Regisztráció Blogot indítok
Adatok
mex900

0 bejegyzést írt és 30 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Annyira régóta van hosszú ötödik (hatodik, hetedik és nyolcadik) az autóinkban, hogy már csak a veteránosok tudják, illetve a nagyon öregek emlékeznek rá, hogy régen minden erősen pörgött, ha a pályatempót valaki tartani akarta vele, még a nagy V8-asok, sorhatosok is, a kisebb…..
mex900 2015.07.19 08:24:32
Kicsi lett a Micra. Amikor vettem, ingázásra egyedülálló szülőként, egy-két gyerek szállítására ideális választás volt. 850 kilós testét szépen viszi az 1,3 literes benzinmotorja. Magyar papírokkal nem is kaptam volna ennyire jól felszerelt példányt, klímával, légzsákkal,…..
Zách Dani szomszédja, az utca kedvence, az idősek azon bölcs és mosolygós szemüvegén keresztül nézi a világot, akik valószínűleg többet láttak a rosszból, mint amit mi valaha is fogunk. Ezért nem csinálnak gondot semmiből, ami nekünk katasztrófa, sőt, csuklóból oldják meg…..
Sokat fejlődött az autódizájn az utóbbi húsz évben, hiszen egyre nehezebb kifejezetten ronda típusokba botlani. De azért vannak még, itt járnak közöttünk. Szubjektív! Kapcsolódó cikkünk kommentposztja...
Épp Göbivel ültünk az irodámban, amikor Marci hívott, aki a Velvetnél dolgozik. Autót akart venni, mert a biztosító kifizette a korábban elpusztult Zastava (Yugo) árát. Elmeséltem, hogy nem olyan rég vettem egy Bogarat, és hogy volt egy példány, amit megnéztem ugyan, de hosszas…..
Belsőség Magyar Polo Marokkóban? 2014.04.25 14:05:39
Történik, hogy az embert meghívják egy kicsit vadonatúj Porschét vezetgetni Marokkóba, egész pontosan Marrákesből (Marrakech, Marrakesh) indulva fel az Atlasz hegységbe, berber falvak között kanyarogni, szédítő mélységek fölött elporozni csúszós földutakon. Nem rossz…..
Fantáziátlanság? Tiszteletadás? Kétségbeesés? Ezer oka lehet annak, hogy egy gyártó elővesz valami régi nevet a tarsolyból, és egy új modell fenekére akasztja. Ritkán sül el jól. Azonos című írásunk kommentposztja...
mex900 2014.03.05 09:20:21
@papugaja: Mostanaban nekem is feltunt, hogy amikor meselem, hogy gyerekent , apam vett nekem egy tyukolban tartott Feliciat, semmi reakcio a hallgatosag reszerol.
Hiaba teszem hozza, hogy a kabriot, mindenki , arra az otajtos remsegre asszocial.
Sajnos nem vagyok olyan könnyű helyzetben, mint önök, akik csak olvassák a Totalcart; én találkozom is az olyan cikkek íróival, mint ez, valamint ez, és kávézás közben könyörtelenül térítenek, győzködnek. Nem erőszakosan, hanem úgy passzív agresszív módszerrel, Göbi, neked…..
Este tíz múlt, gyűlnek a bogarak a garázsban percegő neoncsövek körül. Ernyedten ülök a sámlin, sokat kivett belőlem a reggel óta tartó szerelés. Még gyorsan felfújom a gumikat, hogy a holnapi Belsőség-találkozóra menet ne legyen gond, aztán irány haza, az ágyba. Pont elérem…..
Ilyen szép csomagtér nincs Amikor a BMW-ről kiderült, hogy szinte csak a tető nem rohad, még nem gondoltam, hogy létezhet autó, aminek a kiglancolása nem tart évekig. Egy kicsit bíztam ugyan benne, mert az anyagi kár jelentős, és nem mindegy, hogy három hónap vagy fél év alatt…..
Azt hittem, már semmilyen motoron nem tudok meglepődni, de ma mégis: a Yamaha SR400 hír kommentjei között bukkant fel ez a hirdetés. évjárat: 1992. 10. hó okmányok: okmányok nélkül futott: 0 km lökettérfogat: 494 cc teljesítmény: 34 LE szín: fekete feladva: január 20.…..
TComment Így vesz autót a nepper 2012.01.24 06:33:35
Elméletben mindenki tud autót venni, de gyakorlatban pár apróság miatt képesek otthagyni egy ilyen remek vételt. Szerencsére nekem. Kapcsolódó cikkünk kommentposztja..
A Wartburg, Kelet-Németország gazdasági fellendülésének a szimbóluma volt az 50-es években. 1955 Október 18-án látta meg a napvilágot, ekkor még EMW 311-nek hívták, csak 1956-tól nevezték Wartburgnak, amikor is bemutatták a nagyközönség előtt. Egy évre rá,…..
Mit nem tud még a használtautó-kereskedelemről, a fontoskodó, kisstílű márkaszervizesekről és a bepróbálkozó ügyfelekről?Mai cikkünk blogposztja...
Azt hiszem, végleg szertefoszlott a gondos osztrák tulaj imidzs, mióta megvan a háromajtós, ausztriai származású Balenónk. Már régóta tartogatom a képet például az autó légszűrőjéről, hogy egyszer berakjam egy posztba. Ezt rögtön cseréltem, amikor megláttam, gondolom nem…..
Lehet, megtérek. Ha hinnék felsőbb erőkben, már lumbágósra hajlongtam volna magam a mecsetben, csapágyasra koptattam volna a rózsafüzért, esetleg bárányt áldoztam volna, véres késsel. Lehet olyan közhelyeket durrogtatni, hogy kicsi a világ, de a statisztika tudománya még nem ért…..
mex900 2011.12.03 18:33:10
Árpád csak egy jó hobbiautót akart. Volt is egy kivételesen szép állapotú, majdnem veteránkorú, 1982-es Toyota Carina Coupéja, egészen múlt csütörtökig. Akkor lopták el az autót Budapestről, a XI. kerületből, a Mohai útról. Mivel testületileg tagadjuk, hogy a szerelem csupán…..
Belsőség Van-e opeles élményed? 2011.05.04 15:34:00
Ez a poszt egyben felhívás is. Amint az autógyűjtő posztunkból már sokan tudják, május 14-én az Opel gigantikus családi rendezvényt tart a Hungaroringen. Lesz ott tesztvezetés, elképesztő veteránautó-bemutató, Tankcsapda-koncert, ezer más, mi szem-szájnak ingere. A happeningen…..
A Baleno költségszámításait hadd kezdjem a kedvenc kommentemmel, amit valami használtautós cikkemhez írt be valaki. Aszondja: azért jó a regadó, mert a használtautóknak van ára. Hát van, csesszék meg! Nálunk minden használt kocsi annyival drágább bármely más országhoz képest,…..