Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Bubu the Hun

3 bejegyzést írt és 23 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Kiszállunk a Hyperloopból, besétálunk az előcsarnokba, ahol beszállunk a hengeres kapszulába, amely szinte nesztelenül suhan velünk a csillogó, modern épület szintjei között felfelé vagy lefelé. Ez akár Elon Musk vagy Richard Branson víziója is lehetne, azonban míg a légritkított csőben való…..
Gondolatkísérlet következik. Az előző írásokban kicsit sem kíméltem a Fideszt és az Orbán-kormányt, amire, persze, bőségesen szolgáltattak indokot. A világ azonban, bármit is igyekeznek a politikusok velünk elhitetni, nem fekete és fehér, nem a gonosz és a jó erők küzdelme. Ebből következően az…..
  Először is, a Momentum számára harmadlagos kérdés a gazdaságpolitika, mert az egész politikai valósága -- amely sikerrel járult hozzá az ellenzéki erőviszonyok átrendezéséhez -- a választói érzelmi elkötelezettségének kialakításáról szól, nagyon kevés megfogható üzenettel, esztétizáló üzemmódban.…..
Facebook oldalunkon kaptuk ezt a jól megfogalmazott írást egy olvasónktól, aki történetesen a kormánypártra szavaz. Üzenete szerintem mindenkihez szól, s különösen az ellenzéki érzelműek számára lehet tanulságos. Személy szerint több okból is fontosnak tartom, hogy párbeszéd legyen a…..
Nem is olyan régen feltettem a kérdést, hogy mi a magyar álom? Nos, elkezdtek érkezni a vélemények, írások, ilyen Kataliné is. Akinek posztjából azért szerintem az is kiérezhető, mi az, amit érdemesnek tartanak meghonosítani Magyarországon a Svájcban tapasztaltakból (és nem, ezek nagy része nem…..
Bubu the Hun 2019.01.12 16:29:55
@clemens: Osztán az miért fikázás, ha valaki azt mondja, hogy az nem OK, ha nem ad a taxid számlát?
Bubu the Hun 2019.01.12 16:29:59
@fofilozofus: Nagyon soknak azért nem nevezném. Kevesek nagyon jól megélnek, de nem az kellene, hogy keveseknek legyen sok, hanem, hogy sokaknak legyen elég.
Bubu the Hun 2019.01.12 16:30:02
@fofilozofus: Ne légy bunkó. A svájci buszsofőr köszön, meg az angol is, a magyar meg nem.
Ass blaster A ló túloldala (2) 2019.01.07 20:59:48
Na szóval... Tegnap reggel nekiálltam írni. Egész nap a billentyűket vertem, aztán átnéztem és beélesítettem. Elég kemény írásra sikeredett vártam hogy kicsontozzanak vagy a libsik vagy hazaffyak. Vagy mindkettő. Gyanús volt hogy olyan lájtos kommentek jönnek. Mi a fasz? Nézem a posztot a felétől…..
Az USA Munkaügyi Minisztériumának (DL) statisztikai intézete évente kiad egy jelentést, amelyben (egyebek mellett) a különféle nemzetgazdasági ágazatokban dolgozók béréről, ezek jövedelmi viszonyairól is részletes kimutatásokat közöl. Mi most a rendvédelmi területet mutatjuk be néhány számmal, hadd…..
Tízparancsolattal igenis lehet gyógyítani, országot, társadalmat, csak előbb meg kell alkotni, majd be kell tartani! Új-Zéland tízparancsolata Rajczi Adrienn tollából: 1. Bizonyos erdőkbe való belépés előtt a lábbelinket le kell mosni! A természet és a kauri fák védelme érdekében tett intézkedés…..
Ha választanom kellene melyik nemzet ételei között vannak a leggyomorforgatóbbak, Izland egész biztosan dobogós helyet kapna. A szigetország ikonikus fogásai szerintem egy több évszázados izlandi összeesküvés következményei. Nem lennék meglepődve, ha kiderülne, hogy az egykori Þing (izlandi…..
Meglepően sok, hosszabb-rövidebb időt Finnországban töltő magyartól hallottam azt az általánosító megállapítást, hogy a finn nők rondák. Nem átlagosak vagy csúnyácskák, hanem egyenesen rondák. Ebben a finomkodástól mentes kijelentésben az is közrejátszhat, hogy a magyar szokásoktól eltérően sokan…..
 A mai napról (2017 legelső napjáról) túl sokat nem tudok írni, mert nagy részét a kocsiban, utazással töltöttük. Ezért úgy gondoltam írok néhány sort általában NZ-ról. Ami eszembe jut és esetleg hasznos vagy érdekes lehet másnak is. Ennyit mentünk ma Először is azt a nem is költői kérdést fogom…..
Bubu the Hun 2017.02.24 10:21:27
Hello Mindenkinek! Pár hozzáfűzés a kommentekhez. Hát azért nem csak legelésző marhák vannak, hanem sok minden más is. A mezőgazdasági export 2014-ben volt 72%! A mezőgazdasági termelésnek az alapja, hogy oda nem ért el a 2. világháború ezért NZ látta el az angol birodalmat mezőgazdasági termékekkel, amiből eléggé rendesen meggazdagodtak. Enni mindig fognak az emberek. Nem tudom a pontos számokat, de az 1940-es évek végén már jó magas volt az 1 főre jutó GDP, ami viszont ezek után sokáig nem nőtt nagyon. Viszont a 2008-as válság után Ausztráliával együtt iszonyú gyorsan helyreállt a GDP növekedés, míg itthon gyakorlatilag stagnált (Google grafikonokon szépen látszik). Az árakt nem szabad átszámítani forintra, mert azzal automatikusan a hazai fizetéshez viszonyítod. Én 1989-től éltem ott 11 évet, ezzel azért jobban megtanulod a viszonyokat és többet látsz mint turistaként. 2000-ben jöttünk el, akkor ott tudományos kutatóként kerestem a mai itthoni fizetésem 2.5-szörösét és azzal ott sokkal jobb helyen álltam a rangsorban mint itthon. De nyilván ott sem keres mindenki annyit, de mivel az új-zélandiak szeretik könnyedén venni az életet, ezért az életforma sokat számít és nem feltétlenül dolgozzák magukat halálra. Habár a farmokon, ahonnan valóban az ország bevételének nagyon nagy része származik, nyilván sok a munka és vannak munkaigényes ágazatok, mint a gyümölcs, bor, de a nagy tételek mint az állattartás valóban úgy van, hogy legelnek az állatok, a déli sziget hegyes farmjai kivételével nincs gond a téli takarmánnyal sem és nem kell istálló. Ezért költséghatékony a dolog és sokat hoz a konyhára, amiből futja rendesebb egészségügyre, oktatásra, szociális ellátásra. Nem skandináv az adó mértéke, de nem is 15%. Adóparadicsomnak azért nem nevezném.
Nem a maorik irtották ki az erőket, hanem az angol telepesek a birkatartás miatt és építőanyagnak. A régi parlament épülete tiszta fa, 4 emeletes ha minden igaz a déli félteke legnagyobb fa épülete.
Az előzetes híresztelésekre rácáfolva a CBS-nél készülő Supergirl főszerepére úgy tűnik nem kell tehetséges színésznő, elég csak ha akkora mellei vannak, mint VV Dórinak. Az idén 30 éves brit Gemma Atkinson fehérneműmodellből lett színésznő, már ha az ottani Barátok…..
Előzmény: 5 trollhárító a külhoni szavazók védelmében A Serbia Insajd második Vajdaság Insajd különszáma – mert mi hiszünk az autonómiában!   „Nem bírtam végigolvasni, annyira undorítóan pofátlan, gyomorforgató stílusú, tipikus szerbmagyar okádmány.Pont…..
Varánusz Boldogság, gyere haza! 2011.03.24 06:07:00
Orbán Viktor idei országértékelőjében arról beszélt, hogy haza kell csalogatni az egyéni boldogulásukat külföldön keresőket. Ne bitangoljon el a nemzet szellemi tőkéje, ne kóricáljon szerte a világban magát kelletve csak mert kapós, ne odakint sokasodjon, mikor fogy a magyar.…..
Bubu the Hun 2011.03.24 14:11:29
Húha, nagyon sok hozzászólásra szeretnék válaszolni, de inkább így egyben.
A rendszerváltás környékén, 1989-ben húztunk ki az asszonnyal Új-Zélandra tudóskodni. 2000-ben vissza Európába (Dánia, Anglia) majd 2005-ben Mo-ra. Hülye vagyok, mert elhittem, hogy a politika egyszer végre valóban belátja, hogy a tudományt (is) fejleszteni kell, mert az is a jövő egyik alapköve. Ezért jöttünk haza, meg azért mert a kinti állás bizonytalan volt. Persze itthon két fizetés kell ahhoz, hogy kb. úgy, vagy kicsit rosszabbul élj mint kint egyből. Már ha van állásod, akár itt, akár kint.
Külföldön valóban nyugalom van, szabadnak érzed magad, nem csesztetetnek állandóan hülyeségekkel. Rendben van a környezet, tisztaság van, sehol nem láttam azt az iszonyú kuplerájt, ami itt némelyik családi ház kertjében van.
Ami nekem kint nagyon hiányzott az a kultúra: színház, hangverseny, kiállítás. Új-Zélandon praktikusan ebből semmi sincs európai szemmel nézve, Angliában marha drága. Ezeket a lehetőségeket élvezem itthon és próbáljuk kihasználni, amíg telik rá anyagilag. Kint honvágyam volt az itthoni kultúrára, a fiatalkori emlékekre, bizonyos ételekre és bizonyos barátokra
Itt honvágyam van a kinti nyugalomra, a normális emberekre, a házamra, bizonyos ételekre és bizonyos barátokra. Na, melyik honvágy a jobb vagy rosszabb?
A fő baj itthon sok ember mentalitása. Néznek rám és nem értik, hogy a dolgok (vannak példák a hozzászólásokban) egy kulturált, nyugati országban nem így működnek, és ha 100 esetből 99-szer kint valami nem úgy működik, mint itt, akkor nem az itteni 1 eset a normális!
Valóban, ez itt nem Európa. Sajnos. De csak rajtunk múlik. Én mindig biztatom a fiatalokat, menjenek, tapasztaljanak. Ha elég nagy lesz a kritikus tömeg, akkor talán majd változik itthon valami. De azt én már nem érem meg.
Kötekedő Adóügyek II. 2011.03.10 16:29:00
Az alkotmánytervezet körül magasra csapnak a hullámok, de a hírek és blogok elsősorban a tervezet politikai részeivel foglalkoznak, a gazdasági rész háttérbe szorul. Pedig az Alkotmánybíróság jogkörét költségvetési ügyekben korlátozták, így különösen érdekes lehet az,…..
Kötekedő Adóügyek I. 2011.03.09 11:37:00
Törvényben akarják kötelezni a magánvállakozásokat, hogy fizetéskiegészítéssel kompenzálják dolgozóik veszteségét, ami a 16%-os egykulcsos adózás következtében érte őket.Túl azon, hogy nem egészen világos miért akar beleszólni az állam a…..
Komolyan mondom: nem bírtam tovább. Lassan mondom még egyszer, hogy mindenki megértse: nem bírtam ki tovább, hogy ne indítsak egy blogot, ahol elmondhatom mit gondolok a napi hírekkel kapcsolatban. Habár a blog neve "Kötekedő", a világért sem akarok…..