Adatok
osztom ezt a véleményt
0 bejegyzést írt és 47 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
A Kopaszi-gátra vitte ki a sajtót az RTL az őszi újdonságok bejelentéséhez, mármint szó szerint, vízitaxival, kettővel is menten, az egyikben Nádai Anikó, a másikban Puskás Peti fogadta az utasokat, de hálistennek nem ők kormányoztak. Ők csak műsort vezetnek majd, a Való Világ új szériáját, ami majd…..
osztom ezt a véleményt
2018.08.15 02:27:37
@_Neville: Osztom ezt a véleményt!
Már egy éve történt, de csak most derül ki, hogy senki sem felelős azért, mert meghalt egy hetvenéves néni. Nem látták el időben, órákat ült a Honvédkórház sürgősségi osztályának folyosóján, majd amikor hazament és rohamkocsit hívtak hozzá, már nem lehetett megmenteni az életét a Szent Imre…..
Az már nem újdonság, hogy a szupermarketek különböző módszerekkel próbálnak beférkőzni a pénztárcánkba, legyen az személyes adatgyűjtés, célzott reklám, és még sorolhatnánk. Alapvetően nincs is ezekkel különösebb baj, amíg mi, vásárlók tisztában vagyunk ezeknek a…..
Az IKEA, mint márka ellen nincs különösebb kifogasom. Korábban, mint gondolom mindenkinél leginkább az volt a behúzó ereje, hogy mindenhol máshol végtelenül ocsmány és nyomasztó bútorokat lehet csak kapni, ott meg nem. Érdekes, hogy ez a helyzet a mai napig nem valtozott semmit, legalábbis a…..
osztom ezt a véleményt
2017.10.02 08:40:53
Bárkit kérdezünk a témában Budapesten, jó eséllyel egyet fog érteni azzal az állítással, hogy a fővárosi villamosok lassúak. Rengeteget kell állni a lámpáknál, sok a megálló, tele vannak a pályák ilyen-olyan sebességkorlátozásokkal; szinte alig van olyan megállóköz, ahol lassítások nélkül végig…..
osztom ezt a véleményt
2017.02.18 11:00:17
osztom ezt a véleményt
2017.02.18 11:00:58
Egy egyiptomi színésznőt nagyon durván csőbe húztak az egyik helyi tévé Kész átverés!-re hajazó műsorában: fegyveresek rontottak be egy állítólagos interjúra várakozó nőhöz, majd azt üvöltötték az arcába, hogy az ISIS tagjai, és arra akarták kényszeríteni, hogy vegyen magára egy robbanóanyaggal…..
Tarlós István tavaly szeptemberben fordult a miniszterelnökhöz a BKV finanszírozása ügyében. Novemberben pedig már azzal fenyegetőzött, hogy ha az állam nem kompenzálja azt a 31 milliárd forintot, amelytől a BKV az elővárosi közlekedés és a jegykedvezmények miatt esik el, akkor…..
A Bors rúgta a szaros bilit az égig ma reggel azzal, hogy leírta: Koncz Zsuzsa úgy érzi, persona non grata lett a közmédiában. Mindezt az atv egyik műsorában mondta el, ahová ugyan egy koncert DVD örvén ment be, de hamar politizálni kezdett, és kicsit sérelmezte, hogy 2010 óta nem…..
osztom ezt a véleményt
2014.12.03 14:22:32
Azt hiszed, hogy nyílik még a sárga rózsa,Azt hiszed, hogy hallgatunk a hazug szóra,Azt hiszed, hogy mindig mindent megbocsátunk,Azt hiszed, hogy megtagadjuk minden álmunk,Minden álmunk.(...)El ne hidd azt, bárki mondja, hogy ez jó így,El ne hidd, hogy minden rendben, bárki szédít,El…..
osztom ezt a véleményt
2014.11.30 09:26:57
comment:com
A kutya sem nézi, mégis 440 milliót kaszál Fábry (UPDATE: az MTVA cáfol)
2014.09.14 10:24:00
Ezért jó a köztévénél showmannek lenni: mindegy, hányan nézik az ember műsorát, a nagy lóvét simán le lehet szakítani az állami tőgyről - már ha az embernek beveszi a gyomra az ilyesmit illetve elég vastag a bőr az arcán ahhoz, hogy zsebre tegye a pénzt. A Vasárnapi Blikk…..
osztom ezt a véleményt
2014.09.14 15:57:46
Szerdán, ahogy a cc is beszámolt róla, Bródy János azt írta a Facebookon, hogy bár a köztévé teljes terjedelmében levetítette Koncz Zsuzsa emlékkoncertjét, egy dalt valahogy mégis kifelejtettek belőle. Valahogy kimaradt a műsorból az Ezek ugyanazok című dal, holott Bródy…..
osztom ezt a véleményt
2014.09.11 13:15:00
Fotók: Város szíve blog
Ha epés lennék, azt mondanám, na végre megállítottuk a Kék Veszedelmet! Ennél beljebb már tuti nem hatolnak Belvárosba a diszkontláncok. Persze hogy nem, mert ennél beljebb már nem is lehet.
Twitteren jeleztétek tegnap, ami aztán később a Város szíve…..
osztom ezt a véleményt
2014.06.20 08:36:39
osztom ezt a véleményt
2014.06.22 11:58:26
osztom ezt a véleményt
2014.06.22 12:11:01
@bioLarzen: igénytelen, mert pl.kevés az eladó, a pénztáros csak akkor hív segítséget, amikor már 10 perces sorok állnak... a konkurensek erősítettek, mert a hosszú sorbanállás nem vonzó.
Igénytelen áru: pl. a pékárú, szörp: drágák és tartósítottak. Náluk pl. a 3 havonta kapható serpenyők indukciós tűzhelyre nem alkalmasak. Szerinted Németországban ezeket még megvennék? Már nálunk is egyre elterjedtebb az indukciós főzőlap, rezsó formájában 10 ezerért, de beépíthető is occón van az IKEA-ban.
Igénytelen áru: pl. a pékárú, szörp: drágák és tartósítottak. Náluk pl. a 3 havonta kapható serpenyők indukciós tűzhelyre nem alkalmasak. Szerinted Németországban ezeket még megvennék? Már nálunk is egyre elterjedtebb az indukciós főzőlap, rezsó formájában 10 ezerért, de beépíthető is occón van az IKEA-ban.
A Nagy Médiaháború hetedik napján az RTL Klub Híradója újabb frontot nyitott, és kicsit megpiszkálta Orbán Viktor lányának esküvőjét is, illetve az ott történt Sajnálatos Események utóéletét, egy olyan csodálatos riportban, hogy azóta is csettintgetünk. Van itt minden, de…..
Urbanista
Mi hiányzik az átlátható parkolási rendszerhez Budapesten? Normális térkép? Vagy egyértelmű jelölések? Vagy minden jó így?
2014.01.07 10:52:03
Hogy a parkolásért fizetni kell, az rendben van. Még az is oké, hogy nem mindenhol ugyanannyit fizetünk. A közterületnek is piaci ára van: ahol kevesebb van belőle, ott drágább. Persze nem csak egyszerű piaci folyamatokról van szó, hanem közlekedésszervezésről, össztársadalmi…..
osztom ezt a véleményt
2014.05.04 15:29:01
Van ez így, ha valaki elmegy tangót járni, a köldökéig felsliccelt ruha alá meg nem vesz bugyit, az ne csodálkozzon, ha a kivillanó nemi jelleg a bulvárlapokban végzi. És ahelyett, hogy egy "hülye voltam, de örülük, hogy oly sok embernek okoztam egy kis örömöt reggel"…..
Nyitott ajtóval hagyta a kereszteződés közepén autóját, hogy a beszóló kerékpáros után rohanjon, egy sofőr a XI. kerületben, a Fehérvári út és az Etele út kereszteződésében.
Az E-tanu blog szerint a személygépkocsi az Etele útról kanyarodott balra a Fehérvári útra,…..
osztom ezt a véleményt
2014.04.26 01:02:23
Város Szíve - a belvárosi blog
A Nádorban lehet, a Hold utcában nem lehet kamumotorozni
2014.01.29 19:13:04
Van, akit megbüntetnek, van, akit nem, ha motorral foglalja el portája előtt a parkolóhelyet. A használtmotor-bemutató és a kamumotorozás között egyetlen különbség van: az előbbiért százezer forintig terjedő bírságot szab ki a belvárosi önkormányzat.
Van egy kismotorokat…..
A körúton örökítette meg magát két biciklis futár, amint a villamosok közötti szűk rést használják gyorsító sávként. A kettő perces felvétel ideje alatt háromszor vágtak át az egymással szembe haladó Combinók között
Tény, hogy a villamossíneken nincs dugó, csak…..
osztom ezt a véleményt
2014.01.30 15:40:10
Ma délután hirdetnek ítéletet az „ároktői banda” ügyében. A bírósági tárgyalássorozat egyik legfőbb tanulsága, hogy a rendőrség nem végzett tisztességes nyomozást. Egy kevés munkával emberéleteket menthettek volna meg, megakadályozhattak volna több rablást. ( 3.…..
Ha olcsóbb lenne a benzin/gázolaj, mondjuk azért, mert az állam támogatná (kevésbé adóztatná), akkor többet tankolnánk. Elsőre örülnénk, ennek a támogatásnak ugyanakkor igen komoly költségei lennének.Globálisan a kormányok évente mintegy 110 milliárd dollárral támogatják…..
Nem csak a közrádiók új szignáljainak megírására szerződött Kovács Ákos zenész cége a közmédiával az elmúlt néhány évben: más zeneszerzési feladatokat is vállalt és koncertfilmeket is készítettek közösen. Közérdekű adatigénylésben kértük ki a…..
osztom ezt a véleményt
2013.12.19 08:03:54
A vasárnapi párbajdöntésdráma főszereplője nem a kieső Szabó Ádám volt, hanem mentora, Tóth Gabi. Amint a kamera rásvenkelt, mindenképpen csinálnia kellett valamit, mi meg köszöntük szépen, és animgifekbe öntöttük a prodáksönt, jól.
Minden akkor kezdődött, amikor…..
osztom ezt a véleményt
2013.12.02 18:09:33
@SmittyB: Nekem is az utolsó tetszett a legjobban, de a műsorra a jövőben sem leszek kíváncsi. Elég ha itt elolvashatom az eszenciáját.
A szórólapozás agresszív alfajával találkozott naiv lakó házuk bejárati ajtaján. A jelek szerint vegyi eszközök nélkül nem lehet eltávolítani a Pizza King reklámját az üvegről:
Az alábbi matricát a panelházunk bejárati üvegajtajára ragasztották tegnap éjjel. Nem tudom,…..
Mai cikkünk kapcsán bizony elgondolkodtunk egy kicsit – nyilván leginkább poénból – hogy vajon mi történne, ha az ország úgy döntene, hogy katasztrófahelyzet állt elő és éppen szükség lenne a mi járműveinkre. Sőt, továbbmentünk az elborult dolgok felé: vajon mi lenne, ha…..
osztom ezt a véleményt
2013.11.15 19:06:05
@remixer: Elolvastam a kommenteket, és a számomra szimpatikusakat kopiztam be, ahogy erről a nickemből is következteni lehet...
Egyre mélyebbre és mélyebbre jutunk a rendszerszintű késések kialakulásának vizsgálatában. Elkezdtük az állomáson össze- és szétszerelendő szerelvények okozta időigénnyel, folytattuk tágabban a foglaltra járás problémájával, majd megnéztük, hogy hogyan borítják be a…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz