Adatok
mr.roper
0 bejegyzést írt és 651 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
- Justice is my province, Marshall. My and mine alone.
Oklahoma állam, 1889. A polgárháború közel két és fél évtizede véget ért, a pionírhangulatú vadnyugat napjai már rég leáldoztak, lassan rend és jog lesz úrrá a vad peremvidéken. Béke van, kormány, és egységes törvény,…..
mr.roper
2014.02.04 11:26:47
Kölyökkoromban kikölcsönözte fater ezt a filmet, amit még akkor az intervideó forgalmazott felirattal.Ha jól emlékszem eléggé unatkoztam rajta, de örültem a felismerésnek, hogy Gordon felügyelő szerepelt benne.:D Meg kellene újra néznem.
(A Fehér jazz hazai megjelenésének örömére ezennel nyakig merülünk abban a bűnben és mocsokban, ami James Ellroy Los Angeles-e. Csúnya lesz.)"Hollywood megbasz akkor is, ha már senki más nem akar."
Mikor egy szerző saját magát kora legjelentősebb krimiírójaként aposztrofálja,…..
Hogy kicsit feldobjuk a szokásos, urambocsá', unalmas listaformátumot a mindenféle toptenekkel meg besztofokkal, és a szintén rég bejáratott évértékelős szózuhatagot, csináltunk nektek egy teljesen szabálytalan, laza és esetleges szempontok szerint összehegesztett "leg"-cikket.…..
mr.roper
2014.01.03 17:01:39
@Forgács W. András: nem teszt, de legalább egyet írj a nyolcvanas évek erotikus tévés thrillerei közül. Mert érdekelne. A kilencvenes évekből emlékszem néhányra,persze. :D
mr.roper
2014.01.03 17:19:44
@Forgács W. András: okés, de a Szerelem tengere, Kicsorbúlt tör és a Végzetes vonzerő nem ér. Azon kívül bármi jöhet. :D amúgy a Springbreakers vagy mi a pöcs, csakhogy hozzászoljak a témához, annyira hidegen hagyott, mint Batman-t és Robin-t Schwarzie a szemkápráztatóan gagyi Sumákher filmben. :D
mr.roper
2014.01.03 17:28:13
add ide a bibit!féldrámáról állírában írnimintha mixert főznénk üstökbenlógnak az olvasói elvárásokmajd kontraszelektív fürtökben ezennel olyan firkát kaptokmit a megszokás átszunyókáltkentétek már aloeverávala viszkető ánuszrózsát?csak mert villeneuve hősei…..
A kizárólag irodalmi adaptációkat rendező Jack Clayton 1983-ban, utolsó előtti filmjével másodjára nyúlt a fantasztikumhoz, ha pedig megengedőek vagyunk, és Az Ártatlanok után a témát csak futtában érintő The Pumpkin Eatert is ideszámítjuk, harmadjára a gyerek- és felnőttkor…..
mr.roper
2013.12.15 14:21:02
@kukilopezromero: pont ez jutott eszembe nekem is jó pár éve az első varázslótanoncos mozi után-közben. Daniel Radcliffe még a sálját kötött mintáival együtt is majdnem úgy viseli mint ifjabb Watson. :D
Rex türelmesen vár az autója mellett egy benzinkútnál. Barátnője, Saskia, akivel franciaországi nyaralását tölti, csak a szemben lévő boltba ugrott be üdítőért. Két perc. Legfeljebb öt. Fényes nappal van, jó idő, meleg és kisebb tömeg, emberek jönnek-mennek, többen a…..
…igen, győztesei, mert ketten vannak! Kellett nekem pont arról pofázni a múlt havi beharangozóban, hogy csak EGY nyertes lesz… Jövőre kitalálunk holtverseny esetére valami kellemes bónuszkört a még talpon állóknak, láncfűrészekkel, hokimaszkokkal és fejszékkel, mert ezt így…..
mr.roper
2013.11.09 18:59:12
@kukilopezromero: nah, ez vicces hozzászólás volt. Bár én is sértődékeny alkat volnék, mert nem én nyertem, pedig végignéztem a Maniac eredetijét. Jövőre emeljük a tétet!
Kezdő képsorok: Coogan seriffhelyettes (Clint Eastwood) nyitott dzsipjében ülve, fején cowboykalappal és egy kurva nagy napszemüveggel száguldozik valahol az arizonai sivatagban, majd elfog egy ágyékkötőre vetkőzött, hősünk érkezését sortűzzel honoráló, feleséggyilkos…..
mr.roper
2013.10.30 15:16:35
@Rákóczis first foot: eszembe sem jutott soha, hogy édesanyád neve szóba fog kerülni valaha is a Coogan Blöffje kapcsán. :D Érdekesnek tartom amit írsz a Taxisofőr kapcsán, de ott (szerintem)egy megszállott,elveket rosszul értelmező antihőst látunk, aki a tükörben gyakorolt fegyverforgatós mutatványával inkább parodizálja a szikár határvidéki igazságosztókat. Mivel kattant. Travis Bickle karaktere inkább a neurózisos, megkeseredett nagyvárosi ember képzeletének szélsőséges vágyait testesíti meg. Én inkább Bicklelel kapcsolatosan egy új műfaj létrejöttét említeném, amibe beletartozik a Harcosok Klubja meg talán az Amerikai Pszichó is. Egy városi ember inkább Travis Bicklelel értene egyet, de nem követné jobb esetben a "tetteit" persze. És nem is irigyelné. Viszont a városi ember Coogan-t megmosolyogva irigyli az elkötelezett elvei miatt, de persze nem szeretne a bőrébe bújni. Mert az kissé ciki még 1968-n is :D . Ha a kultúrák összecsapnak. Azért Clint kemény volt amikor a szociális munkás nőnek kifejti, hogy ő is fiatal lányokkal foglalkozik. :D bármennyire is tarack, tenyérbemászóan hímsoviniszta stílus ez, de még ma is nyerő...:D
Vallásos és filozófiai érdeklődésű emberekkel, filantrópokkal és részeg kamaszokkal remekül el lehet beszélgetni arról, hogy az ember alapvetően jó-e vagy rossz. A szeretet vagy a gonoszság gyökerezik-e mélyebben bennünk? (Lásd a témában a zseniális Sunset Limited című…..
mr.roper
2013.10.28 16:57:42
Hogy rögtön kiakasszam a bullshitmétert: a Planet of the Vampiresben egy darab vámpír nincsen. De még csak úgy nagyjából véletlenül sem. A legendás és nagyszerű Mario Bava filmjének eredeti olasz címe (Terrore nello spazio) magyarra fordítva annyit tesz, hogy „Terror az űrben”,…..
mr.roper
2013.10.11 20:33:07
@Tiger Woods: van. Five dolls for the august moon. Asszem ez a címe angolul. 1970-s alkotás. :D
Már megint azok a csodás 80-as évek!A blogon már annyiszor méltattuk őket, hogy nehéz, és valószínűleg fölösleges is bármilyen nagy lélegzetvételű tirádát zengenem róluk, ugyanakkor képtelen vagyok nem rácsodálkozni újra és újra, micsoda őrült, sziporkázó korszak volt…..
A csaj sikeresen meglóg a szörnyek serege elől, megmenti a szüzességét, a napot, a seggét, meg úgy mellesleg még a világot is – aztán fáradtan, félholtan, véresen hazavergődik, ahol részeges mostohaapja jól lebassza, hogy mégis mit képzel magáról, hát ilyenkor kell…..
Heten vannak már a Horror Cselendzsek, mint a bélontó, fejlevágó gonoszok. Ha jó geekekként hajlandóak vagytok egy hónapig mellőzni szociális kapcsolataitokat (ez nem lehet túl nehéz, nem mintha lennének olyanok), és csak arra koncentráltok, hogy minél több véres, lucskos,…..
„Minden évben 25 versenyző indul a Forma 1-en, és minden évben kettő meghal közülük.” Ezzel dobja fel a labdát a következő két órának Niki Lauda nyitó narrációja, vetélytársa, James Hunt pedig később „kerekeken száguldó bombának” írja le az általuk vezetett…..
mr.roper
2013.09.11 14:57:56
@kukilopezromero: én is kedvelem a szinkronos filmeket. a sok szinkron ellendrukkernek meg kívánom, hogy olyan autentikus nyelvvel nézzék ezt, hogy felirat nélkül Lauda németül beszéljen Hunt meg tömény ausztrál akcentussal, de csak Hemsworth miatt. :D amúgy pont tegnap láttam egy interjút Versényi Lászlóval, K.I.T.T magyar hangjával, és újra kezdtem bízni a honi szinkron egyedülállóságában. De azért ne adja a hangját itt egyik versenyautóhoz sem persze. :D
Nem jó film a 2 kaliber: végtelen plusz egyedik Halálos fegyver klónként azzal az egyetlen szóval lehet a legtalálóbban jellemezni, hogy erőtlen. Összeszedtek bele egy sor szimpatikus és általában jó színészt, egy kis tökösséget, egy rakás közepesen jó, vagyis nevetésre nem,…..
"Szar sört olcsón is ihatok!", fakadt ki egy jeles barátom, mikor az Erzsébet téri nyitott bisztróban egy hatszáz forint körüli Tuborg korsó árat pillantottunk meg egy ártáblán. Hasonló érzés kerített hatalmába engem is a nemes egyszerűséggel Riddick címre hallgató filmet,…..
mr.roper
2013.09.04 18:00:42
@Maya--: de azért remélem nem esett bántódása Parrának, hogy ilyen kegyeletteljes stílusban írsz róla. :D én csak a kényszeredett idegen szavak lexikon-formaiságot nem szívleltem nála, de egy cikkét végig tudtam olvasni(Sziklák Szeme kritika asszem:D ) Viszont azt hiszem, ennek a mostani kritikának ugyanúgy van létjogosultsága itt, mint akármelyik parra vagy Rusznyák véleménynek. És ezt nem a piros pont miatt írom. :D
mr.roper
2013.09.06 14:29:28
@koimbra: szasz, engem meg az érdekelne, hogy miért nem tudok kommentelni a blogodra Nógrád békés megye avatarral már több napja, mert mindig kiírja,hogy ERROR !Okés, hülye név, de akkor is...:D Értetlenül állok a probléma fölött. Amúgy rendszeres olvasója vagyok a blogodnak! :D
Az önreflektív, komikus horror Sam Raimi Evil Dead-filmjeivel utat tört magának a ’80-as években, és ennél jobb korszakot nem is találhatott volna magának. A minőségi stúdióhorroroknak már a ’70-es évekkel leáldozott, a klasszikus szörnyek nem voltak divatban, és az évtized…..
mr.roper
2013.08.27 12:37:54
@Fratello: a rejtvény választ nem illik a kérdésfeltevés után rögtön közölni. :D nem dicsekvésként, de elmondhatom, hogy láttam az ominózus 2006-os filmtornádót. Azért is rühelltem, mert a dvd extrán megtekinthető ungarische rendező által narrátorkodott werk izgalmasabb és bizonyos szempontból megmosolyogtatóbb volt mint maga a film.
Miután a WWE is belépett a filmbizniszbe első alkotásaik egyike a Menekülj! (See No Evil) horror volt, amely egy hotelben játszódott és néhány közszolgálatosra vadászott az itt éldegélő gyilkos, akit Kane pankrátor formált meg. Nem hozott valami sokat a konyhára, de most, 7 év…..
Köszöntsétek új szerzőnket, Nemes Andrást, aki ezzel a remek filmről írt remek kritikával mutatkozik be, miután átesett szokásos démoni beavató szertartásunkon. Van az a ritkán tapasztalható, de azonnal felismerhető, mellkas repesztően szívdobogtató érzés, mikor…..
Kinyilatkoztatást teszek: a Firefly az egyik legjobb dolog, ami csak történhetett a geek-társadalommal. Nem csupán ajándék, isteni kegy! Joss Whedon megvalósult látomása sok-sok, mára rajongóvá lett halandó életének vált kitörölhetetlen részévé. A Firefly olyan élménynek…..
mr.roper
2013.08.06 15:07:50
@doggfather: még én sem, bár olcsón megvettem pár évvel ezelőtt a mozifilmet dvd-n.Az végül is tetszett, de nem inspirált a sorozat megtekintésére. Kellene tegyek egy próbát...
mr.roper
2013.08.06 15:09:55
Van egy jelenet A szökésben, aminek férfiassága, keménysége, pusztítás-eufóriája keresztbe lenyeli a ’80-as évek összes pózoló izomkötegekkel telepakolt akciófilmjét – pedig még csak a haja szála se görbül benne senkinek. Bonnie és Clyde szellemi örökösei, Doc és Carol…..
A légy a ’80-as évek egyik legjobb horrorfilmje. És pontosan azért az, mert esszenciális, zsigeri, nyomasztó horror, ami nem áll meg ijesztgetéseknél, feszültségteremtésnél és gore-nál, hanem sokkal mélyebbre megy, átvitt és szó szerinti értelemben is. A test hanyatlásával,…..
mr.roper
2013.07.31 15:00:38
@chuck-d: és Robert Altman sincs már közöttünk, de Todd Solondz elvállalhatná. Ráférne már egy blockbuster Warner-DC siker. :D
mr.roper
2013.07.31 15:26:44
@chuck-d: Terrence Malick? A fiatal Kent gyerek meg bájcseveghetne az elején a teremtésről fákon csiripelő madarakkal, én meg rohannék a multiplexbe, hogy végre láthassak egy igazi képregényfilmet mert a Farkas kisebb csalódást okozott. Mert azt nem Wim Wenders rendezte, hogy a fene vinné el! :D
mr.roper
2013.07.31 16:41:47
@chuck-d: akkor még tartogathat meglepetéseket ez az eddig sivárnak mutatkozó filmév. :D
Tegnap megnéztük a Fluor filmet, mert van ám ilyen is. Egész estés film Fluor munkásságáról, amiben végig nézhetjük hogyan indult a rap karrierje, tele vicces archív felvétellel a kölyök Goofy-szerű Tomikáról (a filmben többször is hívják). Érdekes volt végig nézni,…..
mr.roper
2013.01.03 11:42:49
A képek a Goldfinger, Casino Royale, Diamonds are Forever és a Live and Let Die filmek forgatásain készültek. via Proud Galleries
..
mr.roper
2012.10.30 15:43:38
@mr.roper: okés, megkövetem magam, a büszkeség-galériában már megtaláltam. :D
Quentin Tarantino még 2007-ben beszélt arról, hogy szeretne készíteni egy spaghetti westernt, ahol a rabszolgaság kulcsfontosságú szerepet játszik. Amerika déli része két évvel a polgárháború előtt. Egy különös módszereket követő profi fejvadász (Christoph Waltz) egy…..
mr.roper
2012.10.27 12:03:46
@rAAAiz:A Ponyvaregényt 95' tájékán vhs-n láttam először, hetedik osztályos lehettem... és képzeld:mivel a vhs kölcsönzői volt, a film LE VOLT SZINKRONIZÁLVA. :D és nincs azzal gond ha Te felirattal eredeti nyelven nézed a Tarantino-filmeket, csak ne legyen már ekkora az egód miatta, jól van? :D
mr.roper
2012.10.27 16:17:37
@doggfather: jó, lehet, hogy teszek egy kísérletet a feliratos Djangoval, de utána szinkronos verzióban is megtekintem :D
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz