Adatok
Sierrababa
0 bejegyzést írt és 88 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Az ingatlanbérlés és -vásárlás hosszú évek óta neuralgikus pont Európában. A londoni, berlini helyzetről már sok szó esett, most azonban egy olyan helyre látogatunk el Tucano segítségével, ahol ritkábban járunk. Pedig Lisszabon is rengeteget változott az elmúlt években, ami az ingatlanpiacot illeti…..
Sierrababa
2020.02.24 22:21:48
Szép összefoglalás hogy hogyan alakultak az árak, nagyon korrekt. De szerintem szükséges volt a váltás. Most képzeld el....ugye egy magánember általában azért vesz kiadásra lakást, hogy a banki kamatoknál jobb hozamot érjen el. Vegyünk egy 100ezer eurós két hálószobás lakást (Sintra régióban kellemes középár, vagy felújítás után kijön ennyire) Ezen a környéken egy ilyesmi lakást úgy 650-ért lehet bérbe adni átlagosan. Ebből 28%-át rögtön le is nyúlja az állam, tehát a tulajdonos kezében marad 468€ (közös költséget nem számolunk, mert az ebből levonható). Emellett évente kifizeti az ingatlanadót, ami az ingatlan értékének 0,5 százaléka körül mozog (régiófüggő), jelen példánkban 500 pénz. Ha utánaszámolunk, egy 100K értékű ingatlanból durván 5000 euró marad a tulajdonos zsebében, ami 5%-os megtérülésnek felel meg. Ha így nézed ez egyáltalán nem "uzsora", tekintetbe véve hogy benne van az a kockázat, hogy ha a tisztelt ügyfél nem fizet, akkor baromi nehéz kirakni a lakásból, ha úgy dönt hogy okoz mondjuk egy 20ezres kárt a lakásban, mert szétverik a konyhát és a fürdőt, akkor az ugye nem térül meg. Máig léteznek még a "régi bérletek", ahol egy többszázezres ingatlanban 50-100 eurót fizetnek és NEM lehet felbontani ezeket a szerződéseket, mert olyasmi, mint egy haszonélvezeti jog, tehát a bérlő élete végéig érvényes. Ezek az ingatlanok többnyire eladhatatlanok, vagy jócskán piaci értéken alul értékesíthetőek. Ingatlanügynökként dolgozom, van olyan teljes épületünk Lisszabonban, amit nem tudunk eladni emiatt, mert mindenki fél hozzányúlni. Így persze a jelenlegi tulaj nem költ rá, úgyhogy kb. lakhatatlan, balesetveszélyes az épület. Szóval patthelyzet. Nem hiszem, hogy jó ez az ingatlanpiac bármely résztvevőjének. Kereslet és kínálat....amíg van olyan, aki meg tudja fizetni az albérlet árakat, addig azok nem fognak lemenni. Próbálkoztak valami olyasmivel tavaly, hogy "állami garancia", tehát hogy ha maximált áron kiadod a lakásodat, akkor az állam garantálja, hogy a nem fizető bérlő helyett fizet. úgy hallottam nem nagyon volt sikere.
Portugália az egyik legkedveltebb turisztikai úti cél, de tartósan ott élni teljesen mást jelent. Talán Spanyolország szomszédsága miatt különösen megtévesztő lehet az időjárásban bízni. Persze embere válogatja, ki milyen klímát szeret, de a portugáliai időjárás sokkal eklektikusabb, mint a spanyol.…..
Tisztelt Őszinte Ingatlanos! Érdeklődöm, hogy az ingatlanközvetítővel kötött megbízási szerződésben (meghatalmazásban) általános feltétel-e, hogy az ő jutalékát a megbízó (eladó) az első "komoly érdeklődő" jelentkezése után azonnal fizeti? Miért? Létezik-e másféle megállapodás is? Hárman…..
Diéták & Álmok ELKÖLTÖZTÜNK! www.dietakesalmok.hu
Sajtos-sütőtökös túrólepény a sütőből
2016.11.04 20:15:40
Ígértem nektek sütőtökös recepteket, íme a következő! Teljesen véletlen felfedezés és kísérletezés eredménye, de annyira jó lett, hogy muszáj megmutatnom. Cukorbetegek és inzulin-rezisztensek szénhidrát diétájába beilleszthető, alacsony szénhidráttartalmú, laktató, lényegében bármelyik étkezésre…..
A cikk az átlagos stresszes életmódot folytató embereknek szól. Akiknél hosszútávú insomnia áll fenn, vagy már rá van szokva egy altatóra, azoknak nem biztos, hogy segítenek a leírtak.
Én két részre osztanám az okokat amiért nem tudunk elaludni: első a gondolati, második inkább testi...
A mai technológiai fejlettség sokkal könnyebben teszi lehetővé bárki számára, hogy otthon dolgozzon, illetve, hogy saját lakásában rendezze be irodáját. Több oka is lehet annak, ha valaki otthonról, távmunkában végzi munkáját. Ha valaki elköltözik egy másik városba, de cége lehetővé teszi, hogy…..
Olasz konyha kapcsán természetes, hogy kapásból pizzára és tésztára asszociálunk, de meg lehet szépen nyugodni, a talján gasztronómia nyomokban azért tartalmaz egyéb elemeket is. Ilyen a farinata. Olcsó és finom streetfood, egy adagot egy euró körül vesztegetnek, rohanós…..
Talán a mai posztot páran túl rövidnek, vagy (miként a szerző, Mach Ag is írja) „száraznak" érzitek majd, ám mégis fontosnak tartom, hogy megjelenjen a blogon. Elsősorban azért, mert megmutatja, hogy közel a hatvanhoz sem szabad feladni, 57 évesen is meg lehet…..
Amennyiben van olyan története, amit szívesen megosztana másokkal is, esetleg furcsa, megdöbbentő interjúban vagy munkahelyi szituációban volt része, akkor írja meg nekünk a munkahelyiterror@gmail.com címre! Ha munkajogi segítségre szorul, írjon a munkahelyiterrorjog@gmail.com…..
Hát ez igazi kihívás lesz. Nemcsak fizikailag, szellemileg is megmozgat az itthoni torna. Már akkor próbálkoztam mikor csak egy kicsi volt itthon. Aztán terhestorna, a másodikkal pocakosan, végül immár kétgyerekesen teszem ugyanezt. Álljanak itt mindenkinek tanulságul…..
Könnyen lehet, hogy a mai posztért kapok majd hideget-meleget, de mégis kiteszem Judit levelét, mert azt gondolom, a blog olvasói és hozzászólói (vagyis Ti) számtalanszor bebizonyítottátok már, hogy igazi közösségként működtök. Márpedig itt most egy fiatal lány kér tanácsot,…..
A brit főváros kis túlzással kong az ürességtől, ha azt mondjuk, az olimpia nem teljesíti az előzetes kereskedelmi várakozásokat, akkor nagyon finoman fogalmazunk. Van, ahol 50 éve nem volt ilyen rossz turistaszezon.
Kétharmadával kevesebb turista érkezett Londonba az idei…..
Nem nagyon szoktunk celebekkel foglakozni, de Schobert "update" Norbi egy olyan tökéletes vázlatot nyújtott arról, miként működik az üzleti lobbi, és hogy nem csak hasra van lefogyva, hogy nem tudunk szó nélkül elmenni 5 csillagos teljesítménye mellett.
Kezdjük is rögtön Norbi…..
Mindenek előtt leszögezném, hogy nem örülök a nem tandíjnak hívott tandíj bevezetésének a felsőoktatásban. Egyáltalán nem tetszenek azok a folyamatok, amelyek a magyar felsőoktatásban reform néven zajlanak. Nyelvvizsga nélkül azonban senki ne kaphasson diplomát.
Hat…..
Elveszíthetnék az állami albérletet, elvehetnék tőlük a gyerekeket és végső esetben akár börtönbe is kerülhetnének azok a problémás családokban élő szülők, akik nem tartanak be bizonyos alapvető társadalmi normákat - Nagy-Britanniában.
A brit kormány a tavaly…..
Sierrababa
2012.07.21 19:18:39
@tildy:): Értem én, hogy "jár"...csak azt nem értem, hogy miért nem "jár" az egy vagy két gyereket mintaszerűen nevelő családnak! Miért nem az alapján "jár", hogy megérdemli-e...sajnos olyan sok rászoruló van, hogy nem kaphat mindenki. Én ezt tudom. De olyan sokszor nem az kapja a segítséget, aki ezzel talpra tud állni, hanem a totál esélytelenek, akik soha az életben nem fognak normális, önálló életet élni. Ez naná hogy sokba kerül!
Olvasom, hogy a kormány már megint vissza akarja szorítani a diplomások kivándorlását… Persze adminisztratív eszközökkel, nem ám jobb feltételeket teremtve otthon. És kikiáltva gonosz ingyenélőknek az eltávozókat.
Azok a politikusok, szociológusok, akik ilyeneket…..
Egy testépítő inspirálta ezt az anyagot, Gianluca Fontana pedig megfotózta az Io Donna számára. A modell Alice Baton, aki elég impresszíven mutatja be az úszódresszeket. A stylist Alessandro Covasce volt. A sminkért Gianluca Guaitoli és Adalberto P. felelt. Úsznál ezekben a…..
Csatlakozzon a Civilek a Munkahelyi Terror ellen Közhasznú Egyesülethez! További részletekért kattintson IDE!
Tisztelt Hölgyem/ Uram!
Örömmel vettem, hogy végre meghallgatják azokat is, akik "csak" dolgozni szeretnének!
Én sajnos 2009 óta keresek "reális munkát",…..
Sierrababa
2012.06.20 12:28:44
@énis: Teljesen igazad van, hogy ahol tévé van, x csatornával, az nem nyomorog. De tudod én itt dolgozom önkéntesként egy családsegítő félénél, és nagyon, de nagyon sok olyan gyerekkel találkozom, akik nem kapnak reggelit otthon, és nem visznek magukkal tízórait. Az ebédjükig néha elájulnak, mert felsőbb osztályokban az későn van. A családsegítőnél befalják suli után az uzsonnát, ha tehetik, repetát kérnek, mert tudják, otthon már nem kapnak enni...és tévé szinte mindegyiküknél van :( Nagyságrendileg 150 gyerek fordul meg egy délután alatt nálunk. Egy szem gyümölcsnek, vagy keksznek úgy tudnak örülni, mintha a világot adnánk nekik! .
Sierrababa
2012.06.23 12:17:11
@SVS: Köszi az aggódást, NEM kell, hogy eltartson idős koromban senki! Amíg aktív vagyok, megfelelő tartalékot gyűjtök ezekre az évekre. Már rég nem hiszek a mesékben...így a nyugdíjrendszerben és az ingyenes orvosi ellátásban sem...
Mellélőttél. Teljes mértékben elutasítom az abortusz minden formáját. Felelős ember nem csinálja meg a gyereket, ha nem látja elérkezettnek az idejét és nem teremtette meg a normális feltételeit.
Az államnak NEM feladata a család segítés...ez valahogy a család belügye kellene hogy legyen, ahogy teszik például a fejlődő világ országaiban, függetlenül a család méretétől.
Mellélőttél. Teljes mértékben elutasítom az abortusz minden formáját. Felelős ember nem csinálja meg a gyereket, ha nem látja elérkezettnek az idejét és nem teremtette meg a normális feltételeit.
Az államnak NEM feladata a család segítés...ez valahogy a család belügye kellene hogy legyen, ahogy teszik például a fejlődő világ országaiban, függetlenül a család méretétől.
Sierrababa
2012.06.23 16:53:27
@SVS: Hadd döntsem már el, hogy mire vágyom! Amiket leírtál itt, sosem írtam. Részemről ténylegesen nem számítok állami nyugdíjba (vissza se léptem az állami rendszerbe). Ha véletlenül adnak majd, az hidegvízre sem lesz elég. Megtakarítás Magyarországon??? Ugye viccelsz??? Az állam, a sok feladatából leginkább egyet sem, vagy nagyon keveset lát el. Ez akkor is így marad, ha kikelsz magadból, vagy tulajdonképpen BÁRMIT csinálsz, nem változik egyhamar.
Nézz végig a feladatokon...
1. gazdasági működőképesség fenntartása: ez nem megy neki, kinyírta a teljes kisvállalkozói réteget, csak úgy a példának okáért.
2. társadalmi rend fenntartása: A korrupció szárnyal, a bűnözés legalább annyira...ok, háború épp nincs, tehát lehet hogy itt elégségeset kaphat.
3. közoktatás, közegészségügy, segélyezés, nyugdíj...melyik működik ezek közül?
Így, hogy egyetlen feladatát sem látja el rendesen, milyen alapon várhatnánk el tőle, hogy pont a családsegítést lássa el? Ez legalább egy olyan dolog, ahol az emberek segíts magadon, isten is megsegít, tehetnek valamit...
Részemről maradok a saját magam ura, adok munkát magamnak és másoknak, és egyetlen fillért sem fizetek a magyar kasszába, jobb nekem külföldön. Kb. fele annyi a havi levonás a fizukból, mint otthon, és itt a nyugdíjasnak van pénze rá, hogy kávézókba járjon, vagy étteremben egyen. Egy átlag családnak meg arra, hogy kifizesse az 5-600 eurot havonta a gyerek iskolájára.
Nézz végig a feladatokon...
1. gazdasági működőképesség fenntartása: ez nem megy neki, kinyírta a teljes kisvállalkozói réteget, csak úgy a példának okáért.
2. társadalmi rend fenntartása: A korrupció szárnyal, a bűnözés legalább annyira...ok, háború épp nincs, tehát lehet hogy itt elégségeset kaphat.
3. közoktatás, közegészségügy, segélyezés, nyugdíj...melyik működik ezek közül?
Így, hogy egyetlen feladatát sem látja el rendesen, milyen alapon várhatnánk el tőle, hogy pont a családsegítést lássa el? Ez legalább egy olyan dolog, ahol az emberek segíts magadon, isten is megsegít, tehetnek valamit...
Részemről maradok a saját magam ura, adok munkát magamnak és másoknak, és egyetlen fillért sem fizetek a magyar kasszába, jobb nekem külföldön. Kb. fele annyi a havi levonás a fizukból, mint otthon, és itt a nyugdíjasnak van pénze rá, hogy kávézókba járjon, vagy étteremben egyen. Egy átlag családnak meg arra, hogy kifizesse az 5-600 eurot havonta a gyerek iskolájára.
A labyboyok országában, ott, ahová a német turisták főleg egyhetes dugóbulikra mennek nyaralni, a tévé sokkal prűdebb, mint nálunk, egy kivillanó csöcsöt olyan valós felháborodás fogad, mintha legalábbis élő csirkéket darálnának Compact Disco-dallamokra hangolva. A helyi…..
Sierrababa
2012.06.19 19:33:59
@efes: Hogy nem járnak??? Te viccelsz :) Tavaly elég sok felé jártam, az őserdőtől a tengerpartig MINDENHOL ott voltak a friccek a fizetett escortokkal.
Tudom, rajtam kívül senkit sem érdekel, mi illatozik éppen rajtam, de én mégis meztelennek érzem magam, ha outfittem komplettírozásaként nem fújok magamra valami kellően rafinált de mégis üde eau de toilettet reggelenként. A megfelelő illat megtalálása nem egyszerű, főleg mióta…..
Az nem kérdés, hogy a masszázs hasznos dolog. Mindegyik. Vagy a legtöbb, legyen teljesen egészségügyi masszázs, egy egészen kicsit érzéki masszázs, esetleg nagyon erotikus masszázs. Sokféle ember van, így a masszázs sok mindenre jó. Elsőre ezek jutnak eszembe, de ha valami…..
Tisztelt Munkahelyi Terror Blog! A "A munkavállalók végtelenül lusták és nem akarnak dolgozni" című bejegyzésetek inspirált, hogy én is megosszak veletek néhány hasonló sztorit, hogy ne mindig a sírásokat hallgassuk. Szabadúszóként dolgozom, eléggé sok különböző…..
Sierrababa
2012.06.01 11:37:15
@lavór: NEM, félreérthetően írtam. A nyitvatartás van ilyen hülye hosszan (plázasajátosság, nem Magyarország). Tehát a bolt így van nyitva, és erre kerestem heti 40 órás teljes munkaidejű eladót, rugalmas munkabeoszthatósággal. Tehát aki kikötötte, hogy csakis 10-14-ig dolgozik és hétvégén nem, hát nyilván nem jöhetett számításba. De végül tényleg szerencsém lett ezzel a hölggyel. Inkább barát, mint beosztott, a munkaidő beosztást közösen csináljuk, mindenki elégedettségére.
Ha ezt annak idején az MSZP csinálja, a HírTV végtelenítve adta volna Pelczné Gáll Ildikó "A Gyurcsány-kormány megöli a meg sem született gyerekek ezreit" című beszédét, abban biztos vagyok.
De a szociknál csak felmerült a bölcsődei térítési díj bevezetése, végül nem…..
18. éve dolgozom mentális problémában érintett emberekkel. Dolgoztam kórházban, közösségben, állami és civil szervezetnél, az utóbbi években pedig egyetemi oktatóként és kutatóként az átfogóbb szakmapolitikai szinteken foglalkozom a témával itthon és külföldön egyaránt.…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz