Regisztráció Blogot indítok
Adatok
panaforge

0 bejegyzést írt és 10 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Tőlünk nyugatra teljesen megszokott, ha valaki nem akar „boldog” lakástulajdonos lenni, hanem beéri azzal, ha bérli a 300 négyzetméteres manhattani penthouse lakását. A tengerentúlon pedig még egy burzsuj is elgondolkozik a lakásbérlésen, hiszen így nem kell foglalkozni a…..
panaforge 2011.02.24 12:36:21
@szmr: Igy van, pár éve béreltünk egy családi házat, klimát szerettünk volna, a végén már akár úgy is, hogy mi fizessük a kivitelezést helyreállítást, a tulaj akkor sem ment bele. Az igaz, hogy rá 3 hónapra fel si mondtam a szerződést.
Ez azért egy saját ingatlannál nem igy van:)
Nekem úgy tűnik, zömmel az propagálja a bérlést a vásárlással szemben ( persze Magyarországon), akinek nincs lakása/háza, ezért bérel és szentül hiszi, ha már pénze nincs, akkor legalább győzze (irigységből-okoskodásból, vagy csak a bizonyitvány magyarázat miatt) meg azt, aki vesz
Ez a téma sem első ízben kerül elő, elég csak a szemeretelepi vasúti átjáróra gondolni. De nem ez az egyetlen és probléma ez a HÉV esetében is, amit Csaba hozott fel példaként. Hisz vasútállomásnál még lehet arra hivatkozni, hogy nem minden vonat áll meg a kisebb állomásokon…..
panaforge 2011.02.24 10:18:32
@záporjózsi:reggel és délután van konkrét dugó az autóktól. Az ettől eltérő időszakokban, a buszok okozzák. Csoportokban járnak párhuzamosan a HÉV-vel és mivel a megállók nem öbölszerűek, ezért áll a forgalom, mig egyik busz utasokat rakod le fel, a másik meg az első buszt várja. Ezenkívül bekavarnak még a gödöllői, meg jó ég tudja honnan jövő buszok is, amik szintén megállnak egy csomó helyen (ezek is a HÉV-vel párhuzamosan futnak persze ). Van, hogy 3 busz áll egymás mögött, mögöttük pedig torlódnak az autók.
csak hab a tortán, hogy a cinkotai HÉV megállóval szembeni buszmegállóban is néha két busz akar megállni, balra nem mehetsz a HÉV-től, jobbra és egyenesen meg a buszmegállóban és előtte várakozó buszoktól.
panaforge 2011.02.24 10:42:15
@záporjózsi: Speciel a cinkotai buszmegállót ( városból kifelé) hogyan kerülöd ki, ha a balra vezető sáv is tele van álló autókkal ( a HÉV miatt) jobbra egyenesen meg nem mehetsz, hacsak nem a járdán, vagy a várakozó busz felett átreppenve. Ugyanez a helyzet szinte végig kifelé a Kerepesitől, majd nézd meg, van ahol záróvonal van, ez még nem lenne akadály, mert nem döccen, de szembe is jönnek.
panaforge 2011.02.24 11:32:21
@Ványadt Ványadtovics Vinyov: nagyon jó tippek, grat.
Bár lehet, ha a döglődő BKV összerúgja a port az agglomerációs falvakkal (tudtommal azok egy vassal sem akarnak beszállni a BKV finanszirozásba, de elvárják, hogy legyen náluk HÉV), akkor lehetne HÉV végállomás Cinkotán, sinek felszedve kifelé és megszünne a Vidám vásár- Szadaföld lámpás átkelő mizéria:))
Azt, hogy Orbán Viktor legkisebb lányának osztálya a Parlamentben járt kedden, majdnem minden orgánum lehozta. De ilyen, a CKM és a Magyar Hírlap házasságából született ingyenpromót csak a Blikknek sikerült összehoznia. A bulvárlapnak sajnos nem ez az első szervilis…..