Regisztráció Blogot indítok
Adatok
FuraTermék

737 bejegyzést írt és 171 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A teherszállító repülőgépek a légierők szürke eminenciásai - a reflektorfényben a vadászrepülők és pilótáik vannak, de a szállítógépek és személyzeteik nélkül egy modern légierő egyértelműen csak béna kacsa lehet (képzavar).  Az ajándékokat ezúttal nem a Mikulás (Santa Claus), hanem az amerikai…..
A Barangolás Blog képzeletbeli hasábjain néhány esztendővel ezelőtt sorra vettük azon országokat, amelyek rendelkeznek nukleáris fegyverekkel, de foglalkoztunk egy külön írásban azokkal az országokkal is, ahol társbérletben pihennek remélhetőleg bevetésre soha nem kerülő atombombák (akkor még…..
Néhány évvel ezelőtt bemutattuk nektek a 20. század végének egyik legvéresebb és talán legértelmetlenebb konfliktusát (bár a délszláv háborúk és ruandai népirtás erős mezőnyében ez a kijelentés egy picit túlzó volt), az 1998 és 2000 között zajló, majd nem is olyan régen békeszerződéssel véget érő…..
A FuraTermék Blog szerkesztőségének tagjaiban kialakult az az érzés a furcsa termékek vadászatával eltöltött hosszú idő alatt, hogy minket már semmi nem lephet meg.  Tévedtünk, nem is kicsit - e tévedésünknek pedig mai posztunkkal állítunk emléket, amely a vattacukor ízű szőlőről szól...
A 20. és  21. század diktátorait bemutató sorozatunk tizenhetedik epizódjában újból ellátogatunk Hispaniola szigetére (a korábban Haitin tett látogatás után), hogy megismerkedjünk a karibi térség egyik legvéreskezűbb diktátorával, a hazájának történetét hosszú évtizedeken keresztül meghatározó Rafel…..
Több, mint három és fél évvel ezelőtt egy írásunkban bemutattuk nektek Japán második világháború utáni amerikai megszállásának történetét; a bejegyzésben futólag megemlítettük a jenkik által kidolgozott új alkotmány kilencedik, úgynevezett békeparagrafusát, amellyel egy olyan vállalást tettek a…..
Az egzotikus országokat, területeket bemutató sorozatunk eddigi harminchat epizódjában közös pontnak volt tekinthető, hogy a bemutatott célállomás rendelkezett valamilyen megfogható taposható területtel. A Barangolás Blog történetének leghosszabb ideje tartó sorozatában a mai írásunkkal elérkeztünk…..
FuraTermék Blog Kekszes kóla 2024.11.01 10:03:47
A filmiparban megszokott esemény az úgynevezett crossover, amikor két, addig külön sorozatban vagy filmben tárgyalt történetszálat egy-egy film vagy epizód erejéig egyesítenek.  Mai posztunkból láthatjuk, hogy a crossover nem csak a filmipar sajátossága. A "Tovább" gomb után következzen a…..
November elseje (a mindenszentek napja) és másodika (a halottak napja) a keresztény világ fontos ünnepkörének képezi a részét - szerte a nagyvilágban ilyenkor emlékeznek meg azokról, akik már elhunytak. Néhány évvel ezelőtt már bemutattuk nektek a halottak napjához kapcsolódó mexikói szokásokat, mai…..
Van egy város Argentínában, az Andok lábánál, a festői szépségű Nahuel Huapi-tó partján, amelynek a belvárosáról készült képeket mutogatva találomra kiválasztott embereknek nehéz lenne meggyőzni őket, hogy azok nem valamelyik dél-németországi kisvárosban készültek. A felvétel nem a…..
Ha már úgy alakult, hogy nem is olyan régen bemutattuk nektek az öt legrövidebb vasút"hálózatot" kicsiny Földünkön, úgy illik, hogy a lista másik vége se maradjon le... Egy német vasúti szerelvény - róluk sajnos mai posztunkban nem fog több szó esni. (forrás: Wikipedia)   ...mai írásunkban…..
FuraTermék 2024.10.01 19:49:34
@Sgor: dehogynem, javítva is lett. Köszönöm az észrevételt! :)
Spanyolország és Marokkó kapcsolata (noha az utóbbi időben kifejezetten normálisnak nevezhető) soha nem volt igazán baráti - ebben közrejátszott, hogy az északabbra fekvő állam hosszú időn keresztül gyarmataként tekintett az egykoron fejlett arab-berber (mór) királyságra, s még napjainkban is…..
Az ember - adottságainak köszönhetően - a tengerszinthez minél közelebbi magasságon érzi igazán jól magát. Persze itt, Európában is előfordul, hogy több ezer méteres magasságban találunk településeket, de azért nem ez a jellemző, az igazán magas hegységek (Alpok, Kaukázus) két-háromezer méter…..
A kőszén hosszú időn keresztül a legfontosabb energiaforrásnak számított a világ legtöbb részén, így Japánban is - a felkelő nap országában a 19. század elején nyíltak az első nagyüzemi szénbányák, az energiahordozó iránti kereslet azonban csak a Meidzsi-restaurációt követően, a 19. század utolsó…..
A barkácsolásra, fúrásra, vágásra, csavarozásra úgy tekintünk, mint egy férfiak által uralt világra - a hölgyek legfeljebb csak akkor kényszerülnek ilyen feladatok végrehajtására, amikor egyedül élnek, gondolhatnák sokan. Természetesen mint a foglalkozások, hobbik többsége, úgy a barkácsolás is…..
A Barangolás Blogon már nem egy (és nem két) alkalommal írtunk a vasútról; volt itt szó az egyik leggyorsabbról, a legmeredekebbről, az egyik legfurcsábbról, de azokról az államokról is, amelyek nélkülözik ezt a fajta kötöttpályás közlekedést. A liechtensteini Schaan-Vaduz vasútállomás főépülete…..
Az egzotikus országokat bemutató sorozatunk harminchatodik részét legutóbb ott hagytuk abba, hogy Észtország a Szovjetunió részeként éppen kénytelen volt betagozódni a vörös birodalomba. Tallinn történelmi belvárosának panorámája a hajnali ködben-párában. (forrás: Wikipedia)   A "Tovább" gomb…..
A finnugor nyelvcsaládba tartozó népek közül mindössze három (a magyar, a finn és az észt) rendelkezik önálló államisággal. Észtország kisebbik nagy szigete, Hiiumaa partvidéke. (forrás: Wikipedia)   Az egzotikus országokat bemutató sorozatunk legújabb részében közülük a legkisebbet,…..
Amikor röviddel a polgárháború vége után az Egyesült Államok megegyezett az Orosz Birodalommal Alaszka megvásárlásáról, az amerikai közvélemény nagy része hihetetlen ostobaságnak tartotta az üzletet, s egyszerűen - az akkori külügyminiszterről - Seward jégszekrényének csúfolták a területet. Alig…..
1962 júliusában az Egyesült Államok a Starfish Prime-teszt részeként a világűrben (mintegy 400 kilométer magasságban) felrobbantott egy 1,44 megatonnás hidrogénbombát a Csendes-óceán középső része felett. A detonáció melléktermékeként nem csak létrejött egy mesterséges sarki fény, hanem a több ezer…..
Közhelyszerű állítás, hogy szinte nincsen olyan lakott helye a Földnek, ahol egy véletlenszerűen eldobott tégla ne találna fejen legalább egy magyart; közhelyszerű állítás, hiszen a modern világban már nagyon könnyen útra kelhetünk, bejárhatjuk bolygónkat - él azonban Afrikában egy magát magyarnak…..
A FuraTermék Blog képzeletbeli hasábjain már foglalkoztunk különböző tusfürdőkkel és fürdőbombákkal, mai posztunkban pedig szintén egy tisztálkodáshoz kapcsolódó furcsa terméket mutatunk be nektek. Szaporíthatnánk a szót, de nem tesszük: következzen a vérfürdő-tusfürdő!..
A 20. és 21. század diktátorait bemutató sorozatunk tizenhatodik részében visszatérünk a fekete kontinensre, pontosabban annak keleti, indiai-óceáni régiójába, hogy megismerkedjünk a földi paradicsomként is számon tartott Seychelle-szigetek diktatúrájának történetével. Nem született politikusnak,…..
A vallás, hit lehet eszköz az ember lelki világának kiteljesítéséhez, eszköz a boldogság, boldogulás felé vezető úton...a vallás nevében ugyanakkor borzalmas, kegyetlen cselekedeteket hajtottak végre az emberek, amióta világ a világ, s ez talán sosem fog változni. A végtelennek tűnő guyanai…..
Hollandia történelmét mindig is meghatározta a tengerrel való kapcsolata - hosszú évszázadok óta a helyiek az Északi-tengertől hódítanak el területeket: gátakat emelnek, hogy a védművek mögött felszabaduló területeken otthonokat építsenek vagy mezőgazdasági tevékenységet folytassanak. Az…..
FuraTermék 2024.06.01 08:49:04
@geegee: Elvileg Lengyelországban a Visztula-delta térségében vannak természetesen kialakult mélyföldek. Ami Hollandiát illeti, ők amellett, hogy tanultak az 1953-as esetből, elegendő forrással is rendelkeznek a gátrendszerek fenntartására - persze a globális vízszint-emelkedés még őket is kihívások elé fogják állítani...