvár 1990 óta. Megszüntették a vállalatokat és mezőgazdasági cégeket. Elkótyavetyélték multinacionális vállalatoknak, akik egy idő után be is zárták azokat rendesen.
Hogy miért kell ennyi tanácsadó alkalmazása a rendszerváltás óta? Azért mert nem értenek az iparhoz, mezőgazdasághoz, egyáltalán a reál folyamatokhoz.
Honnan is érthettek volna/érthetnének az iparhoz, mezőgazdasághoz!? Hiszen a jogászok többségének a termeléshez semmi köze nem volt, az 1-1 vállalati jogász kivételével ún. jogász munkaközösségekbe szerveződve csak jogi csűrés-csavarással, szarkeveréssel foglalkoztak. A mai fiatal jogász politikusokról meg közismert, hogy egy órát sem dolgoztak érdemi munkahelyen.
A magyar politikai és gazdasági vezetők még ministránsnak sem lennének jók a cseheknél, szlovákoknál, románoknál. Vegyük már észre, hogy nincs tényleges magyar ipari és mezőgazdasági termelés, termék. Összeszerelő, alkatrész-előállító üzemek vannak! Az attól még nem magyar exporttermék, hogy olcsó magyar munkaerő alkatrészeket állít elő, összeszerelést végez multinacionális cégeknek! Ez a regnáló politikusok hazugsága csak.
Amíg mérnökök, műszakiak, értő közgazdászok és agrár szakemberek nem lesznek a vezetésben, addig itt semmi nem fog változni! Addig itt nem lesz termelés, ipar és mezőgazdaság, és ami ezzel együtt jár, megfelelő számú munkahely sem.
Sajnos ma Magyarország egy következmények nélküli ország, nem véletlenül az európai utolsó országok egyike. A politikus BÁRMIT csinálhat, nem ő lesz a felelős, hanem az ellenzék, a sajtó, az időjárás az EU, az „elmúltnyolcév”, stb . Ma érvényesül a kontraszelekció. Az megy politikusnak, aki nem elég tehetséges (és ezt maga is érzi), aki nem szeretné magát a versenyszférában kipróbálni, hatalommániás, sok pénzt akar kevés munkával. Az én időmben, ha a politikus szót hallottuk, köptünk egyet. Ma meg azt lehet látni, hogy iszonyú jogász túlképzés van, a szakmában alig akarnak elhelyezkedni, mindegyik halálra töri magát, hogy bekerüljön a politikai vezetésbe, ergó az etető vályúhoz.
A jogászok örző-védő-ellenőrző-könyvelő-adószakértő-adócsaló országot teremtettek nekünk az ipari-mezőgazdasági (vagy fordítva) ország jelleg helyett.
Önök még nem gondolkoztak el azon, hogy ha ez a sok jogász csemete/ rokon olyan nagyon tehetséges, akkor miért nem a versenyszférában igyekeznek a szülők elhelyezni őket?!
Tegnap meggyőződhettünk róla ismét, hogy a Jobbiknál nem divat a színház. Nem értik a darabokat, zavarja őket a sok szöveg, és ráadásul Pörzse Sándorba beszorult egy adag orális frusztráció. Gondolom ennek egyenes következménye, hogy Semjén Zsoltot is képes volt legyőzni…..
53 százalék a bizonytalan szavazók aránya az Ipsos felmérése szerint, ilyen magas ez a szám még sohasem volt. Pedig már azt hittük. Szinte biztos, hogy Gyurcsány is őértük aktivizálódott most. Már a 90-es években megfigyelték, hogy a magyar közgondolkodás nagyon hajlamos az…..
Tusko Hopkins 2011.05.17 23:33:24
Politikus vagy tolvaj?
Fernandes Millor, brazíliai író elindított egy felhívást, a következő témában: Mi a különbség egy "politikus" és egy "tolvaj" között?
A legfrappánsabb megfogalmazás így hangzott: "Egy politikus és egy tolvaj között az a különbség, hogy az elsőt én választom meg, a másik pedig engem választ ki magának. Eltaláltam?"
Millor így felelt: " Tisztelt uram, ön egy géniusz! Ön az egyetlen, aki különbséget talált kettőjük között"
Úgy látszik Fernandes Millor, brazíliai író által végzett közvéleménykutatás telitalálat: tolvaj és politikus szinoníma. És ez úgy tűnik bal, vagy jobb-oldaltól, országtól is abszolute független. A politikus mindenütt here, élősködő féreg.
A politikusok egy külön fajt jelentenek egy nép életében, szinte a törvények felett érzik magukat, de nem lehet eleget hangsúlyozni hogy "nem a malac a hibás, hanem az, aki vakarja a hátát!"

Sajnos ma Magyarország egy következmények nélküli ország, nem véletlenül az európai utolsó országok egyike. A politikus BÁRMIT csinálhat, nem ő lesz a felelős, hanem az ellenzék, a sajtó, az időjárás az EU stb . Ma érvényesül a kontraszelekció. Az megy politikusnak, aki nem elég tehetséges (és ezt maga is érzi), aki nem szeretné magát a versenyszférában kipróbálni, hatalommániás, sok pénzt akar kevés munkával. Ha meg a politikus semmihez nem értő, dilettáns kontraszelektált jogász, történész, tanár, mint az elmúlt 21 év magyar politikusainak 90 %-a, az meg kimondottan katasztrófa. És ebbe beleértem az összes bal- és jobboldali pártot kivétel nélkül.
1989-ben szegény apósom (nyugodjon békében) mondta „Fiam csak annyi történik, hogy ezután nem 1 párt fog lopni, hanem 6. Mondjuk a nagyságrendet, amennyivel a maiak többet lopnak még álmomban sem gondoltam volna.
Hát ezért kellene belépni?
Tusko Hopkins 2011.05.17 23:41:40
@Peredhil:
Teljesen egyetértek.
Tisztelt Praxis! 33 éves vagyok, eddig semmiféle egészségügyi problémám nem volt, így a tapasztalataim is átlagosnak voltak mondhatóak az egészségügyről. Tudtam, hogy sokat kell várni, hogy vannak gondok, de azt vettem észre, hogy az orvosok erőn fölül teljesítenek és jól…..
Tisztelt Mester! Íme, egy újabb, emlékezetem szerint még nem volt téma. Amennyiben közlésre méltó lenne, őszinte reményeim szerint legalább annyi sértett, gyalázkodó, anyázó kommentet szül, mint annak idején a "Modoros hívő"... with love: Brother Love   A…..
Tusko Hopkins 2011.05.10 10:19:25
Tisztelt amnéziás kommentelők!
A nyugdíjasok a II. világháború romjaiból felépítettek egy országot 10-20 év alatt. Volt egy ország, ahol lehetett élni. Most lehet fikázni, hogy hogyan, de lehetett. A rendszerváltás után a régi rendszer által mellőzött, 4. - 5. vonalbeli jogászok, történészek, tanaracskák az akkori, iskolapadból kikerülő semmihez nem értő jogászokkal együtt kiegyeztek az MSZMP elitjével és szétrabolták privatizáció címén a létező ipart és mezőgazdaságot. Mindezt az Önök aszisztálása mellett. Persze igaz, hogy kárpótlásul a népnek odavetették szinte ingyen a kádári tanácsi lakásvagyont. Ezeknek a nyugdíjasoknak a kádár rendszerben és utána is a béréből levonták a nyugdíjjárulékot, csak ezt kérik vissza a nyugdíjukban. Az, hogy másra fordítják keresztfinanszírozással a nyugdíjjárulékot, az a regnáló politikusok bűne. Tehát az, hogy a nyugdíjasokat el kell tartani, az a here, élősködő politikusok teóriája, hazugsága csak.
A magyar politikai és gazdasági vezetők még ministránsnak sem lennének jók a cseheknél, szlovákoknál, románoknál. Vegyük már észre, hogy nincs tényleges magyar ipari és mezőgazdasági termelés, termék. Összeszerelő, alkatrész-előállító üzemek vannak! Az attól még nem magyar exporttermék, hogy olcsó magyar munkaerő alkatrészeket állít elő, összeszerelést végez multinacionális cégeknek! Ez a regnáló politikusok hazugsága csak.
Amíg mérnökök, műszakiak, értő közgazdászok nem lesznek a vezetésben, addig itt semmi nem fog változni! Addig itt nem lesz termelés, ipar és mezőgazdaság. A jogászok örző-védő-ellenőrző-könyvelő-adószakértő-adócsaló országot teremtettek nekünk az ipari-mezőgazdasági (vagy fordítva) ország jelleg helyett. Mindezt az Önök segítségével, aszisztálásával.
Önök még nem gondolkoztak el azon, hogy ha ez a sok jogász csemete/ rokon olyan nagyon tehetséges, akkor miért nem a versenyszférában igyekeznek a jogász szülők elhelyezni őket?!
A fikázást megelőzendő; nem vagyok még nyugdíjas, csak nem a BLOG-hoz hasonló mindenkori seggnyaló médiából szerzem az információkat. Olvasni, olvasni, tanulni, tanulni, kevesebbet hinni!
I unsubscribe.
Azt írja az újság, Lujza, a rendvédelmi dolgozók tüntetésével összefüggésben, hogy „Sokat nem kellett várni a névcserére. Évekig Gyurcsány Ferencet gyalázták nap mint nap, tegnap már azt kiabálták a Parlament előtt: „Orbán takarodj!”.”Mindehhez nem is…..
Tusko Hopkins 2011.05.08 14:50:32
Mielőtt még a blog felborulna az egyoldalúságtól, itt egy kis emlékeztető "mindenki"-nek.

Ma Orbán Viktor Tuskó Hopkinsként (Rejtő Jenő alapműve) szónokol és lózungol. A képlet az, hogy aki a névsort olvassa, arról nem derül ki, hogy ő is ott volt a probléma okozói között. Márpedig úgy néz ki, hogy 20-21 év alatt a regnáló kormányoknak sikerült lerombolni még azt is, ami esetleg eredmény volt a régi rendszerben.
Ma néhány közgazdász a lózungolást megelégelve próbálná bemutatni a magyar államadósság-spirál indulásának, ill. nekilódulásának történetét. Ez a mai „seggnyaló” médiánál nem nagyon sikerül. A lózungoló politikusok azt hiszik, nem emlékszünk már. Ők csak a 8 év MSZP regnálás alatti államadósságról beszélnek. Nos még jól emlékszünk, nem olyan régen volt 1998-2002. Az elején nem volt gond, közismert, a „Bokros csomag” jótékony hatása. Íme az államadósság megugrásának szerényen elhallgatott néhány oka a Fidesz regnálásának 2. szakaszában:
- Főtiszviselői kar létrehozása, bebetonozása, pénzügyi finanszírozása.
- Köztisztviselői bérek jelentős arányú emelése.
- Lakáscélú, kedvezményes törlesztésű köztisztviselői hitelek bevezetése. Ez 2,5%-os hitelkamatot jelentett, a többi állami forrás és kamattámogatás volt. Személyeskedés nélkül: rengeteg vezető politikus és köztisztviselő részesült belőle. Aki kiváncsi rá, hogy a mai vezető politikusok között, jobb és baloldalon egyaránt, kinek van ilyen hitele, az interneten nézelődhet. Az ekkor bevezetett kedvezményes lakáshitelek az ingatlanlufi Mo.-i kiváltó oka, hiszen akinek ez nem járt, nem akart lemaradni; 1-2 évvel később az emberek nyakló nélkül elkezdték felvenni az EURO- és svájci frank alapú hiteleket. Sajnos a FIDESZ kedvezményes lakáskölcsönadásait 2002-től az MSZP is folytatta. Igaz, hogy a FIDESZ –érában kapható 20 milliót 10 millió Ft-ban maximálta, és a 2,5 %-t felemelte 4 %-ra.
- Diákhitel bevezetése. Ezt is a FIDESZ vezette be, és sajnos az MSZP is folytatta. Közismert, hogy fékek nélkül vehették fel a diákok mindenre. Hatalmas biznisz volt ez is a Diákhitel Központnak és néhány banknak. Kell-e mondanom, hogy a kedvezményes kamat feletti részt a mai napig ki fizeti itt is a bankoknak? Nem, nem a jóisten, hanem a magyar állam.
- A minimálbér emeléséhez kapcsolódó különböző juttatások (a közalkalmazotti és a köztisztviselői szférában) államadósságra gyakorolt hatása.
- 2001-ben a FIDESZ kormány alapvetően rossz stratégia alapján aranyáron vásárolt Gripen vadászrepülőket. Ezek ugyan kiváló gépek, de a magyar technika és személyzet alkalmatlansága miatt azóta is csak díszek. Tessék utánagondolni az államadósságra gyakorolt hatásnak (1 Gripen 20 milliárd, 14 Gripen ?). A Gripen vásárlási döntés az F-16 helyett abszolút dilettáns, bár inkább korrupciógyanús volt. Sokan emlékeznek még a Gripen körüli furcsa fejleményekre. Nem véletlen, hogy a dokumentumok itt is titkosítva vannak.
- Amikor 2002.-ben a FIDESZ elbukta a választást, néhány nappal a választások előtt sok-sok milliárdot költött el betervezetlenül, feleslegesen, az addigi beruházási prioritásokat felrúgva (a lényeg, hogy minél üresebb legyen az utód kamrája).

Természetesen ezek a tények nem mentik az MSZP-SZDSZ kormányok 2002-2010. közötti hanyag, felelőtlen, tolvajlásokkal fűszerezett kormányzását és a Kádár-rendszer által összehozottat sem. De legyen végre vége az örökös hazudozásnak, hogy az államadósság létrehozásában a FIDESZ ártatlan. Mikor jön már egy mesebeli kisgyerek, aki a hajbókoló tömegnek megmondja, hogy Tuskó Hopkins király meztelen?!
Ferenc testvér beindult. A maga módján. Azt hiszi, hogy nem emlékszünk arra, mit csinált néhány évvel ezelőtt.Nem változik a stílus. Sőt kifinomultabb sem lett. A pártelnöki kinevezést, sőt még a kormányprogramot is hasonló stílussal verte át a pártján. Egyszerű…..
Tusko Hopkins 2011.05.08 10:48:12
Nagyon tanulságos beleolvasni a kommentekbe. Hihetetlen ez a pártvallásosság. Sikerült 21 év alatt egymásra gyűlölködő emberekre szétszakítani az országot. A tényektől szinte függetlenül, amnéziásan, a hazug politikai vezetéstől orronfogva vezetve fröcsögnek itt nem kevesen (a posztíróval együtt). Vegyétek már észre, hogy párttól függetlenül, jobb- és baloldali kontraszelektált politikai vezetők egymással versengve lopták/lopják szét az országot. Legyen itt tanulságul egy neves író véleménye is.
Politikus vagy tolvaj?
Fernandes Millor, brazíliai író elindított egy felhívást, a következő témában: Mi a különbség egy "politikus" és egy "tolvaj" között?
A legfrappánsabb megfogalmazás így hangzott: "Egy politikus és egy tolvaj között az a különbség, hogy az elsőt én választom meg, a másik pedig engem választ ki magának. Eltaláltam?"
Millor így felelt: " Tisztelt uram, ön egy géniusz! Ön az egyetlen, aki különbséget talált kettőjük között"
Úgy látszik Fernandes Millor, brazíliai író által végzett közvéleménykutatás telitalálat: tolvaj és politikus szinoníma. És ez úgy tűnik bal, vagy jobb-oldaltól, országtól is abszolute független. A politikus mindenütt here, élősködő féreg.
A politikusok egy külön fajt jelentenek egy nép életében, szinte a törvények felett érzik magukat, de nem lehet eleget hangsúlyozni hogy "nem a malac a hibás, hanem az, aki vakarja a hátát!"

Sajnos ma Magyarország egy következmények nélküli ország, nem véletlenül az európai utolsó országok egyike. A politikus BÁRMIT csinálhat, nem ő lesz a felelős, hanem az ellenzék, a sajtó, az időjárás az EU stb . Ma érvényesül a kontraszelekció. Az megy politikusnak, aki nem elég tehetséges (és ezt maga is érzi), aki nem szeretné magát a versenyszférában kipróbálni, hatalommániás, sok pénzt akar kevés munkával. Ha meg a politikus semmihez nem értő, dilettáns kontraszelektált jogász, történész, tanár, mint az elmúlt 21 év politikusainak 90 %-a, az meg kimondottan katasztrófa. És ebbe beleértem az összes bal- és jobboldali pártot kivétel nélkül.
1989-ben szegény apósom (nyugodjon békében) mondta „Fiam csak annyi történik, hogy ezután nem 1 párt fog lopni, hanem 6. Mondjuk a nagyságrendet, amennyivel a maiak többet lopnak még álmomban sem gondoltam volna.
Tusko Hopkins 2011.05.08 11:12:09
@rolala:
Ugye te sem gondolod, hogy a "pártvallásos" kommentelőktől ebben a blogban választ kapsz a jogos kérdésedre?
Tegnap ismét tüntettek a rendvédelmisek a parlament környékén. Előkerültek a 16-án megismert ötletbörzék, performanszok, transzparensek gazdagon, és még egy magát éjszakára felajánló nénike is akadt. A belváros köztéri csobogóvá átalakítása ezúttal - nagyon helyesen…..
Tusko Hopkins 2011.05.07 16:09:43
@arphetamin:
"Nem csak a fidesz, de a maszop, szadesz, mdf úgyszintén. Az összes. És nem jöjjünk már azzal, hogy az egyik kevesebbet lopott. MIND egyforma.
Magyarországon .... csicskáinak."

Ott a pont! I like!
Varánusz Tanácstalanok országa 2011.05.06 06:04:00
Könnyebb tanácsot adni, mint venni - tarja a mondás, ezek a mi politikusaink mégis ipari mennyiségben vesznek tanácsot, arany áron. Nagy Anna kormányszóvivő szemöldökszőrének állásától a Gripen akta ( ne nézz bután, tanácsolták nekik, 2021-ig nehogy megtalálják, addig úgyis…..
Tusko Hopkins 2011.05.07 15:50:35
Az a véleményem, hogy ez a műszaki, gazdasági, termelési kérdésekhez nem értő, 1990.-ben hatalomba került jogász-történész-tanár réteg tette, teszi tönkre az országot. Munkájuk alapján a régi rendszer 4. – 5. vonalbeli emberei voltak. Aki dolgozott vállalatnál anno, az tudja, miről beszélek. A termelő vállalatoknak mérnökökre, műszakiakra és közgazdasági szakemberekre volt szükségük, jogászt 1-2-t alkalmaztak. És ez nem a rendszer hibája volt, ennyit tudtak, a termeléshez, műszaki kérdésekhez hozzászólni érdemben nem tudtak. Volt egy hasznossági prioritás, akár tetszik ez most utólag a jogász-érzelműeknek, akár nem! Ezért volt az, hogy a Kádár rendszer igyekezett megnyerni a mérnököket és közgazdászokat (akik közül sokan még párttagok is lettek, igaz meggyőződés nélküliek), a jogászokat viszont nem. Ezért is tudták a rendszerváltáskor büszkén döngetni a mellüket, hogy ők nem léptek be a pártba. Persze, hiszen senki sem hívta őket. A vezetésből való mellőzöttségük miatt nyilván az indokoltnál is jobban gyűlölték a régi rendszert. A rendszerváltáskor ügyesen az „utolsó pár előre fuss” játékot játszották, „lekommunistázva”, kigolyózva a vezetésből náluk sokkal jobb műszaki és közgazdasági szakembereket, akik félreállva, hagyták az ámokfutásukat.
A régi rendszer negyedik, ötödik-vonalbeli kontraszelektált jogászai, történészei, tanárai, bölcsészei hataloméhségükben és az ország vezetéshez való hozzánemértésük miatt kiegyeztek, paktumot kötöttek a régi rendszer elit haszonélvezőivel. Ez az Antal-kormány történelmi hibája és bűne!
Amíg a becsapott egyszerű emberek lelkesen dolgoztak (azt híve, hogy itt nemsokára tényleg jóléti kapitalizmus lesz), addig az MSZMP – MSZP-s átmentett vezető réteg az új politikai jogász-történész-tanár elittel 1990-1994 között az MDF –es kormány aszisztálásával privatizáció címén lenyúlták az állami, vállalati ipari és mezőgazdasági vagyont! Mire a nép felébredt a vállalatok és állami vagyon 75 %-a eltűnt (majd később a maradék is). A népnek pedig, hogy befogják a száját, odadobták a kádári tanácsi lakásvagyont szinte ingyen! Ezzel csendben is volt a nép 5-10 évig. Olyan ez, mint mikor egy meglökött szekér még gurul egy ideig, mire észreveszik, hogy kifogták előle a lovakat.
Az egész magyar gazdasági élet egy légvár 1990 óta. Megszüntették a vállalatokat és mezőgazdasági cégeket. Elkótyavetyélték multinacionális vállalatoknak, akik egy idő után be is zárták azokat rendesen.

Hogy miért kell ennyi tanácsadó alkalmazása a rendszerváltás óta? Azért mert nem értenek az iparhoz, mezőgazdasághoz, egyáltalán a reál folyamatokhoz.
Honnan is érthettek volna/érthetnének az iparhoz, mezőgazdasághoz!? Hiszen a jogászok többségének a termeléshez semmi köze nem volt, az 1-1 vállalati jogász kivételével ún. jogász munkaközösségekbe szerveződve csak jogi csűrés-csavarással, szarkeveréssel foglalkoztak. A mai fiatal jogász politikusokról meg közismert, hogy egy órát sem dolgoztak érdemi munkahelyen.
A magyar politikai és gazdasági vezetők még ministránsnak sem lennének jók a cseheknél, szlovákoknál, románoknál. Vegyük már észre, hogy nincs tényleges magyar ipari és mezőgazdasági termelés, termék. Összeszerelő, alkatrész-előállító üzemek vannak! Az attól még nem magyar exporttermék, hogy olcsó magyar munkaerő alkatrészeket állít elő, összeszerelést végez multinacionális cégeknek! Ez a regnáló politikusok hazugsága csak.
Amíg mérnökök, műszakiak, értő közgazdászok nem lesznek a vezetésben, addig itt semmi nem fog változni! Addig itt nem lesz termelés, ipar és mezőgazdaság. A jogászok örző-védő-ellenőrző-könyvelő-adószakértő-adócsaló országot teremtettek nekünk az ipari-mezőgazdasági (vagy fordítva) ország jelleg helyett.
Önök még nem gondolkoztak el azon, hogy ha ez a sok jogász csemete/ rokon olyan nagyon tehetséges, akkor miért nem a versenyszférában igyekeznek a szülők elhelyezni őket?!
Nem lehet hosszú távra tervezni, mert mindig jön a választás? Lehet, hogy a politikusok igen, de az emberek nem négyéves ciklusokban élik az életüket. (Fotó: Jason Reed/Reuters) Oszama bin Laden halálát a világ megkönnyebbüléssel, az USA pedig kimondott eufóriában ünnepelte. A…..
Tusko Hopkins 2011.05.04 17:56:36
Politikus vagy tolvaj?
Fernandes Millor, brazíliai író elindított egy felhívást, a következő témában: Mi a különbség egy "politikus" és egy "tolvaj" között?
A legfrappánsabb megfogalmazás így hangzott: "Egy politikus és egy tolvaj között az a különbség, hogy az elsőt én választom meg, a másik pedig engem választ ki magának. Eltaláltam?"
Millor így felelt: " Tisztelt uram, ön egy géniusz! Ön az egyetlen, aki különbséget talált kettőjük között"
Úgy látszik Fernandes Millor, brazíliai író által végzett közvéleménykutatás telitalálat: tolvaj és politikus szinoníma. És ez úgy tűnik bal, vagy jobb-oldaltól, országtól is abszolute független. A politikus mindenütt here, élősködő féreg.
A politikusok egy külön fajt jelentenek egy nép életében, szinte a törvények felett érzik magukat, de nem lehet eleget hangsúlyozni hogy "nem a malac a hibás, hanem az, aki vakarja a hátát!"

Sajnos ma Magyarország egy következmények nélküli ország, nem véletlenül az európai utolsó országok egyike. A politikus BÁRMIT csinálhat, nem ő lesz a felelős, hanem az ellenzék, a sajtó, az időjárás az EU stb . Ma érvényesül a kontraszelekció. Az megy politikusnak, aki nem elég tehetséges (és ezt maga is érzi), aki nem szeretné magát a versenyszférában kipróbálni, hatalommániás, sok pénzt akar kevés munkával. Ha meg a politikus semmihez nem értő, dilettáns kontraszelektált jogász, történész, tanár, mint az elmúlt 21 év magyar politikusainak 90 %-a, az meg kimondottan katasztrófa. És ebbe beleértem az összes bal- és jobboldali pártot kivétel nélkül.
1989-ben szegény apósom (nyugodjon békében) mondta „Fiam csak annyi történik, hogy ezután nem 1 párt fog lopni, hanem 6. Mondjuk a nagyságrendet, amennyivel a maiak többet lopnak még álmomban sem gondoltam volna.
offolós széll kálmán terv & ady 2011.04.29 11:14:00
 Ady Endre megmondta a tutit erről a ....majomról, én Adynak hiszek, és nem az ezt cáfoló történészeknek, mert Ady hiteles szemtanú. “Széll Kálmán úr, a magyar politikai élet Neukomja, eljátszotta immár kis játékait. A hipnózis nehéz álmából ébredni kezd a…..
Tusko Hopkins 2011.05.01 17:31:28
@nincs_nick:
Óóó...Most már értem. "Széll Kálmán pénzügyminiszter tér"-nek lesz elnevezve.
Gyönyörű dolgokat tud produkálni az elcseszett magyar igazságszolgáltatás! Amikor 2009 októberében Schiffer András feljelentette Gyurcsány Ferencet, a legtöbben a tarkójukat vakargatták: Ki a szar ez a Schiffer meg az elempé vagy mi...? Igen, annak a feljelentésnek akkor nagyjából…..
Tusko Hopkins 2011.05.01 12:01:49
@Könnyen elkaptuk, uram!:
Ott a pont!!! I like!
Dúl a vita, hogy jó volt-e a Moszkva teret átnevezni (pontosabban, visszanevezni). Nekem Cseh Tamás Széna tere jutott eszembe. ,,Ég a tér, látom, hogy ég, ég a Széll Kálmán tér,... A Hattyú utcán én úgy megyek azóta naponta át,itt feküdt el sok tízezer, s nem nézem a…..
Tusko Hopkins 2011.05.01 09:56:55
Politikus vagy tolvaj?
Fernandes Millor, brazíliai író elindított egy felhívást, a következő témában: Mi a különbség egy "politikus" és egy "tolvaj" között?
A legfrappánsabb megfogalmazás így hangzott: "Egy politikus és egy tolvaj között az a különbség, hogy az elsőt én választom meg, a másik pedig engem választ ki magának. Eltaláltam?"
Millor így felelt: " Tisztelt uram, ön egy géniusz! Ön az egyetlen, aki különbséget talált kettőjük között"
Úgy látszik Fernandes Millor, brazíliai író által végzett közvéleménykutatás telitalálat: tolvaj és politikus szinoníma. És ez úgy tűnik bal, vagy jobb-oldaltól, országtól is abszolute független. A politikus mindenütt here, élősködő féreg.
A politikusok egy külön fajt jelentenek egy nép életében, szinte a törvények felett érzik magukat, de nem lehet eleget hangsúlyozni hogy "nem a malac a hibás, hanem az, aki vakarja a hátát!"

Sajnos ma Magyarország egy következmények nélküli ország, nem véletlenül az európai utolsó országok egyike. A politikus BÁRMIT csinálhat, nem ő lesz a felelős, hanem az ellenzék, a sajtó, az időjárás az EU stb . Ma érvényesül a kontraszelekció. Az megy politikusnak, aki nem elég tehetséges (és ezt maga is érzi), aki nem szeretné magát a versenyszférában kipróbálni, hatalommániás, sok pénzt akar kevés munkával. Ha meg a politikus semmihez nem értő, dilettáns kontraszelektált jogász, történész, tanár, mint az elmúlt 21 év politikusainak 90 %-a, az meg kimondottan katasztrófa. És ebbe beleértem az összes bal- és jobboldali pártot kivétel nélkül.
1989-ben szegény apósom (nyugodjon békében) mondta „Fiam csak annyi történik, hogy ezután nem 1 párt fog lopni, hanem 6. Mondjuk a nagyságrendet, amennyivel a maiak többet lopnak még álmomban sem gondoltam volna.
Gyöngyöspata az egész beteg magyar nagypolitika puskaporos hordójává vált. A Jobbik által feldobott labdára az összes létező oldalról beindult a politikai katasztrófaturizmus. Az annyi mindenre kapóra jövő konfliktus következményeit pedig továbbra is azok szenvedik meg, akik…..
Tusko Hopkins 2011.04.28 11:47:02
Hogy hogyan jutottunk el ide?
Úgy, hogy az ún. politikai elit 21 éve semmi mással nem törődik csak a saját zsebe megtömésével.
Politikus vagy tolvaj?
Fernandes Millor, brazíliai író elindított egy felhívást, a következő témában: Mi a különbség egy "politikus" és egy "tolvaj" között?
A legfrappánsabb megfogalmazás így hangzott: "Egy politikus és egy tolvaj között az a különbség, hogy az elsőt én választom meg, a másik pedig engem választ ki magának. Eltaláltam?"
Millor így felelt: " Tisztelt uram, ön egy géniusz! Ön az egyetlen, aki különbséget talált kettőjük között"
Úgy látszik Fernandes Millor, brazíliai író által végzett közvéleménykutatás telitalálat: tolvaj és politikus szinoníma. És ez úgy tűnik bal, vagy jobb-oldaltól, országtól is abszolute független. A politikus mindenütt here, élősködő féreg.
A politikusok egy külön fajt jelentenek egy nép életében, szinte a törvények felett érzik magukat, de nem lehet eleget hangsúlyozni hogy "nem a malac a hibás, hanem az, aki vakarja a hátát!"

Sajnos ma Magyarország egy következmények nélküli ország, nem véletlenül az európai utolsó országok egyike. A politikus BÁRMIT csinálhat, nem ő lesz a felelős, hanem az ellenzék, a sajtó, az időjárás az EU stb . Ma érvényesül a kontraszelekció. Az megy politikusnak, aki nem elég tehetséges (és ezt maga is érzi), aki nem szeretné magát a versenyszférában kipróbálni, hatalommániás, sok pénzt akar kevés munkával. Ha meg a politikus semmihez nem értő, dilettáns kontraszelektált jogász, történész, tanár, mint az elmúlt 21 év politikusainak 90 %-a, az meg kimondottan katasztrófa. És ebbe beleértem az összes bal- és jobboldali pártot kivétel nélkül.
1989-ben szegény apósom (nyugodjon békében) mondta „Fiam csak annyi történik, hogy ezután nem 1 párt fog lopni, hanem 6. Mondjuk a nagyságrendet, amennyivel a maiak többet lopnak még álmomban sem gondoltam volna.
Természetesen a pártokhoz kötődő, "vályúhoz" engedett, eltartott alapítványok, civil szervezetek, elemzők, tanácsadó-szakértő cégek,kamarák, sportszervezetek, stb. mind-mind versenyt segítenek nekik az adófizetők pénzének a maradéktalan elköltésében.
Holnap, húsvéthétfőn Schmitt Pál aláírja az új alkotmányt, s ezzel lezárul egy fontos és kritikus szakasz a második Orbán-kormány életében. Az alkotmányozással kapcsolatos korábbi szövegeimet nem ismételem meg, most már érdemes arra figyelni, hogy miképpen alakul a dokumentum…..
Tusko Hopkins 2011.04.25 14:22:02
Méghogy nem paktált le a FIDESZ a kommunistákkal!?.... Nem mindenki válogatja a barátait az MSZMP KB tagjai közül, mondta Orbán Viktor nemrégen. Hát akkor az alkotmányozásdiban közreműködő Pozsgay micsoda és kicsoda??!! Itt következik, hogy mit mondott Mindszenty kiszabadítójának kivégzése után 5 nappal.
"„Pozsgai Imre: Forradalom vagy ellenforradalom?
Es jött 1956. oktober 23. Lopva, alattomosan közeledett. Sunyi bábáinak száján egy percre sem halkult el a szocializnus igéje, miközben egy nyáron át járták a Petőfi-rondót 'nemzeti sajátossagaink' körül azzal a magasztos céllal, hogy kiküszöböljék a szocializmus építése közben elkövetett hibákat. Majdnem sikerült nekik még a szocializmust is kiküszöbölni. Tépett szájú, hasított körmű sok kis senki, háta mögött több úri bitanggal, megcsinálta az 'Első Hazai Nemzeti Forradalmat’. Hogy mégis nem 'Nemzeti Szocialistanak' keresztelték vívmányukat, az talán azzal magyarázható, hogy a két szó így együtt hányingert okoz minden becsületes embernek.
A 'Nemzeti Forradalom' olyan nevezetes renegatot sorolhatott v e z e t ő i közé, mint Nagy Imre, akinek szellemi képességeit ugyan csak adóvégrehajtói karrierhez szabtak, de jellemtelensége biztositotta, hogy miniszterelnök legyen a legdühöngőbb fehérterror napjaiban. Legérdekesebb a dologban, hogy végig azt hitte, ő a vezető, pedig csak úgy táncolt, ahogy Mindszenty és a hozzá hasonló „forradalmárok” fújták.”

(Petőfi Népe, Kecskemét, 1957. december 15.)
Tusko Hopkins 2011.04.26 20:45:22
@aszekelyek:
""Az összes vérbíró és az öregnéne is nyugodtam flangálhat, hasonló írással, akkor mi bajod van? Ő elmondta, Hírtv-ben , hogy revideálta álláspontját, mint sokan, akik sokáig elhitték a meséket. Nem azt mondta, hogy kicsit hazudott, hanem azt, hogy ő bizony ezt hitte és későn jött rá, marhára nem jól gondolta a dolgokat. 89-ben is egyedül ő merte azt mondani , hogy népfelkelés volt. A fejét akarták letépni érte, akik most támadják és gáncsolták az államminiszterré válását. A megveszekedett egypárti, diktatúra hívek. Mint te is.Másként nem, lenne érdeked ide is írogatni és linkelni ezt a féligazságot.""
Idézet Orbán Viktortól: "Ha egy politikus nem tartja magát korábban kimondott gondolataihoz, s mindig csak a pillanatnyi népszerűségre gondol, eltávolodik egykori önmagától, akkor előbb-utóbb erkölcsileg megsemmisül, kiürül, s zörögni kezd, mint a mákgubó ősszel, ha fújja a szél." (Orbán Viktor)
Csak ennyi.
I subscribe.
Orbánné Vica Heller Ágnesnek írt húsvétra. Az ablakpucolásból megmaradt magyar hírlapot olvasgatta otthon, amit a Turul társasházból hozott magával, ahol tavaszi nagytakarítani volt. Heller Ágnest jól ismerte a család, a márciusi Millán is látta egy plakáton a hatalmas…..
Tusko Hopkins 2011.04.24 15:02:47
Politikus vagy tolvaj?
Fernandes Millor, brazíliai író elindított egy felhívást, a következő témában: Mi a különbség egy "politikus" és egy "tolvaj" között?
A legfrappánsabb megfogalmazás így hangzott: "Egy politikus és egy tolvaj között az a különbség, hogy az elsőt én választom meg, a másik pedig engem választ ki magának. Eltaláltam?"
Millor így felelt: " Tisztelt uram, ön egy géniusz! Ön az egyetlen, aki különbséget talált kettőjük között"
Úgy látszik Fernandes Millor, brazíliai író által végzett közvéleménykutatás telitalálat: tolvaj és politikus szinoníma. És ez úgy tűnik bal, vagy jobb-oldaltól, országtól is abszolute független. A politikus mindenütt here, élősködő.
A politikusok egy külön fajt jelentenek egy nép életében, szinte a törvények felett érzik magukat, de nem lehet eleget hangsúlyozni hogy "nem a malac a hibás, hanem az, aki vakarja a hátát!"

Sajnos ma Magyarország egy következmények nélküli ország. A politikus BÁRMIT csinálhat, nem ő lesz a felelős, hanem az ellenzék, a sajtó, az időjárás az EU stb . Ma érvényesül a kontraszelekció. Az megy politikusnak, aki nem elég tehetséges (és ezt maga is érzi), aki nem szeretné magát a versenyszférában kipróbálni, hatalommániás, sok pénzt akar kevés munkával. Ha meg a politikus kontraszelektált jogász, történész, mint a maiak 85 %-a, az meg kimondottan katasztrófa. Még adjuk hozzájuk a politológusokat is.
1989-ben szegény apósom (nyugodjon békében) mondta „Fiam csak annyi történik, hogy ezután nem 1 párt fog lopni, hanem 6. Mondjuk a nagyságrendet, amennyivel a maiak többet lopnak még álmomban sem gondoltam volna.
A 600 milliós reklámkampányról óhatatlanul is eszembe jutott, hogy ellenzékből hányszor emelte fel a szavát a Fidesz a közpénzből finanszírozott propaganda ellen. Persze más a kampány és más a kormányzás, ahogy az ősi mondás is tartja.Addig is,  amíg elkészül a…..
Tusko Hopkins 2011.04.22 18:41:44
Mindig mondtam, hogy ez a műszaki, gazdasági, termelési kérdésekhez nem értő, 1990.-ben hatalomba került jogász-történész-tanár réteg tette, teszi tönkre az országot. Munkájuk alapján a régi rendszer 4. – 5. vonalbeli emberei voltak. A rendszerváltáskor ügyesen az „utolsó pár előre fuss” játékot játszották, „lekommunistázva”, kigolyózva a vezetésből náluk sokkal jobb műszaki és közgazdasági szakembereket, akik félreállva, hagyták az ámokfutásukat. Honnan is érthettek volna az iparhoz, mezőgazdasághoz!? Hiszen a jogászok többségének a termeléshez semmi köze nem volt, ún. jogász munkaközösségekbe szerveződve csak jogi csűrés-csavarással, szarkeveréssel foglalkoztak. A mai fiatal jogász politikusokról meg közismert, hogy egy órát sem dolgoztak érdemi munkahelyen.
A magyar politikai és gazdasági vezetők még ministránsnak sem lennének jók a cseheknél, szlovákoknál, románoknál. Vegyük már észre, hogy nincs tényleges magyar ipari és mezőgazdasági termelés, termék. Összeszerelő, alkatrész-előállító üzemek vannak! Az attól még nem magyar exporttermék, hogy olcsó magyar munkaerő alkatrészeket állít elő, összeszerelést végez multinacionális cégeknek! Ez a regnáló politikusok hazugsága csak.
Amíg mérnökök, műszakiak, értő közgazdászok nem lesznek a vezetésben, addig itt semmi nem fog változni! Addig itt nem lesz termelés, ipar és mezőgazdaság. A jogászok örző-védő-ellenőrző-könyvelő-adószakértő-adócsaló országot teremtettek nekünk az ipari-mezőgazdasági (vagy fordítva) ország jelleg helyett.
Csak azt nem értettem sosem: ha ez a sok jogász csemete/ rokon olyan nagyon tehetséges, akkor miért nem a versenyszférában igyekeznek a szülők elhelyezni őket?!
Proletár A süllyedő hajó 2011.04.15 11:49:53
Megjelent Hajdúhadházon a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület mintegy kétszáz embere. Rubi Gergely polgárőr, jobbikos országgyűlési képviselő közölte: hétfő este kezdtek el járőrözni a településen és a tervek szerint vasárnapig maradnak. Hozzátette: a helyi lakosság hívta…..
Tusko Hopkins 2011.04.15 19:43:07
@zotyo13: Ott a pont! I like!