Regisztráció Blogot indítok
Adatok
blogazéletemről

0 bejegyzést írt és 9 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Ez év május 5-én az ELTE-n 25 éve indult geográfusképzés (illetve az első geográfusévfolyam diplomázásának 20 évfordulója) alkalmából öregdiák találkozóra került sor. A jól szervezett és jó hangulatú eseményen mind az előadók, mind a hallgatóság részéről elhangzott pár olyan, a geográfus szakkal és…..
blogazéletemről 2018.05.21 09:42:07
Másodéves földrajz Bsc-s hallgató vagyok az Eltén. Még mindig meditálok rajta, hogy menjek-e Msc-re, mert nem feltétlenül látom a jövőben azt, hogy a szakmámban fogok -tudni- elhelyezkedni. A fő problémám a képzéssel, hogy Bsc-n alig van szakirányos tárgyunk, ellenben egy tárgyat 25 felé szétszednek (1-2 kreditekért), hogy meglegyen az oktatóknak az óra száma. Én mindenféleképpen tömbösíteném a tárgyakat; legyen kevesebb tárgy több kreditért, és több szakirányos tárgy (még ha csak egy Bsc képzés is). A másik problémám, hogy szerintem nagyon nincs egálban a TEF-TGF-KTF vizsgán való elvárásokkal. Némelyik termföcis tárgy -talajtan khm, mely valójában azt méri fel, mennyire jól tudsz tippmixelni, hogy át tudj menni a beugrón a szóbelire, meg lehet nézni a sikeres vizsga arányokat; 70-80%-os bukásoknál nem feltétlen gondolom azt, hogy csak a hallgatókon múlik...- annyi időt és energiát elvesz, hogy azt szívesebben fektetném településfejlesztős tárgyakba -mert persze, kell a termföci is, de nem hiszem, hogy terület és településfejlesztőként olyan sokszor fogok szembekerülni az arenizációval és a szolonycsákos talajjal, ellentétben X,Y törvénnyel sokkal inkább. Ja, és lehetne több gyakorlat is, mert az a 13 előadás 2-3 gyakorlat/félév jó nagy szívás vizsgaidőszakban. Függetlenül mindentől, én szeretem ezt a szakot, de kicsit több árnyoldala van, mint pozitív.
Elérkeztünk az első évad kétrészes záró epizódjához, amelyben nagy kihívás elé került egyszerre mind a Bárka népsége, mind a radioaktív bolygóra leküldött fiatalság. Dzsaaha épp nagybeszédet tart a Bárka túlélőinek, miszerint 51 órájuk van elrendezni mindent, a…..
Stohl Luca a Magyar Táncművészeti Főiskolán végzett 2013-ban, azóta több színházi előadásban részt vett már táncosként, de a tévénézők sem csak apja, Stohl András oldalán láthatták eddig: tavaly óta műsorvezetőként is dolgozik a TV2-csoporthoz tartozó FEM3 Caféban. A Blikk úgy tudja, hogy Stohl…..
Nem tudom mit szóljak a hírhez, nekem ez a műsor a nemzetközi piacon annyira összeforrt Jeff Probsttal, hogy tulajdonképpen senkit nem tudnék elképzelni a helyén, de a magyar verzió Stohlját is nehezen felejtem el. Az biztos, hogy kemény meló lesz, és nem úgy értve, hogy Istenesnek ott kell laknia a…..
Jó lesz ez. Persze az utolsó képkocka csak valami álomképes basz lesz, ahogy a felvezetés egy része is, de sebaj. (Pedig szívesen megnéznék egy prequelt.)..
A Mars egy meglehetősen furcsa, hibrid sorozat, egy kicsit azokra a tévéfilmekre hajaz, amik ismert bűneseteket dolgoznak fel az ügy valódi szereplőivel, mondjuk a halottkémmel, aki látta, amint kihúzzák a halott szőkecsajt a mocsárból – és közben a Melrose Place…..
Ha magától ilyen, akkor pszichiáter kéne mellé, de hirtelen, ha valamit cuccolt, akkor meg A DROG ROSSZ, ÉRTEM? Ez itt a VV8 legutóbbi párbajának egy részlete, ami egy órán át ilyen volt, az egyik szereplő, a túlmozgásos gyökér folyamatosan üvöltött és ugrált, mást szóhoz jutni nem nagyon hagyott,…..
Lassan a legfoglalkoztatottabb modellek között tarthatjuk számon Andrej Pejic-et. Ez persze nem csoda, hiszen férfiként és nőként egyaránt megállja a helyét. Én persze továbbra sem értem a dolgot... egy férfi legyen izmos és szőrös, egy nő pedig legyen szép, kívánatos. Háát,…..
blogazéletemről 2011.03.02 19:11:20