Regisztráció Blogot indítok
Adatok
bcs222

0 bejegyzést írt és 183 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Jómagam 2016. december elsején kaptam a második infarktusomat, és engem orvosként a helyszínen hagytak. Annak ellenére, hogy közöltem, hogy ez a második infarktusom. FELISMEREM. EKG pozitív volt. Betegem 2017. március 17-én délelőtt epilepsziás nagyrohamot produkált. Édesapja azonnal mentőt hívott.…..
bcs222 2017.03.23 12:17:46
@Numda: @she_wolf:

"A Cserépváralján dolgozó Keszthelyi Gyulához kiment a mentő, de miután az EKG nem mutatott eltérést, nem szállították kórházba." (Index)

versus

"Annak ellenére, hogy közöltem, hogy ez a második infarktusom. FELISMEREM. EKG pozitív volt." (Itt a bejegyzésben)

versus

"Legalább egy cardiális troponint nézzünk, az EKG lehet negatív is infarktus esetén." (Itt a kommentek között)
Ha lenne olyan szervezet, hogy Magyar Történész Kamara, vagy valami hasonló, és annak Ungváry Krisztián tagja lenne, akkor szerintem most gyorsított eljárásban kéne őt kizárni sorai közül. Ungváry Krisztián történész létére odament az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc kitörésének ünnepére,…..
bcs222 2016.10.27 07:10:23
@Pilhál Té: Akkor azt hiszem egyetlen kérdés maradt.

"A véleményemet fönntartom: aki kimegy füttyögni egy nemzeti ünnepre, s ezzel tönkrevágja több ezer békés megemlékező délutánját, az tehet egy szívességet."

És aki egykori tartótisztet léptet elő épp a forradalom napján?
Nyilvánosságra hozta a KSH a 2013. I. negyedévi GDP-adatokat. A számokat látva sajnos bebizonyosodott korábbi feltételezésünk: nincs valós növekedési fordulat annak ellenére sem, hogy Magyarország 2013 első negyedévében kikerült a recesszióból. A friss adatok megegyeznek az egy…..
bcs222 2013.06.10 17:36:06
@OrangeOrder:

Kedves OrangeOrder!

Akkor, ha megengedsz egy nem személyeskedő hozzászólást: most, hogy megosztottad a véleményedet a jövő évi választási esélyektől kezdve az itteni hozzászólók stílusáig elég sok mindenről, esetleg megtisztelsz minket azzal is, hogy elmondod, hogy MAGÁRÓL A CIKKRŐL mit gondolsz?
Egyetértesz, nem értesz egyet, ha nem, akkor mivel nem, miért nem, miben ír szerinted igazat, és miben nem, amiben nem, abban miért nem stb.

Előre is köszönöm.
Az auschwitzi haláltáborban elkövetett iparszerű népirtás folyamatáról értelemszerűen kevés helyszíni fénykép készült. A ritka kivételek egyike az a négy fotó, melyet 1944 nyarán a Sonderkommando, a nagy mennyiségű holttest megsemmisítésével megbízott foglyok egy kis csoportja készített egy…..
bcs222 2012.12.10 18:19:53
@HgGina: Nem. A te hazugságodat értem utol. Te ugyanis azt állítottad, hogy "a Mazsihisz is csak 90 ezret tart számon áldozatként". Ezt azt gondolom elég közvetlenül cáfolja az idézett hivatkozásom, mely a Mazsihisz honlapjáról származik...
bcs222 2012.12.10 18:35:10
@$pi$: "Azért ez így elég erős, merthogy naponta lehet olvasni túlélők nyilatkozatát, akik akkoriban gyerekek voltak és valahogy csak túlélték az ún. haláltáborokat. "

Ilyet nem olvashatsz, nem hogy naponta, hanem szinte soha sem: a haláltáborokat (megsemmisítő táborokat) nem lehetett túlélni. A nagyságrendek érzékeltetése végett: Treblinkában több mint 800 ezer embert öltek meg, 40 túlélőről tudunk; Belzecben kb. 500 ezret és 2 (azaz kettő) túlélőről tudunk.

Amire te gondolhatsz, az minden bizonnyal Auschwitz (ahová a magyar vidéki zsidóság jórésze is került), csakhogy az nem tiszta megsemmisítőtábor, hanem vegyes, munka- és megsemmisítőtábor volt.
bcs222 2012.12.10 19:14:02
@HgGina: Én már csak két megjegyzést tennék.

Egy: ezt soha nem értettem a hozzád hasonló nácikban. Amit leírtál, az hajszálpontosan az a mód, ahogy a náci elődeid gondolkoztak annak idején. Csakhogy nekik - szemben veled - operatíve is volt lehetőségük, hogy tegyenek az ügy érdekében. Akkor meg miért olyan baromira rettenetesen nehéz elhinni, hogy tényleg tettek is?

Kettő: felvilágosítanál pár mondatban, hogy miért jobb nekünk, hogy már nem rontja a levegőt a környékünkön König Dénes, Richter Gedeon, Grünwald Géza, Petschauer Attila, Szerb Antal vagy mondjuk Gerde Oszkár?
Jobbegyenes Gyurta Dani bűne 2012.08.02 17:15:14
Gyurta Dánielért egy ország izgult tegnap este. Sőt, egy egész nemzet határokon innen és túl is. A média is kivette a részét a hangulat fokozásából, a döntő előtti napon egymást váltották a képernyőn a barátok, családtagok, régi és jelenlegi sporttársak. Még a vele egy…..
bcs222 2012.08.08 18:34:35
@kárpátia56: "most nyertek 53 ezreddel a magyarok. tán még 10 méter, és ennyivel kikapnak. de nyertek, mert a vonal ott van, ahol van, adott. hogy mindenki arra készüljön, ne csak úgy bele a vakvilágba. "

Tényleg ilyen rettenetesen bonyolult felfogni, hogy a "ha van még 10 méter (/10 perc stb.), akkor nyert volna X" egy sportban általában bevett szófordulat arra, hogy X nagyon erős hajrát vágott, és nagyon sokat ledolgozott a későbbi győztes előnyéből?! (Ld. Kammerer nyilatkozatát.)
bcs222 2012.08.08 19:45:53
@Atisz: Kedves Atisz!

"Akik olvassák, azok még jobban elhiszik, íme a mai szösszenete:"

Nagyon örülök, hogy sikerült rávennem, hogy naponta olvassa ezeket az írásokat, remélem a vitát követő olvasók is ezt teszik, és majd megítélik, hogy kinek van igaza; ugyanis:
"Velem mégis leálltál, most akkor vitázol vagy nem?"
...igaza van, ebben nem vitatkozok tovább.

"Valóban, folytathattam volna tovább, hiszen ezzel a pár mondattal mintegy azt a benyomást kelti Acsádi, mintha Gyurta Dani valamiféle "kegyelem-aranyat" kapott volna,"

Akkor tehát például Kammerer Zoltán azt a benyomást kelti, hogy saját maga (!!!) egy kegyelem-továbbjutatást kapott csak?! ( www.youtube.com/watch?v=d0WpkMbDAVE , 0:50 környékén)

Mégegyszer, utoljára leírom: a "ha van még 10 méter (/10 perc stb.), akkor nyert volna X" egy sportban általában bevett szófordulat arra, hogy X nagyon erős hajrát vágott, és nagyon sokat ledolgozott a későbbi győztes előnyéből.

(Megj. Feltételezem első olimpiai bajnokunk kapcsán (csak hogy stílszerű példát hozzak) is szigorúan csak olyanokat szokott írni, hogy mondjuk Guttmann nagyon hidegnek találta a vizet stb.)

"Nehéz is lenne letagadni, [...]"

Foglaljuk össze. Ön három tényt említett Soni kapcsán: 1) szülei magyarok 2) szülei Kolozsváron születtek 3) beszél magyarul.
E három tényből a következőeket említette meg Aczél: 1) szülei magyarok 2) szülei Kolozsváron születtek 3) beszél magyarul.
(Tehát nem csak, hogy nem letagadja valamelyiket, de még csak nem is az, hogy hallgat valamelyikről, hanem explicite szerepelnek a fentiek.)
Innentől kezdve fenntartom a véleményemet: Aczélnak még nagyon sokat kell gyakorolnia a "magyar vonatkozások iszonyatos erőbedobással [!] történő annulálását", ha minden erőbedobásával ennyit tudott összehozni...

"Acsádi mégis próbálkozik és eljátszik a gondolattal, hogy Rebeccát a sajátjukénak mondhatnák a románok és az izraeliek is. Én erre mondtam, hogy Acsádiból megint a "jóindulat" buzog, mivel Rebecca Soni szülei nem románul és nem is héberül tanították meg, tehát nem szerencsés a hasonlítgatás. Ezen mit nem lehet megérteni? "

Azon mit nem lehet megérteni, hogy Aczél nem azt mondta, hogy szerinte román, hanem azt, hogy szerinte a románok is saját magukénak mondanák?! Egyértelműen le is írja, hogy miért: "az előbbiek [a románok] a szülők eredeti, helyi illetékessége, az utóbbiak [mi] származás okán". Ezen mit nem lehet megérteni?
Aczél felvetése egyébként egyáltalán nem irreális, pár évvel ezelőtt volt rá példa, hogy a Szlovák Olimpiai Bizottság több magyar olimpiai bajnokot is szlovákként tüntetett fel (most két példa jut eszembe fejből: Halmay, a St. Louis-i úszó, és a kassai születésű Prokopp Sándor, aki 300 m hadipuskában győzött valamelyik nagyon korai olimpián). Pedig bizony Halmay és Prokopp is magyarul beszélt! Valószínűleg még jobban is, mint Soni. Úgyhogy én ebben a kérdésben Aczélnak, és nem Önnek adok igaza.

"Miért abszurd?"

Azért, mert ezzel az erővel - hogy ti. külön ki kellett emelni, hogy a kormány milyen üdvös szerepet játszott Gyurta győzelmében - akkor Czene győzelmében a Horn-kormány játszott fontos szerepet? És véletlenül sem Czene, az edzője, a családja stb. ...? Akkor az eddigi legjobb sportfinanszírozást Rákosi Mátyás valósította meg...? (1952, Helsinki, 16 arany.) Utálom ismételgetni magam, ill. mást idézgetni, miért nem teszi meg, hogy elolvassa az ominózus írást? ( greczy.blog.hu/2012/08/02/gyurta_fel_czene_le ) Nem hosszú.

"Hol dicsérték a kormányt? "

Olvassa el a cikket, vagy erőltesse meg a memóriáját, ha hallgatta a közvetítést.

" Vagy Tőkés László az erdélyiek nevében kifejezett gratulációja talán a kormány dicséretének számít?"

Nem. Ezzel szemben viszont a "[kormány] biztosított mindent ahhoz, hogy lehető legjobb legyen a felkészülés" nálam dícséretnek számít. Önnél nem?

"Ki tartotta vissza pl. Gyurcsány Ferencet, hogy gratuláljon?"

Ön honnan tudja, hogy Gyurcsány Ferenc nem gratulált?

" Elhiszed, hogy engem/minket ez nem zavart volna? (Sőt.)"

Olyannyira, hogy nagyon remélem, hogy Gyurcsány igenis gratulált. (Nem azért, mert őt személy szerint szeretem, hanem mert szerintem ennek politikai oldaltól függetlenül fontosnak kell lennie. Éppen ezt rombolja mellesleg ez a blogbejegyzés.)

"Nagyon köszönöm a jókívánságokat, de mindenképpen el kell mondanom, hogy nem csak az általános iskolát, hanem a gimnáziumot és egy felsőfokú intézményt is sikerült elvégeznem,"

Ennek fényében pláne furcsa, hogy a "mit ad isten, Czene véletlenül tagja is az általa dicsért kormánynak" megjegyzésemre az a válasza, hogy "Egyébként Tőkés László mióta a kormány tagja?". Ha olvasni tényleg tud, akkor legalább annyit ismerjen be, hogy arra sem veszi a fáradságot, hogy rendesen megnézze, mit írok.

"Azt azért megkérdezném, hogy miért olyan fura ha Magyarország Nemzeti Erőforrás Minisztériumának sportért felelős államtitkára ott van és gratulál a győztesnek?"

Egyáltalán nem fura. Igaz viszont, hogy senki nem is mondott olyat, hogy önmagában az lenne hatalmas probléma, hogy ott van és gratulál a győztesnek. Ismételjem meg magam, vagy ezúttal inkább elolvassa amit írtam...?

"Ki lett volna szerinted ideális?"

Bárki, aki ért a sporthoz (beleértve Czenét is!) ÉS nem tesz egyetlen félhangnyi politikai megjegyzést sem, különösen nem áll neki, ráadásul kormánytagként, a kormányt dícsérni. Ez undorító.

"Egyrészt ugye ismét "nem bontottad ki az igazság minden részletét" (hogy egy klasszikust idézzek), mivel nem "egy államtitkárról", hanem a sportért felelős államtitkárról beszélünk."

Nekem a sportért felelős államtitkárnak sem jutna eszembe írni. Gyurtának annál inkább (ha tudnám a számát).

"Ha végigolvasod ezt a kommentfolyamot az egyikük még ide is írt, bizonygatva, hogy milyen hülyék a magyarok, hogy még ezt sem értik."

Ezzel szemben az ominózus rész így hangzik: "Groteszk. Poén. Érti ezt még itt valaki? Vicc, tudjátok, amit nem veszünk komolyan és nem indítunk egy blogot a nagy hisztériában. Jaj.", amiben még azt se látom, hogy bárkit is "hülyének" nevezett volna (csak annyit írt, hogy nem értik, amivel viszont én is maximálisan egyetértek), azt meg végképp nem, hogy "a magyarokra" (így, kollektíve!) tett volna bármilyen megjegyzést.
bcs222 2012.08.09 14:29:03
@Atisz: Kedves Atisz!

"Nos Acsádi élcelődését semmiképpen sem keverném össze Kammerer saját teljesítményének értékelésével."

Jézusom. Maga _komolyan_ azt hiszi, hogy Kammerer "élcelődött" (csak épp magán, á la Cyrano), amikor arról beszélt, hogy ha van még 10 méter, akkor vesztenek? Jó, hagyjuk, feladtam.

(Megj. Feltételezem első olimpiai bajnokunk kapcsán (csak hogy stílszerű példát hozzak) is szigorúan csak olyanokat szokott írni, hogy mondjuk Guttmann nagyon hidegnek találta a vizet stb.)

"Hiába, mivel Acsádi nem állt meg az általam is említett 3 alapténynél, hanem ő ebből megint azt szűrte le, hogy miért meri a szpíker Rebecca Soni kapcsán megemlíteni a magyar szálat?"

Egyetlen szóval nem írt olyat, hogy az a baja, hogy "meg meri említeni" a magyar szálat.

"Ebből 2 dolog következhet logikusan:
1.) Acsádi hungarofób és nem tetszik neki, hogy vannak akik még az USA-banm második generációs magyarként még beszélnek magyarul és őrzik magyar identitásukat."

Egyetlen féltizedhangnyi nemtetszés-kifejezés sem volt az írásában magának Soni-nak az irányában. Csak és kizárólag a riporter tevékenységéről nyilvánított véleményt; az, hogy mit gondol arról, hogy Soni beszél magyarul, még csak említésszerűen sem került szóba, sem pozitíve, sem negatíve.

"Hát ez az. Akkor miért nem románul beszél Rebecca az angol mellett?"

Azért, mert a szülei a magyarra tanították meg. Nem szeretem ismételgetni magam, de a kérdés kapcsán kénytelen vagyok újfent jelezni: Aczél nem azt írta, hogy szerinte Soni román, hanem azt, hogy szerinte ezzel az erővel a románok is magukénak akarnák tudni (mi származási, ők helyi alapon). Ön ezzel a véleménnyel nem ért egyet, én igen. Példaként hoztam rá, hogy - igaz nem a románok, hanem a szlovákok - konkrétan tettek is ilyet.

"Nos ez már pszichológia amiben – bár fél évig azt is hallgattam – nem vagyok annyira járatos."

Hát épp ez az. Hogy ez pszichológia és nem sportfinanszírozás. Még ezer tényezőt lehetne hozni, ami fontosabb, mint a sportfinanszírozás. Elsősorban pl. mondjuk teszem azt, maguk a sportolók. Ebből következően azon az estén, amikor egy sportoló ilyen csodálatos sikert ér el, én elsősorban neki lennék hálás, másodsorban az edzőinek, a szüleinek stb. ... és csak nagyon sokadik sorban a sportfinanszírozásnak. Olyannyira, hogy ezt valószínűleg meg sem említeném. Pláne nem állnék neki dícsérni a kormány munkáját ezügyben, nochpláne, ha én is a tagja lennék a kormánynak...
Hadd ne részletezzem, hogy milyen rendszerekben szokás a győzelmeket a kormánynak megköszönni...

"Ez a kérdésem továbbra is fennáll, mivel néztem a közvetítést, de nem hallottam, hogy dicsérték volna."

Sajnos most nem tudom meghallgatni, körülbelül úgy hangzott a mondat, hogy a kormány jóvoltából minden biztosítva volt ahhoz, hogy a lehető legjobb legyen a felkészülés.

"(Nem lett volna olyan abszurd mondjuk, mert a nagy Reformer pl. a Bozsik programot is szétverte, pedig akkor még csak sportminiszter volt.)"

Na hát ez már mindennek a teteje. Ön szerint tényleg helyénvaló lett volna, ha a meghívott vendég azt kezdi el ecsetelni, hogy Gyurcsány Ferenc szétverte a Bozsik programot?! Az Önnek "nem olyan abszurd" egy olimpiai győzelemhez ?! Erre már nem is tudok mit mondani. Helyettem kérdezze meg Balogh Gábor urat, ő biztos nagyon színes választ tudna adni (gennyel, epével, csatornával és mocsokkal) arról, hogy mit gondol azokról, akik megpróbálják a saját politikai céljaikra felhasználni egy olimpiai győzelmet. Vegye úgy, hogy ezt mondom én is Önnek a fenti gondolata kapcsán.

"Groteszk lenne, ha gratulált volna, sportminiszteri ténykedését elnézve… persze a facebook oldalán biztos gratulált,"

Tehát groteszk lett volna, ha gratulált volna (azaz nem gratulált), de azért biztos gratulált. Elnézést, én ezt már nem tudom követni.

"Őszintén megmondom, ezt most nem értem: akkor most gond van Czene Attilával, a Nemzeti Erőforrás Minisztériumának sportért felelős államtitkárával, vagy nincs?"

A személyével nincs: ha nem áll neki a kormányt dícsérni, most nem is beszélnénk róla. És fordítva: ha Nagy Béla ült volna ott, és ő dícséri a kormányt, akkor ugyanúgy felháborodtam volna. Kérem próbálja meg észrevenni, hogy mivel van a problémám, szerintem Önön kívül már mindenki érti, aki olvassa ezeket a kommenteket.

"Hallott ön már a politikai pr fogalmáról? "

HÁT EZ AZ! Mindezt meghívott vendégként egy magyar olimpiai győzelem alatt ?! ?! ?! HAJSZÁLPONTOSAN ERRŐL BESZÉLEK !!!

"Akkor miért nem küldtél Gyurtának? "

A "ha tudnám a számát" megfogalmazásban szereplő feltételes mód a magyar nyelvet legalább alapfokon beszélők számára általában szokta jelezni, hogy mi erre a kérdésre a válasz, de akkor leírom explicite is: azért, mert nem tudom a számát. (Ha megadja, természetesen rögtön küldök neki egy gratuláló sms-t.)

"És akkor visszakanyarodnék ismét az alapkérdéshez: miért zavar téged ha Czene Attila sportért felelős államtitkár és nem mellesleg egykori olimpia bajnok beolvassa néhány prominens személy gratulációját?"

Ön egy fantommal vitatkozik, én ugyanis egyetlen alkalommal nem írtam, hogy ez zavarna (ezzel szemben viszont kb. kétszer kifejezetten írtam, hogy nem ez zavar, hanem a kormány dícsérete).
Megjegyzem, azért azt ebben az esetben sem venném rossz néven, ha a "prominens személy"-ek nem politikusok lennének.

"Felvilágosítanálak: ezt Magyari egyik indexes, hasonlóan nagy humorérzékkel bíró kollégája írta"

Szükségtelen a felvilágosítás, én magam is így írtam, hiszen azon megjegyzésére válaszoltam, miszerint "Ha végigolvasod ezt a kommentfolyamot az egyikük még ide is írt".

"Nem teszek mást, csak idézem még1x az ominózus részt,"

Nem ominózus rész van, hanem egész írás. Azt kéne ízlelgetni, és elgondolkodni rajta.

"kérlek jelezd majd, hogy hol, melyik szótagnál nevettél fel, mert én is nevetni szeretnék ezen a mesteri abszurdon, ami talán túlságosan el lett rejtve"

Az abszurd "túlságosan el van rejtve" ?! He?! Ez most komoly ?? Például, amikor azt írja, hogy "körülbelül 15 perc alatt úszom le a 200 métert", abban "túlságosan el van rejtve" az abszurd?? Ezt most komolyan írja ?! HAHÓ! HAHÓ! 15 (!!!) perc alatt! 200 métert!! Ha ebben magának "túlságosan el van rejtve az abszurd", akkor mégis komoly kétségeim támadnak az általános iskola első 4 osztályában átélt magyar-tanulásának a hatásfokát illetően.
Nem beszélek az olyanokról, mint hogy "ő is úszik hosszútávot és rövidet, és én is írok hosszú cikket és rövidet" (ebben is "túlságosan el van rejtve" az abszurd?), hogy "őt megverték Pekingben, és engem is, igaz Budapesten, az utcán" (ebben is "túlságosan el van rejtve" az abszurd?), vagy akár az idézett részből az, hogy " mindenki vele foglalkozik, ebben gondolom szerepe van a világcsúcsnak is, ami az eredményjelzőn szerepel". (Ezen speciel én tényleg felnevettem, amikor olvastam.) Ha maga szerint ezekben "túlságosan el van rejtve" az abszurd, akkor félek tőle, hogy nem tudok segíteni. Ja, és tegyük hozzá, hogy a cikk címe Gyurta és Én (nagy É-vel!).

"Nem vagy képben. Ez tegnap történt és az egykori indexes Uj Péter érdeme"

Meghamisítod az eredeti írásodat. Akkor ugyanis azt mondtad, hogy "Ha végigolvasod ezt a kommentfolyamot az egyikük még ide is írt, bizonygatva, hogy milyen hülyék a magyarok, hogy még ezt sem értik" tehát a megjegyzésed egyértelműen NEM az idézett Uj Péter cikkre vonatkozott. (Hanem az ide írt kommentre, arra viszont él az észrevételem, miszerint a világon semmi "lehülyézés" nem volt benne, pláne nem kollektív módon, "a magyarok"-ra.)

"mégpedig a következő finom (általad nyilván ironikusnak gondolt) mondattal:"

Ezt nem gondolom ironikusnak, ez direkten elkeseredett. A fentiek fényében - sajnos - nem tudom azt mondani, hogy egyáltalán nem értem meg. (Megjegyzem, olyan még ebben sem volt, hogy bárki is hülye lenne, pláne olyan, hogy a magyarok általában hülyék lennének.)

"És ez már a 3. indexes nyominger, aki úgy gondolja, hogy felül ő is a szopórollerre "

Tényleg felesleges olyanoknak, akik magyarul sem tudnak, magyarázni egy cikket, pláne, ha magyarul nem tudók gondolják úgy, hogy az ül a szopórolleren, aki tud magyarul.
Kétség sem férhet hozzá, hogy a versenyző/csapat maximálisan felkészült a versenyre. A versenyző/csapat a megmérettetés előtti nyilatkozatában elmondta, hogy az aranyérem a cél. Az idei eredmények alapján ugyan az ezüst/bronz/helyezés is szép eredmény lenne, de ez az…..
bcs222 2012.08.08 23:15:41
@vezérfika: "hiába, zsidóknak nem kenyere a sport."

Gerde? Garay? Petschauer? Kabos? Kárpáti? Bródy? Ja, bocs: Hajós? Soroljam?

Egyébként félelmetesen undorító, hogy egy ilyen humoros írásból ide lyukadunk ki...

Mellesleg rajtad (meg még egy-két kommentelőn kívül) mindenki felfogta, hogy ez az írás nem a magyar sportolókról, hanem a sportriporterekről szól...
bcs222 2012.08.09 08:50:11
@Balt: "Ti. minden idők leggyengébb magyar szereplését hozta össze az akkori állami sportvezetés"

Mert a magyar szereplést azt az állami sportvezetés "hozza össze" (sic!!). Véletlenül sem teszem azt, mondjuk, példának okáért... a sportolók? (/edzők /szülők /szurkolók /stb.)

Nem, ezek említésre sem méltó körülmények, ha csak egy dolog szerepét említed meg, az az állami sportvezetés.

Félelmetes. Inkább nem írom le, hogy ilyeneket melyik érában mondtak...
Elterjedt kép Magyarországon, hogy ez az ország tele van nácikkal. Igazából tele nincsen, de bármilyen gyülölködőből egynél több is sok. Hogy miként tudjuk megkülönböztetni a hazáját szerető embert a nácitól? A mai Izreali állampolgárokat ért terrortámadás után csupán…..
bcs222 2012.07.19 16:20:02
@cortez06: Jó, akkor minek neveznéd azokat az izraelieket, akik a devecseri magyarok sorsán ujjongtak, ha nem nácinak?
bcs222 2012.07.19 16:42:11
@cortez06: "mondjuk kereszténygyűlölőnek,magyargyűlölőknek,rasszistának "

Na, köszönöm szépen, ez egyenes válasz volt. Ebben az esetben azokat, akik az izraeli turisták sorsán ujjonganak, nyilván antiszemitának, zsidógyűlölőnek, rasszistának nevezed. Jól mondom?
bcs222 2012.07.19 16:47:34
@Mohamed: "a Romános példa pedig azért fura mert nem lenne jogalapja semi annak hogy arománok robbantsanak magyar túristát tekintve hogy II vh-ban nem kegyetlekedtünk velük és a későbbiekben sem . "

Te hiányoztál az iskolából, amikor a központozást tanították? Na mindegy.

A lényeg: én nem jogalapról beszélek, hanem *felfogásról*. A románok egy része, jelesül a román nácik, azt gondolják, hogy mi kegyetlenkedtünk velük, mindannyian bűnösök vagyunk stb. Hogy ez tényleg így van-e (nyilván nem), az most mellékes is, úgyhogy ezügyben kár érvelned - a fontos most az, hogy így *gondolják* a román nácik. Ezt gondolom te is elismered. Ha pedig így gondolják, akkor a román Mohamed azt mondaná, hogy jogos felrobbantani a magyarok buszát. Ha következetes vagy, akkor te - szemben velem - nem ítélnéd el ezt a robbantást, hanem - tekintettel arra, hogy ők *komolyan azt gondolják*, hogy mi bűnösök vagyunk (márpedig a román nácik komolyan ezt gondolják!) - azt mondanád, hogy "nem tudod sajnálni" az áldozatokat. Kíváncsi vagyok, hogy tényleg így van-e.
A Demokratikus Koalíció honlapja interjút közölt Gyurcsány Ferenccel, az emberrel. A beszélgetést Kerecsényi Zoltán, az MSZP Pápa és környéke Szervezete elnökségi tagja jegyezte (Valószínű, hogy jelenleg a DK helyi szervezete hasonló titulusának tulajdonosa). Ezúton szeretnénk…..
bcs222 2012.06.12 12:04:42
@baum: Nem a pozícionálás a baj, hanem, hogy az összevetés egy marhaság. A DK politikusa a DK honlapján egy DK-s pr-interjú keretében miért ne lehetne alákérdezős? Vagy felékérdezős, vagy középre kérdezős, vagy akármerre kérdezős, vagy akármilyen? Max. röhögnek rajta egyet az olvasók. A saját emberük által, a saját eszközeikkel készített és a saját honlapjukon közölt interjúban azt csinálnak amit akarnak. Nem ez a helyzet (nem ez kéne legyen...) azonban a közszolgálati tévé riportere által a közszolgálati tévében sugárzott, közszereplőt közérdekű kérdésben interjúvoló műsor esetében... khm...
Nem is értem, komolyan gondoltad-e az összehasonlítást.
bcs222 2012.06.12 12:30:14
@baum: Akkor viszont azt mondom, hogy szerintem Kerecsényi a szakmájának (azaz a politikusnak - mert hogy ő NEM újságíró, ilyet soha nem is állított, pláne nem közszolgálati újságíró!) tökéletesen megfelelt ebben a feladatban (azaz pr-interjú készítése a párt weboldalára). Mi a probléma?
A hétvégén tüntetést szerveznek a rasszista-antiszemita megnyilvánulások és a Horthy-korszak restaurációja ellen. Mi mindenkinek azt javasoljuk, mint ilyenkor mindig, hogy ha egyetért a tüntetéssel, menjen el. Ha pedig nem, akkor ne. De ez a tüntetés most túlmutat magán, sőt…..
bcs222 2012.06.12 10:53:21
@biobender: +1

Kiegészítésként:
"HALÁL MINDEN CIGÁNYRA, MAGYARRA, ZSIDÓRA!"

(Több helyen is láttam ilyen falfirkát Szerbiában.)

Aki ezt a falra firkálta, nyilván tökéletesen egyetért moszkvicsslusszkulcs fórumtársunkkal, és úgy gondolja, hogy az említett csoportokról tapasztalati úton szerzett véleményét, illetve az e véleményéből adódó logikus konzekvenciát mondta ki, és mint ilyen, nincs ezzel semmi baj. Ugye szerinted sincs, moszkvicsslusszkulcs?
A Fent és Lent már hallatta hangját szoborfestészet-ügyben, de az Újpesti rakparton biciklizve rácsodálkoztam a meggyalázva felejtett holokauszt-emlékműre. Sok helyen jelentek meg cikkek a szétfújásáról, a rendőrség nyomoz, a sajtó felháborodott, de az emlékmű úgy maradt.…..
bcs222 2012.06.07 14:07:53
@sujkos: Nem lesz sok alapod azt kritizálni, hogy más csak egy szobrot tisztított meg.
bcs222 2012.06.07 14:12:20
@sujkos:
"Horthy megmentette a felmenőidet. Ha nem így tett volna, most nem mocskolhatnátok tudatlan hálátlansággal, és nem lenne aki háborogna a szobra ellen."

Te, egy dolgot árulj már el nekem. Ha Horthy mentette meg a zsidókat, akkor a Horthy-szobor meggyalázására miért azt találták egyesek jó válasznak, hogy egy zsidó mártíremlékművet gyaláznak meg? Ha választ kell adni a hősöm emlékművének a meggyalázására, akkor miért a hősöm védenceinek az emlékművét gyalázom meg? Ez nem furcsa neked kicsit?
bcs222 2012.06.07 14:34:21
@sujkos: Aha. És felvilágosítanál, hogy Dánielhez mi köze van azoknak a zsidó mártíroknak, akiknek az a szobor emléket állított??
Mi a jobb annál, ha futunk a probléma után? Persze, hogy az, ha elébe megyünk. Gondoljunk csak bele - akár az élet bármely területén - milyen jó lenne, ha előre tudnánk, hogy mikor mi és hol fog történni. Maradva a mentésnél, ez a képességünk több ember életben maradását…..
Na jó, most már azért tényleg álljunk meg egy szóra.Vona Gábor, a Jobbik frakcióvezetője felszólalásában a XX. század legnagyobb magyar államférfijának nevezte Horthy Miklóst, és azt javasolta: a volt kormányzó újratemetésének XX. évfordulója alkalmából 2013-at…..
bcs222 2012.05.22 18:45:04
@Tallono: Azért abban van némi irónia, hogy egy olyan topikban, mely arról szól, hogy a jobboldaliak felháborodottan tiltakoznak az ellen, hogy Horthy náci lett volna (ilyen formában valóban némi joggal), ez csak egy aljas befeketítési kísérlet, te hozzászólásként leírod, hogy de még mennyire hogy az volt, és mellesleg az egyetlen hibája, hogy nem eléggé.

:)
bcs222 2012.05.22 19:05:33
@ZZidane: "haha ne Népszabadságot meg Szabad népet olvassál hanem Wass Albertet feltéve ha tudod értelmezni a leírtakat. "

A hivatkozott linket - többek között - Wass Albert idézetek érhetőek el. (Épp, amit kértél.) Nem látom hol a probléma.
bcs222 2012.05.22 19:32:29
@sanyix: "A 400 ezres zsidóság deportálással meg nem kéne dobálódzni, mert nevetséges hogy egy kurva népszámlálási adatot nem vagytok képesek megnézni, csak hasraütés szerűen kitalálni számokat, mint 400 meg 6 millió meg a többi... "

Edmund Veesenmayer júlis 11-én táviratban jelentette Berlinnek, hogy május 15. és július 10. között 147 vonaton összesen 437 402 zsidót deportáltak.
Ez megfelel forrásként, vagy ilyen judeobolsevik adatközlőknek nem hihetünk?
Három munkatársunk ragadott tollat, hogy reagáljon Navracsics Tibor és Orbán Viktor szavaira. Olvassa el a Barbár kormány, „Elnézést, Virág elvtárs, ez az ítélet” és a Navracsics esete Montesquieu-vel című írásokat! Barbár kormány     A jelenlegi magyar…..
bcs222 2012.05.16 19:57:20
@fabijoe: +1
Sokszor leírtuk már ezen a blogon, az érdemtelen és felelőtlen nácizás nem használ senkinek. Viszont azt is hozzátettük, van amikor ki kell mondanunk, hogy náci! Baráth Zsolt a Jobbik képviselője például egy náci! Egy olyan ember akinek semmi keresnivalója a magyar…..
bcs222 2012.04.04 19:44:13
@Sachkter:
Kedves Sachkter!

Pontosan azért, mert véletlenül sem akarnék hamisítani, ezért KÉRDÉST tettem fel neked.

Ha jól értem, a kérdésre azt válaszoltad, hogy a 6 éves zsidók "többsége" (idéztelek) militáns náci patkány. Stimmel?

Ha igen, akkor tisztelettel érdeklődnék, hogy mi ezen állításod forrása.
bcs222 2012.04.04 20:14:53
@Sachkter:
Kedves Sachkter!

Tehát nincs erre vonatkozó adatod. Köszönöm a választ.

Hadd tegyek még fel pár kérdést ezzel kapcsolatban.
1., Amennyiben már a 6 éves zsidók többsége is militáns náci, úgy felteszem, később is azok maradnak. Azt állítod tehát, hogy a kommunista zsidók is nácik? A liberális zsidók is nácik? A konzervatív zsidók is nácik?
2., Felteszem, hogy álláspontod szerint a fenti törvényszerűség a múltban is vonatkozott a zsidókra. Volnál olyan kedves, és pár mondatban felvázolnád, hogy például Korányi Frigyes vagy mondjuk Bánki Donát militáns náci volta miben nyilvánult meg?

PS. Dov Lior-t 2011. júniusában gyűlöletre uszítás vádja miatt letartóztatta az izraeli rendőrség. Hoppá. Bár pár óra múlva kiengedték a fogdából, de a vallásos jobboldal kitört tiltakozására reagálva mind Tzipi Livni, mind Benjamin Netanjahu kijelentette, hogy Lior ügyét teljesen ki kell vizsgálni, és a rabbik sem állnak a törvény felett ( www.haaretz.com/news/national/netanyahu-responds-to-rabbi-dov-lior-s-arrest-israeli-law-applies-to-all-citizens-1.370087 ). Hoppá.
bcs222 2012.04.04 22:05:50
@Sachkter:
Kedves Sachkter!

1., Természetesen én, mint a szélsőjobboldali gondolkodásmóddal szembenálló személy is szívesebben látnám Lior-t börtönben, de ha a letartóztatását és korai elengedését "látszatintézkedésnek" minősíted, úgy kíváncsi volnék rá, hogy hány példát tudsz hozni mondjuk arra, hogy a palesztin hatóság, akár csak látszatintézkedésként, letartóztatott akár csak egy percre is egy palesztint, nem-palesztinokkal szembeni gyűlölet szításának vádja alatt.

2., Hogy az IDF-esek között vannak szélsőségesen jobboldali nézeteket vallók, ez nem kérdés. Csak hogy a te állításod nem is ez volt, hanem, hogy már a 6 éves zsidók is "többségében" militáns náci patkányok. Erre vonatkozóan nem alátámasztás az IDF katonák véleménye.

Továbbá, két kérdésemet nem válaszoltad meg, úgyhogy azokat megismétlem.
3., Amennyiben már a 6 éves zsidók többsége is militáns náci, úgy felteszem, később is azok maradnak. Azt állítod tehát, hogy a kommunista zsidók is nácik? A liberális zsidók is nácik? A konzervatív zsidók is nácik?
4., Felteszem, hogy álláspontod szerint a fenti törvényszerűség a múltban is vonatkozott a zsidókra. Volnál olyan kedves, és pár mondatban felvázolnád, hogy például Korányi Frigyes vagy mondjuk Bánki Donát militáns náci volta miben nyilvánult meg?
Lemondó beszédében Schmitt Pál nehezményezte, hogy az egyetem elvette tőle a doktori címet. Szerinte ezt nem tehette volna meg; sőt, perelni is fog igazáért. Nem lesz könnyű dolga, ugyanis az egyetem elveheti a címet. Lássuk, hogyan!A jelenlegi, s a 2012. szeptember 1-jén hatályba…..
bcs222 2012.04.03 16:00:32
@Lencsés István:

1., Elnézést kérek: NAGYON kíváncsi volnék.

2., "Nem létező sportág a 200 méteres férfi , és női úszás ? :O No comment .... :D "
Ezt nem egészen értem: azt kívánod mondani, hogy létezik olyan olimpiai sportág, hogy például "200 méteres férfi úszás"? Ez érdekes lesz...
bcs222 2012.04.03 18:12:40
@Lencsés István: "Nem tudom ezen mi az érdekes ,"

Tényleg nem? Akkor picit rásegítek.

Az eredeti szövegben a következő szerepelt:
"Certaines de ces épreuves s’immobilisent au "banc des pénalisés" pendant un ou deux cycles, pour être réadmises par la suite au programme, notamment: 50 km marche; relais 4 x 100 m nage libre hommes; 200 m quatre nages hommes et femmes, soit 4 épreuves rétablies des 10 précédemment supprimées." (Georgiev, 462. oldal)

Azaz: egyes versenyszámok csak ideiglenesen szerepeltek a programban, hogy aztán később véglegesen bekerüljenek. Valóban, például a 4 x 100 méteres férfi gyors váltó [megj.: már az is megérne egy misét, hogy ebből Schmittnél "4x100m-es úszóváltó" (209. oldal) lett... biztos, hogy egy kétszeres olimpiai bajnok, MOB-elnök, NOB-alelnök ilyet leírna?] Tokiótól Münchenig szerepelt, majd kétszer nem, aztán Los Angeles-ben visszakerült a programba véglegesen, azóta is folyamatosan van.

Namármost, "Schmitt" ezt így fordította le:
"Bizonyos versenyszámok egy-két cikluson át csak ideiglenesen szerepelnek, hogy aztán újra programba kerüljenek. Pl. az 5Okm-es gyaloglás, a 4x1OOm-es úszóváltó, a 2OOm férfi és női úszás. Ezek a 1O törölt versenyszámben szerepelnek." (Schmitt, 209. oldal)

Mi értelme van egy olyan kijelentésnek, hogy a "200m férfi és női úszás" mint versenyszám (!!!) egyszer-kétszer szerepelt ideiglenesen, aztán újra programba került??
Természetesen semmi, de nem is ez a kérdés, hanem az, hogy hihető-e, hogy egy kétszeres olimpiai bajnok, évtizedes tapasztalatú sportoló és sportdiploma leírt volna olyat, hogy "200m férfi és női úszás" mint "versenyszám"?
(És azt sem rángathatod elő magyarázatként, hogy "vannak fajtái", mert természetesen az állítás nem igaz általában a 200m-es számokra, például a 200m-es pillangó 1956, a mell 1908 óta folyamatosan a program része.)

Tehát a francia eredeti a helyes, ez csak a 200m-es női és férfi VEGYESúszásra igaz (amik valóban létező versenyszámok, és valóban kétszer szerepeltek a programban ('68 és '72), mielőtt kis szünet után bekerültek volna véglegesen). Nyilván aki fordította, úgy gondolta, hogy nem vacakol a furcsa "quatre nages" kifejezéssel, jó lesz az úszásnak is. Végülis igaza van, ha valaki soha nem nézett még tévében sem olimpiát, és az úszásról annyit tud, hogy beugranak a medencébe oszt' úsznak, annak lehet, hogy olyan mindegy.

Ám az hihető, hogy a kétszeres olimpikon, évtizedes sportvezetői tapasztalatú Schmittnek ez ne tűnt volna fel? Pláne, hogy maga leírt volna ilyet??

Természetesen nem. Úgyhogy, kedves István, jobb ha szembenézel a tényekkel: Schmitt Pál még csak arra sem vette a fáradságot, hogy sajátkezűleg plagizálja a dolgozatát. Sőt, arra sem, hogy a számára lefordított anyagot legalább egyszer végigolvassa, mielőtt leadja a saját doktori disszertációjaként. Valaki lefordította neki (sőt, mint már említettem, ketten voltak), aztán ő - anélkül, hogy egyáltalán elolvasta volna - beköttette, és ráírta, hogy "Írta: Schmitt Pál".
bcs222 2012.04.03 19:28:10
@Lencsés lstván: Váááá, tiszta hülye vagyok, most esett csak le :D

Elnézést kérek mindenkitől, eddig azt hittem, hogy Lencsés István Schmitt Pál támogatója, de most esett le, hogy pont a támogatóit karikírozza :D

Így utólag: gratulálok István, ez jó volt! :DD
Az utóbbi hetekben, hónapokban új témával jelentkezett a Jobbik. A radikális nemzeti párt aktivistái, helyi szervezetei, sajtóorgánumai meglehetős elszántsággal fordulnak szembe a holokauszttal kapcsolatos bűntudatkeltő propagandával, rágalmakkal, részigazságokkal.  Hogy…..
bcs222 2012.03.24 17:50:54
@HUN_Sector: "A Vöröskereszt papírjai alapján meg 271000 ausvhwitzi áldozatról tudunk.. persze eme dokumentum valódiságát soha nem engedte Izrael vizsgálni..."

Jaj Istenem... Az megvan, hogy a dokumentum *valódiságát* senki nem vonja kétségbe? Szerintem Izrael sem. Csak épp NEM az "auschwitzi áldozatok" száma van rajta. Ez a Vöröskereszt dokumentum egyébként olyan szakállas, hogy az ICRC már 1978-ban (!!!) közleményt adott ki, tiltakozva, hogy a nevét holokauszttagadók felhasználják, hogy a teljesen mást tartalmazó kimutatással "alátámasszák" hazugságaikat (ICRC Bulletin No. 25, 1978 febr. 1.). Az ominózus irat a Nemzetközi Keresőszolgálat kimutatása az egyes táborokban történt regisztrált halálozásokról, semmi köze az összes áldozat számához.
bcs222 2012.03.24 17:56:38
@HUN_Sector: Az "összes áldozat számát" természetesen ÉN IS az adott táborra értettem.
Felelőtlenség lenne abban állást foglalni, hogy a notórius gyorshajtó, részegen vezető és drogozó Stohl András esetében megtette-e javító, nevelő hatását a fél év fogházbüntetés. A látszat - amely ha nem is gyakran, de azért néha csalhat - egyébként azt mutatja, hogy…..
bcs222 2012.03.10 12:45:11
@billy reed: "Nem, a feltételes idejére közalkalmazotti státusza nem lehet. Márpedig a Nemzeti színésze az.
Ezért nem játszhat ott teljes jogú tagként."

Ezt én is tudom, de fogd már fel, hogy PONT ez a bajom! Hogy a posztoló azt teszi szóvá, hogy egyesek a fenti jogi akadályt megkerülve igyekeznek elérni, hogy játszhasson színészként. Hát ez aztán tényleg baromi felháborító! Megpróbálják lehetővé tenni, hogy színészként dolgozzon, vérlázító...

Érted, nem az a baj, hogy átvisznek neki két rekesz sört, mielőtt elkocsikázik mondjuk Győrbe (ha egyáltalán történik ilyen), nem, hanem, hogy azért tesznek, hogy mégis színészkedhessen a feltételes szabadlábra helyezés ideje alatt. Tényleg, felháborító.
bcs222 2012.03.10 13:28:52
@dukeekud: "Szánalmas, 10 éve megnyert valami valóságsot, és azota ő lett a nemzet szinésze."

Jézusom...
A Szkeptikus Klub következő összejövetelének programja: A polarizált fény biológiai hatásai Falus András akadémikus, intézetvezető (Semmelweis Egyetem, Genetikai, Sejt- és Immunbiológiai Intézet) A polarizált fény (Bioptron, Sensolite) biológiai hatásait eddig többé-kevésbé szubjektív leírásokból…..
bcs222 2012.01.05 12:20:05
@ChessCharles: Nem ezt mondja. Azt mondja, hogy a cikkben alkalmazott kísérleti elrendezés ALKALMATLAN annak megállapítására, hogy "mennyit ér" a kezelés. Lehet, hogy a polarizált fény terápia nagyon jó, lehet, hogy teljesen hatástalan, de még az is lehet, hogy kimondottan gátolja a spontán gyógyulást. Csak épp ezen kísérleti elrendezéssel nem tudunk dönteni ezek között! Pedig talán egyetértesz, hogy az a kísérlet, ami a fentieket sem különíti el, nem sokat ér...

Megjegyzem, ez az okfejtésed:

"ÉS 25-ből 20-nál valami javulásféle van,
ÉS a maradék 5-nél sincs gyanú a rosszabbodásra.
akkor én kipróbálnám.
Ha nálam használ - akkor "

meglehetősen abszurd.

Értem persze amit mondasz, de könyörgöm, ezzel az erővel a kézrátételről is lehetne pozitív cikket írni! Mind a 25 gyermek kézrátételes gyógyítást kap, rosszabbodás nem lesz (hiszen a kézrátétel közvetlenül kárt biztos nem okoz - persze ettől károsnak tartom, de "társadalmi szinten") és ha lesz egy-két gyógyulás (akár spontán!), akkor máris ráhúzható a te fenti érvelésed.

Hozzá kell tennem, nem azt akarom mondani, hogy amit írtál az irracionális - ha tényleg meggyógyultál a kézrátétel után, akkor te személy szerint tulajdonképpen teljes joggal írhatod, hogy a "komfortérzetedet javította".
Ám ettől még *tudományosan*, népegészségügyi szempontból igenis fontos kérdés, hogy a kézrátétel után gyógyultál meg, vagy a kézrátételtől. Nem mindegy...

Itt is erre kéne választ kapni, ám a kísérleti elrendezés, mint azt már alaposan kitárgyaltuk, ezt nem teszi lehetővé.
bcs222 2012.01.05 16:14:11
@ChessCharles: "ha egy kézrátételes gyógyító hatékonysága dokumentáltan jó, akkor nem abszurd és irracionális elmenni hozzá és tenni egy próbát. "

Nem ezt mondtam én is? Sőt, még azt is megjegyeztem, hogy ha te egyszer meggyógyultál, akkor neked az sem igazán érdekes, hogy hatékony-e... viszont az orvostudomány szempontjából PONT ez az érdekes! Ezért kéne (kellett volna...) erről nyilatkoznia a cikknek.
bcs222 2012.01.05 16:15:15
@ChessCharles: "akkor ezt - ebben az esetben a hagyományos kezelésnél is vizsgálni kellene - mert ott még jobban igaz lehet ezeknél a betegeknél."

*HÁT PONT EZ AZ!!*
*HÁT PONT EZ AZ!!*

Hogy a hagyományos kezelésnél, mondjuk egy gyógyszernél megnézik, meg kell nézniük... itt meg?!
addict Te kondiznál Auschwitzban? 2012.01.04 09:30:00
Óriási felháborodást váltott ki egy dubai edzőterem Facebook-os reklámkampánya, melyben képi illusztrációként a hírhedt lengyel haláltábort, Auschwitzot használták. A fotón a következő szlogen volt olvasható: „Ints búcsút a kalóriáknak!” A képet pár…..
bcs222 2012.01.04 22:25:41
"De b+, utána meg a 6 millió áldozatról beszélsz meg a holokausztról egész végig. Azért mondtam, hogy kevered az egészet."
Rendben meggyőztél, összekevertem, hogy milyen számokat hasonlítok össze abban a hozzászólásomban, ami arról szólt, hogy ne hasonlítgassuk ezeket a számokat.

"Nem ez a hivatalos álláspont. Mondjuk pl. Magyarország a mai napig is jóvátételt fizet a holokauszt miatt." De ez. A magyar közigazgatás *asszisztált* a németnek a holokauszt végrehajtásában. (És ezt sajnálatosan nagy lelkesedéssel és hatásossággal csinálták, de ez egy messzire vezető kérdés.) Egyébként nem "a holokauszt miatt" fizet jóvátételt, hanem az egykori elhurcoltaknak általában, pl. ugyanúgy azoknak, akiket málenkij robotra hurcoltak.

"Nyugodj bele: a holokausztért a német és egy egyéb nemzetiségű nácik és fasiszták voltak a felelősek, a kommunizmus által elkövetett számtalan népirtásért meg az orosz és egyéb nemzetiségű kommunisták." A holokausztot egyetlen konkrét érdekkör és csatlósai hajtották végre.

"Azt írtad, hogy a németek irtani akartak, a kínaiak meg pölö nem."
Oké, akkor ez már bizonyosan funkcionális analfabetizmus. Hol írtam én ilyet, hogy a kínaiaknál nem volt népirtás? Azt mondtam, hogy a nagy éhínségben meghaltak nem népirtás áldozatai.
"Ez amit csinálsz a holokauszttagadás elleni törvény alá esik... bizony." Az előzőek fényében nem fárasztom magam ennek cáfolatával.

""de álláspontom szerint a kínai éhínség több tízmillió halottja nem népirtás áldozata"
És az Ukrán, és a Kozák? "
-Álláspontom szerint a három nem páros szám.
-És a négy, és a hat?

"Nem, mondom, hogy nem támasztottad alá, hanem azt mondtad, hogy a Kertész is ezt mondja. Ez nem érv, nem alátámasztás, hanem csak egyszerűen bedobtál egy nevet minden érv nélkül." Sajnos ezt nem értettem meg, de biztos.
bcs222 2012.01.04 22:34:15
@Pipas: "De, az volt! Lelőhették volna, de az sokkal többe került volna és több munkával is járt volna. Az edényeket meg azért gyűjtötték össze, hogy a vasat beolvasszák."

Igen, mert abban a hiszemben voltak, hogy a vastermelés felfuttatása a boldogság útja. Ami persze egy elmebetegség, pláne ahogy ők csinálták, de ettől még az edények összegyűjtésének volt egy teljesen konkrét, nem genocidikus (bár borzasztóan perverz, és tényleg elmeháborodott, de akkor sem népirtási) oka.

"De, pontosan ilyen egyszerű." Ha olvasnád a téma irodalmát, akkor tudnád, hogy a mai napig hatalmas viták vannak, mértékadó történészek között is, arról, hogy a Holodomor mennyiben volt szerencsétlen, de nem rosszhiszemű politikai döntések, mennyiben rosszhiszemű döntések, mennyiben szándékos népirtási szándék és mennyiben természeti tényezők következménye. De te természetesen jobban tudod, mint a témával évtizedek óta foglalkozó szaktörténészek a világ minden tájáról, és megteheted, hogy csak úgy odalököd, hogy "De, pontosan ilyen egyszerű.".

"Egy dolog nem egyszerű: egész életedben azt hallottad, hogy a nácik népirtók, a kommunisták meg jó fiuk, hogy"
Adok neked egy baráti jó tanácsot. Szerintem hagyd abba azt, hogy minden kedden és csütörtökön lejársz a Munkáspárt Klubba, nem tesz jót a lelki békédnek.
bcs222 2012.01.04 22:40:30
@Pipas: Nem vagyok meglepve, hogy ennyit értettél meg a szavaimból.
"Olyan volt mint a Counter Strike-ban, hirtelen körbevettek, és nem tudtam hol védekezzek." Kövesdi Andrást tegnap az Andrássy úti tüntetés mellett a Nagymező utcában szélsőjobboldali tüntetők körbevették és csoportosan nekiestek, ütlegelték. "Földre kerültem. A…..
bcs222 2012.01.04 03:44:27
@Tkq: "Tfh. igazam van és bátran odamondott. Akkor bizony kereste a bajt és mindkét fél hibás."

Mindkét fél hibás? Na álljon már meg a menet! Tudtam szóbeli lenácizásért még akkor sem jár helyszíni agybafőbe-verés ha véletlenül a lenácizott nem náci. Itt meg ráadásul még az is volt.

Ez az egyik. A másik: szerintem a "Nácik haza!" nem feltétlenül van egy szinten "A mocskos zsidó kurva anyáddal!" (konkét, szó szerinti példám a tüntetésről), ennek ellenére nem tudok róla, hogy akár én, akár a tüntetők közül bárki ezek után "Na most már aztán kerestétek a bajt, és ti is hibásak vagytok, copyright Tkq" felkiáltással bárkit is pofozni kezdett volna az utcán. Milyen érdekes, nyilván véletlenül alakult így.
bcs222 2012.01.04 03:46:10
Az MTVA levele a Kétfarkú Kutya Pártnak (kattintva bejön nagyban): A hirado.hu paródiájára létrehozott mtvhirado.com már nem elérhető. Szerzői jogi szempontból részben igaz van az MTVA-nak, a kamu-oldalon az eredeti oldalról készített screenshot volt, logókkal együtt. Nem…..
bcs222 2012.01.03 22:33:55
@TaTa86.: "Egyébként mintha a storydból kimaradtak volna a szeptemberi események. Segítek: a bosszúszomjas rendőrség véletlenszerűen vert össze útjába kerülő embereket,"

Az semmi! De kimaradt az is, hogy a rendőrök megverték saját magukat, de olyan hatásosan, hogy többeket súlyos sérüléssel kellett kórházba vinni, saját magukra Molotov-koktélokat és utcaköveket dobtak, de ez még mind semmi, mert egyes kocsik közben kigyulladtak maguktól, kukák fordultak fel (csak úgy), kirakatok törtek be, mindez persze teljesen magától, hiszen a tüntetők (akik, mint azt mindannyian láttuk, a műszaki és humán értelmiség krémjéből kerültek ki, ahogy voltál szíves külön is felhívni rá a figyelmet) eközben épp megverve vagy megkínozva voltak.

Ha már itt tartunk, jelzem, a "tömegesen kínozták az embereket" kicsit enyhe megfogalmazásnak tűnik számomra, javaslom, hogy a következő verzióban nyilvános máglyán elégetés is szerepeljen.

Az október események ismertetésekor pedig természetesen tartsd magad a jól bevált "óvodások, papok, 97 éves dédnagymamák épp békésen énekeltek a Himnuszt, amikor egyszerre, a semmiből (!) azonosító nélküli rohamrendőrök törtek rájuk, és kivétel nélkül mindegyiknek kilőtték a szemét" interpretációhoz.
Valószínűleg kár hosszan ragozni, akik ezt olvassák, valószínűleg úgyis hallottak a magán-nyugdíjpénztári államosításra érkezett panaszok alkotmánybírói félresöpréséről, sőt, már az is tudható, hogy kormányunk nem áll meg itt, szépen folytatja tovább, és a jövőben…..
bcs222 2011.12.18 16:12:18
@Schindler Pistája: Az a szerencse, hogy nagyon sok ember, akiket te Izraelbe küldenél el, nap mint nap azért dolgozik, nem blogkommentek gyártásával, hogy a gyerekeik ne egy lecsúszott, értéktelen, szar országban éljenek (figyelem, jövő idő! - vagy erről nem volt szó az általad elvégzett 6 általános iskolai osztály alatt?); ezzel ellensúlyozva a te arra irányuló erőfeszítéseidet, hogy gyermekeink egy lecsúszott, értéktelen, szar országban éljenek.
Kurjongatnak a kurucok, feljelentettek egy énekest. A Dopeman művésznévre hallgató gengszter-rapper bazmegol az egyik számában, plusz idéz a Kölcsey Himnuszából, bár ezt nem Erkel zenéjére teszi. A kurucok feljelentése, nemzeti jelkép megsértésének vétsége miatt, nem meglepő. Az már inkább, hogy az…..
bcs222 2011.12.16 14:25:45
@Joe84: A kérdés nem az volt, hogy tetszik-e amire gondolt (pl. nekem sem tetszik), hanem az, hogy megvalósítja-e azt a tényállást, hogy "a Magyar Köztársaság himnuszát, zászlaját vagy címerét sértő vagy lealacsonyító kifejezést használ".

Kérlek, idézd azt a részt, ahol a szerző a Himnuszt (vagy a zászlót vagy a címert) sértő vagy azt lealacsonyító kifejezést használt. (Az általad adott idézet ennek nyilván nem felel meg.)
bcs222 2011.12.16 14:44:19
@Red shield representative: "Elkövetési magatartása a sértő vagy lealacsonyító kifejezés használata (vagyis a jelképekkel kapcsolatos nemzeti érzületet sértő, becsmérlő szavak, kifejezések) vagy más ilyen cselekmény (zászló elégetése, letépése, bemocskolása)."

Ismételten kérem, hogy idézz egyetlen részt is a számból, ahol a Himnuszt sértő, lealacsonyító (vagyis a jelképekkel kapcsolatos (!) nemzeti érzületet sértő, becsmérlő) kifejezést használ a szerző.
bcs222 2011.12.16 14:45:23
@Red shield representative: "Különben magától is rég leszálló ágban van a figura, azért szorul erre a reklámra."

Mármint amit a kurucok generálnak neki...?
A súlyosan-halmozottan fogyatékos gyerekek elemi oktatási jogait sodorja veszélybe Lázár János múlt héten benyújtott törvénymódosítási javaslata (pdf). A Fidesz frakcióvezetője eltörölné a minimális óraszámokra vonatkozó előírást megfosztva a leginkább rászorulókat a pedagógiai, gyógypedagógiai…..
bcs222 2011.11.23 13:42:06
@Pipas: Amiből az következik, hogy a fogyatékos gyermekek nem magyarok, amint azt Vivianna volt kedves megjegyezni, és amit te most védeni akarsz.

Te figyelj ide, nem azt kértem, hogy holnaptól jelentkezz pártoló tagnak a tasz-hoz, de ha egy náci tesz egy náci kijelentést, akkor olyan nagy gond lenne azt mondani, hogy ez védhetetlen? És nem magyarázni, hogy de azért részben végülis ha úgy vesszük. Természetesen, ha te is náci vagy, akkor hagyd figyelmen kívül a megjegyzésemet. (Ez esetben ajánlom neked a bcs222 2011.11.23. 13:08:50 hozzászólásomban linkelt plakátot, neked is tetszeni fog.)
bcs222 2011.11.23 13:47:30
@sírjatok: Tudtommal a szólásszabadság nem azt jelenti, hogy köteles vagy a saját felületedet más rendelkezésére bocsátani, hogy ott elmondhassa a véleményét.
bcs222 2011.11.23 14:07:33
@midnight coder: Ez a komment meg (sajnos) az 1910-as évek ismereti szintjének tipikus példája. Nem baj, ha nem értesz hozzá, de akkor miért próbálod teljesen más végzettséggel és ismeretekkel "megtippelni", hogy vajon ez hogyan van? Ha hiszed ha nem, ezt a kérdést vizsgálták, elvileg és empirikusan is, és nem ez az eredmény jött ki. Nem lehetne ezt ráhagyni azokra az emberekre, akik foglalkoztak ilyennel, és - szemben veled - nem 0 perc tapasztalatok van SNI-s gyermekekkel?
Hétfőn a parlament elfogadott egy törvényt, ami lehetővé teszi az utcai hajléktalanság börtönnel való büntetését. Ez a tervezet új sort nyit a magyar demokrácia történetében, intézményesíti a fennálló társadalmi különbségeket, és bünteti a szegénységet. A…..
bcs222 2011.11.17 11:37:25
@t-bone: Tehát ha valamely bűncselekmények elkövetőit csak rossz arányban sikerül fülöncsípni, akkor jelöljünk ki egy halmazt, ami állításunk szerint tartalmazza ezen bűnözőket, és a halmazhoz tartozó összes embert bűnözésétől független zárjuk börtönbe?

Kulturált, keresztény és európai megoldás, gratulálok.

(Esetleg ahhoz mit szólsz, hogy ha a nemi erőszakok felderítési mutatója egy adott százalék alá esik, akkor az összes férfit börtönözzük be?)
bcs222 2011.11.17 13:20:56
@t-bone: "Nem, hanem beszéljünk nyíltan. Mondjuk ki, ha egy csoport tagjai között felülreprezentáltak a bűnözők. "

Beszéljünk nyíltan. A férfiak csoportjának tagjai között masszívan felülreprezentáltak a nőket megerőszakolók a nők csoportjának tagjaihoz képest. Innentől áll a kérdésem.

(Remélem nem fogod tudni elkerülni, hogy explicite nyilatkozz arról, hogy támogatod-e emberek egyéni felelősség nélküli, pusztán adott csoporthoz (jelen esetben: olyan szegény, hogy laknia sincs hol) tartozásuk alapján történő bebörtönzését.)
bcs222 2011.11.17 13:32:28
@demján marley: "a poszt nem arról szól, hogy mindenkinek ingyen jár minden. a poszt arról szól, hogy a hajléktalanságot nem szabad büntetni, mert a szegénység nem bűn, ártatlanokat rács mögé zárni viszont az. szerinted meg demagógia a kollektív bűnösség elvét kritizálni, mert igenis léteznek bűnösök.."

Ott a pont. Ezt tökéletesen megfogalmaztad, nem is tudok mit hozzátenni.