Adatok
FuraTermék
759 bejegyzést írt és 173 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Az utóbbi hetekben Ferenc pápa halálának kapcsán többször is szóba került, hogy nem csak a világ egyik legnépesebb felekezettel bíró egyházának feje, hanem egy állam vezetője is eltávozott közülünk.
Panorámakép, amelyen a világ legkisebb független államának legnagyobb része látható. (forrás:…..

A furcsa termékek sokszor azért furcsák (sőt, felháborítók), mert témaválasztásukban egy súlyos katasztrófára, tragédiára épülnek - nincs ez így mai írásunk főszereplőjével sem.
Mivel alig egy hónapja volt a történelem egyik legsúlyosabb nukleáris katasztrófájának majdnem kerek, harminckilencedik…..

Jövőre lesz a huszadik évfordulója a modern kori Magyarország területén bekövetkezett legsúlyosabb légi katasztrófának, amely egyben a független Szlovákia történetének legtöbb áldozatot követelő légi szerencsétlensége is.
Hejce római katolikus temploma és a köré a kora újkorban, a török…..

Egyszer már foglalkoztunk Mauritániával - akkori írásunkban a 21. századi életmódhoz meglehetősen méltatlan kényszerhízlalás intézményét mutattuk be.
Mauritániai vasúti szerelvény az 1990-es évek elején - a szinte teljesen lakatlan térséget átszelő vonal a Szahara nyugati részének egyetlen nehéz…..

A női választójogot kontinensenként elsőként bevezető országok bemutatását követően mai írásunkban megismerjük a rossz tanulókat - azokat az államokat, ahol egészen a közelmúltig a hölgyeknek nem volt lehetősége az urnák elé járulni (vagy éppen még ma sincs erre lehetőségük).
Ír kislány az ír nők…..

Elérkezett a keresztény világ legnagyobb ünnepe, a húsvét - ennek apropóján a Barangolás Blog szerkesztősége egy igazán húsvéti tematikájú írással jelentkezik, melyben szép számmal lesznek nyulak, bár nem a megszokott formában.
Egy gondatlan gondtalan tapsifüles. (forrás:…..

Jó pár esztendő eltelt már azóta, hogy a FuraTermék Blogon húsvéti tematikájú írással jelentkeztünk volna - ezennel meg is követjük hatalmas hibánk miatt a Tisztelt Olvasóközönséget!
Kiköszörülni nem tudjuk a csorbát, de azért valamelyest megpróbáljuk. A "Tovább" gomb után következzenek a húsvéti…..

Az egzotikus országokat, területeket bemutató sorozatunk harminckilencedik részében újra ellátogatunk a Karib (Antilla)-tenger térségébe, hogy megismerkedjünk egy kicsiny szigetországgal, amely a mai napig brit fennhatóság alatt áll, s amelynek közelmúltbeli történetét egy pusztító…..

A világ legnagyobb részén - papíron legalábbis - már működik az általános választójog rendszere, vagyis egy bizonyos életkor felett az állampolgárok származástól, nemtől függetlenül az urnák elé járulhatnak a rendszeresen megtartott voksolásokon. Erre a formaságra még azokban az országok közül is…..

A háborúskodás, hadviselés hosszú időn keresztül elsősorban a férfiak szakterületének számított, a hölgyek legfeljebb kisegítő szerepkörben tűnhettek fel a csatatereken (s itt most nem feltétlenül az egyik legősibb mesterségre gondolunk); az időnként előforduló kivételek (mint amilyen a legendás…..

Ha Ausztráliára gondolunk, többségünknek a napfényes - cápatámadásokkal tarkított - tengerpartok, a hatalmas belső sivatagok (bennük az őslakosok szent hegyével), esetleg az egyedi és színes állatvilág (kengurukkal, koalákkal és kacsacsőrű emlősökkel) jut eszünkbe.
Ausztrália legmagasabb hegye, a…..

Az egzotikus országokat, területeket bemutató sorozatunkat természetesen az új esztendőben is folytatjuk - mai írásunkkal pedig visszatérünk a fekete kontinensre, hogy megismerkedjünk Ruanda testvérnemzetével...
A régi-új főváros, Gitega panorámája. (forrás: Wikipedia)
...a szintén a hutuk és…..

A britek meglehetősen büszkék arra, hogy noha országuk Nyugat-Európában helyezkedik el, annak mégsem szerves része, hiszen egy szigetcsoporton található annyira imádott Egyesült Királyságuk.
Kamionszállító vasúti szerelvény az alagút bejáratánál. (forrás: Wikipedia)
Ami viszont egyrészt…..
FuraTermék
2025.03.13 08:32:00
@KékFény66: jogos észrevétel, köszönöm!
FuraTermék
2025.03.13 08:39:39
@geegee: erről a tervről nem hallottam, de ha megvalósul, csillagászati összegekbe fog kerülni, az biztos.

A FuraTermék Blog szerkesztőségének tagjai - Miss Weavert leszámítva - soha nem számítottak igazi divatdiktátornak; úgy voltunk vele, hogy mindenki azt hord, amit szeretne, és nem volt szokásunk fennakadni az ilyen-olyan ruházati kiegészítőkön.
Helyesnek érezzük a múlt idő használatát, ugyanis…..

A 21. század közepéhez közeledve, amikor tűpontos felvételeket tudunk készíteni fényév-százmilliók távolságából, amikor a fejünk felett keringő műholdak ezrei minden korábbinál pontosabb képet szolgáltatnak Földünkről, nos, azt gondolnánk, hogy a bolygó minden négyzetcentiméterét felosztották egymás…..

A fegyveres konfliktusokat gyakran nem békeszerződés zárja, hanem tűzszüneti (rövidebb időre) vagy fegyverszüneti (hosszabb időre) megállapodások fagyasztják be, egyes esetekben hosszú évtizedekre. Mai írásunk témája is egy ilyen fegyverszüneti megállapodásnak köszönheti létezését.
A két Koreát…..

Szépen-lassan közeledik az újjáéledés évszaka, a tavasz (legalábbis a Föld északi féltekén), amely egyben a szabadtéri kertészkedés kezdetét is jelöli.
A növényekkel szívesen foglalkozók számára azonban a tél sem számít holtszezonnak, a szobanövények ugyanis ilyenkor is igénylik a gondoskodást.…..

Földünkön számos tóról mondható el, hogy vize jelentősen telítődött szén-dioxiddal; egyes esetekben több millió tonna, a víz által megkötött gázról van szó, amelynek váratlan kitörése az állóvizek környezetében élőkre közvetlen veszélyt jelenthet.
A vulkáni krátertó, az Északnyugat-Kamerunban, a…..

A FuraTermék Blogon már foglalkoztunk a férfiasságot növelő, vagy éppen a kád vizét vérfürdővé változtató tusfürdőkkel.
Mai posztunkban pedig a tűzoltásra egyáltalán nem alkalmas tisztálkodószert mutatjuk be nektek...

Jó néhány évvel ezelőtt egy újévi posztban bemutattuk a Föld egyik legmagányosabb élőlényének, Ténéré fájának történetét a Barangolás Blog képzeletbeli hasábjain.
Magányos fa a sivatag közepén - a felvétel ezúttal nem Nigerben, hanem a Perzsa (Arab)-öbölben fekvő szigetországban, Bahreinben…..

Természetesen a 2025-ös Nap körüli keringésünk sem fog FuraTermék Blog-bejegyzések nélkül maradni, habár az intenzitást továbbra sem ígérhetjük kimagaslónak. Azért sokáig nem tétlenkedtünk az új esztendőben, ennek bizonyítéka eme korai írásunk is.
Mai posztunkban a "Tovább" gomb után a női test…..

Kicsit hosszú lett a cím - de mai történetünk is meglehetősen hosszú, és ami rosszabb, szenvedéssel és vérrel teli; annak története, hogy egy kicsiny európai ország nagyravágyó királyának köszönhetően hogyan tett szert hatalmas gyarmati területekre Afrika szívében.
Belga gyarmati csapatok az első…..

A teherszállító repülőgépek a légierők szürke eminenciásai - a reflektorfényben a vadászrepülők és pilótáik vannak, de a szállítógépek és személyzeteik nélkül egy modern légierő egyértelműen csak béna kacsa lehet (képzavar).
Az ajándékokat ezúttal nem a Mikulás (Santa Claus), hanem az amerikai…..

A Barangolás Blog képzeletbeli hasábjain néhány esztendővel ezelőtt sorra vettük azon országokat, amelyek rendelkeznek nukleáris fegyverekkel, de foglalkoztunk egy külön írásban azokkal az országokkal is, ahol társbérletben pihennek remélhetőleg bevetésre soha nem kerülő atombombák (akkor még…..

Néhány évvel ezelőtt bemutattuk nektek a 20. század végének egyik legvéresebb és talán legértelmetlenebb konfliktusát (bár a délszláv háborúk és ruandai népirtás erős mezőnyében ez a kijelentés egy picit túlzó volt), az 1998 és 2000 között zajló, majd nem is olyan régen békeszerződéssel véget érő…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz