Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Kormoran

0 bejegyzést írt és 36 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
És jogász sem vagyok, de   a tegnapi BL meccset nézve is, és évek óta minden meccsen a BL-től a megye kilencvenkilencig erős hasonlóságot láttam a Btk. hamis vádról szóló része, és a műesések között. A hamis vádról szóló pargarafus: 268. § (1) Aki a) mást hatóság előtt bűncselekmény…..
„Az életért folytatott küzdelem az ember ösztöneiben van. Az ember harcol önmagáért, így van ez ősidőktől fogva, és így lesz mindig. Az, aki elejtett egy mamutot, a bőr és a hús egy részét odaadta azoknak, akik nem tudták elejteni a mamutot. Ezek azzal fizettek a…..
A halál ereklyéi I. rész (2010) Pénzügyi értelemben a világ egyik legsikeresebb sorozatáról beszélünk. Mindenki degeszre kereshette magát az elmúlt 6 rész hatalmas sikerei során. Ráadásul az előző etap semmi más nem volt, csak színtiszta időhúzás, ami után joggal lehet…..
Kormoran 2015.01.18 10:56:45
@Tapmancs: Én én felnőttként (30+) olvastam az egész sorozatot, és hidd el, úgy is nagy élmény. Már ha tudsz gyerek lenni lélekben.

Ami a filmeket illeti, az első négy rész nagyjából tudja követni a könyvek színvonalát, a többi viszont már nagyon elmarad tőle.
A tűz serlege (2005) Az előző rész színvonalát ugyan nem sikerült tartani, de még így is egy jól sikerült moziról beszélhetünk. Az önismétlés csapdáit elég ügyesen kerülgetik, nincsen kviddics meccs (legalábbis nem látjuk), nincsen idióta nagybácsis kezdőjelenet és…..
Kedvenc Árpád-házi királyom III. Béla, akit már az általánosban is nagyon kedveltem. Ebben talán Fehér Tibor Aranyváros hercege c. Delfin-könyve is közrejátszott, ami róla szól. Kristálytisztán hallom a kedves olvasóim agytekervényeinek a csikorgását, amik amiatt csikorognak,…..
Kormoran 2014.04.16 11:50:42
@nemorino:
Mint ahogy le is írod, a francia hatás a kultúrában és a műveltségben érvényesül.
Az államszervezésben és a jogban viszont nem. Sem a hűbéri jog, sem a francia államigazgatás nem gyűrűzött be.
Kormoran 2014.04.16 14:00:32
@nemorino:
Másképp látom, de így a jó, nem igaz?
Franciaországban a naturálgazdálkodás idejében alakult ki, és dívott a hűbéri rendszer, majd ahogy az árutermelés kezdett kibontakozni a királyság visszaharcolta a hatalmát. Előbb az egyház, a köznemesi tisztségviselőség és lovagság segítségével (X-XII), majd formálódott a rendiség, a 100 éves háború után egyre inkább a városokra támaszkodtak. Nálunk a naturálgazdálkodás időszakában erős királyi hatalom és központosított államigazgatás volt, és ahogy az árutermelés bontakozott ki, úgy borult a rendszer, és sajnos rossz irányba. az első felvonásban (XIII) tartományuraság (inkább német minta, mint fr.), majd az anjouk alatt az akkor már avult lovagi eszmények nevében főurakra támaszkodó kb. Nagy Károlyi minta a rendiség helyett.

A hűbéri rendszert a magyar familiáris rendszerrel összehasonlítani szokás ugyan, de teljesen más a kettő. A hűbéri viszonyban kölcsönösek voltak a jogok és a kötelezettségek is. Földnélküli Jánost mint duminust marasztalta el a bíróság, és tette földnélkülivé, vazallusa ellen elkövetett vétségéért. Ezzel szemben a familiáris csak magán tisztviselő, verőember, ha úgy tetszik.
Kormoran 2014.04.16 14:11:32
@HTünde:
Fontos.
Az én szívemnek is kedves III Béla, de nagy változást nem hozott.
A kancelláriára, és a kulturális munkája valóban nagyon figyelemreméltó, de hogy "megreformálta az egész államszerkezetet, fenekestől felforgatta az országot"... Nos ez nem igaz. Sem jogi, sem államigazgatási, sem társadalompolitikai, sem hadászati reformról nem beszélhetünk. A Kancellária a Királyi Kápolna utóda, és létrejöttében nagy szerepe volt Lukács érsék fa fejének, aki a Kápolna feje volt.

III Béla legendáját a bizánci trónörökössége alapozta meg, és az a tény, hogy mindkét szomszédos császári hatalom az ő uralkodása alatt rogyott meg.

Viszont!
Valóban tehetséges elkötelezett és jó király volt, több ilyen kellett volna.
  A sorozat korábbi részei Lajos király a szaracénok elleni sikerek után szinte azonnal úgy gondolta, hogy a magyarok segítségét kéri – a vikingek ellen is. A normannok fürge hajóikkal ekkor keresztül-kasul cikáztak a franciaországi folyókon, és mindenütt rettegésben…..
Előző cikkünkben azt vizsgáltuk meg, mi történik akkor, ha egy családi házban a hagyományos izzókat lecseréljük kompakt fénycsövekre. Most kielemezzük, hogy ugyanebben a családi házban, ugyanolyan feltételek mellett mi történik, ha LED-es világítótestekre váltjuk a…..
Kormoran 2011.11.04 12:02:51
@mindenjónévfoglalt: Szia!
Azért megnézném, hogy hogyan nem fűtesz 6 hónapot évente :) Az a 6 hónap inkább 4, amikor egyáltalán nem fűtesz, és abban a 4 hónapban sokáig van világos.
Filmdroid Behalt a Dűne projekt 2011.03.23 10:50:30
A Paramount évekig próbálkozott  Dűne megfilmesítésével. Frank Herbert klasszikusát először Peter Berg vette kezelésbe, de egy szép nap úgy döntött, hogy hagyja a fenébe az egészet és inkább a Battleship produkciót készíti el. Ezt követően Pierre Morel kezébe adták a…..
Előszöris remélem senki nem veszi tolakodásnak, ha egy kicsit kisajátítok egy fórum témát. Mentségemre szóljon, hogy a többség valahol az én hozzászólásomhoz reagált. Sokat fogok most ollózni, de igyekszem minél szabatosabban fogalmazni és pontosan kifejteni a véleményemet. A…..
Ez az iPad olyan friss, hogy még meleg. Alig három napja kezdték el a forgalmazását, ráadásul a kezemben tartott darabnak története van, hiszen Handrás majdnem 24 órát állt érte sorba. Az elsők közt távozott a 5th Avenue-n található Apple Store-ból, ami előtt addigra már…..
Mint bizonyára már mindannyian tudtok róla, a Vodafone elbocsátotta egyik, frissen felvett online marketingesét. Az ok pedig az volt, hogy a múlt pénteki nagy T-offline idején ki merte írni Twitterre ezt az üzenetet. A kirúgás híre egyöntetű visszatetszést keltett az Index…..
Kormoran 2009.12.10 11:52:33
@Mahuhu:
A cégnél újonc volt.
Ha már voltál újonc nagy cégnél, akkor tudod milyen az. Egy újonc egy multicégnél egyszerűen nem tehet a cég teljes arculatát befolyásoló döntést, hacsak nem a Mávtól lépett át a BKV RT élére a sleppjével együtt.
Kormoran 2009.12.10 12:03:06
@Songoman:
Na jó, mondjuk azt, hogy nekem nem tetszett :)
Szeritem olyan volt, mintha egy viccet kétszer mondanának el.

Amúgy én kishíján egy üzleti megbeszélésről maradtam le. Tudtam, hova kell leparkolnom, de azt nem, hogy pontosan hova kell mennem. Ráadásul azt hittem, hogy a telefonom szart be, mert hajlamos mókázni velem, pont a kritikus pillanatokban, mintha direkt csinálná.
Apróm nem volt, és kp-m se, úgyhogy félőrültként rohantam egy automatát keresve, hogy tudjak telefonálni, közben meg szídtam magamat, hogy ennyire függővé tudtam válni eegy elektronikai kütyüségtől, mint a mobil.
Végül utolsó mentsvárként újraindítottam a mobilt és akkor jött meg a rág feladott SMS a címmel. Némi tempós séta után végül odaértem időre és kifújni is volt magamat időm.

Mivel a tárgyaláson sikeres voltam, nem rágtam be a t-comra.
Kormoran 2009.12.10 12:05:34
@kutyaütő:
Ha valóban olyan frekventált fazon volnék amivel már nemegyszer meggyanúsítottak, én örülnék a legjobban, hidd el :)
 Hmm.Sziasztok.Azért írok be a fórumba, csak így munka közbeni magányomban, hogy az egyik mostani storymat megosszam veletek.Magamról annyit, hogy sok pasim volt, tudom, nem tagadom, átlagosan évente 60 pasim szokott lenni, de ennek nagy része csak kaland, buli utáni egyéjszakás…..
Természetesen óriási botrányt kavart egy újabb kikerült szexvideó <ásít>. Tudjátok, az a kibaszott ingerküszöbötök már olyan szinten van, hogy ezúttal egy hármast kellett release-elni, ezen még megakad az a sokat látott szemetek. A videóban a japán Miss Universe, és a…..
Nincs egy nyugodt hétvégéje az embernek ... Itt van megint nekünk Draskovics ... azt hittem, a HírTV-Veres Jani ügy kapcsán meghúzódik, lapít egy ideig, amíg elül a vihar. Apropó, volt vihar? Nem is volt ... Drazsé nem hülye, azt az "ügyet" és sok minden mást is…..
A Potter sorozat Birodalom visszavágja: sötétség, halál, gyilkosság, titkok, feltámadó hullák és gonosz minden sarkon, de azért van idő becsípett Hermionéra, bimbódzó tiniszerelmekre, féltékenységi rohamokra és egy frenetikusan bolondos Jim Broadbentre is. A Harry Potter sorozat…..
Kormoran 2009.07.21 10:59:42
 "Hülyeséggel szemben hülyeséget kell felvonultatni" - tanította mentorom, idézve édesapját. Hogy a kedélyeket megnyugtassam, kiegészítem a címben feltett kérdést: ...egyetlen napra. (Ahogy a Sárdobáló blog szerzője viszont nem lesz.)Miért e…..
Mostanra eljutottam odáig, hogy ez a civakodás egész helyes. Mint a testvérek, vagy a szerelmesek, úgy csipkedik egymást a a redmondiak és a cupertinóiak. Eddig főleg a Microsoft reklámjaival kellett beérnünk, amikből kiderült, hogy a pc-k bár nem jobbak, mint a Macintoshok,…..
Úgy tűnik, csak nem akar romlani a Firefox 3 béta teljesítménye. A mostani, ötödik béta verzióról már egyenesen azt állítják, hogy például az olyan komplex webes alkalmazások is, mint amilyen a Gmail kétszer olyan gyorsan fut az új Firefoxon, mint a Firefox 2-n. Aki próbálta…..
Mostanában kezd megfogalmazódni bennem ez a gondolat: Valami nincs rendben az UHU-val.Már megint. Tiszta deja vu... merthogy ilyenem már volt az 1.2 körül. Látszólag minden megy a maga útján, de valami nem stimmel.A 2.0 után kijövő 2.1 szinte semmi újat (nekem) nem hozott. Új kernel,…..
Kormoran 2008.03.27 16:05:58
Sziasztok!

Elolvastam Kodmen-t, és teljesen megértem, hasonlókon megtem át magam is.
Eszem ágában nincs rosszat kívánni az UHU-nak, az első és máig kedves disztromnak! Senkinek eszébe ne jusson ilyesmi.

Ami miatt mégis írtam, az az, hogy nem tartom helyesnek és okosnak az UHU mögött álló cég hozzáállását.

Régen, amikor a honosítások még nem álltak olyan szinten, mint ma, nagy dolog volt az UHU. Ma már más a helyzet. Nem lehet csak arra alapozni egy disztronál, hogy "magyar".
Főleg, hogy a programok nemzetköziek.

Kialakult az UHU körül egy komoly és tetterős közösség. Nem alapoztak rá komolyan! Panaszkodnak, hogy nincs anyagi támogatásuk, de azt a támogatást, amit lelkesedésben és munkában megkaptak volna a közösségtől, nem kezelték még a pénznél is fontosabb alapvető erőforrásukként, pedig a nyilt forrásnak pont ez a lényege.
Ha ezt a hatalmas, és valaha bennem is létező tetterőt hagyják érvényesülni, és megfelelően menedzselik, az UHU betonbiztos disztro lenne.
Ebben nem tudtak felnőni Linushoz, pedig vehettek volna róla példát.

További hiba, hogy leváltak a Debian vonalról. Így óriási felesleges munkával terhelték meg magukat, és voltaképpen az UHU közösséget is. Ha maradnak közel a Debianhoz, és csak a magyar igényekhez igazítják az aktuális testing verziót... nos lásd az Ubuntu esetét, hogy hová jutott ezzel a stratégiával.

Az UHU jelenlegi helyzetéért persze lehet okolni az anyagiakat, de valójában (szerintem) hibás döntések vezettek ide.
Félreértés ne essék, én ezért nem kárhoztatok senkit!
Eszemben sincs!
Valóban jó döntéseket hozni nagyon nehéz, és valdódi tehetség kell hozzá. A tehetség megvan a fejlesztőkben, hiszen a disztro él, és még most 2008-ban is kellemes és jó. Az ő tehetségük azonban technikai jellegű.
Hogy a magyar Linux közösségnek milyen Linuxra van szüksége, azt viszont nem találták el.
Bármennyire is jól hangzik a "Six Degrees of Seperation"-elmélet, mely szerint a Föld minden lakója legalább hatodszintű ismerőse egymásnak, nehéz hinni benne. Az intuíciónk nem egyértelmű az elmélettel kapcsolatban. Mert bár könnyedén el tudjuk fogadni, hogy minél…..