Regisztráció Blogot indítok
Adatok
goldbach (törölt)

0 bejegyzést írt és 41 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Egy gondolatmenet a "belső ellenzék" egyik tagjától: Miként leszel pedáns Tanúból másként gondolkodó? Ha van egy pár önálló gondolatod, már bajban vagy. Minél több testvért, minél több "nagy múltú", "nagynevű", "rangos" személyt ismersz meg közelről a szervezeten belül,…..
goldbach (törölt) 2012.07.27 16:20:57
@absoluteno: Hogy milyen jövőt képzelek el. Hát maradok továbbra is itt a váci gyülekezetben és igyekszem a két lányomat és a kisfiamat úgy felnevelni, hogy ne a watchtower-féle beszűkült gondolkodásuk legyen. :D
goldbach (törölt) 2012.07.30 11:24:55
Sokat gondolkodtam azon, amiket írtatok. Arra jutottam, hogy inkább megmaradok tanúnak és próbálom jobbá tenni a helyi közösséget, gyülekezetet. Ez is csak egy vallás, mint az összes többi. Lehet vele úgy is élni, hogy nem hisszük el minden szavát, hanem közösségteremtő platformként fogjuk fel. Nos én megpróbálom így felfogni.

Ha visszatekintetek száz és ezer éveket, azt látni, hogy volt egy réteg, aki véresen komolyan vette a hitelveket és volt egy réteg, aki megtanulta lazán kezelni és minél teljesebb életet élni a tökéletlen ideológiák társaságában. Én is ezt az utat fogom most kipróbálni. Kidühöngtem magam, amikor rájöttem, hogy naívan azt hittem, megtanáltam az abszolút igazságot, de most rá kellett jönnöm, hogy igazából nem mutogatnatok ujjal egy szervezetre, hogy ők a hibásak, amiért becsaptak. Valójában ezt az egész vallás mizériát a kulturális és történeti környezetében kell vizsgálni és akkor hamar rájövünk, hogy nem a Watchtower maga a Sátán, hanem egyszerűen egy olyanm korban élünk, amikor virágoznak az ilyen és ehhez hasonló szervezetek.

Elfogadom ennek a szervezetnek a hibáit, de nem fogom bólogatva és lelkesen követni azokat a tanácsait, szabályait, melyekkel nem értek egyet. Egyszerűen csak élni fogok a gyülekezettel és ha valami nem tetszik nekik, majd szólnak. Így nem veszítem el a családom és a nyugalmam is nagyobb lesz remélhetőleg.

Ne feledjétek kedves barátaim, hogy az igazságot ti sem tudjátok. Az igazság, mint abszolútum, még eléggé megfoghatatlan. Én nem hiszek a háromságban sem, de az ellenkezőjében sem. Nem hiszek armageddonban, de abban sem, hogy az emberek meg tudják oldani a problémákat.

Abban hiszek, hogy élni kell és nem túlbonyolítani az életet. Jobban kifelé élni, mint befelé.

Mindenkinek további sok sikert kívánok és azt, hogy megtaláljátok magatokat, a boldogságot, szeretetet és életörömet.

Maradok tisztelettel,
Goldbach

ui.: ha válaszoltok is, nem fogom olvasni, mert ezennel egy jó időre beszüntettem internetes ténykedésemet. Ha eltelik néhány év eljövök ide és beszámolok róla, hogy a fenti döntésem milyen eredményt hozott. Hasznos volt-e, boldogabb lettem-e én és a családom.
Elmaradt események 2000. december 31. A világtörténelem egy emlékezetes napja marad. Jehova Tanúi számára azonban ez a nap nem hozta el, amit már minimum 75 éve várnak. 2000. december 31.–ig ugyanis fel kellett volna támadniuk az igazaknak (vagy minimum el kellett volna…..
Van, aki ki sem tudja várni, hogy csatlakozzon... ..
goldbach (törölt) 2012.07.16 16:54:21
@picket9: a Karos Imre bácsi azért kapta ezt a programot, mert a Bernhard Dolfner ki akart vele szúrni... és ez nem vicc...
goldbach (törölt) 2012.07.16 17:35:55
@sefatias: hát éppen ezért lehet ő a szolgálati osztály felvigyázója, meg szki oktató, ja bocs már nem szki-nak hívják, de mindegy is :-)
goldbach (törölt) 2012.07.17 12:48:11
@Ismeretlen név: A kongresszuselnök csak egy báb. Nehogy azt hidd, hogy ez a tiszaújvárosi exkaratés csávó osztja a lapot. :)
Az alamedai esküdtszék Jehova Tanúit jogilag felelősnek találta egy gyermek szexuális molesztálása miatt Drámai hír látott napvilágot. Az Őrtorony Társulat először veszített pert az 1940-es Olin Moyle becsületsértési ügy óta. Több mint 70 évig, az Őrtorony Társulat a…..
Kedves Vének Testülete,Körülbelül 12 éven át tartoztam közétek, amikor is saját elhatározásomból kiléptem az egyházatokból, a ti szóhasználatotokkal élve elkülönültem. Bár eleinte bizonytalan voltam, hogy jól döntöttem-e, de azt kell mondanom, hogy soha nem bántam meg ezt…..
goldbach (törölt) 2012.07.09 09:37:43
Jehova Tanúi és a gyermekvállalás Sokszor említett téma és valószínűleg még sokszor lesz is erről szó. De mi az oka annak, hogy Jehova Tanúi az Őrtorony és egyéb kiadványaikban erősen céloznak arra, hogy ne vállaljanak gyermeket a házasok? Több személyt is ismertem akik…..
goldbach (törölt) 2012.07.04 19:08:02
@Maja210: Nem, "sajnos" még a tanulmányozási cikkek sem mondják ezt ki nyíltan. Ha kimondanák, gyorsan komoly HR perekben találhatná magát a Watchtower és ezzel ők nagyon is tisztában vannak. Éppen ezért én úgy látom, hogy meggyőzés eszköztárából az "álláspotok váltogatása" módszert használják ilyenkor. Az egyik bekezdés leírja, hogy nem lenne ésszerű, ha gyereket vállalnánk, de az azt követő bekezdés már azt írja, hogy senkit nem ítélhetünk el, ha természetes vágyát kielégítve gyermeket vállal. Ajánlott olvasmány, amiből sokat merítettem jómagam is: "A meggyőzés csapdái" - mek.oszk.hu/05000/05035/
..
goldbach (törölt) 2012.06.29 14:04:04
@reboot: Meg talán azt a családtagot, aki tanú és ezáltal már társ, hanem csak egy rideg egyencsomag, aki igaz ott van melletted, de nem sokra mész vele. A csomag egy watchtowerizált ember. Szerintetek?
goldbach (törölt) 2012.06.29 14:15:33
@reboot: Persze az egyértelmű az első szintűá üzenet, de gondoltam, hogy valami plusz jelentést is lehet hozzá társítani, mert a képekről nekem még a fenti két dolog is eszembe jutott. Persze ez valószínűleg már Watchtower által fertőzött gondolkodásmód a részemről, hogy egy egyszerű tisztán érthető motívumot szétbonyolítok. :-)
goldbach (törölt) 2012.06.29 18:13:19
@sefatias: Fent van Vimeon is. Nézd ott: vimeo.com/22103596
Sefatias: Ma reggelre üzenetet kaptam. Egész pontosan fenyegetést. Megtörtént blogger életem első fenyegetése. Mivel az író számára semmilyen személyes információt nem tartalmaz az üzenet, úgy érzem nem éri semmilyen sérelem, ha szó szerint idézem, amit írt: Szia…..
goldbach (törölt) 2012.06.26 11:40:00
Sefa, erről csak ez jutott eszembe: www.youtube.com/watch?v=zbSXoz1AKYU

"Érző programok..."

"Mindenki, akit nem választottunk le, potenciális ügynök... A Mátrixon belül mindenki az és senki sem. Úgy maradunk fent, hogy elbújunk, menekülünk, de ők őrzik a kapukat. Ők őriznek minden ajtót, náluk van minden kulcs, vagyis előbb vagy utóbb valakinek meg kell küzdeni velük."

"Csakhogy erejük és gyorsaságuk olyan világból való, mely szabályokra épül, épp ezért sose lehetnek olyan erősek és gyorsak, mint te."
goldbach (törölt) 2012.06.26 15:06:14
@FinalOmen: Ne tévesszen meg az ékezet nélküli nick. A belove nick eredete nem az angol "be love", hanem a magyar "belőve" szó, csak hát ékezet nélkül, ugyebár. :-)
A múlt hét végén világszerte tanulmányozott Őrtorony cikkben (2012. április 15., 12. oldal, 16. és 17. bekezdés) ezt olvashatjuk: 1./ Ha egy rokonunkat vagy közeli barátunkat kiközösítették, akkor Jehova figyel, hogy hűek „vagyunk-e parancsához, hogy kerüljük a kapcsolatot…..
goldbach (törölt) 2012.06.13 12:47:04
@Johnny Joker: A brazil esetnek utánanézek, mert azt még nem olvastam. Szerintem kár lenne belekeverni a pedofiliát, mivel ez nem olyan kiterjedt probléma, mint a kiközösítés és az attól való félelem. A pedofil témával bulvárossá válna a hangulat.

A kiközösítés bizonyíthatóan Jehova Tanúi minden gyülekezetét érinti. Több mint 7 millió embert érint! Minden egyes személy, aki Jehova Tanúi gyülekezetébe jár, tanulmányozik, vagy tanú családban él beleesik minimum az egyik kategóriába a kettő közül:
1. szellemi erőszakot alkalmazó
2. szellemi erőszaktól szendevő

Johnny, ha túl sokat akarsz markolni, kihullik a kezedből az ügy és a végén még visszafelé sülhet el a fegyver. Ne feledjük el, hogy a Watchtower komoly tőkével és kapcsolatokkal rendelkezik. Csak komoly és megalapozott érvekkel lehet támadni. Más esetben egyhamar rágalom perben találhatod magad és felperesből alperessé válhatsz. Ne feledd, hogy a Watchtower egy multinacionális MLM vallás!
goldbach (törölt) 2012.06.13 13:03:04
@Johnny Joker: Nagyszerű! Ez is azt mutatja, hogy meg lehet nyerni egy ilyen pert. Szerintem egy vonalon kell támadni. A kiközösítés, mint diszkriminatív eljárás jól megalapozott. Nem tud rá ütős ellenérvet a Társulat.

Egyébként, ha teológiai oldalról nézzük, kimondottan farizeusi tanítás az alapja. Nem véletlen, hogy csak Pál beszél a Bibliában arról, hogy ne ápoljunk kapcsolatot azzal, aki parázna, stb. De még ő sem írta le a kiközösítés szót. Azt csupán két helyen találjuk az evangéliumokban és ott is farizeusi negatív kontextusban.

A kiközösítés nagyon messze áll attól a szeretettől, amit Jézus gyakorolt és hirdetett. Sőt, mondhatnánk, hogy szöges ellentéte, hisz Jézus azt mondta, hogy szeressük még az ellenségeinket is és imádkozzunk értük.
ELEGEM VAN! - Elegem van, hogy úgy tartok nyilvános előadásokat, hogy tudom, amit elmondok több 100 embernek nem igaz- Elegem van, a hogy hülyének néznek- Elegem van, hogy 6-8 oldalon keresztül elemzik, hogy miért nem i.e. 586-ban foglalták el Jeruzsálemet, miközben régészeti…..
goldbach (törölt) 2012.06.08 16:49:37
Kedves Elegemvan, amikor el kezdtem olvasni az írásod, azt hittem, hogy én írtam. Szerintem sokan vagyunk így. Még az is lehet, hogy egy gyülekezetbe járunk. A pszichiáteremhez sok testvér jár sok gyülekezetből. Neki elmondtam nyíltan én is, hogy már nem hiszek és elegem van, stb és tudod mit mondott? Azt, hogy "nem is tudja, hányan éreznek még Önhöz hasonlóan a gyülekezetéből" - mivel sok tesó jár hozzá, képben van. Szóval én is hasonlóképp érzek, mint te, de én már rájöttem évekkel ezelőtt, hogy az öngyilkosság botorság. Az élet drágább és mindig van valami kerülőút. Én azt a megoldást választottam, amit Joci79 is javasol neked, hogy szép lassan indirekt úton el kell hinteni a kétely magvait a feleségednek is, miközben sok-sok szeretetet adsz neki. Így látja, hogy jó ember vagy, még annál is jobb, mint a társulati ideál. Adagolni kell a feleségednek az igazi ismeretet. Egy kis igazi igazság, utána szeretet. Kérdések feltevése, hogy "te mit gondolsz erről a versről". A családi imádaton a Bibliát tanulmányozni, még ha nem is hiszel benne és óvatosan kihozni belőle a visszás dolgokat. Ez a módszer idővel eredményhez vezet és hiszek ebben. Bennem most ez tartja a lelket és látom a célt, hogy idővel a feleségem is jönni fog velem. Nem megyek ki a szervezetből nélküle, mert az szétszakítana minket. Inkább türelmesen várok és módszeresen építem őt. Nem gondolom, hogy butább, mint én, bár tudom, hogy én előrébb tartok az igazság ismeretében (az igazság alatt azt értem, hogy tudom, hogy nem az "igazság" az igazság). Mindenkinek máskor jön a felismerés. Hagyj időt magadnak és a feleségednek és légy nagyon türelmes. Ha már nem hiszel Istenben, higyj az életben és higyj a szeretetben, valamint az emberi kapcsolatokban. Ne add fel, szabadok lesztek, csak türelem és sok-sok szeretet kell hozzá!!!
A "szomolyai mágus": így emlegetik Kaló Imrét. A nála járt látogatók soha sem hallott elképesztő dolgokról meséltek. Én eddig csak borkóstolókon találkoztam vele, és lenyűgözött a borainak csodálatos világa. A technológiai sorozatban mindenképen szerettem volna…..
goldbach (törölt) 2012.05.17 11:19:12
@RAMBO: Köszönöm a gyors választ! De jó, akkor mégsem hülyeség, amit kitaláltam. Megpróbálok utánajárni ennek az erdélyi módszernek és kíváncsi vagyok, hogy a Bükk déli lejtőin ez megvalósítható-e.
goldbach (törölt) 2012.05.17 11:36:49
@RAMBO: Nagyon köszönöm! Mondjuk nem tudom, hogy a Bükk déli lejtőin ez megvalósítható-e, ha ezt a mondatot nézem: "ahol a szőlők talaja tápanyagokban igen gazdag volt. Soványabb talajokon és hűvösebb fekvésű szőlőhegyeken azonban a felsorolt vidékeken is csak csapos fejművelésben részesítették a tőkéket."
Mindenesetre nagyon köszönöm, mert így már tudom, hogy van ilyen művelési mód és rá tudok keresni vagy meg tudok kérdezni erdélyi szőlészeket.
A film magyarul innen letölthető: http://www.filmvadasz.info/2011/01/1984.html Könyv: Orwell - 1984    Hűek voltak és bölcsek? Elmekontroll (egy egyszerű teszt Jehova Tanúinak)..
[közvetlen link a videóhoz: http://abclocal.go.com/wabc/video?id=8609209 ] 34 épület, 3,2 millió négyzetláb (átváltva: 975 360m²), 1 milliárd dollárért... az Őrtorony Részvénytársaság Warwick-be költözik. Őrtorony Zrt. business..
goldbach (törölt) 2012.05.17 08:42:49
@névtelenül: Én nem temetném ilyen könnyen a Társulatot. Fogalmatok sincs arról, mekkorában játszanak. Ezek a változtatások inkább azt jelzik, hogy elég jól játszanak a kártyáikkal és elképzelhető, hogy amit te hanyatlásnak érzékelsz, z pont a fejlődésüket segíti elő. Attól, hogy az interneten minden eléhető és a Társulat erre a csatornára tereli a hangsúlyt, még nem fognak a tanúk ide látogatni. De ha ide is fognak látogatni, az elmekontroll erősebb. De ha ez sem elég, akkor jó ha tudod, hogy az internet elérte azt a fejlettségi szintet, hogy nagy valószínűséggel hamarosan bevezetik a kormányzatok azt, hogy minden ember csak elektronikus aláírással, ellenőriztehő módon publikálhat a neten. Minden jel erre mutat. Akkor pedig nesze anonimitás, tehát még nehezebb lesz lázadozni, meg kiszivárgott anyagokat publikálni.

Erre utaló jel, hogy az életben először fordul elő, hogy az NSA nem titkosan épít megfigyelőrendszert, hanem nyíltan, még a fejlesztési fázisban komoly részleteket árul el a Utah államban épülő Digitális Erődről. Aki laza infót akar róla: index.hu/kulfold/2012/03/19/a_semmi_kozepen_epul_a_legnagyobb_amerikai_kemkozpont/
Aki brutál részletes szakmai infót olvasna róla:
www.wired.com/threatlevel/2012/03/ff_nsadatacenter/all/1

Szerintem a Watchtowerben tudnak valamit, hisz magas kormányzati összeköttetéseik vannak. Soha ne becsüld le az ellenfelet!
A következő videó fordítását készítettem el nektek, a FELIRATOZÁST be lehet kapcsolni a teljes képernyő melletti gombbal (kis felfelé mutató nyíl):  Az Őrtorony titkos szövetsége az ENSZ-el. "Az Egyesült Nemzetek SzövetségeTovábbra is figyeljetek!"bebizonyosodott,…..
goldbach (törölt) 2012.04.25 15:24:29
@Τιμόθεος: Szívesen! Remélem többel is szolgálhatok majd...
goldbach (törölt) 2012.04.27 16:18:26
H@metanoia: Igen, ez egyértelműen így van, hogy hülyének nézik a tanúkat. Ha nem lenne félnivalójuk, akkor már megjelent volna egy bizonyító erejű cikk az Őrtoronyban vagy az Ébredjetekben, hogy mi is volt ez a DPI tagság dolog.
goldbach (törölt) 2012.04.27 16:43:40
Érdekes, hogy az Őrtorony az ENSZ-t undorító dolognak aposztrofálta régebben és erre 1995-ben egy ilyen jelenik meg:
-------------------
(w95 10/1 7. o. Háború nélküli világ — mikor?)
[Bekeretezett rész a 7. oldalon]
-------------------
A KERESZTÉNY NÉZET AZ EGYESÜLT NEMZETEK SZERVEZETÉRŐL
A bibliai próféciákban az emberi kormányzatokat gyakran vadállatok szimbolizálják (Dániel 7:6, 12, 23; 8:20–22). Az Őrtorony folyóirat ezért évtizedeken át napjaink világi kormányzataival azonosította a Jelenések 13. és 17. fejezetében szereplő vadállatokat. Ez magában foglalja az Egyesült Nemzetek Szervezetét is, amelyet a Jelenések 17. fejezete veres fenevadként ábrázol, s amelynek hét feje és tíz szarva van.
Ez az Írások szerinti helyzet azonban egyáltalán nem enged meg semmilyen tiszteletlenséget sem a kormányzatokkal vagy azok tisztviselőivel szemben. A Biblia világosan kijelenti: „Minden lélek engedelmeskedjék a felső hatalmasságoknak; mert nincsen hatalmasság, hanem csak Istentől: és a mely hatalmasságok vannak, az Istentől rendeltettek. Azért, a ki ellene támad a hatalmasságnak, az Isten rendelésének támad ellene; a kik pedig ellene támadnak, önmagoknak ítéletet szereznek” (Róma 13:1, 2).
Ennek megfelelően Jehova Tanúi, kik szigorúan semlegesek maradnak politikai téren, nem akadályozzák az emberi kormányzatokat. Sohasem fognak forradalmat szítani és nem is fognak részt venni állampolgári engedetlenségnek minősülő cselekedetekben. Ehelyett elismerik, hogy a kormányzat bizonyos formáira szükség van ahhoz, hogy betartassák a törvényt és fenntartsák a rendet az emberi társadalomban (Róma 13:1–7; Titus 3:1).
Jehova Tanúi úgy tekintik az Egyesült Nemzetek Szervezetét, mint ahogyan a világ egyéb kormánytestületeit is. Elismerik, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezete továbbra is Isten engedélyével létezik. A Bibliával összhangban Jehova Tanúi megadják a kellő tiszteletet minden kormányzatnak, és engedelmeskednek egészen addig, míg ez az engedelmesség azt nem követeli tőlük, hogy vétkezzenek Isten ellen (Cselekedetek 5:29).
-------------------
Még jó, hogy azt nem írják, hogy boruljunk le a vadállat előtt. Ez a leírás kb úgy fest, mintha maga Isten hozta volna létre az ENSZ-t.
Helyszín: Anglia, London SE1 7PB, Belvedere Road Magasság: 135 méter 2009. február 13-án adatott meg nekem, hogy eljussak a világ 3. legnagyobb óriáskerekére, a London Eye-ra. Hogy ez mennyire nagy élmény volt, azt kifejezi, hogy az egyébként 5 napos londoni kiruccanás során…..