Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Pápu nem sárga tetű

0 bejegyzést írt és 81 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A kép csupán fotómontázs! [11, 12] Bevezetés Tavaly februárban és március elején már írtam két posztot azokról az erdei ragadozókról, illetve az ízeltlábúakról, melyek veszélyesek lehetnek a kirándulókra, túrázókra, és akkor úgy gondoltam, ezt a témát eléggé ki is veséztem, számba vettem minden…..
Skócia legmagasabban fekvő és leghidegebb lepárlója a Dalwhinnie, ami a Diageo eredeti 'Classic Malts' szelekciójában a highlandi karaktert hivatott megtestesíteni. Elég sok Diageo-s maltot fogunk érinteni a blogon, hiszen egyrészt nagyon sok van, másrészt nem egy közülük amolyan alapvetés a single…..
Fegyvertelen Birságfeudalizmus 2018.09.03 12:20:28
Régi közhely, hogy az Egyesült Államok fele abból él, hogy perli a másik felét, a maradék kis hányadot pedig ügyvédek és bírók teszik ki. Nos, Magyarországon a lakosság egyik fele abból él, hogy megbirságolja a másik felét. De persze ő nem tehető ezért felelőssé, mert csak a főnöke utasítása szerint…..
Györfi András Ablakzsiráf 2018.07.08 18:23:33
Tavaly augusztusban írtam egy hosszabb posztot a vadászatról, feltettem egy (ál)naiv kérdést. Mégpedig azt, hogy mégis miért létezik még vadászat. A pártolók klasszikus reakciója az, hogy a vadászat a vadgazdálkodás fontos eszköze, nemhogy pusztítaná, kifejezetten építi, menti, ápolja a természetet…..
Mostanra kb. az a kép alakult ki az ellenzéki pártok vezetőiről, hogy annyira hülyék/beképzeltek, hogy nem bírták (és továbbra sem bírják) belátni, hogy egyéniben leginkább csak akkor nyerhetnek, ha kölcsönösen visszalépnek egymás javára és a legtöbb választókerületben csak egy jelölt marad állva a…..
Pápu nem sárga tetű 2018.05.03 09:33:11
@Brendel Mátyás:
Az egybites nácizásoddal eléggé megcsillantottad, hogy mennyire egy , idézlek:
"full kretén, ostoba tájékozatlan fasz" vagy.
Pápu nem sárga tetű 2018.05.03 18:38:21
@Brendel Mátyás:
Atyaég, ennyire tellett? Bár végülis a hozzászólásaid alapján nem nagyon kell csodálkoznom ezen. :)
Pápu nem sárga tetű 2018.05.03 20:17:55
@Brendel Mátyás: hmog :)))
A választási eredményeket követően politikusok, elemzők, újságírók, és úgy általában minden más, politika iránt érdeklődő ember levonta a következtetést: mást gondolnak budapesti szavazók, mint az ország szinte bármely más pontján lakó választók...
Pápu nem sárga tetű 2018.04.27 15:59:10
@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:
Alapvetően azért ugyanazt jelenti, csak a sok évtized kényelem/polkorrektség/liberalizmus/agymosás/stb. következtében mások a határvonalak. De ha úgy egyszerűbb akkor a jobb helyett használhatjuk a nemzeti kifejezést.
Nem lacafacázik a Xiaomi, ha a vásárlók kiszolgálásáról van szó. A tavaly novemberben megjelent Xiaomi Redmi 4A volt a gyártó legelső hihetetlen olcsó telefonja, amit most is lehet kapni és csupán 99$-t kell leszurkolni érte a virtuális kasszánál. A belépőszintű kis mobil nagy eladási számokat…..
Pápu nem sárga tetű 2017.11.09 19:20:47
@nezdmitrendelszblog: Nincs beragadva semmi, meg már lemerült párszor, újraindítva is lett. De az első naptól ennyit tud. 2-2,5 óra képernyőidővel 2 nap a maximum,de inkább kevesebb(emiatt kénytelen vagyok minden este töltőre rakni, hiába van kb. félig, számomra ez a legbosszantóbb) Igazából így utólag a fórumokba jobban belemélyedve, többen írják ugyanezt, mintha két szériája lenne a telefonnak, az egyik tudja a hosszú üzemidőt, a másik meg nem. Én meg belehúztam :P
Pápu nem sárga tetű 2017.11.10 20:08:01
A kérdést a heti ajánló egyik blogja tette fel három Svájcban élő magyarnak, és egész érdekes válaszok születtek ételektől családon át egészen a hétköznapokig. Aztán maradva a kajafronton egészen Okinaváig repülünk, ahol kiderül, mit keres egy távoli japán szigeten a…..
Tiszta erdőt! Vasárnapi akció 2017.06.18 22:35:25
Könnyed vasárnap esti utunk ismét Solymár felé vezetett. Most a rét fölötti Z+ és Z jelzésen sétálgattunk egy jó 3 km-t. Természetesen most sem maradt otthon a szemeteszsák és a gumikesztyű.     Eleinte úgy tűnt, nem lesz sok dolgom, de tévedtem. Hamar megtelt a zsák. Legnagyobb…..
Akkor most az oroszozás az új zsidózás? Különben is, mit kell úgy pattogni az oroszokon, amikor az amerikaiak legalább akkora és legalább annyi háborús bűnt követtek el?..
Sokunk kedvenc téli csemegéje a gesztenyepüré, ám legtöbben nem sok mindent tudunk róla, pedig érdemes. Ezt az 5 dolgot mindenesetre. 1. Tele van vitaminnal és ásványianyaggal Vitaminok és ásványi anyagok közül a nyers gesztenyében említésre méltó a B1-, B2-, B6-, C-vitamin, E-vitamin, kálium,…..
Pápu nem sárga tetű 2016.11.16 20:19:36
Pápu nem sárga tetű 2016.11.16 21:17:16
Nemrégiben felvetettem itt a blogon, hogy ti vajon hazatérnétek-e Magyarországra (vagy: maradnátok-e), ha 100 ezer forinttal többet ajánlanának, mint a legutolsó fizetésetek volt? Több poszt is érkezett, erre a kérdésre válaszolt írásában Gabriella is, aki több szempontot is felvetett. (Akit egyéb…..
Az interneten barangolva meglepő felvételeket ástam ki a youtube bugyraiból. Apró gyűjteményemben bemutatok neked néhány kuriózumot a show business világából. Akiknek nem volt elég a filmek és színházak színpadi jelenléte, s - hobbiból akár -  a zene világa felé fordultak. Készülj fel a…..
Pápu nem sárga tetű 2016.09.21 20:20:39
Pápu nem sárga tetű 2016.09.21 21:44:22
@Márk_Márk:
ugyanezen az elven Russel Crowe sem színész :) és azért valljuk meg, 10 emberből 9 (már persze ha ismeri egyáltalán) színészként fogja azonosítani Kristoffersont, nem zenészként.
A martfűi sorozatgyilkos története kétszeresen is hátborzongató. Egyrészt félelmet keltő az a kéjvággyal keveredett brutalitás, mellyel az áldozataival végzett, másrészt mélyen elgondolkodtatóak azok a módszerek, melyekkel a korabeli hatóságok igyekeztek minél hamarabb megtalálni és megfelelően…..
Pápu nem sárga tetű 2016.04.16 23:53:42
Ilyen felszerelésben még aligha láttuk Fleat, a Red Hot Chili Peppers ruganyos lábú basszusgitárosát. Flea új hobbija a méhészet, a zenész szuperorganizmusként tekint a szorgos kis rovarokra...
Pápu nem sárga tetű 2016.03.08 20:07:11
Nos, eljött az igazság pillanata, megtudjuk, hogy az Amerikai Filmakadémia tagsága hogy vélekedett a tavalyi felhozatalról. Vajon egyezik az ízlésük a BAFTA szavazóival vagy inkább a populárisabb Golden Globe felé hajlik a kezük? Vajon sok egyezés lesz a teljes szakma jelöltjeivel, esetleg újra…..
Pápu nem sárga tetű 2016.03.01 20:27:38
@WiteNoir:
Ezen analógiát követve akkor aki a legutóbbi olimpián 9,8-al nyerte a 100m-t akkor a következőn 9,9-el nem lehet bajnok akkor sem ha mindenki más 10 fölött van?
Először is meg kell követnem mindazokat, akik gyakran visszalátogatnak a blogomra, pedig már egy jó ideje nem frissítettem. Lehetne sok mindenre hivatkozni, nem teszem, így alakult. Na de most billentyűzetet ragadtam, és szeretnék megosztani egy nagyon érdekes eszmefuttatást. Nekem…..
Akár feliratosan, akár szinkronosan néz filmeket az ember, időnként felkapja a fejét egy-egy furcsa szöveg hallatán/olvasatán. Rosszabb esetben pedig fel sem tűnik, hogy a fordítók milyen merényletet követnek el egy-egy szöveg kapcsán az eredeti szöveg ellen. Alább következzen…..
Pápu nem sárga tetű 2014.05.30 20:59:43
@sage5: Szerintem filmcím kategóriában ez még teljesen rendben is van :)
Egy 16 éves fiúra ráhívta a kórház a rendőrséget, miután drogfogyasztás miatt rosszul lett. Levélben kérjük az Országos Tisztifőorvosi Hivatalt, hogy utasítsa a kórházakat: ne értesítsék a rendőrséget a betegek kábítószer-fogyasztásáról, ez ugyanis jogsértő és káros gyakorlat. ..
Pápu nem sárga tetű 2014.02.14 09:25:00
@Salemi boszorkány:
Meg fogsz lepődni, a traumatológusok akkor is rendőrt hívnak ha közlekedési balesetes sérüléssel mész be. (már persze ha nem mentő/rendőr közreműködéssel kerülsz be, hanem "csak úgy önállóan")
Pápu nem sárga tetű 2014.02.14 10:09:24
@Salemi boszorkány:
Amit írtam saját tapasztalat.
Megjegyzem, helyesen tették.
Ahogy a ki kellene hívni a drogosokra és a bántalmazottakra is.
Lehet hogy ez kórházfüggő, nem kellene annak lennie.
“Bezzeg akkor nem tiltakoztok, amikor kirabolták az öreg nénit a cigányok!” “A magyarellenes szlovák nyelvtörvény ügyében miért nem szólaltatok meg?” “Hol volt a TASZ 2006-ban, amikor a rendőrök kilőtték az emberek szemét?” Ilyen és ehhez hasonló kommentek, kérdések…..
Pápu nem sárga tetű 2012.09.13 09:37:25
Nagyon nehéz őket megfogni, mondja a szakértő és mi értjük. Aki ma ötven köbcentis motorral vagy robogóval szabálytalanul közlekedik, nem kell tartania az utólagos bírságtól, ha nagy a forgalom, még a rendőrök elöl is megléphet. Az Országos Rendőr-főkapitányság,…..
Mostanra jól megutáltuk a hiteleket, vagy azért, mert rosszul jártunk velük, vagy azért, mert nem kapjuk meg akkor, amikor kellene, vagy azért, mert rá kellett döbbennünk, hogy nem értünk hozzá. Közülük is az egyik leggyűlöltebb kategória a hitelkártya: magas a THM, és ha az…..
Gréczyblog Zászló. Égés 2012.01.15 07:53:00
Többféle tanulsága is van a tegnapi jobbikos zászlóégetésnek. Az egyik, hogy ezzel a mozzanattal súlyos robajjal vasfüggöny zúdult a Fidesz és a Jobbik közé. Nem mintha Orbán maga is nem lenne euroszkeptikus, csak éppen a pillanatnyi politikai érdeke homlokegyenest ellentés a…..
Pápu nem sárga tetű 2012.01.15 12:59:20
@csokvaomány:

Nettó befizetőként az eu-s támagatások hasznáról beszélni elég dőreség...