Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Gabssy

8 bejegyzést írt és 68 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A hétvégén már majdnem komoly szőlősgazdának éreztem magam, ugyanis az emberek elmentek szőlőt szedni, és gyakorlatilag egyedül kellett vinnem a pincét. Mosogatással kezdtem, mert nem voltam elégedett a bogyózó tisztaságával - ez meg is adta a hangulatot a reggelhez, hiszen nincs is menőbb dolog…..
Abszurd egy hely ez a Magyarország, és tényleg itt kell élnem, hogy elhiggyem mindazt, ami történik velem. Van egy agrármérnöki diplomám, amit az 1990-es évek elején lehetett azzal kritizálni, hogy túlságosan elmélyült volt a tananyag a gyakorlati oktatás kárára, de akkor is, és most is úgy…..
Minden tavasszal van egy nap, amikor beülök az autóba, ami rászárad a seggemre, mire kiszállok belőle. Igen, ez az oltványszedés napja. És ez minden évben ugyanarra a napra esik, amikor pokolba kívánom az egész magyar szőlészeti rendszert, ezt a mélységesen ostoba, agyalágyult szisztémát, ahol…..
Szőlőművelés Bormustra 2019.01.14 21:36:45
Megkésve bár, de törve nem (mert idén helyesen használtam a ként) lefejtettük a borokat. Azért szeretek hideg pincében fejteni, mert ilyenkor a seprőn is kiválik a borkő, és egy kemény felületet képez rajta, ami egészen kevés fejtési veszteséget eredményez (egy 300 literes saválló tartályban kb.…..
Az Etyeki Kúria ha nem is a kezdetektől - hiszen a Kúriánál és egyúttal az egész borvidéken az első pinot noir tőkéket 2001-ben ültették el -, de régóta nagy hangsúlyt fektet a pinot noir-ra, ám most szintet léptek egy válogatástétel bevezetésével, amelyet egy mini…..
Gabssy 2018.12.13 12:58:56
@planina: Én is ezen csodálkozom. Meg azon, hogy a magas pH segít a jól érlelhető borok készítésében... (A magas pH gyakorlatilag eltarthatatlanná teszi a bort.)
Az lényeges és fontos téma, hogy miként-hogyan érnek és öregszenek a hegyaljai szárazak. A magasabb árszegmensbe sorolt tételek esetén világos, hogy komolyabb elvárásaink vannak, amelyek a hobbiérleléstől egészen a befektetésszerű borvásárlásig sokmindent befolyásolhatnak. Szilágyi László Kastélya…..
Gabssy 2018.11.06 20:50:25
@ungert:
Mindig azon gondolkodom, nem túlzóak-e az elvárásaink. :-)
A bort ugye hosszú távon három dolog tartja el: az alkohol, a savtartalom és a kén (vörösboroknál még a tannin jön hozzá, az is sav-típusú). A palackozáskor beállított kénszint az évek során fokozatosan csökken (lekötődik, elillan), úgyhogy marad az alkohol és a savak. (Ez eddig kémia és mikrobiológia, szerencsére elég sokan és sokféle módszerrel vizsgálták ahhoz, hogy konszenzusos legyen a dolog.

A problémám ezzel leginkább az, hogy a mostani divat szerint a fehérbor lehetőleg ne nagyon legyen 12,5% feletti alkoholú. Szóval az egyszeri borásznak két lehetősége marad, ha hosszan eltartható fehér bort szeretne csinálni: vagy szembemegy a trendekkel, és magas alkohollal törekszik egyensúlyos borra (nyilván kellő savakkal), vagy alacsonyabb alkohol mellett "délceg" (ki hogy hívja :-) ) bort készít, akár érés előtt szüretelve.

Azt gondolom, a furmint ebből a szempontból szerencsés fajta: elég magas és nehezen lelágyuló savakkal érik. Ennek ellenére ungert-vel értek egyet: nem hiszem, hogy az alap furmintoknak kellene a 14-es alkoholokat mutatniuk, az alap-kategóriában meg nem biztos, hogy fogyasztóbarát, ha egy bor erőteljesen a savak felé billen. Ha meg egyik út sem járható, csak a körülmények nagyon szerencsés összjátéka folytán lesz a bor hosszan eltartható...
Gabssy 2018.11.06 23:40:22
@furmintfan: Nyilván a 14-es alkoholt inkább túlzásnak szántam. Mikor Fekete Béla bácsinál dolgoztam, ott is találkoztam komolyabban eltartható tételekkel, de hozzá kell tenni, hogy Béla bácsinál is évjárat- és fajtafüggő volt, mennyire eltartható egy bor. De nála működött a recept: magasabb (13-13,5) alkohol és érett, de magas savtartalom.
(Hozzá kell tennem, hogy fogalmam sincs, a somlói Fekete Pince jelenlegi borai mennyire eltarthatóak, mióta nem Béla bácsi csinálja, bár azt hallottam, eléggé hasonló stílusban készülnek.)

Az alacsony-kén technológia meg hosszas eltarthatóság szempontjából fehér bornál mindenképpen tévút. (A vörösboroknál a cseranyagok nyilván kiváló tartósítószerként működnek, így az jellemzően más műfaj.)
Szőlőművelés Horrorszüret 2018.09.17 09:52:47
Utolért az Addams Family életérzés: mintha egy sötét felleg követne mindenhová. Volt már rosszabb szüretem (2010-ben, amikor nem szüreteltem), de ennél rosszabbul még soha nem éreztem magam. Az év közben sorra megjelenő problémák most, szeptember elején csúcsosodtak ki, közel 100 mm eső formájában.…..
Gabssy 2018.09.20 20:13:41
@scitec92: Szerintem idén nagyon terület-, borvidékfüggő, hogy milyen a termés. Nekem három különböző területen van olaszrizlingem, eddig kettőből már szüreteltünk.

"A"-terület: 18MM, rothadó fürtök, mentjük, ami menthető

"B"-terület: 20-21MM, minimális aszúsodás, teljesen egészséges szőlő

Szóval szerintem az sem hazudik, aki azt állítja, hogy ritka jó évjárat, csak épp szerencséje volt az eddigi esőkkel...
A szabály a következő: kóstolás nélkül nem vásárolok bort. Csak nagyon-nagyon ritkán, mint ebben az esetben. A szabályszegésem oka, az alábbi FB bejegyzések. Medvebor zalai borászat Július 26. ·  A hét végén Pesten is!!! Ahogy már korábban írtam, forgalomba került az első borom.  A hét végén (és…..
Nem az előítélet-készletemnek, sokkal inkább a gyakorlati tapasztalataimnak köszönhetően merem állítani, hogy az alföldi homokalapok vörösborai ritkán adnak okot az érdekmentes lelkesedésre. Szerencse, hogy vannak országszélesen ismert és kevésbé ismert termelők, akik az utóbbi években kifejezetten…..
Szőlőművelés Palackozás 2018.04.04 21:02:33
Az idei évben több kisebb tételünk volt (150 liter körül) és amikor felhívtuk a palackozással foglalkozó pinceszövetkezetet, kedvesen elhajtottak, mert ők nem foglalkoznak ilyen kis mennyiségekkel. Így aztán magunk láttunk neki ezeknek a manikűr tételeknek a lepalackozásához, amiről kiderült, hogy…..
Az eddigi években azt figyeltem meg, hogy a lehető legkevesebb beavatkozás mellett hogyan fejlődik a bor a pincében. Így aztán a boraink eleinte ígéretesek, aztán szépek voltak, majd végül elöregedtek és meghaltak. Az érési folyamatot végig kísérve rengeteg tapasztalatot szereztem. Nagyon fontos:…..
Gabssy 2018.03.10 22:06:23
@RAMBO: Szia! Mivel már én is többször jártam úgy, mint te a gyorsan elromló boraimmal, én inkább 45-50 mg/l körüli ként igyekszem tartani/belőni az elején és ezt pótolni akkor, ha 30mg alá esik (azaz nem minden 5mg esésnél utánapótolni, hanem egyszerre többet). Azt tanítják, hogy kevesebbszer nagyobb dózis jobb, mint rendszeresen kicsit pótolni.
30mg/l nálam csak a teljesen szárazra kierjedt kifejezetten savas bornál elég (pl. cserszegi).
Gabssy 2018.03.18 12:59:36
@BZoltan: Az a legnagyobb baj, hogy az egységsugarú fogyasztó fejében ez úgy kapcsolódik össze:
- Ja, ebben van kén? Akkor fájni fog tőle a fejem.
A kicsit műveltebb már tudja, hogy mindegyikben (jó, rendben, a többségében) van kén, ő így gondolkodik:
- Alacsony kénen tartották? Akkor egészséges, nem lesz bajom tőle.

Szóval az átlag fogyasztó nem tudja megkülönböztetni a szükséges és elégséges kénen tartást(!) a Pista bá' (nevezhetjük akárhogy) által végzett kénezéstől, mikor havi rendszerességgel hozzáönt egy deci törzsoldatot, mert az apósától így látta '78-ban. (Ettől aztán előfordul - pláne, ha a kénezés napján kínál belőle - a fejfájás.)

És ezen sajnos a borblogok sem segítenek, ahol rendszeresen erényként emelik ki az alacsony kénen tartást...
Gabssy 2018.03.19 10:32:43
@BZoltan: Élettani hatása van, mégpedig súlyosan mérgező és maró hatása, azonban kizárólag belélegezve(!) megfelelő koncentrációban.
Azaz a tüdőre, a légutakra és a légutak nyálkahártyájára hat, lenyelve nem mérgező.

Nyilván belégzésről SO2 formában beszélhetünk, bár a vizes oldatnak is elég durva szaga van. (Ez azonban csak a borászt érinti, aki a kénezést végzi, vagy a kénlapot égeti.)

Szóval elvileg a borban lévő SO2-nek valóban nincs semmiféle humán élettani hatása. Legalábbis eddig még nem találtak ilyent.
Eger elsősorban a házasítások "hazája", bikavérek, csillagok, egri cuvée-k viszik itt a prímet, a fajtaborok - pláne fehérben - inkább csak epizódszerephez jutnak. A furmint szólóban palackozva végképp ritka madár  ezen a tájon - Eger talán az egyetlen borvidékünk, ahol furmint és hárslevelű is…..
Gabssy 2018.02.15 18:30:10
@Adamkert: Arról nem is beszélve, hogy a nehezebb/vastagabb palack szállítási költségben megmutatkozó különbsége sem elhanyagolható (nagyobb tételnél akár kétszeres is lehet mondjuk a palackozóüzem és a palacktároló között, mert "nem fér fel" egy menetben a teherautóra - nem tudom, KN-ék saját palackozóüzemmel rendelkeznek-e, vagy valahol a borvidéken bérpalackoztatnak...)
(Kedves olvasónk, Török Attila cikkét olvashatjátok. Köszönjük!) Beszéljenek hát a tények. Ha a magyar bor és a külvilág szóba kerül, a vélemények néha önsajnáltatók, máskor inkább önámítók. Jogos ilyenkor a kérdés: milyen adatállományra is támaszkodnak ezek? Első nekifutásra a nemzetközi (pld.…..
Szőlőművelés 2017 2017.12.31 11:01:28
Ha jelzőt keresnék erre az évre, valószínűleg a "magamra találás éve" vagy a "beleállás éve" közül kellene választanom.   Kútfő, 2017 júniusában  ..
Gabssy 2018.01.02 21:05:57
@RAMBO: Köszi!
Az ORIZ-t csak poénból használom hordófeliratként, hogy elmesélhessem, ha kérdezik, hogy vannak, akik át akarják keresztelni a Rizlinget. :-)
Akkor majd még beszéljünk erről!
A medve bora Mozgás 2017.12.27 19:33:47
Mint az a bejegyzések dátumaiból is látszik, egy ideje már nem fejlődik ez a blog. Annak idején megcsináltam a Medvebor.hu-t meg a fb/Medvebor -t, aztán erről a blogról el is felejtkeztem. Most a héten derült ki, hogy ez még él, megvan. Szóval aktuálisabb infókért inkább a fb-n keressetek! Gabssy..
Nos, ez az olcsó chilei cabernet sauvignon, ez a kis spórias klasszikus annyira felizgatott, hogy olyan cikket írtam, ami esetleg egyeseket sértett volna. Össze is hívtam a Borrajongó szerkesztői bizottságát, hogy véleményezze az irományt. Amúgy ilyen bizottságunk nincs, nem is volt és soha nem is…..
Gabssy 2017.12.27 12:53:15
@Oskar Krauss: Kapásból lehet mondani minden borvidékünkön (22 van) legalább két-három termelőt, aki közismert borász, kiváló bort termeszt és tisztán (szőlőből, minőségi és érett alapanyaggal és hozzáadott "cuccozás" nélkül) dolgozik. És odamehetsz a szőlőbe, és megnézheted, hogyan dolgozik. Az egész átlátható. Szóval amit írsz egész egyszerűen nem igaz. (És nem akartam durvábban fogalmazni, mert nem feltételezem, hogy rosszindulatból írtad volna, csak egyszerűen nem jártál utána.)
Gabssy 2017.12.27 19:25:01
@gergo16: Válaszoltam. Elnézést a késedelemért!
Mai posztunkban Sütő Zsolt 2017. március huszonkettedikén megjelent cikkének fordítását olvashatjátok. Az eredeti, szlovák nyelvű cikket itt találjátok. Az eredeti szöveg és a fordítás itt olvasható párhuzamosan. Sok szó esik az utóbbi időben a természetes-, bio-, kézműves- és autentikus borokról.…..
Gabssy 2017.12.11 19:14:46
@MádiN.: A palackos zavaros lére gondolsz? :D
Szerintem az burcsák, nem bor. Szlovákiában nagy divatja van. A párkányi Júda-vásáron (ami a kóbor apácák megtévesztése végett nem Júda-napkor (október 28-án), hanem egy-két héttel korábban van) szinte minden második standon burcsákot árulnak...
A Bortársaság Borsuli már évek óta szervez különböző tematikus kóstolókat az érdeklődőknek, mindenféle boros-pezsgős (sőt, újabban időnként sörös, teás) témakörben, néhányról volt beszámoló a blogon is. A Borsuli vezetője, Furják Andrea és Fiáth Attila Master of Wine-jelölt talán tavaly, talán…..
Gabssy 2017.12.02 12:47:50
@furmintfan: Köszönöm!
Nekem azért fontos ez, mert az egyetemeken is azt tanítják, hogy a spontán erjedés iszonyú kockázat, és hogy spontán erjesztéssel nem lehet stabil, elegáns bort készíteni.
Ugyanez az érv rendszeresen előkerül a "természetes kontra technológiai" vitában, azzal együtt, hogy a spontán erjesztés az illósság melegágya :-).
Az, hogy két ilyen "nagy bor" és "nagy borászat" bevállalja a spontán erjesztést, engem meggyőz arról, hogy a spontán nem tévút, akármennyire is igyekszenek ezt sokan úgy beállítani.
Még egyszer köszönöm!
Már írtam erről a szőlőbetegségről, de a bejegyzésben idézett szakértők is csak feltételezésekkel rendelkeznek arról, hogy mitől lehet az ESCA. A jelen álláspont szerint többféle gomba együttes fertőzése okozza a szár kapillárisainak eltömődését, ami végzetes a szőlőre nézve. Folpet hatóanyagot…..
Gabssy 2017.07.29 09:29:12
Szia!
Ez a doksi:
www.nak.hu/hirek/1245-1-esca-nak-nebih-hnt-roadshow-bp-dula-b-ne/file
még (a Vintecet is emlegetve) a Trifender WP-t ajánlja. Hatóanyag ugyanaz, mindkettő bioban is használható.
Elvileg már telepítéskor érdemes, de utólag is használható a talajra permetezve és/vagy metszés után a vágott felületekre (gondolom inkább kordonkarosnál, de nálad az van, ha jól emlékszem...)
Gabssy 2017.08.02 15:24:39
@Vajda Péter: Üdv!

A Vintecnek nem a Trichoderma asperellum a "hatóanyaga"? Mert a Trifender WP-nek igen, és a külföldi honlapok, amik Vintec néven említenek biokészítményt, ugyanezt írják.
El tudnád mondani, mi a különbség hatásmechanizmusban, kijuttatásban?
Köszi!
A szőlő növényvédelme, permetezés témakörben ez a post a biológiai növényvédő szerekről szól. Ebben segítségemre van a Biocont Kft. honlapja, amely cég egyébként az ökológiai gazdálkodásról szóló könyv növényvédelmi fejezetének kidolgozásában szakértőként…..
Befejeződött a szüret, és a tervek szerint most lenne itt az ideje a támrendszer felállításának. Ennek megfelelően időben, a tervezett fizetés előtt három héttel elkezdtem a hitel lehívás intézését. Volt még egy-két dolog, amit be kellett szereznem, pl. a fedezetként felajánlott ingatlan…..
Gabssy 2016.10.27 21:33:47
@mrs.kunzoo: Szép napokat! Ez pontosan melyik mandula? Magas növésű mandulát keresnék éppen...
A múlt vasárnap egy érdekes előadást hallgattam meg a talajkímélő művelésről, amelyben kulcsfontosságú fogalomként szerepelt a direktvetés. Ez azt jelenti, hogy a föld megforgatása nélkül vetjük el a tavaszi talajtakaró magkeveréket. A szőlő talaját a téli metszés után a levágott vesszők borítják…..
Gabssy 2016.03.17 11:13:25
@kunzoo: Az lenne a tiszteletteljes kérdésem - ha van tapasztalatod a függőleges tengelyű cuccal -, hogy az mennyire tudja összevágni a levágott szeprentét? Nekem valamiért az a benyomásom így ránézésre, hogy inkább csak kidobálja oldalra, és az inkább sarjerdő vagy bozótos irtására alkalmas...
A múlt héten Dörgicsén olyan meleg volt, hogy egy kicsit se lepődtem volna meg azon, ha a szőlőmben egy ott bujkáló Predatorral találkozom - de a földönkívüliek a rekkenő hőség ellenére maradtak a saját bolygójukon, pedig a plazmafegyverével segíthetett volna lukat ásni a…..