Regisztráció Blogot indítok
Adatok
RZoli86

11 bejegyzést írt és 22 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Via: reddit.com Az "ilyen csak Magyarországon fordulhat elő" és a "tipikus BKV/BKK" szövegeket megelőzendő szeretném leszögezni, hogy a példák a legkevésbé sem hazaiak, sőt nem is Indiából valók (ahol ki van írva, hogy hullát szállítani tilos a metrón és a…..
1973 őszén Szentkirályszabadján leszállás közben lezuhant a csehszlovák légierő Avia 14 típusú repülőgépe. A gép katonai delegációt szállított, ezért az akkori viszonyok miatt a katasztrófa csaknem ismeretlen maradt. Az elfeledett balesethez vezető okokat Deák Imre2, az…..
Tudni kell rólunk, hogy minket a Park zárásakor szinte vasvillával kell kikergetni. Ha nekikezdünk valaminek, nem hagyjuk abba sem a friss rántott husiért, sem pedig.. Na igen, a nőkért.   Csapattagunk reggel bejelentette, hogy asszonypajtás helyi idő szerint pontban 13 órakor…..
Mi lehet annál nagyobb attrakció, amikor egy múzeumban a Malév két működő repülőgépe is meglátogatható? Az, ha három is! Az Il-18 és Tu-154 alapvető rendszereinek felélesztése viszonylag könnyen sikerült, ezért nagy lelkesedéssel ugrottunk neki a kistesónak, a Tupoljev…..
A Nagyvas, a Tupoljev Tu-154. Túlzás nélkül ez az a típus, amely minden kerozinvérű repülésszerető szívét megdobogtatja. A Malév mára már történelem, de egyetlen Magyarországon megmaradt és megtapogatható Tu-154-ese, HA-LCG, keresztségben LCGéza, a Repülőgép Emlékparkban…..
Az Il-14 felújító csapat elkészítette idei, részletekbe menő évértékelését. Idén nagyon sokat haladtunk! A cikk ide kattintva olvasható...
November 11-én szovjet járműves találkozó lesz a Repülőgép Emlékparkban. Az évben utoljára beindítjuk az Il-14-es egyik motorját is, megmutatjuk a srácoknak, hogy a miénk hidegben is pöccre indul! :) Részletek a linken! http://il-14.hu/szovjet-jarmutalalkozo-november-11-en/..
Oldwings MOAladár életre kel 2012.08.26 19:18:21
Csodálatos pillanat volt, ahogy a 25 éve leállított Iljusin Il-18V ismét életre kelt... Il-18 sztori és beszámoló a lapozás után! Fotó: Kovács Gábor "Dödi" Kezdjük egy rövid történeti áttekintéssel. Az Il-18 típus fejlesztése az 1944-ben kezdődött, az akkoriban…..
A repülőgépek pilótafülkéjének éjszakai megvilágítása komoly gondokat vet fel. Ha a fény túl erős, a pilóta nem lát ki a repülőgépből, ha pedig túl gyenge, akkor a műszereket nem lehet leolvasni. Ráadásul a második világháború alatt egy kivilágított pilótafülkét a…..
A mai napon megcseréltük egymással a két légcsavart. Még tavasszal komoly korróziót találtunk a jobb motor légcsavarján, ezért a motorindításokat biztonsági okokból szüneteltetnünk kellett. Elvégre senki sem szeretné, ha egy elrepülő légcsavarlapát felnyársalná. Mivel a…..
Ramius és Endre nagyot alkotott, ma elhozták a motort Nyíregyházáról, a Malév Ground Handling  pedig segített az 1 tonnás szerkezet daruzásában. Egyre inkább valósággá válni látszik az első kétmotoros bemutató... Csakhogy addig még a légcsavart is cserélnünk kell, ezer más…..
Szegény bal motorunk beteg. A Múzeumok Éjszakáján a nézőseregnek roppantul tetszettek a kipufogóból kicsapkodó két méteres lángnyelvek, nekünk azonban kevésbé. A vizsgálat kiderítette, hogy valószínűleg rosszul van beállítva az adagoló, valamint az alsó hengerek nem mennek.…..
Az utóbbi években a korábbinál gyakrabban járok ki a ferihegyi Skanzenbe, mert végre nem csak statikus látnivalók várják az embert ott, mindig van valami új is. Először ott volt a Malvinka névre (HA-MAL) keresztelt Il-14 részleges feltámasztása: Zsaludek Endre vezetésével egy maréknyi lelkes ember…..
Kayama A Skanzen angyalai 2012.07.15 00:16:00
A Ferihegyi Skanzenben tevékenykedő különleges önkéntes kis csapatról írtam már. Arról is, hogy Malvinkával miféle csodát tettek. Új ruhát adtak rá, szeretgetik, gondozzák, újra dobogtatják Malvinka két kis szívét is, ráadásul mindezt azért, mert szeretik. De nem csak…..
Az elmúlt napokban elégszer volt szó a nosztalgia FVV csuklós villamosról, úgyhogy szombati élménybeszámolómat inkább onnan kezdem, hogy felértem a Markó utca 22. első emeletére, a Kresz Géza Mentőmúzeum helyiségeibe, ahonnan kinézve ez a látvány tárult a szemem elé: A Mentőmúzeum sajnos egy az…..
RZoli86 2012.06.18 21:41:07
@Hamster: a 36V / 400Hz (bocsesz, fentebb rosszul írtam) 3 fázisú áramátalakítóról a következő rendszerek kapják a tápot:
- Groza-40 rádiólokátor (éhes jószág, 115V és 28V is kell neki)
- Hidraulika és olajnyomásmérő
- Stabilizátor trim
- Műhorizontok és minden giroszkópos rendszer
- Határdőlés jelző (a.k.a. Bank Angle)
- FDR és CVR
- Robotpilóta
- KV-11 korrektor, bármi is az
- Transzponder

A radar motorjának, tehát amivel bólogatni tud kell a 36V, az adó 115V-ról megy.
Kayama Malvinka és Ancsa 2012.06.13 10:59:00
Találkoztam két különleges hölgyeménnyel... Illetve........ Malvinka és Ancsa az a két hölgy. Ráadásul, úgy ISTENIGAZÁBÓL, szemtől szemben még nem is találkoztunk, de mégis... Beléptek az életembe, beléptek a gondolataimba. Elindítottak egy különleges…..
RZoli86 2012.06.13 18:53:39
A teoretikus "Ugyan mit veszítettünk a Malév csődjével, amikor itt vannak helyettük a jófajta fapados járatok, amik még olcsóbbak is?" kérdésre érkezett meg a válasz. Tamás levele nyomán a Homár megdöbbenve tapasztalta, hogy tényleg létezik ilyen, itt Európában, hogy fizető…..
RZoli86 2012.04.18 14:46:25
@[HPhD]Blokkolnam:
vigyázz, a (b)rájener szabályzata szerint egy kézipoggyászon felül ha van egy esernyő a kezedben, az még egy kézipoggyásznak minősül, s mint olyan, díjköteles.

Lehet készíteni a Budapest - M. O'Leary Airport táblákat.
Szerettem volna nyitófotónak egy fekvő képet betenni, de úgy látszik erről a lakásról csak állókat lehet készíteni. A linket beküldő Horizont Zoli szerint a hat négyzetméter ráadásul úgy jön ki, hogy négy az alapterület és kettő a galéria. Ebben nem vagyok biztos, de…..
RZoli86 2012.03.09 20:35:11
A fenti ingatlant lakásnak nevezni ugyanolyan hiba, mint amennyire kezdenek elterjedni a "intim udvaros" illetve a "saját használatú terasz" című hirdetések:

ingatlan.com/ferencvaros-belvaros/elado+lakas/tegla-epitesu-lakas/budapest+9+kerulet+lonyay+u/6387785?sid=2
"Ritkaságszámba megy, hogy két saját használatú udvarral is rendelkezik, mely tökéletes helyszín lehet családi grillezéshez, kártyapartikhoz." Végülis, akinek a lichthoffban van kedve grillezni, lelke rajta, de a következő visz mindent:

ingatlan.com/vii-ker/elado+lakas/tegla-epitesu-lakas/budapest+7+kerulet+dob+u/6372453?sid=4
- 54 m2 úgy, hogy 42+12, de a 12-es helyiséget (ex közös WC) meg kell vásárolni a háztól, és nincs benne az árban
- nappali ablakai hátsó zöld kertre, nem belső udvarra néznek - feltéve, ha nevezhetjük kertnek a három oldalról tűzfalakkal határolt udvart, amiben borostyán van
- saját kis kert, amely a hálóból nyílik - lichthoff, nádfonattal borítva, leterítve műfűvel és benne egy cserepes tuja

Itt is ugyanaz, a kolléga életében nem járhatott a lakásban, ha ilyet leírt:
ingatlan.com/vii-ker/elado+lakas/tegla-epitesu-lakas/budapest+7+kerulet+dob+u/6200630?sid=4
RZoli86 2012.03.09 20:39:35
@RZoli86: Beszedtem a fogalmazásgátlót, szóval:

"A fenti ingatlant lakásnak nevezni ugyanolyan hiba, mint amennyire "intim udvarosnak" illetve a "saját használatú teraszosnak" a következő kecókat:"
      Ha már egyszer a Rákóczi úti tudományos falfirkák kapcsán elkezdtünk geológiával foglalkozni, akkor folytassuk ma is. A fenti ammonitest a Fészek Klub bejáratánál fényképeztem telefonnal. Jó harminc centis példány. Persze nem kell hasra esni tőle, sok őslénylenyomat…..
RZoli86 2012.02.17 22:45:01
Először is, Boldog Új Esztendőt mindenkinek, aki (velem együtt) idén most jár erre először...Rég jártam a blogomban, ugyanis a tavalyi év vége és az idei év eleje igen mozgalmasan, feladatokkal bőven megszórva zajlik. Kicsit felgyorsult, kinyílt körülöttem a világ az utóbbi…..
“az épület alatt egymást keresztező Lei és Szent György vonal kivételes pozitív földi energiát sugároz ezen a ponton. E pozitív adottságot kihasználva folyamatosan szerveznek gyógyításokat, tanfolyamokat, összejöveteleket az ingatlanban. Aki ott járt mind pozitív élménnyel…..
Számos hajmeresztő dologgal találkoztunk már itt a blogon, nem egy banális pilótahibával is. Na de ez? Itt még fejjel felfelé Az All Nippon Airways Boeing 737-700-asa szeptember 6-án Nahából Tokióba tartott, éppen 41 ezer lábas utazómagasságon, a gépet a…..
RZoli86 2011.11.29 11:50:14
@Unbiased:
A robot automatikusan leold, ha hozzányúlsz bármelyik kormányszervhez, ideértve a trimet is.
Freskós pécsi műemlék lakás az 1870-es évekből (im)Kéterkélyes penthouse a 60-as évekből, a Kecskeméti utcában (tipp: Anette Laboux)Gyönyörű faburkolat és bútor a Pannónia utcábanÚristen, milyen lehet a kilátás, hogy kiretusálták? (tipp: Tündi)Furcsán galériázott lakás…..