Regisztráció Blogot indítok
Adatok
xemét

0 bejegyzést írt és 11 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A levél 2 napja érkezett, írója láthatóan feldúltan jegyezte le a vele történteket. Dehát ki ne ragadtatná magát mondatokon átívelő caps lockra, ha kiderülne, hogy 3x vonták le tőle a bevásárlás árát? Az ügy kapcsán elég helyes döntésnek tűnik, hogy olvasónk nem szándékozik többet többet ebbe a…..
xemét 2017.12.06 19:50:51
@Terézágyú: Egy éven belül kétszer húztak le a számlámról a CBA-nak nevezett rablóközértből közel öt-öt ezer forintot. Három hónapomba került, amíg rendeződött, ott sem értek rá. A szemem előtt nem egyszer másokkal is megtörtént, azóta kerülöm azt a rablóboltot. Sajnos mindenütt próbálkoznak vele. Ebben az országban csalni, lopni normális dolog, és ugye mindenki úgy boldogul, ahogy sikerül neki. Teljesen mindegy ki a tulajdonos, a vásárlót mindig átverik, soha nem történik olyan, hogy a vásárló javára történne bármi is, csak a kárára. És az még véletlenül sem fordul elő, hogy bocsánatot kérnének, ez a fogalom ma már nincs a szótárakban. És ezt a világot mi építettük ki , a birkák, akik mindent hagytak és sajnos hagynak!
A közszolgálati média Duplagondol Részlegének Ténymegsemmisítő Ügyosztályán újabb írányelvet adott ki az Elhallgatási Akciócsoport: csilingelt az írógép a sor végén, hatalmas robajjal csapódott a pont a mondat végére. A Klubrádió nem létezik. Legalábbis ha nem…..
Végre egy őszinte képviselő, aki vagyonbevallásában nem hagyja üresen az ajándékozási rovatot. (A 386 országgyűlési képviselőből jó ha tíz követője van.) A bonyhádi fideszes Potápi Árpád bevallja, hogy kapott 5 üveg bort 10 ezer forint értékben, 3 üveg pálinkát 2 ezer…..
xemét 2012.02.01 13:13:28
@Dr. Adofizeto:

Sok, több, mégtöbb!
Igen a nokiás fidesz változatban. Boldogság dobozként árulták karácsony előtt a Vörösmarty téren. Komolyan, ez volt a doboz neve. Magyarul krecsány.
Alekosz kedd este szembesítette múltjával Barbarát, aki partnerkereső oldalon kínálta bájait. A Bors megtudta, a másik két arajelölt "sem makulátlan erkölcsű úrilány". Sebestyén Balázs az RTL Klub nézőit kérte információgyűjtésre. Barbaráról már kiderült, hogy…..
xemét 2011.05.25 12:09:32
@Explorer: Igen, ez a való világ. Középiskolásoknak ezek a lányok a követendő példák Erről folyik a társalgás, jövőre előfordulhat, hogy érettségi tétel lesz Ez a műsor diktálja a divatot, ez a követendő példa. Az élet egyszerű, kidobni, mutatni mindent, szét tenni a lábakat és már benne is vagyunk a tv-ben. 100 megkérdezett középiskolás lányból 98 így látja, képzeli el a jövőt. Szép új világ!
xemét 2011.05.25 12:10:20
@Explorer: Igen, ez a való világ. Középiskolásoknak ezek a lányok a követendő példák Erről folyik a társalgás, jövőre előfordulhat, hogy érettségi tétel lesz Ez a műsor diktálja a divatot, ez a követendő példa. Az élet egyszerű, kidobni, mutatni mindent, szét tenni a lábakat és már benne is vagyunk a tv-ben. 100 megkérdezett középiskolás lányból 98 így látja, képzeli el a jövőt. Szép új világ!
Index park Kamuton Kamut Quiz III. 2011.05.09 16:20:00
 Azt hiszi, mindent tud Kamutról? Bizonyítsa be!  online surveys JavaScript is disabled! ..