Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Együtt élés

7 bejegyzést írt és 61 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
„Az új híd akár 35-50 ezer autóval is csökkenthetné a belvárosi hidak, és napi 6 ezer autóval a belső Üllői út forgalmát” – ezzel az érvvel igyekszik indokolni a kormány a Galvani-híd megépítésének tervét. Az eddigi tapasztalatok viszont ezt egyáltalán nem támasztják alá. A Galvani híd és a…..
Együtt élés 2020.01.24 12:04:22
Alig pár nap áll a zenekarok rendelkezésére ahhoz, hogy induljanak a Hangfoglaló Program hatodik alkalommal meghirdetett előzenekari pályázatán. A már befutott zenekarok és a kezdő formációk együttműködésére építő pályázatra 50 millió forintot szán az NKA Hangfoglaló Program Kollégiuma. A…..
Filmőrült apukaként nem hagyhattam ki ezt a ziccert, így összeállítottam a teljesség igénye nélkül az alábbi szubjektív listát. Más összetételű listákat is örömmel fogadok...
Az amerikai szaksajtó szerint történelmi az a lépés, amit a kanadai CTV tett meg az HBO-val aláírt friss szerződéssel: vágatlanul, cenzúrázatlanul, csöccsel, pöccsel, vérrel együtt, és csökkentett számú reklámblokkal érkezik a Trónok harca első évada a szabadon fogható, országos, kereskedelmi…..
Együtt élés 2016.07.09 14:49:41
Az Eurovízión Magyarországot képviselő Freddie bejutott a dalverseny döntőjébe a kedd esti selejtezőn. A Rising Starban feltűnt énekes Pioneer c. száma – az első 18-as mezőnyt hallva – simán erős lehet még a döntőben is...
Újabb nagy név távozott, na nem jószántából, az MTVA-tól: az a Zelinka Ildikó, aki 17 éve dolgozott a köztévénél. A nagy nyári hajtás (labdarúgó-Európa-bajnokság, nyári olimpia) előtt a döntés elég furcsa, de hát mi nem az ennél a cégnél, ugye. A hírt a Story magazin hozta le elsőként, nekik a…..
Együtt élés 2016.05.05 16:28:33
@papas: Mezeiért tényleg nem kár. De nekem Zelinkával nem volt bajom. Inkább Knézy visszahozását nem értem.
Együtt élés 2016.05.05 16:40:02
@attila0322: Korcsolyát pl. ő közvetítette. Akkor most ki nem tudja miről beszél (ír)? :)
A TV2 Facebook-oldala szerint  az ország egyik leghitelesebb televíziósa kizárólag a TV2 hírigazgatója, Kökény-Szalai Vivien felkérésére mondott igent. Május 2-tól tehát Marsi Anikó és Gönczi Gábor várja a nézőket a Tényekben. Azt, hogy Marsi Anikó mennyire a leghitelesebb televíziós vagy sem,…..
Együtt élés 2016.04.25 18:34:21
@brummicsek: Mind a kettő felolvassa amit a súgógépre írtak neki. Egyéb?
Együtt élés 2016.04.26 07:57:10
@brummicsek: Majd szólj, ha lesz észérved is :)
Együtt élés 2016.04.26 07:58:07
@netrion: Az igen :) A magyar média 90% a libsik kezén van.
PoliPraktika Fekvő nyolcasok? 2016.03.21 17:17:17
A végtelen jele. A Magyarországon tényleges életfogytiglani szabadságvesztésre ítéltek között van olyan, akinek a lelkén öt gyilkosság szárad. A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságának 2014-es döntése értelmében ügyük 40 év elteltével felülvizsgálható, de akkor sem lesz kötelező szabadon…..
Együtt élés 2016.03.22 16:18:11
Nőnap alkalmából megmutatjuk, hogy melyik lenne a legszebb kezdőcsapatunk!..
Együtt élés 2016.03.08 19:40:10
Múlt héten ért véget a Válótársak első évada, az RTL első olyan heti, fikciós sorozatpróbálkozásáé amire nem mondta senki első blikkre, hogy óbazdmegnemár, és nem akarta a pokolba kívánni az egészet. Az idősávja (BK után) és a költségei (információink szerint 4-500 millió forintról van szó) miatt…..
Kapott mindenki, a HFPA-tól a közvetítő NBC-n át a tanszneműekig. Gervais úgy vállalta el a műsort, hogy azt mond, amit akar, és nem tett lakatot a szájára - az elmúlt három évben Amy Poehler és Tina Fey műsorvezetése alatt igencsak elszokott Hollywood attól, hogy valaki az Aranyglóbuszt anális…..
Együtt élés 2016.01.11 16:16:47
@antiszociál: Will Ferrell kb. Adam Sandler szintű "humorista".
Öt évad után szünetelni fog az X-Faktor, lesz viszont helyette Hungary's Got Talent, írja a Blikk. „A hír igaz, a világhírű Got Talent formátumot most mi is elhozzuk az RTL Klub nézői­nek. A tehetségkutató show ősztől Hungary's Got Talent címmel látható majd a képernyőn”…..
Igencsak kifizetődő az MTVA-nak dolgozni, különösen akkor, ha az ember nemcsak műsorvezető, hanem saját cégével gyárthatja is a műsorokat. Borbás Marcsi gasztroangyallal például tavaly nettó 154,8 millió forintnyi szerződést kötött az MTVA, írja a Bors. A bemondónőként…..
Ez most komoly? Több hónap szünet után jelentkezik a SHOWDER KLUB őszi évadának első adása, és papírból olvasó, bohózatos, rádiókabarés szkeccseket adnak elő? Mi ez a szégyentelen mélybevetődés? 1950-et írunk?! Semmi nem definiálja, hogy a Showder Klub szükségszerűen egy…..
Vendégbloggerünk szakember, gyakorló pszichiáter, és más szemmel nézi a Terápiát, mint mi - ő a szakmát és a szakmaiságot is látja benne, nemcsak azt a drámát és történetet, amit az egyszeri néző. Minden héten hétfőn összefoglalja, milyen volt a sorozat a szakember…..
Együtt élés 2014.11.03 16:23:49
A négyes metró nagyon szép, ebben minden budapesti egyetért. Viszont az is tagadhatatlan, hogy világszerte sok olyan város van, aminek a metróállomásai igencsak megizzasztják a mi új metrónkat, és szájtátva bámulunk, hogy ja, hát így is lehet? Bizony, így is. Metrók, amiktől…..
Együtt élés 2014.10.31 20:30:45
@v79benno: Még olyan nagy ész sem kell hozzá, hogy ha angolul s-nek írják azt az oroszok sz-nek mondják ezért mi is sz-el írjuk. Ugyanez az y ami i , ts az cs stb.
A döntőben a zsűri már nem szólt bele a dologba, csak leginkább öncélúan poénkodtak, és röhögtek jókat, a nézők viszont szavaztak (hogy hányan, azt nem tudjuk, a tévék nem szokták nyilvánosságra hozni ezeket a számokat), és ennek alapján, teljesen megérdemelten, Pál Dénes…..
Együtt élés 2014.10.27 08:02:04
@babo81: "Érdekes", mert szerintem meg messze ő volt a leggyengébb a döntős mezőnyben. Nem is értem hogy lett második. Én is úgy gondolom mint a többség, hogy Kökény és Pál kiemelkedtek a mezőnyből. Le voltam döbbenve, hogy Hevesi megelőzte Kökényt.
Ha valaki egy éve az mondja nekem, hogy a TV2 legjobb műsora egy olyan zenés show lesz, amiben ismert és a fiók mélyéről a hajánál fogva előrángatott énekesek ismert embernek maszkírozva énekelnek, kiröhögöm. Erre tessék: a Sztárban sztár hétről hétre egyre szórakoztatóbb,…..
Együtt élés 2014.10.06 16:15:50
@andzsin: Nagyon egyszerű, azért tolja Keresztes CD minőségeben ugrálás közben mert playbackről megy. Amikor Vikidált énekelt a szám közepéig a homlokánál volt a mikrofon mégis ugyanúgy szólt mint amikor később beigazította a szájához. De amikor a kötélen pörgött azt sem lehet így elénekelni. Próbált ki, hogy pörögsz egy kötélen, irányváltásoknál stb. elcsuklik a hangod.
Legalábbis ezt mondja a Borsnak, amikor egy pompás konteóval támadták be, hogyaszongya: azért kellett kiesnie a műsorból, mert pénteken lesz a Mamma Mia! című musical bemutatója a Madách Színházban és a kettő egyszerre sok lenne leni, stb. Koós válasza összefoglalva kb.…..
Együtt élés 2014.09.23 20:23:07
Furcsa azt látni, hogy egy Michael Bay filmben nem mászkálnak Autobotok, nem pazarolnak millió számra töltényeket és nem robban fel minden második járókelő. Bay egyszer próbált meg egy kicsit komolyabb alkotást készíteni, és rögtön meg is bukott a pénztáraknál. A 2005-ös…..
Együtt élés 2014.09.19 08:42:22
@Sliders: Ez jó. Amit felsoroltál az mind (most majdnem azt írtam, hogy szar) nem jó film.
A Sziget nyereséges lett. Több tízezer jegyet adtak el a nullszaldó felett, és látogatórekord is dúlt a csütörtöki 85 ezer látogatóval. Azon lehetne vitatkozni, hogy elbír-e ennyi embert egyszerre a rendezvény, meg azon is, hogy kellenének még helyszínek (rockszínpad,…..
Együtt élés 2014.09.15 15:24:41
@seabound: Nem tök mindegy ki indítja el a laptopon a számait?
Bejárta a sajtót, hogy Kanye West Ausztráliában nem akarta folytatni a koncertjét, mert egy kerekesszékes ember nem állt fel, amikor kérte. Ez kéremszépen tipikus esete az óriási csúsztatásnak, és csak azért írt így erről az esetről mindenki, mert utálják Kanye Westet,…..
Magyar vagyok, magyarnak születtem / magyar földön magyar ember lettem / a múltunkat cipelem a vállamon / de magyar vagyok, úgyhogy vállalom A klip: A szereplők: #babu #nagytibi #martap #apátiandris #indián #vellai #szőnyizs #harcsarr #harcsan #torghelle #krisi #kollanyizs #vigha…..
Elkúrtuk, nem kicsit, nagyon; amikor a mappa és a kezem összeér, a szavazás lezárul; a repülőgép, amint becsapódik a World Trade Center épületébe: pillanatok, amelyeket lehetetlen feledni, akár Gyurcsány Ferenc táncát vagy Janet Jackson mellét. Tíz villanás az évezred első dekádjából, amely örökre…..
A Sztárban sztár tavalyi, első évada azért volt meglepően jó, mert egy olyan formátumból hozta ki a maximumot, amibe simán bele volt kódolva a bukás is. A beöltözős-átlényegülős énekes műsorok produkcióit egyik oldalról csak egy paraszthajszál választja el a karaoke-tól, a…..