Regisztráció Blogot indítok
Adatok
matlab compiler

0 bejegyzést írt és 77 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Elképzelhető, hogy egy nagyobb energiaválság után Oroszország az EU támogatásával megszállja Norvégiát? Elsőre elég nagy baromságnak tűnik, de még inkább annak tűnhetett ez 2008-ban, amikor Jo Nesbø elkezdett dolgozni az Occupied (norvégül Okkupert, magyarul Megszállva) című sorozattervén. Az azóta…..
matlab compiler 2016.09.02 09:47:02
@vuvuzela importőr: "Azt gondolom ők is tudják mit jelent nekik a kőolaj, ha a fél ország belehalna, a másik fele akkor sem engedné meg a kitermelés leállítását."

Ez egyátalán nem biztos, sőt. A norvégok nagyon okosan gazdálkodnak, nem költik el az olajpénzket, hanem egy alapban (a norvég alap) halmozzák fel a vagyont, az alap pedig mindent vesz a világon (részvények, kötvények).
A világ összes részvényének az 1% a Norvég Olaj alapnál van, ez elképesztően nagy vagyon, kb 800 milliárd dollár, avagy magyarország 5 évi GDP termelése (avagy a magyar adósságot hatszor lehetne belőle visszafizetni), avagy 160 millió dollárt lehetne adni minden egyes norvég állampolgárnak. (Igen ez 44 milliárd forint. Mégegyszer mondom 44 milliárd Ft, nem 44 ezer :))

A költségvetésük szufficites, és visszafogják az állami költezezéseket is (egyesek szerint túlságosan is, mert azért utakat lehetne azért építeni, de még arra se szórják a pénzt), céljuk, hogy ne legyen infláció, illetve hogy ne lustuljon el a gazdaság és a társadalom (még jobban) a (még több) ingyen pénz hatására.

Magyarán ha holnap elzárnák az olajcsapokat, akkor senki sem halna éhen, mert egyrészt most sem költik el a bejövő pénzeket, azaz nem lenne hirtelen kiesés, másrészt kb 100 évig tudnának fizetni mindenkinek fizetést vagy nyugdíjat.

Ami viszont elgondolkodtató, hogy hogyan ülhet a világ vagyonának 1%-án egy 5 milliós kis ország. Hogy nem fog össze ellene a többi 99.91%... hogy azért ezt mégse kéne.

Norvégia kötelezső sokatonai szolgálat van, elég jó hadseregük van amennyire lehet tudni...

Szerintem nem csoda, hogy valakinek eszébe jutott ez a megszállásosdi, mármint tisztán gazdasági alapon.
Nem gondoltam, hogy erről írnom kell. Úgy gondoltam, hogy az elmúlt években azért egyre több ember jön rá, hogy nem az állami szabályozások minőségével, hanem azok meglétével van a probléma. Az alábbi írás kiválóan mutatja, hogy még mindig vannak, akiknek ezt el kell…..
matlab compiler 2016.01.18 12:10:27
Szerintem két dolog keveredik az uber-ban.
1. nagyon jó ötlet (rugalmas árak a kereslet-kínálat lekövetésére)
2. egy nagyon jó technoplógiai háttér (GPS-Google map), ami a rendeléseket optimalizálja. Ezt a taxisok is használhatják
3. regulation arbitrage. a szabályzosá és adózés költéségeinek kikerülése

Lehet itt sokan okoskodni, de a nagy kérdése az marad:
melyik része adja a profitot, az előnyt.

a szabályozás kikerülésének előnyét ha elvesszük, marad-e valami.

Ha nem, akkor ez egyszerű adócsalás.
A 2. pont egy nagyszerű dolog, de ezt a taxitársaságok is átvehetik/lemásolhatják/ pénzért használhatják.
Vagy pl lehetne egy olyan rendeletet hozni, hogy köteles minden taxitársaság a rendhető taxijait egy központi rendszerbe bedobni, igy lehetne olyan app vagy olyan cég, aki az összes társaság közül dobja ki neked melyik van legközlelebb. Hasonlóan a netrisk-hez, ahol biztositók közül választhatsz, vagy a repülőjegy összehasonlitó oldalakhoz, stb.

Ezzel a 2. előny kipipálva.

Az 1. előny nem kompatibilis a fix árral, és ez hosszú távon károkat okoz...
A taxisnak se jó, hogy amikor a kutya nem akar utazni, akkor üldögél a droszton órákat, pedig lehet hogy féláron is megérné vkit elvinni (addig se kell fűteni, legealább a benzin kijön), szilveszterkor meg nem tud egyszerre két embert vinni, hiába van hiány.
Jó kérdés, hogy hogy lehetne ezt összehozni... én nem tudom...
De az igazi versenyhez először a 3. pontot kell megszüntetni, nem végezheti ugyanazt a tevékenységet két fél két különböző szabály szerint.

Ezután jöhetne a verseny.

Van még egy szempont, amit sokan nem értenek. A tökéletes verseny, amire a legtöbb érv hivatkozik, csak tökéletes informáltságnál van.
A valóságban ha beülök egy autóba, nem tudhatom mit kapok, ezért a szart olcsóbban árulók lenyomják a minőséget. (használt autó piac paradox), akik ki is kopnak.
Ezért VALAMENNYI szabályozás, ellenőrzés kell. Pl minimál ár, maximum ár, bizonyos követelmények (autó minőpsége, biztosítás) stb. És utána jöhet a verseny....
matlab compiler 2016.01.18 18:37:31
@stoic79: "Ezzel két probléma van:

1) A piaci versenynek csak annyi a lényege, hogy egy adott döntés során a termék/szolgáltatás cseréje neked előnyösebb-e annál, mintha nem történik meg ez a csere. Látható, hogy ebből a szempontból nincs értelme annak, hogy "tökéletes verseny", azaz ehhez nem kell tökéletes informáltság.

Értem , és azt hiszem rosszul is fogalmaztam.
tökéletes verseny, és tökéletes információ nincs, de a szabályozás előtt sok vevőnek nagyon nagy információ hiánya volt. (kb mindenkinek, de hatványozottan az utcán autót leintő, az olcsóbb társaságoktól rendelő, a külföldi vagy pesten ritkán járó utasoknak)

A küllföldi üzletember és turista csak annyit látott, hogy leint egy engedéllyel működő, taxi feliratot hordozó autót, és nagy eséllyen kapott egy légkondi néálküli szétcigizett, rossz esetben lehúzós taxit. Ez szerintem nem verseny volt, hanem a fordítottja: pont a minőségi szolgáltató szenvedett versenyelőnyt, és tünt el a piacról.

Erre igenis megoldást adott a szabályozás. Ma egy taxiba beülve mindenki tudhatja mire számíthat, vagy sokkal sokkal jobban mint régebben.

Ráadásul a taxi az egy infrastruktúra is, vagy inkább valahol félúton van a magánvállakozás, és az infrastruktúra (mint a víz, villany, internet, repülőtér, tömegközlekedés) között: ha egy városban nincs rendes megbízható taxi, akkor a befeketések éppúgy elkerülik, minthat nem lenne internet vagy villany.

A fix tarifa viszont lehet hogy túlzás volt, sőt, szinte biztos.

De továbbra is azt gondolom, hogy a szabályozás előtti állapot se volt optimáls, szabadversenyes.

A fenti válaszban a besorolásos megoldást nagyon érdekes lehetőségnek látom.....
Pénzkérdés Bűnbankok 2014.01.14 17:48:55
Nem tudjuk, hogy ki és mi okból követte el a Béke téri robbantást a bankok előtt hétfő reggel Budapesten, de sok minden leszűrhető abból, hogy rögtön az első reakciók szerint figyelemfelkeltés, vagy bosszú volt az indok, semmint bankrablás. „Valami elkeseredett devizahiteles…..
matlab compiler 2014.01.15 14:19:13
@bankvezér:
hát mondjuk speciel mutathatta volna, mert 2007 előtt az EUR/CHF SOHA A BÜDÖS ÉLETBE nem volt 1,45 alatt, és még gyengüét is 1,6 felé, aztán amikor a baj beütött 1.13-ig ment le, azóta a svájci jegybank tartja 1,20-on.
A múltbeli ábra pont azt mutatta, hogy nem lehet nagy gond....

Persze éppen a bankoknak kellett volna a legjobban tudnia, hogy a múltbeli viselkedés nem garancia a jövére nézve. Persze rövid távon gondolkodva a Lehmann válság kb 100 éves történetbe példátlanul nagy volt.
A sztori következő eleme hogy magát a válságot (ami a CHF árfolyam extrém értékét is okozta) ÉPPEN a bankok idézték elő, éppen hogy jelzálog hitel termékek mértéktelen kapzsi módon való túlpörgetésével (bár ezt szerintem már midnenki unalomig tudja)
a konkért mo-i bankok felelőssége hogy hagyták a deviza alapú hitelezést, kiváltképp jenben és frankban. AZT tudniuk kellettt, és tudátk is hogy nagyon veszélyes fogadás egy idegen valutában eladósodni mivel annak kisebb a kamata (carry ügyletnek hívják, és csak nagyon profi befektetőknek engedik, + rejtettt formában a lakáshitelesekre tukmálták rá).
Sok országban tilos volt a devizahitel, máshol pl UK ugyan engedtők, de annyira kiokosították a népet, hogy szinte senki sem adósodott el EUR, USD vagy CHF-ben.
matlab compiler 2014.01.15 14:45:08
OK, csak azon 1% kedvéért akik elfelejtették volna, ismétlés:

2001, dotcom lifu után a padlózó amerikai gazdaság élénkítésére leviszik a kamatot nagyon alacsony értékre

Az emberek olcsó hiteleket kihasználva elkezdenek házakat vásárolni, ami felhatjta az árakat. Az egyre ,magasabb értékú ingatlanokra egyre bártabban adnak hitelt a bankok (sokszor többet mint amennyit ér, hisz úgyis felmegy majd), ez tovább hajtja fel az árakat.

A jelzálog fedezetű hitelek egy részét fogyasztásra költik, ami tovább pörgeti a gazdaságot, és növeli az optimizmust.

A bankokknak megtelnek a mérlegeik lakáshitelekkel, elérnek egy szintet, amin túl már nem hitelezhetnek. Ezért kötvényeket gyártanak a hitelekből, és trükkös módokon átcsomagolva teríteni kezdik. Egymás és európai bankok (Deutche, Citi, UBS, stb) és befektetők között. A kötvények csak akkor okozhatnak veszteséget, ha egyszerre rengeteg lakáshitel csődbe menne, de ennek esélyét (látva a boomot ) minimálisnak tartják, ezért a fő minősítők (sp, Moodys) AAA, legjobb minősítést adják.
A papírok jól hoznak, és letétként használhatók újabb befeketésre, ami tovább növeli a pénzbőséget, és a gazdaság pörgését.
A bankok megszabadulva a kockázattól mindenáron újabb hiteleseket akarnak, telefonos ügynökök útján azokat is rábeszélik, akik rossz besorolású adósók (sub-prm) hiszen a kockázat úgyse a banké. NINJA hitelek: no income no asset no job, azaz jövedelem és vagyon nálküli emberek is kapnak hitelt, sokszor fogyasztási célokra. Végül a kevésbé művelt laninok és feketékre egyes helyeken "gettó hitel" munkanéven tukmálják rá a magas kamatú subprime hiteleket.

Eközben Mo-n: a mesterségesen alacsony kamatok és pénzbőség miatt forró tőke érkezik a fejlődő piacokra, ami mesterésgesen erős forintot eredményez. Itt az alkalom felülni a vonatra: az erős valuta+kicsi kamat kombinációt devizahitelekben használják ki. A beáramló tőke egy része itt is fogyasztára megy, ami virtuális alapú gazdasági növekedést okoz.

2006: a házárak US-ban 200 óta duplájára(!) nőttek, de ez nem tarthat örökké. Az árak stagnálni majd hanyatlani kezdenek. A bankok nem elégednek meg az eddig hatalmas profittal. Mesterségesen szintetizálnak (fogadások, CDS-ek formájában) további kötvényeket, és eladják, sokan kifejezetten arar játszva hogy be kell dőlnie az egésznek.
2007 a mohók további jelzálog-alapú kötvényeket vesznek,a ravaszabbak már inkább szabadulnak, sőt nettó eladókká, shortokká válnak. A piac tovább zabálja az évek óta magas kamatot hozó de AAA, kockázatmentes minősítésű papírokat

A bankok már tudják, nagy a baj, de hogy mekkora azt még nem, de sokan kivárnak, vagy még vesznek.

2008: elindul a házárak zuhanása, ami csődöket (részben a kisebb fedezet miatt) eredményez, ami újabb zuhanást okoz. Belassul a gazdaság, munkahelyek szűnnek meg, ez még több csődöt okoz stb.
A bankok rájönnek a szuper kötvények szart sem érnek (felére harmadár zuhannak az árak napok alatt). Senki se tudja, kinál mennyi szar van, és ki mennyi szart használt letétnek. Likvidátis sokk alakul ki, senki sem akar amásiknak kölcsön adni egy éjszakára sem.
2008 októberében az egyik legmohóbb, a százévesnél régebbi Lehmann Brothers csődbe jut. Elindul a pokol, az SP500 index azévi 1500 csúcsról 666-ig esik.
Mindenki szabadul minden kockázatos eszköztől, a forint 230ról 290re gyengül.
A piac az euróban se bízik, ezért svájci frankba menekíti pénzét. A kamatok az égbe ugranak.
A többi már történelem.

Hogy MINDEBBEN mennyire hibásak a bankok??
Hát azért amerikában is voltak atrocitások, Occupy Wall Street mozgalomra érdemes googlizni......
A Ténytár már korábban foglalkozott az ún. babakötvények (a fiatalok életkezdési támogatásának) helyzetével. Írásainkban kiemeltük, hogy a babakötvény nyújtotta lehetőségekkel sem a babakötvény, sem a Magyar Államkincstár nem tudott élni. Erre a következtetésre nemcsak a…..
matlab compiler 2013.11.05 08:32:45
egy rádióműsorban egy adótanácsadó nő mondta el:
4 gyerekeük van, alapos elemzés után úgy döntöttek nem tesznek be a babakötvényeikbe pénzt, a pénzügyi környezet bizonytalanságai miatt: 20 év alatt könnyen tehet az állam olyat (vagy történhet "spontán") olyan esemény ami elértékteleníti a megtakarítást: magas infláció, vmiféle kamatadó, állam hoz egy döntést részben vagy egészben elveszi...
Amire egyébként sokan nem gondolnak, nem kell vmi állami einstandra gondolni (az egyébként túl nagy presztizsveszteség, sőt technikai államcsőd lehetne, relative kis összegért, amit ráadásul az éppen szavazókká váló 18 évestől venne el az állam, stb), szóval pont elég egy magas infláció, ami pár év alatt elértékteleníti az államkötvényt.
(OK, garantáltan inflációt hoz, de egy kicsit másképp számoljuk, kicsit máshogy indexálunk, vagy megváltoztatjuk az indexálás szabályait stb)

Szóval a nő a következőt csinálta: 1-2 szobával kisebb házat vettek, mint amit még épp megengedhettek volna maguknak, és inkább vettek egy kisebb lakást részben hitelre. A havi X ezer forintot a lakásba, törlesztőre (illetve felújításra) költik, miközben ki is adják albérletbe. 18 év múlva már lesz egy lakás, amit ki lehet adni, az egyetemista gyerek lakhat benne, az ára pedig tartalékként szolgál. Követi az inflációt, sőt, a házár-inflációt is (a felnőtt gyerek lakást akar venni, akkor az számít).
Szerintem egy megoldásnak nem rossz...

Az ingatlan az utolsó, amit elvesznek (ha azt elveszik, akkor mér minden mindegy), a biztosítást, TBSZ-t, babakötvényt mindent sokkal könnyebb elforradalmasítani.
(külföldi példa: rendszeresen félrerakott a házaspár, ezért kisebb nyugdíjat adott az állam, hiszen nekik van. "bárcsak elköltöttük volna inkább")
Egészen elképesztő vonatos történet, ami lehet, hogy nem a MÁV hibájából történt! A német precizitásnak nincs határa. A kollégák valami új típusú tűzvédelmi engedélyt kerestek a magyar kalauzokon, aztán amikor az nem volt, deportálták az összes alváshoz készülődő utast…..
matlab compiler 2013.10.29 13:57:01
bocs, hogy a posztol=t lehet-e már, de elolvastátok a linkelt cikket?
(
www.railwaybulletin.com/2012/06/deadly-sleeping-car-fire)
Tíz ember égett bent egy hálókocsiban, mert a bepánikolt kalauz menekülés közben elfelejtette kinyitni valami ajtókat, azt bentgégtek. A DB meg fizette a kártérítést, ami persze a minumum, DE.
Mivel ez Németország, nem az történt, hogy meghurcoltak pár embert, hanem ezek szerint bevezettek egy új, tűzvédelmi oktatást, amiben valszinüleg pont az ilyen esetekre képezték ki a kaluzokat, hogy ne fordulhasson elő mégegyszer.
Gondolom, ha a linkelt cikk lenne a homáron, mindenki hisztizne, hogy miért nincsnenek kiképezve a kalauzok ilyen estekre.
A többit el lehet képezelni: a németek kiképezték az övőiket, és ha mások vannak szolgálatban (akik nem tudják felmuattni hogy őket is kiképezték), akkor nem akar a DB lenni a hunyó, ezért inkbb állva szállítja az utasokat.
Szerintem teljesen érhető. Ki a hibás? A MÁV. Adja meg a képzést a kallereknek (nem árt az, életet menthet ha valakibe belesulykolták mit kell egy pánikhelyzetben tenni, csak egy éember életét mentse meg a dolog), adjanak róla papírt, oszt jónapot.
A MÁV-ot kell beperelni,vagy csesztetni hogy miért nem teszi meg a kötelességét.
Manapság mindennapos téma a rezsicsökkentés, én úgy döntöttem, hogy ezt a harcot a saját módszereim szerint vívom meg: lakásomban LED izzókra cserélem a hagyományos izzókat. Elkezdtem alaposabban utána olvasni a témának, mivel hallottam jót is, rosszat is a LED fényforrások felől. Félelmeim a…..
Az Origo kioknyomozta, hogy Lisztferihegyen zavartalanul üzemelnek a taxishiénák, immár 40 éve, de egyéb forgalmas csomópontokon is felbukkannak. Attiláék nyaralásból érkeztek vissza busszal a Népligetbe, ahol beszálltak az egyetlen várakozó taxinak látszó tárgyba. 5000 forintnál…..
A linkelt blog az evés mikéntje és a személyiség közötti kapcsolatot vizsgálta. Érdemes fontolóra venni az abban leírtakat, ha állást keresünk. Gyakran előfordul ugyanis, hogy az utolsó körös interjút egy ebéd vagy vacsora keretében tölti el a jelölt, jellemzően a leendő…..
Egyre több tehetséges magyar művész/előadó látja be, hogy itthon nem sok babér terem számára és próbál szerencsét külföldi tévéműsorokban. Korábban egy akrobatikus kosárlabdacsapat haknizta végig Európa tehetségkutatóit, majd az Attraction fogott vándorbotot és nyert a…..
matlab compiler 2013.06.28 16:24:23
@ordasbacsi: "Szépen táncol....
De vajon dolgozni szeret-e?"
interenetes komment fél egykor valakitől, aki DOLGOZIK.
Biztosan szénbányász, csak okostelefonról posztol... :)
Libertarian Tanulópénz 2013.06.26 08:00:00
Beérett egy válság. A „Hitel, hitel, tessék, hitel, olcsó!” bazári lendülettel osztogatott devizahitelek fojtogatják a lakosság egy részét, akik most jogosnak érzik, hogy kiálljanak a szemét globáltőke magyarokat megnyomorító eljárása ellen és a hiteleik eltörlését…..
matlab compiler 2013.06.26 22:00:12
@hot-spot: Nekem nem kell hitel érdekes.Több lábon kell állni és akkor mindent meg lehet venni kp-ra.

Ebben van valami, jó lenne ha az emberek/emberiség átállna a az addig nyújtózkodj amig a takaród ér. Igazából hitel/életbiztosítás/nyugdíjalapok helyett működhetne így: egymást segítése, kisebb saját ház építése kalákában, esetleg családi kölcsönökből finanszírózva később visszasegítve. Életbiztik helyett családi kötelék (lásd keresztapa, ha meghalsz felneveli a gyereked), ha temetés van a rokonok szomszédok összedobják a gyorssegélyt (ma én dobok be egy ezrest, holnap én kapok egy nagy összeget 200 ember által összedobva), a (sok) gyermek támogatja, kieégszíti az állami nyugdíjat a szüleinek.
Ily módon sok dolog kikerülne az arctalan, egyemberes felelősséggel nem rendelkező pénzügyi szektor hatásköre alól, ahol mindenkit csak a bónusz, a fizetés, a rövidtávú gyaraposád hajt, nem érdekli őket ha a te megtakarítások 30 év múlva sokkal kevesebbet ér. Azt is lehetne mondani, hogy a társadalom szövetével együtt elpusztult bizalmi tőkének az árát fizetjük meg biztosítási, baki, hitelezési jutalékban, felárban és kockázatban ,hogy a rendszer bedőlhet, és 30-40 év alatt egyszer be is dől: hívhatjuk tőzsdecrachnak, inflációnak, devaluációnak, államcsődnek,forradalomnak,kommnunizmusnak, de a szorgosan félrerakott pénzek emberöltőnkéne egyszer eltünnke a rendszerből, és a hangyák félrerakottt morzsáit a töcskök osztják szét (adott esetben a más kontójára kockázatot vállalók.) Mi marad?
A kapcsolati tőke, a közeli rokonok, még szét nem vert társadalomban a faluközösség, egyházközség, szomszédság, akikre számítani lehet, esetleg az ingaltan (ha el nem veszik), a tudás, meg persze a hit, remény, szeretet :)
(de a bankrendszerre bízott vagyon.... hát az nem életbiztosítás)
matlab compiler 2013.06.26 22:15:05
@think-tank: "Ha viszont önként és dalolva megy bele a saját tönkretételébe, az szabadversenyes kapitalizmus. Akkor is, ha nem etikus"

Ezt értem. És majdnem egyetértek vele. Elvileg ez így van, gyakorlatilag viszont ez a gondolkodás majdnem bedöntötte a vilgággazdaságot. Másrészt ez egy nagyon neo-liberális gondolatmenet, sajnos ez irányítja gondolainkat jelenleg, hogyha valami "CSAK" nem etikus, akkor az gazdaságilag rendben való. Valójában az "etikátlanság" aláássa a gazdaságot, mivel eltúnik a bizalom, a hit, (ami a HITel alapja, el kell hinnem hogy a többi szereplő nem arra hajt, hogy engem tönkretegyen aljasul). Kell egyfajta szintje gentleman-ségnek is. Bizonyítás: azok az országok, ahol az adott szó, az image sokat számít, sokkal gazdagabbak, mint ahol szabadrablás van. Ukrajnából menekülnek a befektetők, mert pár hónap alatt rájönnke, hogy szart sem ér az adott szó, a szerződés, az ököl szava számít. Nem is megy oda befektetés...

Mondjuk az eredeti érvet értem, ez szerintem egy bonyolultabb dolog. Például az a fajta hitel amugy amit a magyar bankok adtak, sehol nem létezik. A világban kétfajta hitel van (legyen szó vállalati vagy lakossági hitelről) a fix kamatos, és a referenciához kötött kamatos, azaz LIBOR+3% tipusu. A kettő között lehet variálni, váltogatni. Az hogy van egy keződkamat, és majd a bank egyoldalúan módosítja VALAHOGY, ilyen az égvilágon nincs. Próbáld meg egy nyugateu-nak, vagy USA-belinek elmagyarázni, nem fogja elhinni, hogy ilyen létezik. Mindenezek után azt mondani, hogy bocs, ez a kapitalizmus... nem fedi le a valóság minden szeletét, azt érzem, ( a falusi uzsorás is mondhatja ez ennyi erővel, aki 5-szörösét veszi el a segélyből). Abszurdum, ilyen hitel kapitalizmusban nem létezhet, csak a maffia kényszeríthe ilyen szerződésre, meg a magyar bankrenszer, a a szabályozók hathatós asszisztálásával.
matlab compiler 2013.06.26 22:41:52
hmm, amőgy érdekes kérdés hogy mennyiben felelősek konkrétan "a bankárok" (és mennyiben maga a rendszer, ahogy a cikk fogalmaz).
Szerintem vannak elemek, amikér maguk a bankárok, bankvezetők igenis felelősek, és hibásak:
- USA-ban agresszív ügynökök beszélték rá a tanulatlan embereket sub-prime hitelekre.
- mint kiderült egymás között "gettó-hitelnek" nevezték a terméket, 99%-ban spanyol és fekete kliensekre sózták rá, sokszor olyanokra , akiknek hitelminősítés alapján rendes hitel is járt volna, csak annak kisebb a kamat, és kisebb a jutalék
- Mo.-n ügyintézők beszélték rá (ismétlem, nem elfelejtettek szólni hogy szar, hanem rábszélték erővel) az ügyfelekre a JEN hiteleket, miközben legtöbb országban konkrétan TILOS vot jen hitelt adni, annyira köztudott volt a deviza kockázat =(mivel EU kevés szállal kötődik Japánhoz, Mo még kevesebbel). Mo-n sem adtak sokáig, aztán adott az OTP, erre követte a többi. Ez véleményem szerint tudatosan elkövetett bűn, előre látott következménnyel, és emberi életek tönkretételével. Ez a bankvezetők, "bankárok", banktulajdonosok bűne. Olyan mintha egy építkezésen kisprólják az anyagot, és később összedől a híd, persze profitéhségből tették, de ettől még bűn.
(hangsúlyozom, nem minden bűn, vagy csak bank sara, amitől a user rosszul jár, mert valamennyi kockázatot midnenkinek vállalnia kell)

- devizahitelezés: gyaorlatilag egy tőkeálttételes carry-trade (a két legveszélyesebb és legkockázatosabb ügyelet elegye). Profibbnak számító befeketetők sem kereskedhetik le sok helyen, az analféta kliensre meg rászabadítják. EZ is bűn. És tudatos. Nem beszélve a bonyolut termékek ügyfelekre sózásárról, amit sokszor akkor tettek, amikor a bank már tudta hogy szar van a palacsintában, (CDO, Lehman kötvény prámium ügyfelekre sózása KH -nál)

Válasszuk szét ezeket az ügyeket az "általánosabb" esetekről, ahol valójába az ügyfél is tudta hogy kockázatot vállal.
(devizahitel határeset, ha innen nézzük OK, ha onnan nézzük maga a hiteltipus létezése egy csalás)
A Republic a Facebookon jelentette be hivatalosan azt a már igazából pár napja teljesen nyilvános hírt, hogy Sipos F. Tamás fogja pótolni a nemrég elhunyt Cipőt a koncerteken. Hogy ez most csak ideiglenes vagy állandó, arról nem szól a közlemény, ahogy arról sem, hogy milyen…..
matlab compiler 2013.04.26 10:11:27
@Atrox: Szerinted mit kellene csinálniuk azoknak, akik egész életükben zenéltek? Letenni a hangszert és elmenni mondjuk bolti eladónak?

Negatív :)
senki nem mondta, hogy hagyjanak fel a zenéléssel.
Paul McCartney, Ringo Star se hagyott fel, de soha, egyetlen percre se álltak együtt színpadra Beatles-ként.
Mert ez a normális.

Pedig ott voltak problémák lennonnal, sőt ő vált ki az együttesből, és mindhárman közel azonos kaliberek voltak. Nem azt akarom mondani, hogy a republic tagja i nem, de azért valamit ne felejtsünk el. Az egy csapat, mindenki egyért, egy mindenki feeling (amire tulajdonképpen hivatkoznak a Borossék, mindenki egyenlő, ha bárki meghal a többiek folytatják, hiszen maga a csapat fontosabb) kizárólag Cipőnek köszönhető.
Ő az alapító, a frontember, ő írta a számok zenéjének és szövegének 95%-át, ennek ellenére egyenlően osztott el 5 részre minden jogdíjat (iyen szerintem a világon nincs még). A többiek ezt köszönték szépen, és jól megéltek a dologból. Nincs ezzel semmi baj, de most jött el az igazság pillanata: úgy tünik, hogy 3 tagnak ez igenis a megélhetésről, a pénzről szólt.

Nem véletlen, hogy aki még nagyon sokat tett hozzá szellemiségben, dalszövegekben, Tóth Zoli, ő is kivált. Van akinek a barátság többet ér, mint a pénz.

Megélni pedig meg lehet, az "ex-Republikos" címke is igen jól cseng a név mellett, most meg lehetne mutatni, hogy nem abból állt az élet, hogy eljátszottuk amit Cipő írt, és eljátszottuk hogy ez a mi érdemünk.

Nem ítélek el senkit, midnenki azt csinál amit akar.
Személy szerint elég átlátszó és undorító, de ezt majd a közönség megítéli.
   Jó a viszonyuk a bankoknak a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) új vezetésével, de a Magyar Bankszövetség számára a jegybank vezetője, Matolcsy György is abszolút tekintélynek számít... (Kovács Levente, a Bankszövetség főtitkára)      A…..
Úgy tűnik minden zsűritag távozik az X-Faktorból, így az új szériában új mentorok után kell majd néznie az RTL Klubnak. Mint azt már korábban megírtuk, először Malek Miklós jelentette be, hogy nem akar több tehetségkutatóban részt venni, majd Keresztes Ildikó döntött úgy,…..
matlab compiler 2013.04.09 15:02:24
@zezoka:
"
Bevétel szempontból is jobb a csatornának, mint a film!
-Nagyobb nézettség, sok, drágábban eladható reklámmal.
-Szponzorok
-Fizetős sms (ha van olyan hü..e, aki szavaz - kételkedem ezekben a szabazatokban, de az egy másik mese)
-Haknik, fellépések

Persze nyilván kiadásai is vannak, de gyanítom úgy is "megéri".
"

Ne hanyagoljuk el, hogy gyakorlatilag kitermelnek maguknak saját sztárokat, emberkéket, ha mást nem celebet vagy trashcelebet. A fellépők százaival olyan szerződést íratnak alá, hogy fél évig akkor se nyilatkozhat, vagy mehet bármit csinálni másik csatornához ha egyből kiszórják. Ebből következik, hogyha "megcsípnek" egy tehetséget, vagy akárcsak nézettséget hozó embert, akkor az már onnantól nekik termel, nekik dolgozik.
TUdom hogy ez nem hangzik túl jól, a legutolsó széra ciki emberei után, de mondom, ha csak 1-2 ember kitermelődik, már megérte nekik.
Szerintem meg költség azért elég jól kezelhető, a főszereplők pl (a zsúrit leszámítva) gyakorlatilag ingyen dolgoznak, sőt, sok időre "röghöz vannak kötve" a szerződésekkel. Persze díszlet, meg studió, de az azért van egy tv-nél, stylist (hát azok akkor is túl vannak fizetve, ha semmit nem kapnak), kell még valakit fizetni?
TÉnyleg, ráadásul élőbe megy, míg egy tv-sorozat egy órájához akár több napot/hetet forgatnak, itt gyakorlatilag annyit amennyi a műsoridő. (ok, van próba, meg kisfilmek a hét eseményeiről. de akkor is. egy filmkészítésnél csak a stáb kajája többe kerül, meg a főszereplő bére, mint itt az összes ember gázsija)
Bármennyire is egyetértek azzal, hogy Adj gázt! néven az Élet menetével párhuzamosan a zsidó negyedben a jövendő honfoglaló zsidók (vagy mi a fasz) ellen tiltakozni elfogadhatatlan, ennél csak még egy elfogadhatatlanabb dolog van, amikor a miniszterelnök mindenféle jogkör,…..
matlab compiler 2013.04.09 12:09:36
@Zombika: "A "diktatórikus" Angliában viszont simán lecsukták a masírozó helyi nácikat, meg is oldódott a probléma."
Nemcsak a masírozó nácikat, konkrétan a náci párt vezetőit (Oswald Mosleyt)
Amikor meg a király kokettált a németekkel(angliában igen sokan németbarátok és nácibarátok voltak), akkor meg leváltották, és elzavarták a Bahamákra.

", after private accusations that he held Nazi sympathies, he was assigned to the Bahamas as the islands' Governor"
en.wikipedia.org/wiki/Edward_VIII
Kenőpénzt kellett volna fizetnie a jogosítványáért egy tanulóvezetőnek, de ő a vizsga előtt inkább szólt a TI-nak, és mi a rendőrséggel közösen elintéztük, hogy elfogják a korrupt oktatót. De a tanulóvezetőnek így is többe kerülhet majd a jogosítvány.     Február…..
matlab compiler 2013.02.28 16:48:42
@gentry: Na ezért tart itt az ország!
Bíztatjuk. magyarázzuk hogy milyen jó a korrupció, ez a baj. Nem az, hogy a politukusok, vezetők lopnak csalnak, hiszen őket el lehet kergetni, hanem hogy a zállampolgát még helyesli is...

Bár furcsa hogy ezt elemezni kell, de úgy tünik mégis kell: a korrupció (ebben az esetben is, ahogy szinte mindig) MÉREG. Emiatt van, hogy minden hülye, alkalmatlan, vagy még nem felkészült jogsit kap, mert nincs visszatartó erő (hiszen jól van ez így). Rossz nekünk társadalomnak. Rossz annak, aki becsületesen felkészül, mert hátrány éri. Ha valaki még nem magabiztos, akkor vegyen még 25000-ért 10 órát, sokkal jobb, mintha egy hét múlva elöt valakit, vagy akárcsak meghúzza apuci kocsiját, 100ezres kárt okozva! Pont ez a baj, hogy a lúzer nem fog plussz órát venni, mert olcsóbb egyszerűbb a korrupció.

Ja, én budapesten vizsgáztam, fel sem merült a lefizetés, (pedig szinte mindenkitől azt hallottam, anélkül esélytelen, hát egy frászt). Igen, első alkalommal meghúztak, mert még nem voltam magabiztos, súlyos hibákat csináltam, többet is. Másodszor simán átengedtek, és kellett még az a pár óra. NEM igaz, hogy mindenhol fizetni kell, ezt azok terjesztik, akiket tényleg bénák, vagy a korrupt biztosok, hogy tejeljenek nekik. Ne fizessünk, mert ezzel magunkta, az utánunk lévőt, mindenkit szivatunk. A bún, a korrupció nem megoldás semmire.

A Becsületes Állampolgárnak pedig hála és köszönet, tutira lesz 10-20 tanuló, akit nem mernek majd inkorrekt módon szivatni, zsarolni az eset után. Ilyen esetek kellenek, mert akkor mindenki kétszer meggondolja, legközelebb belemenjen-e ilyesmibe.
matlab compiler 2013.03.01 16:13:08
@Crescendo: ez így magában igaz, de azért van ennyi szegény ember, és azért kapjuk a GDP-hez viszonyítva IS csak kb a fele fizetést, mint az EU átlag, mert mindent átfog a korrupció, az adócsalás. Túl nagy a költsége annak, hogy nem derül ki mi mennyibe kerül, hogy túl nagy az adóteher, ezért nem tudnak fejlődni, beruházni a vállalkozások, nem éri meg sokat dolgozni, vagy kockázatot vállalni ÉS becsületesnek lenni.
Svédországot és Magyarországot (vagy bármely kkét országot) nem az különböztet meg, hogy Svédországbaa mindenki 3-szor annyit dolgozik, 3-szor olyan okos, és hogy 10-szer annyi nyersanyaguk lenne, hanem egyedül az, hogy 10-ed akkor a korrpucó, ezért hatékonyan működi ka gazdaság. Ez pedig szinte egyedül a fejünkben lévő dolgok, hozzállás, morál függvénye. Durván fogalmazva egy ország gazdásága 90%-bana morálon, erkölcsön, és a biztonságon múlik, ez utóbbi: megbízhatok a partnerben, fizetni fog, megbízhatok a töbiekben, hoy ők is fizetnek adót, nemcsak én szopok egyedül, stb. EZEN múlik minden, mert dolgos kéz, ész, akarat van itt is annyi, mint máshol.

És igen, ez a változás a fekjekben itt kezdődik, hogy ne fizesse le senki az oktatót.
Válasz a Kapitalizmus blogon megjelent Szabadság-skizo c. írásra. Gyászol a liberális oldal, szörnyű vereséget szenvedtek, újabb csapás a Nemzeti Elnyomás Rendszerében. Az Alkotmánybíróság elkaszálta a köztudottan liberális, az önkényuralmi jelképeket tiltó törvényt. Nem…..
Kevesen tudják, hogy Kínában nincs kommunizmus. Sőt szocializmus sincs. Szoktam mondani, hogy Kínánál kapitalistább ország kevés van a Földön. A Kínai Kommunista Párt a 18. kongresszusára készül. Ebben nincs semmi különös. A különösség az, ami mögötte van. A jelenlegi…..
Görögország, Spanyolország, Portugália, Olaszország, Írország. Jellemzően ezeknek az államoknak a neve bukkan fel a médiában ha Európa válsága kerül szóba. Romló életszínvonal, növekvő munkanélküliség, csökkenő GDP, ingatag lábakon álló pénzügyi szektor, menekülő…..
matlab compiler 2012.06.25 16:46:39
Tetszenek a hozzászólások...
egyébként pénzügyben dolgozóként a véleményem valahol a szélsőségek között van, de mivel beleláttam annak ideén, a MO-i bankok és a szabályozók is nagyon nagyot hibáztak, illetve mondhatni "csaltak". Viszont a hitelfelvevők is sokszor túlvállalták magukat, illetve jóval olcsóbban jutottak hitelhez, mint a sok hülye forinthiteles, most amikor meg baj van, bizony a mi pénzünkből mentik meg őket, ez sem túl fair megoldás (mi= devizahitelt fel nem vevő, forinthiteles, vagy egyszerű adófizető)

Sokan felmentik a bankokat, azzal, hogy mindenki tudta mit ír alá. Ezzel viszont vitatkoznék. Vannak kockázatok, amiket átlag ember egyszerűen nem mérhet fel, nincs meg a megfelelő tudása. A devizahitelek igazából egy tőkeáttétles deviza-kamat-csereügyletnek felelnek meg, aminek valós kockázatait nem hogy felmérni nem képes egy átlagemnber, de még azt sem fogja fel, hogy igazából mibe ment bele. A nemzetközi pénzügyi világban egy ilyen tranzakcióba bizony csak sokmillió eurós tőkével, ellenőrzések után, bizpnyos befektetői sátátuszt elérve engednek belemenni. A kovácsjózsikat meg beletaszították szinte (ajánlották) ami mindenkép felelőtlenség, sőt bűn. Képzeljü el, hogy valalki nagyon olcsó, de mondjuk tűzvédelmileg nem megfelelő autót adna el nekünk, azzal hogy írjuk alá, hogy értünk minden kockázatot, mondjuk mellékelve a kapcsolási rajzot, amiből tudnunk kellett volna, hogy mibe megyünk bele... ugye hogy mindenki azt mondaná, nem vagyok tűzvédelmis, ez az autógyár felelőssége, hogy ne áruljon olyat amivel éghetek. És valóban, a bankoknál meg van a tudás, amivel nemcsak modellezni, de csökkenteni, korlátozni is lehetett volna a kockázatokat, végülis ez a szakmájuk, de nem tették, mert így nagyobb profitot realizálhattak, a kockázat meg maradt kovácsjózsinál... (kivéve amikor már mindenki bedőlne, akkor már a bank is bajban van, de hát majd kimenti az állam, megint annak a pénzén, aki nem ment bele a kockázatos ügyletekbe)
hát ez a baj!
matlab compiler 2012.06.25 18:08:41
@röhögő: röhögő 2012.06.25. 16:57:15
@matlab compiler: "Na erre lehet mondani hogy a gyurcsanyahibas, mert hagyták, mert polotikailag jól jött nekik, hogy pörgött a gazdaság hitelből, eladósodottsággal, ráadásul hogy nem termelőeszköz és ipar lett belőle, hanem fogyasztás."

Nos... igen. Gyurcsány kormány + nemzeti bank + pszáf+ bankok+ bizony ugyan kisebb mértékben de az akkori ellenzék is (amennyire az ellenzék felelős a kormány tetteiért, de pl mondjuk kiabálhatott volna hangosabban, amit nem tett mert őszintén szólva ők se látták a kockázatot). Akkoriban midnenki azt gondolta hogy kicsiny rizikóért cserébe áramlik a jó sok pénz be, ami mindenkinek jó (gyarkorlatilag a magyar gazdaság vett fel hitelt CHF-ben), ami generált fogyasztást, keresletet is. Csak ugye a szokásos képlet, ingatlan-lifu felfújódott, de ebből sokan azért bevételt realizáltak (az eladók), és a pénz beáramlott a gazdaságba is, de valóban inkább a fogyasztást serkentette, pl a csalóka "vagyon-hatás" miatt is , miszerint aki úgy érzi nagy vagyon van a háta mögött (túlárazott ingatlan) az jobban költekezik...
szóval ez amolyan össznépi hitelből finanszírozott lufi volt...
Amikor úgy 1994 környékén a Dallas című ikonikus sorozat Bobby Ewing nevű karaktere kilépett a zuhanyzóból, sok magyar tévénéző érezte úgy, hogy iszonyatosan átvágták. A dallasi olajmilliomos dinasztia egyik sarját ugyanis egy évaddal, azaz nagyjából 30 epizóddal ezt…..
Gondolom voltak akik felfigyeltek a múlt héten arra a hírre amely szerint Németország sikeresen bocsátott ki zéró kamatozású államkötvényeket."A befektetők annyira tartanak a tőkéjük elvesztésétől, hogy akár a kamatról is hajlandók lemondani, csak hogy biztonságban…..
matlab compiler 2012.05.31 14:20:36
@valaki76:
@RuinDone:

"Nem adnak 5% kamatot a pénzemre? Marad a párnában. "

infláció?

Igen, ha marad a párnában, akkor évente kb 5%-kal kevesebbet ér. Vicces módon ha kevesebbet adnak mint 5%, akkor az elvi megoldás elkölteni fizikai javakra, aminek nőni fog az értéke. Persze a tej meg a krumpli megromlik, benzint is nehéz ottton tárolni... aranyat venni az elvileg jó védelem az infláció ellen (gyakorlatilag sokat ingadozik, most nemrég esett 20%-ot).
Mo-n egyébként kivételesen infláció feletti hozamok vannak, sőt, vannak olyan állampapírok amik előző évi infláció + 4% fizetnek, ami elég jó (ez jelenleg 9% körül van) pl 5 évre ideális. Ha sok pénz van, szóba jön még az ingatlan, az úgyis nagyon alacsony árakon van, de azt persze nehéz gyorsan eladni, amortizálódhat, ingatlanadó, illeték, eladási nyereség után SZJa (csak 5 éven belül), cserébe ki lehet adni, vagy lakni benne, ha minden kötel szakad.

A párna nem túl jó megoldás, bukod az inflációt, ami biztosan nagy lesz a jövőben (mindenki nyomtatja a pénzt, mint az őrült)
matlab compiler 2012.05.31 14:27:49
@protézisesh:
ez nagyon tetszik.
Azt is olvastam, hogy a gyüjtögető társadalmak kb napi 4 órát dolgoztak. A többi flehpket néztek, sámánkodtak, táncoltak, isteneikhez imádkoztak, szaporodtak, mittomén.

Az ipari forradalom előtt pedig a mezőgazdasági szakmunkás (paraszt) nyáron sokszor reggeltől estig dolgozott (bár melegben nem lehet kaszálni, ezért 5-9if kaszált, két óra szundikálás, aztán dolgozott még valamit), télen pedig diót tört, azaz ház körül kerítésjavítgatás, lányoknak fonóban fonás + társasélet+ farsangi mulatság, tánc, keresztelő, eljegyzés, bálozás
Boldog idők :)
:)))