Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Reaper Man

0 bejegyzést írt és 418 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Bergen Norvégia második legnagyobb városa és szerintem a világon a legesősebb is. Minden nap esik az eső, áztat néhány óránként, délután meg úgy rendesen esik. A helyiek minden nap vízálló kabátot és nadrágot hordanak, a Helly Hansen alapruhatáruk, mint nálunk a HM és a kínai, csak az előbbi norvég…..
Egyébként éjjel a kórházban meg is halt a néni. Úgy gondolom, ilyen súlyos betegnél elvárható lenne a teljes odafigyelés és lelkiismeretes ellátás. Tisztelt Praxis!   Többször volt már szó a gödi orvosi ügyeletről pozitív és negatív előjellel is. Most egy megdöbbentő esetet hallottam. A…..
Reaper Man 2017.04.26 14:09:35
@she_wolf: Kb. ugyanazt mondogatjuk, de a lényeg akkor is az, hogy az elmúlt évtizedekben hozzászoktak a parasztok ahhoz, hogy orvost-mentőt bármikor ingyen lehet csicskáztatni következmény nélkül. A kultúráltabbja némi parával próbál enyhíteni a helyzeten, de ettől még ez egy szar rendszer, amit fel kell számolni, illetve legfeljebb Notarzt formában kell megtartani, ahol az első ellátó gyors helyszínre juttatása előnyt jelenthet a szállítási kapacitás megérkezéséig (leginkább vidéken, nagyobb távolságok esetén).
(Zárójel: Bizonyos országokban az orvos "emergency" helyszínre juttatása a fejlett paramedic rendszer miatt (pl. USA) eleve drága és nagyrészt felesleges, legfeljebb mentőhelikopter esetén jöhet szóba. Bár én már láttam US medevac gépet is orvos nélkül. A "kijön a háziorvosom nyalogatni a benőtt körmömet" sztori 300 USD-nél kezdődik.)
Néhány helyen az OMSZ agyhalott diszpécserei is minden szart az ügyeletre tolnak, ezekben az esetekben a laikus tényleg meg van lőve, és átlag feletti eü. kultúra esetén is szív a fos rendszer miatt. A kórházi sürgősségi ellátás színvonalát, hozzáférhetőségét és anomáliáit ide nem véve, de nem is feledve. Szóval nem csak az emberek a hülyék, és szemléletváltásra nem csak a társadalom részéről van szükség. Mert meg lehet ugyan vonni előjogokat, de akkor alternatívát is kell nyújtani. Szóval nyugi, ez a trágyaszar eü. még sokáig veletek marad.
Reaper Man 2017.04.26 14:10:40
@badger: Pontosan
Reaper Man 2017.04.26 20:24:11
@badger: @she_wolf: Ezt nagyon szépen kielemeztük. ;-)
Az országban 36 ezer betöltetlen álláshely és 234 ezer munkanélküli van. Papíron. Ugyanis mindkét adatot számos tényező árnyalja a valóságban. Például akinek nyaralója van a Balatonnál, jól tudja, kik azok a férfiak a közeli faluban, akik teleírt naptárral a kézben vállalják a fűnyírást,…..
Kétségbeejtő arra gondolni, hogy ha minden kórházból ennyi orvos elmegy külföldre, mi lesz velünk? rre mit mondanak azok, akik állandóan szidják az egészségügyben dolgozókat, orvosokat nővéreket egyaránt? Tisztelt Praxis blog!   Első felindulásomban írom ezt a posztot, kérem nézzék el nekem,…..
Reaper Man 2016.01.14 09:10:23
Sziasztok! Megígértem, hogy kommentelek, de nincs most kedvem IQ-felezőt kapcsolni, ezért hanyagolnám a hozzászólók közül az értelmi fogyatékosokat. Örülök, hogy legalább mig54 itt van. :-)
Kezdjük azzal, hogy ha valaki a mai magyar egészségügyben általa is korrektnek és magas színvonalúnak érzett ellátást (persze laikusként nyilván nem látja át szakmai szempontból), valamint emberi hozzáállást tapasztal, és még súlyos pénzeket sem sajtolnak ki cserébe, akkor azt rohadtul meg kell becsülni.
Ez persze a közhiedelemmel ellentétben nem annyira ritka, viszont kevésbé "értékes" téma a névtelenül fikázó parasztok számára. Pozitívnak tartom, hogy valaki ezt leírja, és nem várom, hogy laikusként ennél sokkal magasabb szakmai színvonalat hozzon.
De valamit szögezzünk le: a kórház, a kórterem, a műtő, a betegágy nem az orvosé, nem a nővéré, hanem a tiétek. Azt szoktam mondani, hogy az orvosok elvándorlásával csak kialakul az az ellátási színvonal, amit ez a társadalom megérdemel, vagy másképpen: amit az emberek a - nem létező - társadalmi szolidaritásuk, a - szintén nem létező - egészségtudatosságuk, illetve a pártválasztásuk révén "kiharcolnak" maguknak. Ezt érdemlitek, ennyi jár, tessék továbbmenni, nincs itt semmi látnivaló.
Részemről nem tartom jónak, ha valaki hivatástudatból, vagy bármi egyéb megfoghatatlan belső késztetés hatására hajlandó a hátán cipelni ezt a szétrohadt rendszert. Ezért mondom, hogy nagyon örülni kell, ha valaki azt tapasztalja, amit a posztoló leírt.
Kakuk József idén 69 esztendős lenne. Minden bizonnyal nyugdíjasként játszana unokáival. Netán barátaival sakkozna a téren, esetleg kertészkedne, vagy várná a hétvégi futballfordulót. De egyiket sem teheti. Ugyanis 1956-ban, mindössze 10 évesen agyonlőtték…..
Reaper Man 2015.12.05 18:51:29
Ha azt szeretnénk, hogy az orvosaink itt maradjanak, és a betegeink gyógyuljanak, akkor össze kell fognunk. Tisztelt blog!   Két éve olvasom önöket, olykor szörnyülködve, olykor dühösen, néha pedig csak megszokásból. Nem mondanám, hogy én találtam fel a spanyol viaszt, de az a…..
Reaper Man 2015.12.03 01:07:47
@Dikusz: Ha mégis megjelenik, visszafogom magam, és írok! ;-)
Reaper Man 2015.12.03 01:24:36
@mig54: A másik dolog, hogy az orvosok jelentős része szinte paranoid módon fél egy esetleges műhibapertől, fantomizálják az ádámgyörgyöket (már elhunyt szegény, neve szitokszóvá vált az eü-ben), ezért igyekszik betartani a szakmai szabályokat. Sok műtét egyszerűen "önvédelemből" történik, melyet a beteg - tévesen - fokozott gondosságnak, lelkiismeretességnek tart. Hasonló okból rengeteg a tök felesleges vizsgálat is. Bizonyos szakmákban (főleg akut ellátásban) az orvos sokszor a szakmai irányelvek által kijelölt kényszerpályán mozog, nincs is lehetősége korrumpálódni. Itt maximum a kedvesség, a hozzátartozók hátának a simogatása hozhat némi pénzt a konyhára. Alapos, gondoskodó orvos benyomását kell kelteni a nehéz helyzetben. Nálunk konkrétan a leghülyébb kollégámat keresik mindig a hozzátartozók. Gondolom nem kell magyaráznom, hogy miért. ;-)
Reaper Man 2015.12.03 01:28:14
@mig54: :-D :-D Kedves Tőled! Jóéjt!
Ha behívott volna az orvos és 2 mondatban elmondja mi okozta a nem egyértelmű diagnózist és megnyugtat, hogy minden oké, akkor talán köszönet is járna érte. De emberségből én erre a 3 órás "előadásra" csak egy elégtelent tudok adni! Tisztelt Praxis!   Együttérzésből…..
Reaper Man 2015.11.25 16:23:17
@Hóhér az utolsó barátod: Bazmeg még egy elmebeteg! Ti egymást szaporítjátok?
Reaper Man 2015.11.25 16:24:51
@Reaper Man: Upsz, megszegtem a fogadalmam, hogy nem szólok vissza minden senkiházi faszkalapnak, aki beugat! Bocsánat! :-)
Reaper Man 2015.11.25 16:30:44
@Hóhér az utolsó barátod: Nem akarod inkább megb.szni a jó anyádat, én nem szóltam hozzád, cserébe csak ugyanezt várom el.
A műszakvezető a beteg osztályra küldésére utasított az én mellkasi angio-CT vizsgálat javaslatom elutasításával, ezután műszak közben elhagytam a Sürgősségi Osztályt, mivel nem voltam hajlandó a továbbiakban ebben részt venni. A beteg életét vesztette…..
Reaper Man 2015.11.20 23:56:39
@RMO: A sürgösségi bizonyos értelemben az orvoslás legalja. Eleget dolgoztam akut ellátásban ahhoz, hogy tudjam. Magyarországon különösen. Semmi olyat nem írtam, amiből a sürgősségi ismereteimre bármiféle következtetést le lehetne vonni. Ha megtetted, akkor inkább neked lehet valami komplexusod... -)
Reaper Man 2015.11.21 00:01:36
@RMO: Az viszont roppant érdekes, hogy ha valami nagyon nagy gebasz van a sürgősségin, akkor mindig nekünk szólnak diszkréten pánikolva, én viszont még sosem kértem onnan segítséget. ;-)
Praxis Ennyit az orvosokról 2015.11.02 06:00:00
Nem akartam ilyen hosszú siránkozást írni, de tényleg elképesztő, az ember milyen akadályokkal találja szembe magát, ha egy náthánál komolyabb dologgal van dolga.  Tisztelt Praxis!   Nekem is vannak már kellemetlen tapasztalataim a magyar egészségüggyel. Sajnos nem is egy. …..
Reaper Man 2015.11.04 19:11:43
@camilló: Én meg sok helyen azt szoktam mondani, hogy ha én úgy dolgoznék, mint maguk, akkor már börtönben ülnék. :-) Amit írsz, az viszont indulattól fűtött, és egy tapasztalat nem tapasztalat. De röviden hadd világítsam meg egy kicsit a másik oldalt. Talán van egy icipici értelme, bár a tapasztalataim elég rosszak e téren... :-)
Van egy zavart, idős bácsi, aki a szaros pelenkával a fenekén elindul (most tekintsünk el attól, hogy adott esetben a hozzátartozódról van szó). Az adott helyen általában feleannyi nővér van, mint amennyire szükség lenne (mondjuk 40 betegre 2-3 nővér, min. 5 helyett). Emiatt a napi rutinmunka elvégzése is sokszor feszített időbeosztás szerint történik, több száz tabletta kiosztása, inzulinok beadása pontosan időre, vérvételek, mosdatás, irtózatos mennyiségű (és többnyire tök felesleges) adminisztráció. Itt minden meginduló bácsika felborítja a rendszert, a generált plusz feladat sose jön jókor. És nem csak egy ilyen bácsi/néni van, hanem sok, és minden napra jut valami hasonló. Mindig van olyan beteg, aki kizökkenti és lefoglalja a nővért. Ez nem egy falazás, ahol minden tégla egyforma, és nem áll ellen a falba építésnek. És sokszor az orvos sem partner. Kéri a sok felesleges vizsgálatot, amelyhez a nővér asszisztál, de nem segít a problémák menedzselésében. Nem jön oda, hogy változtasson a gyógyszerelésen, mert épp a sürgősségin gályázik, vagy a tizedik zárójelentést írja. De a nővérnek folytatnia kell a munkáját, gyorsan kivakarja a beteget a szarból, és az ágyhoz köti, ha magától nem marad ott. Egyszerűen nincs más lehetősége. Ennyi idő jut a probléma megoldására, és azt is másik beteg ápolásától kell elvenni. A hozzátartozó szarik rá, hogy a másik 39 beteggel mi van, őt csak a saját rokona érdekli, és első körben ő is nővért cseszteti. Ebben a rendszerben előnyhöz csak valaki más rovására lehet jutni. Ez megy éveken keresztül, szar fizetésért. Nincs jutalom, se megbecsülés, se vállveregetés, legfeljebb kávé, süti, csoki, virág, és pár kedves szó a normális emberektől. Elmegy a nővér külföldre, ahol 4-5-ször annyi fizetést kap. Az itt maradók még többet dolgoznak ugyanannyi pénzért. Egyszerűen elvárhatatlan az, amit leírtál. Ha nekem mondaná valaki ezeket, csak annyit közölnék higgadtan és kimérten, hogy nincs életveszélyben a bácsi, felírjuk a gyógyszereket, haza lehet vinni, ha nem tetszik az itteni ellátás. A pelenkával szaladgáló idős bácsi megfékezése, és a szétkent ürülék eltávolítása nem igényel szakképzettséget, otthon is bárki által megoldható. Ne vedd kioktatásnak, amit most leírtam, csak gondolkodj el rajta.
Reaper Man 2015.11.04 19:23:11
@camilló: Ezt én sem tudtam volna szebben megfogalmazni!! :-D :-D Régen hasonló stílusban kommenteltem, csak valahogy nullára redukáltam vele a népszerűségi indexemet...:-) Kurva jól leírtad!!!
Reaper Man 2015.11.04 19:25:27
@rest of boys: Bocs, ez ide szól, de biztos rájöttetek!
Ezt én sem tudtam volna szebben megfogalmazni!! :-D :-D Régen hasonló stílusban kommenteltem, csak valahogy nullára redukáltam vele a népszerűségi indexemet...:-) Kurva jól leírtad!!!
Eddig sem lehetett illúziónk azzal kapcsolatban, hogy milyen a hatalmon lévő hazai jobboldal hozzáállása az LMBT emberek alapvető jogainak tiszteletben tartásával összefüggő kérdésekhez, de az azért…..
Reaper Man 2014.10.15 10:58:22
@marand22: Nem hinném, mert büntetőeljárást nem indítanak csak úgy, a hozzátartozó ezt nem biztos hogy jól tudja, ő többnyire nem büntetőfeljelentést tesz (mivel erre az adott helyzetben semmilyen jogalapja nincs), hanem maximum bejelentést, amit a rendőrség valamilyen eljárás (pl. közig.) keretében vagy kivizsgál, vagy nem. Aztán ha találnak valamit és összeáll a "törvényi tényállás", akkor lehet büntetőeljárást indítani (természetesen csak konkrét személy ellen). Teljesen biztosra veszem, hogy itt - egyelőre - nem folyik semmiféle büntetőeljárás, ezt a hozzátartozó tévesen közölte. Amiért nem is nagyon "éri meg" az orvos megbüntetését forszírozni, az a következő: ha elindul egy büntetőeljárás, ami többnyire évekig tart, addig elég nehéz polgári perben kártérítést követelni (praktikusan lehetetlen), és ha a végén az orvost - szinte mindig - "felmentik" (általában bűncselekmény hiányában), akkor a kórház erre való hivatkozással a polgári perben (is) elküldi a rokont a búsba (az orvos ártatlan... :-D ). Egy orvos felmentése büntetőeljárásban persze nem jelenti azt, hogy minden kóser volt az ellátással, csak annyit, hogy nem követett el bizonyítható bűncselekményt (pl. foglalkozás körében elkövetett halált okozó gondatlan veszélyeztetést, ugye...) Innentől maradnak a "csúnyán nézett a nővér", "arrogáns volt az orvos" típusú vádaskodások, ebből viszont nem lehet tízmilliókat kaszálni.
A műtéthez: ha súlyos szepszis/szeptikus sokk esetén bármilyen képalkotó felveti a hasűri (vagy bármilyen), műtétileg feltárható góc gyanúját, akkor azt ultimum refugiumként meg kell operálni, ha túléli a beteg, ha nem. "Találomra" épelméjű sebész nem végez hasi feltárást egy ilyen állapotú betegnél, mert az a beteg "eutanáziájával" egyenértékű...
Reaper Man 2014.10.15 11:12:07
@reepach: Igazad van, én ezt a "tök mindegy"-et elvi síkon értettem, mivel nyilvánvalóan nem tettek meg minden tőlük telhetőt, ez a része bukó. A jogi konzekvenciák szempontjából valóban nem mindegy a kimenetel, de szerintem nincs az a szakértő, aki egy potenciálisan halálos infekció (úgy értem, hogy a leggondosabb ellátással sem érhető el közel 100%-os túlélés) esetén úgy foglalna állást, hogy a beteg biztosan megmenthető lett volna. Ha valaki ül az SBO-n levágott csuklóval, rá se szarnak és elvérzik a radialisból, arra talán rámondja a szakértő, hogy fiúk, ezt elkúrtátok, kicsit több odafigyeléssel ez a sérült megmenthető lett volna... De itt nem ez a helyzet, úgyhogy bennem az fel se merült, hogy ezt a beteget az orvosok "ölték meg", ahogy azt a nyilvánvalóan és jogosan elkeseredett édesanya állítja.
Reaper Man 2014.10.15 12:49:50
@marand22: Ebben nincs is vita :-) Itt szerintem nincs mire büntetőeljárást indítani. Sem a rendőrség, sem a bíróság nem tehet mást, mint hogy a szakértői véleményekre alapoz, lévén hogy nem értenek hozzá.
Egy 16 éves fiúra ráhívta a kórház a rendőrséget, miután drogfogyasztás miatt rosszul lett. Levélben kérjük az Országos Tisztifőorvosi Hivatalt, hogy utasítsa a kórházakat: ne értesítsék a rendőrséget a betegek kábítószer-fogyasztásáról, ez ugyanis jogsértő és káros gyakorlat. ..
Reaper Man 2014.02.14 18:41:37
@Kovacs Nocraft Jozsefne: Az a szomorú, hogy viszonylag iskolázott létedre iszonyatosan primitív vagy. Talán csak egy fidesznyik vagy, aki hajtogatja a "hivatalos" ideológiát, amit meg is értek, ha jól jársz ezzel... :D Sajnos az a helyzet, hogy nálunk sokkal fejlettebb és pragmatikusabban működő országokban már 100 éve rájöttek, hogy a drog elleni harcban a fogyasztó büntetése az egyetlen nem működő megoldás, és nem is innen próbálják a problémát megközelíteni... Olvass már kicsit utána, és utána talán nem fogod a dogmatikus hülyeségeidet itt hajtogatni... :D
Reaper Man 2014.02.14 18:44:42
@Kovacs Nocraft Jozsefne: És akkor majd jön az, hogy a részeg bunkó üvöltözik a sürgősségin, hogy "Kapja be az Orbán Viktor!", én meg majd feljelentem államellenes összeesküvés miatt, nem??? Tényleg nem vágod, hogy miről szól ez??? Ennél azért értelmesebbnek tűnsz... :D
Reaper Man 2014.02.14 18:47:51
@Kovacs Nocraft Jozsefne: Amúgy az, hogy egy fiatal elájul, nem jelenti semmilyen bűncselekmény alapos gyanúját... Drogteszt elvégzése orvosi értelemben nem indokolt, és az eredménye sem alapoz meg semmilyen eljárást... Ennyi, magyarázzam még?
Az Egyesült Államokban ismét fellángolt a vita, mely szerint mennyire etikus halálra ítélni valakit, meg ha már egyszer ez elkerülhetetlen, akkor mivel lehet „humánusan” kinyírni egy embert. Fura, hogy már inkább csak ez utóbbiról van főként szó, miután az utóbbi időszakban…..
Reaper Man 2014.02.08 13:57:58
@Kovacs Nocraft Jozsefne: Nettó hülyeség, amit írsz. Erre komoly kutatások vannak, és pont a felsőfokú, azon belül is a jogi végzettséggel rendelkezők között a legmagasabb a támogatottság, és az alacsonyabb végzettségűek hajlamosabbak elutasítani. Persze ha valaki csak halálbüntetést ellenző oldalakat olvasgat, könnyen találhat ezzel ellentétes kimutatásokat is. Amit írsz, az eleve prekoncepció, amire szintén hajlamosabbak a valóságot kevésbé ismerő és értő emberek, akik meglepő módon szintén a tanulatlanabb rétegekből kerülnek ki nagyobb számban (ld. még tenyérjóslás, összeesküvés elméletek, babonák, stb.)
Persze az eredmény nagyban függhet a kérdés feltevésétől, és az éppen sulykolt hivatalos ideológiától is, illetve az aktuális környezettől is, pl. egy, a társadalmat foglalkoztató brutális bűncselekmény után mindig mérhető a támogatottság kismértékű emelkedése.
Ha amúgy az én műveltségemre vonatkozóan próbáltál valami kis ironikusat írni, akkor ezzel nagyon mellélőttél... Bajban lennél, ha összemérnénk a kettőnkét... :D
Reaper Man 2014.02.08 14:00:18
@Reaper Man: És ez most nem arról szól, hogy én személy szerint támogatom vagy ellenzem, hiszen erről nem nyilatkoztam.
Reaper Man 2014.02.08 14:05:12
@Kovacs Nocraft Jozsefne: Abban viszont igazad van, hogy szoros korrelációt nem lehet megállapítani, és az iskolai végzettség csak egy tényező, számos egyéb tényező befolyásolja, hogy ki van mellette és ellene (vallás, közbiztonság, családi és kultúrális hatások, stb.), ezért igazából felesleges és nem is lehet egy tényezőt izoláltan vizsgálgatni.
Undorítónak tartom a mentősök munka morálját és azt hogy telefonon keresztül eltudják dönteni a semmiből mikor szükséges és mikor nem szükséges kijönni a beteghez. Nagyon friss és negatív történet a mentősök hívásával kapcsolatban. Édesanyám szombati nap délután azzal…..
Reaper Man 2013.10.25 22:33:50
@zünüke: Nem szívesen mondom, de kúrjad te szájba a ritkán jóllakott tetves kurva anyádat sekélyes kis buta paraszt, ahelyett, hogy beleugatsz a nagyok dolgába!!! :D
Reaper Man 2013.10.25 22:36:22
@Reaper Man: @zünüke: Hamár őszinteségi rohamunk van... :DDDD
Reaper Man 2013.10.25 22:51:23
@Babette_: Ugyanaz, mint a homok... apró kristályok, amik a vizelettel ki szoktak ürülni, néha észrevétlenül, néha meg görccsel kísérve. Amúgy nem igazán értem a kérdést... :D
A sofőr visszakézből, ököllel szájon vágta a sógoromat, rázta, trágárul beszélt, jobban mondva anyázott, és ismét ütésre emelte a kezét. Nem gondoltam, hogy egyszer ide fogok írni..  Olvasgatom a blogot, szörnyülködöm. Nekem is vannak sajnos rossz tapasztalataim a magyar…..
Reaper Man 2013.10.16 18:12:46
@karcsibácsi: Ezt Bob sztem úgy értette, hogy ha ő, Bob ott áll a szobában nyitott szemmel és figyeli a saját sógora ellátását, akkor el tudja dönteni, hogy közben kapott-e egy pofont a koma, vagy nem... :D
Reaper Man 2013.10.16 18:15:00
Reaper Man 2013.10.18 12:04:03
@kispotzak: Az embereknek csak kis része intelligens és művelt, a többség iskolázatlan tahó, és ez különösen igaz a biológia, orvoslás, egészségügy háromszögben. Azért kell a 8 éves szint, mert a saját szintemen 100 évig is téphetem a pofámat, egy kurva szót nem ért meg a birkafajzat (sokszor még így sem). Én alapvetően toleráns vagyok, még a hülyeséget is bírom egy pontig, de ha valaki pl. bemegy egy késsel az óvodába (nem túl régen történt ez valahol a világban), és kardélre hányja a gyerekeket, azzal mondjuk én nem tudok megértő lenni, akkor se, ha nagyon nagy rajta a lelki teher. Azért ez a "reménykedés" is roppant érdekes... Kultúrországban elmesélik az ottani "együgyűnek", hogy a bácsi/néni sajna agyhalott, nincs tovább, akkor odahívják a többi rokont is, elköszönnek és lélegeztetőgép lekapcs... Nem kérdezik meg a portást, hogy ugye fog még tudni focizni??? :D
Párom utolsó szavai hozzám -„ Te vagy az én kincsem” Borzasztó ezt átélni! Akkor én is elmesélem szomorú történetem, amit a mai napig nem sikerült feldolgoznom.Párom 39 éves sportember volt, versenyszerűen kerékpározott és kispályán focizott. Tehát mondhatnám, hogy…..
Reaper Man 2013.10.10 22:38:17
@karcsibácsi: Hülyeség, az epés pancreatitis az egyik legrosszabb, ha tényleg bedurvul, és EST után is sokszor előfordul... Az igazi alkeszek meg sokszor 4-5 pancreatitist is túlélnek... Tapasztalat, de utána is nézhetsz... :D
Reaper Man 2013.10.10 22:39:53
@karcsibácsi: Na jó, rendben, a gondom azzal van, amikor magukat okosnak képzelő féltudású emberek hülyítik a totál laikusokat, és most itt nem Rád gondoltam... :D
Reaper Man 2013.10.10 23:09:40
@radiologus.hu: Szó szerint... De EST-t nem csak virtuózok végeznek, hanem balfaszok is... És a szövődményeket is el kell látni valakinek... Én meg olyat láttam, amikor az intenzív osztályon gépen levő beteg autóját pár nap után a hozzátartozók vitték el a kórház parkolójából, mert a beteg a saját lábán jött be EST-re... :-( Azt viszont, hogy évek alatt egyetlen gyulladásos szövődmény nem volt, ugye nem baj, ha nem hiszem el?? :D Legfeljebb a beteg a bajával már máshol jelentekezett...
Naiv özvegynek kapkodnia kellett a fejét, hogy férje halála után ne húzzák le minden sarkon: Férjem májusban itthon halt meg: sajnos, tudtam, hogy ez be fog következni, nagybeteg volt. Mindent beszereztem, hogy a halál beálltát követően tudjam, mit kell tennem: egy…..
Reaper Man 2013.10.07 21:12:33
@Rotoxis: Annyit tennék hozzá, hogy a temetés, meg a sírhely, meg az egyéb apró részletek nem tartoznak a halált megállapító orvosra, neki egyetlen kérdésben kell döntenie: az adott esetben indokolt és szükséges-e az elhunyt boncolása, vagy nem. Régebben volt egy olyan szabály, hogy hamvasztás esetén kötelező a boncolás, mivel exhumálásra és utólagos boncolásra nincs lehetőség, ha mégis felmerül valami. (Azt csak én teszem hozzá, hogy egy hetek-hónapok óta a föld alatt pihenő testből sem állapítanak meg lófaszt se utólag, max. csak olyat, hogy csákány van a fejében, vagy nincs lába, stb.) Ma már bárki boncolás nélkül elhamvaszható, ha ismert, súlyos, halálhoz vezető betegségben, természetes halállal távozik. Minden területen kell lenni ügyeletes halottszállító cégnek, akik az elhunytat a temető halottasházába, vagy a kórházi kórbonctanra szállítják (utóbbit akkor, ha az orvos a boncolásról rendelkezett, és arra a halottasházban nincs lehetőség, vagy az adott területen nincs máshol lehetőség a holttest hűtésére). Magyarán a halott további sorsának ezen túlmenően semmiféle orvosi vonatkozása nincs. (Még annyit hozzátennék, hogy ha a halotthoz kiérkező orvosban felmerül, hogy rendkívüli halálesetről van szó, akkor köteles azonnal értesíteni a rendőrséget.)
Reaper Man 2013.10.07 21:19:25
@that's it: Srác, sztem te el vagy tévedve, ezzel az IQ-val a jobbos portálokon kommenteljél, mert ott faszán elvegyülsz a tömegben, nem tűnik fel, hogy kretén vagy! :D
Reaper Man 2013.10.07 21:39:27
@Geréb gyíkká változtatott!: Bazmeg, wmiki ez már több a soknál! :D
Rezsiharc - talán egy rendszerváltás utáni kormányzat sem próbált még ilyen szinten arra apellálni, hogy az átlagszavazó bizony nem lát tovább az orránál, közgazdasági ismeretei nincsenek és bármilyen demagóg szlogennel meg lehet etetni annak érdekében, hogy elhiggye, bizony…..
Reaper Man 2013.10.03 16:02:52
@Puskát kellett volna hozni: Az sose zavarjon aluliskolázott barátom, hogy a maszop valamint a fityisz és 0%-os harcostársai (tudod a kreténdemagógok) között a fő különbség csak annyi, hogy fityiszéknél kicsivel több a volt komcsi ejtőernyős, plusz oda a köpönyegforgató legalja került... :D Arról a kis butus egybites megközelítésről, hogy aki véletlenül kritizálni találná a jelenleg kormányzó.. (itt most semmi szalonképes nem jutott eszembe :D), szóval hogy azok automatikusan a maszop emlőit szopják... Persze, értem én, hogy kevés ésszel könnyebb a fekete-fehéret megragadni... :D
Praxis Pénz beszél, kórház ugat 2013.09.06 08:43:31
Sokan vannak, akik a szülésznőnek szánt 40-50 ezer forintot ki tudják gazdálkodni, de az orvos és  a szülésznő költségei együtt már bőven 250 ezer forintra rúgnak, és még ha tervez is az ember előre a gyerekvállalással, azért annak a 200 ezer forintnak van jobb helye, mint…..
Reaper Man 2013.09.06 22:04:15
@kismorgó:Császármetszés 980 000 Ft
Császármetszés + sterilizáció 960 000 Ft
Hüvelyi szülés 690 000 Ft
Hüvelyi szülés epidurális érzéstelenítéssel 730 000 Ft
(forrás:korhaz.drrose.hu/arlista) "A Dr. Rose Magánkórház az Országos Egészségbiztosítási Pénztárral nem áll szerződéses jogviszonyban, ezért OEP térítést nem vesz igénybe, azonban magyar TAJ kártyával rendelkező pácienseink számára szolgáltatásainkat az itt látható kedvezményes árlista alapján biztosítjuk."

Csak a miheztartás végett. Még mindig nem értik ezek az idióták.
Reaper Man 2013.09.06 22:08:22
@Reaper Man: Ja, és némi kárörömmel szemlélem, hogy a Praxis - ahogy félévente megállapítom - egyre, egyre, egyre szarabb. :-(
A Zugügyvéd már találkozott azzal az abszurd gyakorlattal, hogy ittas kismotorozás miatt bevonták valakinek a B kategóriás jogsiját. Szia Zugügyvéd,Kerékpárral belefutottam a nem rég tartott „közbiztonsági” akcióba. Persze ittam előtte két sört, azért is mentem…..
Reaper Man 2013.08.03 00:44:19
@Almaspite: jogos a 2 pont, egy pár autós Videoton hangszórót mindenképpen megérdemel! :D Ennyi erővel a diplomádat is visszavonhatják (ha van), ha meg nincs, akkor meg nem.
Reaper Man 2013.08.03 00:49:02
@Gera: ok, és ha a részeg gyalogost ütöd el, mert ugye az még annyi eséllyel sincs kivilágítva, mint a kerékpáros, viszont ugyanúgy kiloccsan a fejiből a velő, mikor 120-szal elütöd, akkor kevésbé hurcolnak meg????
Reaper Man 2013.08.03 01:10:40
@dreamhotep: Közvetlen hozzátartozóm (nem itt, jogállamban él) mondta, hogy ő sosem fizet büntetést, mert a rendőrök annyira balfaszok, hogy mindig elkövetnek egy-két elemi hibát az eljárás során, amit ő természetesen azonnal észrevesz (lévén ügyvéd), és jogilag meg is kifogásol. Csak arrafelé ezt nem úgy reagálják le, hogy "mit pattogsz, kisköcsög?", hanem kénytelen-kelletlen megszüntetik az eljárást.
Orbán Viktor tusványosi szabadegyetemen elmondott beszédét nyilván sokan és sokféle megközelítésből fogják elemezni. Engedtessék meg, hogy mi egyetlen gondolatot ragadjunk ki belőle, nevezetesen ezt (HVG): Orbán fontosnak nevezte, hogy végre vannak "nemzeti tőkések". Itt…..
Reaper Man 2013.07.28 13:57:59
@Bereznay A.: Tapasztalatom szerint minél vallásosabb és minél "magyarabb" valaki, annál kirekesztőbb a gondolkodása és a viselkedése (tisztelet a kevés kivételnek). Orbáni értelemben én nem akarok a "nép" lenni, mert az ő népe csak a fidesz szavazókból áll. Számomra elég, ha valaki ember. Nem kell, hogy magyar legyen, meg nemzeti, meg tököm tudja mi, csak legyen EMBER.
Reaper Man 2013.07.28 14:07:52
@nu pagagyí: Ez szépen hangzik, de ahogy a nyugati típusú demokrácia sem honosítható meg bárhol (hiába terjesztené az USA tűzzel-vassal), úgy a szabad piac sem minden "félázsiai" számára jó... Annak ugyanis az egyik alappillére az üzleti tisztesség, vagyis hogy nem akarjuk a másikat azonnal, minden lehetséges módon átkúrni... Ahol a csököttagyú mentalitás miatt agyon kell szabályozni a piacot, ott már nem működik olyan szépen a dolog... :-)
Reaper Man 2013.07.28 14:35:25
@Bereznay A.: A nép valójában egy fikció, nincs olyan, hogy nép. Ha a saját sorsáért egyénként felelősséget vállaló, és ezt adott esetben kifejező, a közös cél érdekében másokkal összefogó emberek csoportját érted alatta (akik adott esetben egy nyelvet beszélnek), akkor egyetértünk. Úgy vagyok a nép.
De amikor Orbán (vagy tök mindegy kicsoda, egy másik hozzá hasonló) a saját birkáit népként aposztrofálja, akkor úgy nem vagyok a nép, és soha nem is leszek. És nem Orbán miatt, hanem általában. Ez a két megközelítés egymással szöges ellentétben áll. Talán így már érthetőbb.
...mert idegesítő, zavaró, nem illik, nem szabad. Bár párszor már megemlítettem, hogy mire figyeljetek, ha eljöttök hozzánk, de úgy tűnik, hogy még mindig kevesekhez jutott el az infó. Szerencsére nekem mostanság nem volt negatív élményem és egyik sem történt meg, de néhány…..
Reaper Man 2013.07.13 00:51:14
@ohmyFgod: Volt az 15% is, de mindegy. A kurvára ájtatos és "vallásos" USÁ-ban... Itt vajon mennyi lehet?
Reaper Man 2013.07.13 00:54:27
@vitéz Beverneky-annó dacumál sulcus: Itt leírod, hogy a fityiszre szavaztál, te szerencsétlen??? Most ez komoly??? Ki az, aki nem röhögi szét az agyát rajtad???
Reaper Man 2013.07.13 00:57:52
@videki gyerek: Ja, a barátnők, élettársak, feleségek, stb. jó része ugyanúgy kurva, mindössze annyival ügyesebbek, hogy csak egy "ügyféllel" dugnak sok pénzért, nem sokkal kevésért... :-)
Ismerek, ismertem néhány masszázsos lányt. De persze kevesebbet, mint szexpartnert. Valahogy a 2 csoport nem jön ki annyira jól egymással. Nem, nincs fikázódás, nincs háborúskodás, de nekünk is megvan a véleményünk a masszázs lányokról és nekik is rólunk :) Íme, az én…..
Reaper Man 2013.06.01 13:17:17
@Styxx: És erre teljesen egyedül jöttél rá? :D Címlapon kint lévő blogokon leírt sztorik nagy része kamuposzt, szerintem 3-4 ember írja az összeset, max. összesen 10. Nem a helyesírás a lényeg (azt ki lehet javítani), hanem a láthatóan betanult stílus és mondatszerkesztés. Teljesen egyforma mind, tök mindegy, hogy kurvák, csajok és pasik, masszázs vagy a bogarak nemi élete a téma. Ezek a szarok a régi Tina, meg tököm tudja milyen füzetek reinkarnációi. Van itt valaki, aki szerint ezek valós személyek valós véleményei meg sztorijai??? :-/
Naiv ügyfél a kalauz jóindulatára próbált hagyatkozni, de már keményebb idők járnak. Minthogy általában azokat is igyekeznek megbüntetni, akik előre vesznek jegyet, aki variál, azt lehet, hogy egyszerűen lelökik a vonatról: Múlt szombaton kalandos és sajnos rövid utazást…..
Reaper Man 2013.05.13 17:35:31
@Reaper Man: Aki csak kalauzig jutott a ranglétrán, az nem sikeres ember. Pont.
Reaper Man 2013.05.13 17:37:42
@Reaper Man: Akinek még pótjegyre se futja, és aki csak kalauzképzőt végzett, az annyit is ér. (Lázár János után)