Regisztráció Blogot indítok
Adatok
mari45

0 bejegyzést írt és 34 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Cser Ágnes komolyan vette Hofi poénját a legutóbbi interjújában: szerinte nem a zsemle kicsi, hanem a pofánk nagy...
mari45 2018.01.15 18:58:19
@rallus: Te hol élsz? Több az államadósság most, mint amennyivel Orbánék átvették az országot, pedig a manyup lenyúlásával együtt már több, mint tízezer MILLIÁRDOT szedtek be többletadók, illetékek formájában, Pedig most válság sincs, nem úgy mint Bajnai idején. Ezt nyilván azért nem tudod, mert Orbánék erről mélyen hallgatnak, a dicshimnuszok a nemlétező fejlődésről szólnak. Azok nélkül a beruházások nélkül, amit az EU finanszíroz, és amit Orbánék sokszeres áron kiviteleznek, azaz a saját zsebüket tömik, csökkenő, és nem növekvő gazdasági mutatókról szólna a statisztika. Ráadásul ezek a beruházások a jövőben nem jövedelmet termelnek, hanem fejik a költségvetést. Szerintem te sem gondolod úgy, hogy azok a játszóterek, buszmegállók, futópályák, stb. építkezések, amelyeket egyenként 100 -200 - 300 milliós tételt jelentenek a gazdasági növekedés számításában, majd adófizetővé válnak mindannyiunk javára. Egyesek helyzetén ezek biztos sokat javítanak, de ők nagyon kevesen vannak.
Új zsűritagokkal és új műsorvezetőkkel indul A Dal 2018, írja a Bors. A közmédia hetedik dalválasztó shownak nevezett műsorában Zséda és Caramel helyett Schell Judit és Mező Misi, a Magna Cum Laude énekese ül a zsűribe. Az eddigi műsorvezetők, Tatár Csilla és Harsányi Levente helyét pedig Rátonyi…..
A fenti videó akkor jött szembe először velünk, amikor Kerényi Miklós Gábor nevét sem fenekeléssel sem zaklatással kapcsolatban nem lehetett leírni, mert, ahogy egy nekünk küldött ügyvédi felszólításban kvázi megfogalmazták, a szart is kiperelik abból, aki leír ilyesmit. Azóta a történelem kerekei…..
mari45 2017.11.08 20:11:50
@apanna: Nemi erőszakot nem lehet kihozni, de szadizmust igen. Már csak az a kérdés, hogy a szadizmus mögött mi bújt meg.
BEKIÁLTÁS Orbán mint istenakarat 2017.11.01 14:44:18
 A miniszterelnök érzékeltette azt a szándékát, hogy a jövőben szerepet vállalna a református egyház vezetésében. Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke papos beszédet mondott a reformáció ötszáz éves évfordulóján, a Papp László Budapest Sportarénában. Protestánsok sokasága előtt…..
mari45 2017.11.05 12:03:24
@tiszafa: Nem akarom azt vitatni, hogy van-e isten, vagy nincs, ez mindenkinek magánügye. De azt állítani, hogy az Orbán féle maffiát az isten segítette kormányra, finoman szólva blődség. Ha van isten, kizárt dolognak tartom, hogy megtűr az ország élén egy olyan stábot, ami a tízparancsolatnak egyetlen pontját sem tartja be. Inkább segítette őket a hatalomra kerülésben az a sok - nagyon finoman fogalmazva - naiv, de inkább ostoba választó, aki elhitte azt a sok hazug állítást és ígéretet, ami 2002 óta kijött a szájukon.
Pukli Istvánt ma árulónak tartja az ellenzék. Ez jogos is. A kockás inges mozgalom elindítójának "pálfordulása" azonban inkább azok számára tanulság, akik folyton a politikán kívüli világtól várják az ellenzéki Messiás érkezését. Pukli kilép a Tanítanék Mozgalomból, mert a szervezet vezetőségének…..
A Népszabadság írta meg ma reggel elsőként, majd szépen sorban mindenki, hogy a TV2 Hajdú Péter producerkedése mellett feltámasztja a Naplót, amihez több, korábban a műsorban dolgozó tévést, újságírót is megkerestek. A cikkekre válaszul a TV2 ezt a sajtóközleményt hozta le: A TV2 Csoport hír- és…..
mari45 2016.03.21 17:05:35
@lilcsi manó:
Én cifrázom: pénzlopó naplopó
2015 szeptember 8-án egy magyar online tévé egyik operatőre Röszkén dolgozott, éppen a menekülteket filmezte. A rendőrök közül kitörő menekültek közül az esetről készült videófelvételek tanúsága szerint először egy kislányt, majd egy gyermekével a karjában menekülő…..
"A magyar élet ára, a szovjetek halála" - virított a jelszó a Tábori Posta levelezőlapjain - nem jött be, a magyar hadsereg történelmének legsúlyosabb vereségét szenvedte el a II. világháborúban. De vajon mennyire vették komolyan a korabeli propagandát a ma már egyre…..
mari45 2013.02.23 08:52:12
@Stefánia kisasszony ✠ peenemündei tündérke ✠: Ha Hitler nem támadta volna meg egész Európát, nem kellett volna a szövetségeseknek lerohanniuk Drezdát. Érdemes figyelembe venni az ok-okozat összefüggéseket is! Egyébként nekem is az a véleményem, hogy minden háború szörnyú, minden áldozatért kár.
Az Országos Bírósági Hivatal a kényszernyugdíjazott bírák pereiben a vereség után is utolsó töltényig harcol.  Helyesebben egy ügyvédi irodát küld harcolni maga helyett - 30.000 forintos ügyvédi óradíjért. Kikértük és - kis adminisztratív zavar után - végül per…..
Jó-jó, teljesült tavaly az a nyomorult hiánycél, sikerült 607 milliárd forintra nyomni a mínuszt, ez vitán felül fasza. De sajnos olyan, mint mikor belépsz a gyerek szobájába, ahol gyanúsan nagy a rend - azért gyanús, mert tegnap délután még tájfun sújtotta terület volt. Aztán…..
mari45 2013.01.23 12:54:18
@kennyking:
A magyar ipart nem az EU intézte el, hanem az Antal kormány, élén egy történésszel, aki úgy gondolta, hogy fillérekért is megéri eladni az állami vállalatokat, nehogy ezekre alapozva visszatérjen a szocializmus.(Ahhoz hülye volt, hogy felfogja: a rendszerváltást nem neki éa a magyar ellenzéknek köszönhetjük, hanem az akkori vezetésnek, és nem utólsó sorban Gorbacsovnak.)Akkoriban fillérekért árultak mindent, és értelemszerűen a nyugati cégek a magyar ipar színe-javát vették meg, mert nem hülyék. Ráadásul ahelyett, hogy kihasználta volna azt, hogy M.o.-nak értékes keleti kapcsolatai vannak, melleit büszkén döngetve közölte, hogy felrúgta a KGST szerződést. M.o. keleti harmada azóta is a padlón van. Nem kell az EU-t szidni, a saját politikusaink intézték el az országot.
mari45 2013.01.23 13:16:00
@BenFranklin:
2009-ben az egész világon tombolt a pénzügyi és a gazdasági válság, nem csak nálunk, hanem minden országban hasonlóak voltak a mutatót. Azt, hogy katasztrófa nélkül túléltük azokat az éveket, Gyurcsány és Bajnai válságkezelésének köszönhetjük. 2010-ben már megindult a fejlődés, azóta viszont zuhan a gazdaság, miközben a környező országok jelentős ipari termelés növekedéssel büszkélkedhetnek. A Mercedest és az AUDI-t is a szocik hozták be, Orbán még semmi lényegest. Ezek nélkül mennyi lenne a visszaesés? A fő probléma az a gazdaságpolitika, amit Matolcsi kitalált, és az a katyvasz, amit a fidesz a jogrendszerből, a demokráciából csinált. Ép ésszel fel sem lehet fogni azt, amit ők művelnek, csak bomlott agy - vagy ami még rosszabb változat: maffia agy - képes helyeselni a ténykedésüket.
mari45 2013.01.23 13:24:29
@TrueY:
A magyar gazdaságot átalakítani, és nem felszámolni kellett volna. Az alapok ekkor lettek elcseszve. Az Antal féle dilettáns kormány és a főleg költökből, írókból, jogászokból, fogászokból stb. álló országgyűlés szellemileg nem volt képes arra a feladatra, amire vállalkoztak. Komkrét példákat tudnék sorolni arra, hogy miként tüntek el értékes vállalati vagyonok, a 4 év privatizációjának 0 volt az eredménye, mert az akkori jelentések szerint a bevételek éppen csak, hiogy fedezték a privatizáció költségeit. Megszünt viszont 1,5 millió munkahely, belerokkant a nagy diadalma cca. 3 millió ember, jelentős részük azóta sem tudott felállni a padlóról.
Nagyszerű hír: egy újabb szökőkút újul meg. Még nagyszerűbb hír: minderre van 400 millió forintja a központi költségvetésnek, ráadásul a tartalékból (1623/2012. (XII. 18) Korm. határozat). És ez még nem minden, ugyanebből a tartalékból futja még a Belvárosi Főplébánia…..
Varánusz Az Orbán bukás receptje 2012.12.14 06:29:19
Itthon egymásba érnek a diáktüntetések, a Fidesz kárderosztálya olyan zilált, mint pitypang mező tornádó idején, a gyengébb idegzetű igazhitűek ordítva verik az asztalt, van középiskola az országban, ahol szerintük már csak a Jóisten és az ima segíthet, és a hangulaton…..
mari45 2012.12.14 13:12:12
@Leilan83:
Tény, hogy váltógazdálkodás van a politikában, főleg nálunk, ahol egyszer maradt csak az előző kormány, de egy olyan országban, ahol kb. 8 millió szegénységben élő ember van, ott eleve a baloldalnak van esélye. A románok ezt már felismerték, 2/3-dal győzött a baloldal. Az, hogy nálunk a fidesz eddig olyan népszerű volt, nem az érdemeiknek, nem is a jobboldaliságuknak volt köszönhető, hanem a Berlusconi féle stratégiának: megszerezni minden médiát, orrba-szájba nyomatni a legaljasabb hazugságokat, ellopni az óriási propagandára valót, az emberek vallásosságát és hazaszeretetét kihasználva hülyét csinálni belőlük. Ehhez mesterien értenek. És roham léptekben folyik a társadalom elszegényítése, megfélemlítése, elbutítása, mert így lehet a hatalmat fenntartani. Pechjük van, hogy csak idő kérdése, hogy itt, Európa közepén megbukjon ez a rezsim. Remélem, hogy erre békésen kerül sor, és Orbánt pont az ellenzék megsemmisítésére kitalált választási rendszer küldi el a történelem szemétdombjára, s.nyalóival együtt. Ilyen aljas társaság régen uralta az országot.
„Az egész ország érzi, egy olyan nagy munkában vagyunk, amit ha már belevágtunk, mindenképpen érdemes végigcsinálnunk. Ezért fontos, hogy Magyarországon ma nincsenek nagy kormányellenes megmozdulások” - mondta Orbán Viktor két hete. Bár maga az állítás is hazugság, most…..
mari45 2012.12.12 06:26:45
@Stefánia kisasszony ✠ peenemündei tündérke ✠:
Nem tudom, hogy ti hol éltek, és milyen bölcsész-diktatúrákról beszéltek? Valóban volt a jogász-képzésben egy olyan évfolyam, ami most építi a második Rákosi diktatúrát (annyi eltéréssel, hogy nem az állam, hanem a saját vagyonát gyarapítja), de ezért nem kellene a felsőoktatást megsemmisíteni. Valójában arról van szó, hogy rohamléptekben folyik a társadalom elbutítása és elszegényítése, mert rajtuk lehet igazán és tartósan uralkodni. Nem véletlen, hogy államilag finanszírozott jogász és közgazdász képzés már idén sincs . Egyébként pedig szó sincs arról, hogy Magyarországon túl sok a diplomás, ez csak orbánék néphülyítő szövege.
mari45 2012.12.12 06:35:29
@marco74: 15 milliárdért létrehozott TEK-kel körbevéve.
mari45 2012.12.12 08:10:17
@nu pagagyí: valóban korlátozott az állam elkölthető pénze, főleg akkor, ha a dilettáns kormány mellett zuhanórepülésben van a gazdaság. Viszont nem mindegy, hogy a keretösszeget mire használja fel: 30milliárdét S.O.S. átépíti a Ferenciek terét, hogy a Milla ne tudjon ott tüntetni, 120 milliárdért felforgatják a Kossuth teret, hogy a tüntetők ne zavarják a Nándorfehérvári teremben pöffeszkedő vezér nyugalmát, 3,8 milliárdot adnak a CÖF-nek a békemenet szervezésére, stb., és folytathatnám még nagyon sokáig, arról nem beszélve, hogy mennyit lopnak el, a változatok széles tárházát felvonultatva.
Érdekes volt a hétfői, Lágymányosról induló diákdemonstráció. Az állami finanszírozású felsőoktatási keretszámok drasztikus megvágása, gyakorlatilag a tandíj bevezetése miatt eleve elégedetlen volt a hangulat. A követeléseket tartalmazó 5 pont elfogadása után felvetődött…..
mari45 2012.12.11 05:59:12
@painkiller21: az orbán-hoffman féle páros előtti rendszer nagyjából úgy működött, ahogy Te is jónak látod, csak nem 10-20 ezerrel, hanem 50-nel. Az a hülyegyerek (vagy link), aki 7 - 8 - 10 évig járta az egyetemet, mert az újgazdag szülők finanszírozták,eddig is fizetett, viszont az 50 ezres keretszámba belefért néhány tehetséges, ám szegény családból származó gyerek is. Nem sok, mert az elit iskolában, fizetett külön tanárok segítségével érettségizők sokkal nagyobb eséllyel indultak a felvételin. Nem véletlen, hogy orbánék (szándékosan kisbetűvel) a jogász és közgazdász képzésben törölték el elsőként az állami finanszírozást, ez a két szakma rájuk nézve a legveszélyesebb.
Bontják a mellettünk lévő kisváros főterét, mert az eddigi aszfaltburkolatot felváltja a térkő. Na, most aki ki akarja találni, melyik városkához lakom közel, annak gyakorlatilag semmilyen támpontot nem adtam, mert meglehetősen népszerű ma a térkövezés. És igen, valahol…..
mari45 2012.07.24 14:53:23
@fülesboci: Fehérvárnak ez nagy kiadás, de az Orbán bányák és a fideszes oligarchák étvágyát tekintve ez semmi. És a mércét ők határozzák meg. Ha azt nézzük, hogy Orbán mennyit vett ki a kb. 6 millió kisember zsebéből, és a dilettáns, szélhámos gazdaságpolitikájuk mennyi veszteséggel járt eddig - csak a MNYP pénzek lenyúlása 4000 milliárd - az ország számára, szintén nem nagy összeg. A legnagyobb veszteség pedig még hátra van: sok-sok évre padlóra küldték a gazdaságot, jó esetben 10 - 20 év kell, hogy kinyögjük őket. De még ennél is nagyobb baj az a butítás és agymosás, amit a fejekben végeztek immár 12 - 16 év alatt.Ez az egész nem szomorú, hanem tragédia.
Nívós szerzőtársam alaposan belemarkolt a darázsfészekbe minapi nyugdíjakkal foglalkozó cikkével. Mivel nekem is van mondanivalóm a témában, ezt most én is örömest megteszem. Egyszersmind reflektálni is szeretnék a sok száz hozzászólás között vissza-visszatérő…..
mari45 2012.06.17 13:15:57
@Épelméjű: neveddel ellentétben áll az, amit írogatsz. Elképzelésed nem áll messze az 50-es évekbeli kitelepítésektől, csak a kör más, akit ki akarsz ebrudalni abból a krönyezetből, ahol élni szeret. Arra nem gondoltál még, hogy a mai - leginkább fidesz kötödésű - oligarchák azt az állami vagyont szerezték meg, amit a mai nyugdíjasok előállítottak? A panaszkodó nyug-(nyög)díjasok nem vágnak zsebre pld. 3 milliárd ft osztalékot egy évben, mint pld. Simicska tette 2011 alapján. Szerinted Simicska mivel termelte meg ezt az osztalékot? A nyugdíjasok csak rosszul jártak Orbánék intézkedéseinek köszönhetően. Csak a gyógyszerkassza csökkentése 40 md 2012-ben- 80md 2013-ban. De nyugi, ha ez a rémálom folytatódik, nem fognak sokáig élni a nyugdíjasok, Orbánék megoldják a problémát. Nem sorolon tovább, pedig lenne még mit sorolni, már csak egy kérdésem van: téged anya szült, vagy valamilyen állat? Mert ha anyától származol, a te szüleid is lesznek nyugdíjasok!
Lehet, hogy a spanyolok jobban tudnak focizni, a mi drukkereinknek viszont – akik különben harmincezren vannak Lengyelországban, ezzel ők a legnagyobb vendégtábor – nincs párjuk a világon. És akkor a spanyolok elleni meccs 87. percében 0-4-nél az ír tábor rákezdett a The…..
Szőcs Gézát vannak, akik jó költőnek és/vagy írónak tartják, vannak, akik nem. Egy dologban azonban lényegesen egységesebb a kép: kevesen akadnak ugyanis, akik ne tartották volna totálisan impotens, arrogáns és párbeszédre képtelen államtitkárnak. Szőcs lemondott, talán…..