Regisztráció Blogot indítok
Adatok
yoko1

0 bejegyzést írt és 13 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
  Van olyan adás, amivel egyszerűen minden klappol. Az énekesek pár kivétellel mind az átlag felett teljesítettek, Tóth Gabi pedig az eddigi három évad messze legjobb teljesítményét nyújtotta. Ezen az sem rontott, hogy Majka álló farkakkal viccelt, Havas kissé sután udvarolt…..
A magyar kereskedelmi televíziózás történetében soha nem tapasztalt gyűlölethullám közepette indult útjára a Való Világ hatodik szériája. Hihetetlen, milyen érzelmeket képes felkorbácsolni a műsor, tessék csak nézni: Ez csak a jéghegy csúcsa, a magyar…..
A Bors szerint Alekosz megsértette a reality alapszabályát, ugyanis úgy vonult be a rezidenciára, hogy kapcsolata volt.A bulvárlap úgy tudja, hogy az RTL Klubbal szerződést szegő valóságshow-sztár A szerelem a legfelsőbb szinteken című műsor után jött össze Bettyvel, és…..
A Bors úgy tudja, hogy Fábry Sándor az idén már biztosan nem kerül az RTL Klub képernyőjére, sőt a pletykák szerint soha többé.A bulvárlap szerint bár az RTL Klub azt állítja, hogy heteken belül újra visszatér az Esti showder, valójában a műsort teljesen kivették az őszi…..
Amikor Ördög Nóra Grace Jones-jelmezben jelent meg az X-Faktor színpadán szombat este, már tudtam, hogy kiváló kis műsor elé nézünk, hát még akkor milyen gyermeki öröm töltötte el szívemet, amikor a narancssárga úszósapkára (ő mondta, nem én) hajazó, testhezálló ruhában…..
1991. szeptember 24-én, ezen a napon jelent meg a Nirvana második, Nevermind című nagylemeze, amiről a korabeli sajtó először alig vett tudomást. Azóta viszont nem csak, hogy az akkori fiatal generáció meghatározó anyaga lett az album, hanem az igazi klasszikusok közé emelkedett a…..
yoko1 2011.09.25 15:43:48
@Lost Z: Köszönöm szépen a linket, ilyen jó minőségű koncertfelvétel ritkaság a Nirvanáról. A fikázók szóra sem érdemesek.
Red Hot Chili Peppers - I'm With You (Warner/mTon) A Red Hot Chili Peppers az a zenekar, amelyik soha nem jön el a Szigetre, és lassan ott tartunk, hogy Budapestre sem (azt a Dave Navarro gitárossal való egyszeri erre tévedést leszámítva). Úgy tűnik a magyar embereknek megfizethetetlen egy…..
Az RTL tegnap esti Híradójának szerkesztője vagy beteges vonzalmat érez a bűnügyek és tragédiák iránt, vagy annyira nem történt semmi az országban/világban, hogy nem tudta mással kitölteni a 35 perces műsor első 20 percét, mint ártatlan vidékire törő kommandósokkal,…..
Lezárult a jelentkezés a ValóVilág következő szériájára. Valamivel több, mint 38 ezren akarják megméretni magukat a beszavazó show-kon. A televíziók nem publikálják a műsorokra jelentkezők számát, de valószínűsíthető, hogy ennél többen soha nem jelentkeztek…..
Alekosz kedd este szembesítette múltjával Barbarát, aki partnerkereső oldalon kínálta bájait. A Bors megtudta, a másik két arajelölt "sem makulátlan erkölcsű úrilány". Sebestyén Balázs az RTL Klub nézőit kérte információgyűjtésre. Barbaráról már kiderült, hogy…..
Van ez a Jimmy Jump nevű, sporteseményekre szakosodott hétmérföldes barom, aki berohangál/beúszik mindenféle döntő szigorúan őrzött játékterére. Van neki ideológiája is, szerinte ezzel tudja megnevettetni az embereket, vagy valami hasonló, de persze beugrói nagy részét…..
hogyvolt VV4 - 4x124 2011.04.20 15:00:00
Mint a régi szép időkben, valóban. Semmi nem változott. Gigi és Jerzsi kínlódik, Olivér helyében azt az egyre súlyosodó krónikus bronchitist kezeltetném, az első sokk miatt azt még nem volt időm megvizsgálni, a félkész varrásokkal mi a helyzet, elég volt pusztán a tudat, hogy…..
hogyvolt VV4 - 4X79 2011.03.06 11:30:00
Az hagyján, hogy a kezem úgy néz ki, mint Jackonak a hansaplastos korszakában, mert tegnap hagymaszeletelés közben jobban összekaszaboltam magam, mint a Menyaszony a nyolcvannyolcakat, az sokkal jobban aggaszt, hogy ma reggel beleénekeltem a fogkrémes tubusba, hogy „jó lenne…..