Regisztráció Blogot indítok
Adatok
zoltan galantai phd

467 bejegyzést írt és 20 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
seti Az élet értelme és a SETI 2018.04.28 17:14:02
De nem úgy, mint ahogy gondolnánk. Ugyanis amikor arról beszélünk, hogy mennyire könnyen (vagy éppen nehezen) alakulhat ki az élet, illetve az értelmes élet, akkor eszünkbe kell, hogy jusson: ez talán nem független az időponttól. Meg az is, hogy ez így talán egyszerűen félrevezető…..
Seth Shostak amerikai csillagász két dolgot tart fontosnak azzal kapcsolatban, hogy a – hipotetikusan létező – civilizációk mekkora része képes számunkra is észlelhető (ráidó)jelet kisugározni. Egyfelől, hogy a mi jelenlegi technológiánk az Arecibo-i óriásteleszkóptól eltekintve biztosan nem tudna…..
...és vissza, Az asztrobiológiában, közismert a Goldilocks-elv, amely azt mondja ki, hogy az élet számára vannak „éppen jó körülmények” – mármint például ha a bolygó „éppen jó távolságban” kering a központi csillagtól, és ezt a megközelítést szokás alkalmazni az egész Univerzumra is. Paul Davies…..
seti Már megint a Drake-képlet 2018.03.18 17:32:07
Miközben a SETI egyik „alappillérének” számít, rengeteg kritika érte, és számtalan módosítási javaslat jelent meg vele kapcsolatban. Amúgy pedig remek alkalmat kínál arra, hogy áttekintsünk néhány alapkérdést - beleértve azt is, hogy mennyire (lehetne) tudomány a SETI.A Drake-képlettel kapcsolatban…..
seti Számoljunk a számolással? 2018.03.03 08:47:36
Ha elfogadjuk is, hogy nagyon sokféle matematika lehetséges, vajon azt is el kellene-e fogadnunk, hogy nincsen valamiféle univerzális (közös) alapja vagy kiindulási pontja mindegyiküknek? A kérdés azért érdekes, mert felvetődhet – mint ahogy többször fel is vetődött –, hogy valamiféle „matematikai…..
Martin Rees szerint elképzelhető (sőt), hogy a fejlődés következő lépése a posztbiológiai értelem megjelenése lesz, és amennyiben más értelmes lények esetében is ez a helyzet, úgy „a legkevésbé sem valószínű, hogy éppen abban a pillanatban fedeznénk fel őket, amikor még biológiai formában léteztek”.…..
A filozófiatörténet egyik legismertebb problémafelvetése Pascal nevéhez fűződik, aki azt mondta, hogy érdemes Istenben hinnünk. Furcsa módon mintha ugyanezt a logikát követnék azok is, akik szerint érdemes az idegen civilizációk után kutatni, de a dolog akkor válik igazán elgondolkoztatóvá, ha…..
Számos különböző feltétel teljesülésére volt szükség ahhoz, hogy az 1960-as évekre ne csak megjelenjen a SETI gondolata, de ezzel párhuzamosan megjelenjen az a meggyőződés is, hogy az idegen értelmes élet nem csupán lehetséges (és miért is ne lenne az), de rendkívül…..
Jelenleg teljesen természetesnek látszik, hogy amikor SETI-ről beszélünk, akkor első sorban az amerikai kutatók által képviselt felfogást értjük alatta (olyannyira, hogy talán eszünkbe sem jut, hogy lehetne máshogy). Ennek azonban – legalábbis egy időben – volt alternatívája:…..
Az ún. Drake-formula az első amerikai SETI-konferencián azért jött létre, hogy afféle keretrendszerül szolgáljon a hipotetikus földönkívüli civilizációk kutatásához. Azóta sok kritika érte (amúgy jogosan) amiatt, hogy valószínűségeket próbál olyan dolgokhoz rendelni,…..
Amikor H. G. Wells megírta a Világok harcát a 19. század végén, akkor az volt az egyik kiindulási pontja, hogy az emberekre támadó marslakók technológiailag azért fejlettebb nálunk, mert jóval régebben léteznek, mint mi, és a Vörös Bolygón uralkodó, egyre rosszabbá váló…..
seti Az életig vezető út 2017.08.22 08:00:00
Jelenleg abból szokás kiindulni, hogy a fizikai törvények az egész Univerzumban ugyanolyanok, mint a Földön, vagyis helytől és időtől függetlenül érvényesek (Askhenazi, Michael: What We Know About Extraterrestrial Intelligenc. Foundations of Xenology. Springer, 2017, p. 35.). Ha a…..
A SETI sokak szerint valójában nem egyszerűen az idegen civilizációk utáni kutatás: amit keresünk, az „olyan, nagy rádiótávcsövek építésére való képesség, melyekkel csillagközi kommunikációt lehet folyatni”, mondja a fizikus John Billingham (idézi: Askhenazi, p. 81.), és…..
seti A SETI hatása a vallásra 2017.08.04 08:00:00
A csillagász és SETI-kutató Jill Tarter azt írja a vallás(ok) és a SETI kapcsolatáról, hogy „egy idős (több tíz millió éves!), stabil, technikai civilizáció… vagy egyetlen vallás létezését tételezi fel, mert ez elkerüli a kilkkesedéséseket meg vitákat, vagy pedig egyet sem”, ugyanis a földi…..
seti A Nagy Szűrő ellen 2017.07.31 08:00:00
A Fermi-paradoxonra adott válaszok között szerepel az ún. Nagy Szűrő is, amely szerint azért nem találjuk az idegen civilizációk tevékenyégének nyomait, mert ez mintegy kiszűrte (meggátolta) az élet vagy az értelmes élet létrejöttét – az pedig még rosszabb, ha eddig mégsem,…..
Azzal a kérdéssel kapcsolatban, hogy az élet nagyon gyakori vagy nagyon ritka jelenség-e az Univerzumban, jelenleg kétféle domináns álláspont van. Monod szerint mivel a véletlenen múlik, hogy kialakul-e, ezért roppant kis valószínűséggel számíthatunk csak arra, hogy másutt is…..
seti Életbarát Univerzum? 2017.07.21 08:00:00
Úgy tűnik, hogy a tudomány történetében vannak „túlélő” kérdések: bár állandóan foglalkozunk velük és időnként azt gondoljuk, hogy sikerült választ találnunk, újra és újra úgy tűnik, hogy nem. Ilyen kérdés például az, hogy léteznek-e rajtunk kívül értelmes lények valahol máshol: a Naprendszerben,…..
Amikor Hawking egy alkalommal arról beszélt, hogy minden áron meg kell gátolni a METI-t (Messaging to Extraterrestrial Intelligence), vagyis a hipotetikus idegeneknek való üzenetküldést, mert azok akár – nagyon – rosszindulatúak és velünk szemben ellenségesek is lehetnek, akkor erre Jill Tarter, a…..
seti Kolonizálni a világűrt? 2017.07.14 08:00:00
Ciolkovszkij szerint „az emberiség bölcsője a Föld. De nem élhetünk örökké a bölcsőnkben”. Ezt még az ESA is a jelmondatául választotta, viszont valójában több kérdést is felvet – mind a világűr kolonizálásával, mind pedig a SETI-vel kapcsolatban. Hogy az elején…..
seti Az UFO-k és a SETI jövője 2017.07.10 08:00:00
Egy elképzelés szerint az UFO-kkal nem biztos, hogy az a probléma, hogy nem léteznek (miként például én is gondolom), hanem az, hogy a tudomány képtelen megragadni a jelenséget – függetlenül attól, hogy léteznek-e. Eközben talán modellül szolgának a SETI-nek is – bár ez nem túl biztató. Don Donderi…..
A SETI-vel többek között az a probléma, hogy sokan nem veszik komolyan – és ez jelentős mértékben a SETI-vel foglalkozó kutatók hozzáállására vezethető vissza. Ennek - természetesen - legalább részben történeti okai vannak, de ettől nem lesz jobb a helyzet. Setven J. Garber…..
Egy elmélet szerint legfeljebb pár ezer évünk van a tudományra, technológiára, művészetre, a hipotetikus idegen civilizációk utáni kutatásra meg nagyjából minden másra, ami igazán emberré tesz minket, mert utána bizonyos genetika változások következtében el fogjuk veszíteni…..
Talán valójában nem értelmes az idegen civilizációkkal kapcsolatban azt kérdezni, hogy léteznek-e vagy sem, és annak, hogy mégis ezt tesszük, többek között történeti okai vannak. Meg az, hogy a Naprendszerben élünk. A fizikus Freeman Dyson még 1972-ben (vagyis immár nem kevesebb, mint 45 éve)…..
Az álláspontok az abszolút fontosság hangsúlyozásától a szélsőséges elutasításig terjednek, de ez egyfelől nem jelenti azt, hogy a két szélsőség egyenlő súllyal van jelen akár a tudósok, akár az "utca emberének" gondolkodásában; másrészt azért van egy módszer, amellyel…..