Regisztráció Blogot indítok
Adatok
brabant89

0 bejegyzést írt és 83 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Lehet-e hinni Istenben elégséges bizonyítékok nélkül? Hajlamosak lennének rávágni, hogy nem: bizonyítékok nélkül semmiben sem szabad hinni, sem Istenben, sem abban, hogy nyersz a lottón. De biztos, hogy ez az ismeretelméleti elv helyes? Vegyünk egy gátlásos kamaszt, aki első randevújára készül, és…..
Három választást nyert idén a Fidesz, nagyon simán, komoly kihívó nélkül – és ebből láthatóan azt a következtetést vonta le, hogy minden úgy volt rendben, ahogy az elmúlt ciklusban történt. Hogy Bármit Lehet, sőt, most lehet csak igazán. Az élet úgy hozta, hogy ez a…..
brabant89 2014.12.11 12:43:24
@bbjnick:

"És a Fidesz nem veszi észre, vagy talán csak nem akarja észrevenni, hogy valami megváltozott – ahogy az ukrajnai fejlemények is drámaian változtatták meg a magyar mozgásteret orosz relációban –, pörgeti tovább a kétharmadot, mint eddig. Hogy csak akarni kell erősen, nyomni, nyomni, aztán majd menni fog. Hogy az előkészítés, a tervezés semmi, a döntés minden."

Turul azt nem mondja, hogy a Fidesz eddigi működése, politikája hibás volt - bár a Fidesz politizálásának számos elemét bírálta pl. az Ilyen ország nincs sorozatban, és lehet, hogy ezt gondolja - de úgy véli, hogy a jelen helyzetben nem működik az, ami eddig működött.
És persze nem biztos abban, hogy a Fidesz képes változtatni.

Szerintem nem olyan nehéz értelmezni ezt a cikket, neked valószínűleg azért nem sikerült, mert nem akarod elfogadni Turul következtetését.

Sok sikert a struccpolitikához.
Ahogy pár napja napvilágot látott, a Fidesz újra elővette a reklámadó tervét. Az egyéni képviselői indítványok előző ciklusból megismert szép hagyományának megfelelve ezúttal L. Simon László vállalta magára a jogszabályalkotás fáradságos, ámde szép feladatát. A…..
brabant89 2014.06.04 10:24:07
@maxval a gondolkodó birca: Ergó, a Fidesz képviselői mind meg fogják szavazni. :(((
Mandiner blog Magyar Hajnal hasad 2013.09.16 10:01:00
A forradalom és a politikai radikalizmus nem állhat meg soha. Aki lassítana, az könnyen megalkuvóvá, majd árulóvá lesz a többiek szemében. A 2010-ben parlamentbe került Jobbikot is feszíti ez az ellentét: a pártból tavaly, még a Szegedi Csanád körüli ügyek miatt…..
brabant89 2013.09.16 13:19:11
@Urfang: A Jobbik képtelen lesz a nemzeti zászlót elvenni a Fidesztől. A Fidesznél már akkor is minden gyűlés tele volt nemzeti zászlóval, amikor Jobbik még nem is volt.
Én fordítva látom, 2006-ban kísérletet tett arra a Fidesz, hogy integrálja a szélsőjobbos árpád-sávos zászlót. Csak amióta megbukott az "egy a tábor, egy a zászló", a Jobbik jelentős párttá vált, a Fidesz rendezvényekről eltűntek az árpád-sávos zászlók, a Jobbikos rendezvényeken meg az lett az állandó díszlet.
Barna hajú lányok Sofia 2013.08.29 07:34:00
..
brabant89 2013.08.29 18:02:24
@doggfather: Hát igen. Az az utolsó kép nem kellett volna ...
brabant89 2013.08.30 20:21:52
@Tassil Aaltaiz: Gondolom, hogy számodra anorexia sem létezik. Azok vékony lábak, semmi csípő, legfőképp pedig az a bal felkar, az számomra ijesztő. Már-már csontváz ez a csaj.
Dr. Tény legújabb elemzésével ismét letette a névjegyét a nagyon-rafináltnak-gondolt-politikai-adatvizualizációs mezőnyben: A nagyon kicsi vs. nagyon nagy oszlopdiagramok előállítását mindig megkönnyíti, ha nem a 0-nál, hanem más értéknél kezdődnek az oszlopok, de 445…..
brabant89 2013.08.28 13:52:25
@Doomhammer: Nagyon jól nyomod. Paródiának kiváló ez a szöveg.
„Amikor ma a publicista (a „közíró”) a kétharmados kormányt védi, ahelyett, hogy hagyományosabb szerepében inkább talán ellenzéki sáncokat védene, akkor a hazáját és a nemzeti kultúráját védelmezi, mert belülről és kívülről is azt támadják eszelősen és minden…..
brabant89 2013.06.28 10:57:52
@rajcsányi.gellért (ergé):
"És mit lehet egyébként attól várni, ha a rendszerváltás egyik aktora vizsgálja a rendszerváltás viszonyait? "

Hát mi mást, mint az igazság elfogulatlan feltárását :))))

Meg fogjuk tudni azt is, hogy a Fidesz nem is ellenezte Pozsgay köztársasági elnökségét, hanem csak az SZDSZ. :)))
brabant89 2013.06.28 11:01:16
@Doomhammer:

Bíró Zoltán 2010-es írása alapján Lakner Dávid igencsak elnéző és jóindulatú volt Bíróval szemben.
Amit Bíró abban a cikkben összehord (na, hol máshol, mint a Magyar Hírlapban) az kb. Bogár László színvonala.
brabant89 2013.06.28 11:41:56
@Counter: "Bogár László nincs egyedül, hanem népes sereglet élén viszi a zászlót."

Nekem ezzel kapcsolatban nem voltak illúzióim :)
De más dolog az, hogy valaki ilyen baromságokat irogat a Magyar Hírlapba, meg más dolog az, hogy valakit ezért Táncsics-díjjal tüntetnek ki, illetve kinevezik a rendszerváltást kutató intézet (bizonyára jól fizető) vezetői helyére.
Meghozta a döntést a Kúria: úgy döntött, hogy nem dönt. Ahogy azt előző cikkünkben írtuk, a  21. század egyik legjelentősebb magyar bírósági ítéletére került volna sor tegnap, ám a Kúria elnapolta a döntést július 4-ére. Botrány a belvárosban A döntés…..
brabant89 2013.06.27 15:15:56
@AXERMIX Pertársaság:
""Ezért fontos, hogy az árfolyamrés költség-e, és ha igen, akkor fel volt-e külön tüntetve"

Nem csak a feltüntetés fontos (ahogy több helyen is ki lett mondva, a felsorolás nem elegendő)."

Kevered a szezont a fazonnal. A most a Kúria előtt álló perben az a kérdés, amit írtam. Ugyanis semmisséget akkor lehet kimondani, ha a felperes bizonyítja, hogy a bank nem tüntetett fel minden költséget.
Amiről te beszélsz, az nem a THM, nem az árfolyamrés, hanem az árfolyamrés-változtatásának az indokai.
Úgy látom, ha ebben elmeszelnék a bankokat, az azt jelentené, hogy pénzt kellene visszaadniuk a hitelfelvevőknek, de ez alapján a hitelszerződés nem lenne semmis. Tehát fizetnek kellene tovább a hitelt, max. nem 245 Ft-on (a mostani eladási árfolyamon), hanem pl. 243,80-on, ugyanúgy eladási árfolyamon, csak kisebb eltéréssel az MNB középárfolyamtól.
brabant89 2013.06.27 15:22:31
@bankvezér:
"Ebből is látható, hogy a bank nagyon-nagyon súlyosan hibázott, amikor az adós hitelképességét elbírálta."

Csakhogy itt a bank saját szakállára tévedett, mert azért bírálta el a hitelképességet, hogy vajon megkapja-e a pénzét.
Ez nem menti fel az adóst, hiszen ő akart hitelt felvenni, és ő elkövette ugyanazt a hibát: nem látta előre, hogy 180-ról (vagy pláne 150-ről) 240-re emelkedik a svájci frank árfolyama.

Ez a probléma nyilván nem egyenlően sújtja a bankokat és a hitelfelvevőket, mert a banknak csak annyi kockázata van, hogy több lesz a bedőlő hitel.
Mindez nem jelenti viszont azt, hogy bárki szándékosan előidézte volna ezt a helyzetet. Vannak dolgok, amelyek nem állnak a hatalmunkban, amiket nem láthatunk előre. Hibás gondolkodás mindenáron bűnöst (valójában bűnbakot) keresni.
brabant89 2013.06.27 15:26:39
@bankvezér:
"Már a legelső pillanatban az volt, csak az adósok nem tudták. Nyilván azért léptek a csapdába."

De miért lett volna? A banknak semmi haszna nincs abból, hogy most 240 az árfolyam. A banknak ugyanakkora haszna lett volna, ha forint hitelt ad, csak annak olyan magas volt a kamata, hogy azt nem tudták az emberek felvenni.

Látom, te nem a problémát akarod megérteni (anélkül pedig megoldani sem lehet), hanem bűnöst akarsz mindenáron találni. Ezért aztán nincsenek is érveid, csak előítéleteid.
Kicsit is tájékozott olvasóink jól tudhatják, hogy Magyarország és/vagy a magyar kormány renoméja borzasztóan rossz külföldön. Mi magunk is évek óta foglalkozunk a jelenséggel, melyben a jogos kritikák teljesen hajmeresztő túlzásokkal keverednek; miközben az, hogy ennek a…..
brabant89 2013.04.08 13:56:09
@Counter: Téged az itteni átlagnál értelmesebbnek ismertelek, most meglepődtem, mennyire félreértetted ezt az írást.
Az írás 3. bekezdését ("De a mérleg másik serpenyője pedig az ...") elolvastad? És olvastad az utolsó bekezdést?
"Magyarország nemzetközi imázskatasztrófáját nem lehet egy jó kis rezsicsökkentős kampánnyal megoldani. Talán tetszettek volna minden tekintetben polgári kormányzást folytatni 2010-től."
brabant89 2013.04.08 14:30:43
@F. A. Hayek: Azért nem értesz egyet Ergével, mert (írásod alapján) te "jobboldali újságíró" alatt a jobboldali (illetve magukat annak nevező) pártok elkötelezett támogatóját tekinted, Ergé írásából pedig az látszik, hogy ő "jobboldali újságíró" alatt jobboldali értékrendű újságírót ért, aki nem feltétlenül kritikátlan támogatója a jobboldali pártnak.
Szerinted a jobboldali újságíró szolga (vagy katona), ergé szerint pedig autonóm értelmiségi.
brabant89 2013.04.08 17:00:40
@capacete: "Igazi vörös farok az utolsó bekezdés, hiszen előtte végig azt magyarázza, hogy mennyire téves és eltúlzott a nyugati Magyarország-kép."

Távolról csak a nagy kép látszik. A big picture. Az pedig lehangoló, és ezt a lehangolódást csak fokozza a kormány 2010 óta végrehajtott összes olyan túlzó cselekedete, amikor belátás, türelem, egyeztetések sora és önkorlátozás nélkül nyomtak keresztül radikális változtatásokat a jogrendszerben és az államrendben (lásd a médiatörvény esetét, ami rendkívül beárnyékolta hazánk EU-elnökségét).

Ezt nem olvastad?

Itt mindenki csakis pártpolitikai szempontból tudja olvasni a cikket? A kormánypártiak szerint Ergé nem hangsúlyozza ki a külföldi baloldali média szándékos karaktergyilkosságát, a kormányellenesek szerint meg Ergé csak imázsproblémákat lát. Fiúk, le kellene vetni a narancs illetve antinarancs színszűrőt, aztán neki lehetne futni még egyszer a cikknek.
Ha ilyen mondatokban beszélünk, akkor vége van, lehúzhatjuk a redőnyt, és nem marad más, mint a tajtékzó, vak, feneketlen gyűlölet. A Magyar Narancsban minap  megjelent cikk Wallenberg, a zsidók és amerikaiak ügynöke címen egy bécsi lapra hivatkozva azt állítja, hogy…..
brabant89 2013.02.06 15:22:10
@Líder Máximo: Én pedig egyetértek Balavány Györggyel, elkeserítően ostoba mítosznak tartom mind azt, amit itt felsorol. Egy kicsit pontatlanul fogalmazott, mert pl. nem a katolikusokat en bloc, hanem a katolikus papokat szokás pedofíliával vádolni, de a mondanivalója világos.
Ez a fajta megbélyegzés csakis a hangulat mérgezésére, bűnbakképzésre alkalmas.
Fotózd le az akadályos vagy akadálymentesített közterületi helyeket, és küldd el a Mobilitás csoport Facebook-oldalára – kérik az eddigi életüket gyökeresen megváltoztató betegségen átesettekből és az őket segítő szakemberekből álló csoport aktivistái a legutóbbi…..
„Fontos hangsúlyozni, hogy a pártvezetés nem tekint esküszegőnek” (Lenhardt Balázs, kilépése után) Azért örülhet a Jobbik, hogy nem 1793 Párizsában, vagy 1950 Budapestjén vagyunk, és nem épp ők vannak hatalmon. Így a mindenkit, de legelőször is a leghűségesebb…..
brabant89 2012.11.08 15:05:50
@Schwerer Gustav: Elég rosszindulatú a hozzászólásod. A szerző - ha nem tudnánk - világossá teszi az elején, hogy szerinte a "nemzeti radikalizmus" nem vezet sehová. Az írás pedig nem hinném, hogy megrendelésre íródott volna, egész egyszerűen Lenhardt Balázs Jobbik-frakcióból történt kizárása tette aktuálissá.
Nyilván nagy felelősséggel jár egy sokak által olvasott blog szerkesztőinek az a döntése, hogy miről ír, illetve miről nem ír.
A magyar jobboldal helyzetéről megjelentetett cikkek között a szerző által írt cikk a kormánnyal szembeni elégedetlenségről és reménytelenségről tanúskodott.
A napokban két a kormányt bíráló írás jelent meg Bakó Beától.
Épp a Mandiner mutatja, hogy az országra nézve milyen káros volt Orbán Viktor "Egy a tábor, egy a zászló" politikája, amely sikeresen akadályozta meg egy mérsékelt-konzervatív jobbközép párt megerősödését úgy, hogy nem volt képes megakadályozni egy erős szélsőjobboldali párt létrejöttét.
GFG Blog Férfiasság 2012.10.09 07:12:21
„...mert előttem nincs múlt, utánam pedig már nem lesz szükség jövőre, mert nem lesz jövő, mivel az én létemet nem az idő méri, mert ami az egyik pillanatban még nincs itt, a másikban pedig már ott van, az időtlen – ez vagyok én, ez leszek én, aki egyszer csak ott leszek,…..
brabant89 2012.10.10 14:41:15
@Jack Torrance: Ha nem Orbánról, akkor miről? Úgy általában arról, milyen az "első ember"?

"a sajátjaiért kiálló erős vezető az övéi megvédése érdekében kész bárkivel tágyalni, megegyezni, még hajlandó elmenni az oroszlán barlangjába is"

Velem van a baj, hogy erről az IMF megállapodás jut az eszembe?
brabant89 2012.10.10 15:32:23
@Jack Torrance: Én úgy gondolom, hogy 2012-ben Magyarországon, két nappal a kormány IMF ellenes újságreklám-akciója után, a kormányhoz közelálló Századvég igazgatója által közzétett írásban, ahol a jó vezető, az "első ember" legfontosabb tulajdonságai pont azok, amilyennek a jobboldal Orbánt láttatni szeretné - bátor, vezető, az övéiért mindenre képes, nem hajlandó feladni céljait, attól nem lehet eltántorítani, de az övéiért mindenkivel tárgyal (IMF, azeri baltás-ügy), azt nehéz másképp értelmezni, mint úgy, hogy Orbán dolgozhatna talán jobban, de csakis ő képes a háborúban, vagy viharban az övéit vezetni, azaz csak ő alkalmas ma miniszterelnöknek. És igen, szó van Bajnairól is, őrá vonatkozik az, hogy "mégse járja, ha olyan emberekre akarnánk bízni a vezetés kérdését, akik kijelentik, hogy ők nem akarnak politizálni, meg inkább kevés oroszlánra és sok nyúlra van szükségük, és egy év múlva úgyse lesznek politikai vetélytársai senkinek, hiszen ha baj van, eltűnnek, és csak lebegtetik, hogy majd visszatérnek, de addig is csak táplálják és tüzelik a kishitűséget meg a reménytelenséget"

Persze gondolhatod, hogy véletlenül éppen most jutott GFG-nek erről a témáról írni, ahol az "első ember" nem koordinál, nem egyeztet, nem a hozzáértők véleményére kíváncsi és azt igyekszik érvényesíteni, hanem a viharban, a háborúban vezet, erővel erőt állít szembe, akire fel lehet nézni, és ennek semmi köze Bajnaihoz és Orbánhoz, a cikk nem azt mondja, hogy Bajnai nem lehet "első ember", csak Orbán, ez mind csak belemagyarázás. Ha így gondolod, akkor nem értünk egyet.
A Bajnai-féle alapítvány tanulmánya szerint kisebb csoda kellene Orbán legyőzéséhez. Tamás Gáspár Miklós egyenesen úgy látja, 2024-ig sem lesz igazi kihívója a Fidesznek. Legújabban pedig - a szocialista tábor teljes reményvesztettségéről tanúskodva - még az is felmerült: a…..
Önök kérték: az volt a szándékom, hogy megvárom, amíg kiderülnek az előzetes regisztráció (=feliratkozás) pontos szabályai, de a hozzászólók nem is annyira finom nyomására (lásd írástudók felelőssége és társai) úgy döntöttem, már ezen a ponton is elmondom, amit…..
brabant89 2012.08.03 08:36:02
@kovi1970: Én a magyarországi lakcímmel nem rendelkező magyar állampolgárokról beszéltem, azaz a 2010-es könnyített honosítást engedélyező törvény alapján a magyar állampolgárságot a meglevő külföldi állampolgárságuk mellé felvevőkről. Nekik nincs lakcímkártyájuk, nincsenek nyilvántartva, ők a jelenlegi rendszerben elérhetetlenek.
A kormánypártok viszont megígérték, hogy ők nem lehetnek másodrendű állampolgárok. Ehhez őket fel kell venni a választói névsorba. Ehhez kell az előzetes regisztráció (a lebonyolításhoz pedig a levélben szavazás).
Én tehát úgy látom, hogy a regisztrációra emiatt van szükség, a rendszer egységessége miatt pedig ez a Magyarországon lakó magyar állampolgárokra is vonatkozni fog.
„Mert nem nő gyümölcs a hazugság fürtjén, és nagy a bűnöm halálomig ülném.Ez nem üres beszéd, nem okoskodás, ez az Új Magyar Honfoglalás.″(FankaDeli feat. Szegedi Csanád: Új Magyar Honfoglalás)     Van zsidó barátom, Szegedi Csanád – ez volt egy hónapja Novák…..
brabant89 2012.07.31 08:01:52
@Counter: "Felmerül a kérdés, hogy vajon a kiálláskor tudott-e már a vezetőség a hangfelvételről?"

Én arra hajlok, hogy nem. És hogy maga Szegedi sem tudott róla. Számomra elképzelhető, hogy tényleg megkérdezték Szegedit, hogy akkor most mi a helyzet, aki azt mondhatta Vonáéknak, hogy csak most szerzett tudomást a nagyszülők származásáról. És ezért pont erre hivatkozva szólította fel Novák lemondásra.

Ezért is írtam, hogy Szegedi az eltussolási kísérlettel óriásit hibázott, mert azért az érdekes lenne, ha most arra kellene a Jobbiknak hivatkoznia, hogy azért kell a korábbi alelnök, jelenleg EP képviselőt lapátra tenni, mert amikor az megtudta magáról, hogy az anyja zsidó, ezt nem jelentette azonnal a pártvezetőségnek.
brabant89 2012.07.31 12:50:32
@Kandeláber: "Elképzelhető, hogy ez már összeesküvés-elmélet"

Elképzelhető :))
A szélsőjobbon belül ugyanolyan személyes féltékenység, utálat, versengés van, mint máshol. Viszont a Jobbik önképe azt mondja, hogy ők mások, mint a többi párt. Szerintem ez az oka annak, hogy Vona a titkosszolgálatokat hibáztatta az Ambrus ügyben.

Én nem látom, miért lenne a titkosszolgálatoknak _most_ érdeke a Jobbikon belül szítani a feszültséget. Ha én rendelkeztem volna az Ambrus-féle anyaggal, és a célom a Jobbik ellehetetlenítése, akkor ezt a választási kampányra, vagy röviddel az elé időzítettem volna.
brabant89 2012.07.31 13:04:36
@Kandeláber: Most még rengeteg idő van a Jobbik borsodi szervezetének újjászervezéséhez a választásokig. Szerintem sokkal rosszabb lett volna a Jobbiknak, ha kopogtatócédula-gyűjtés előtt robban a bomba a Szegedi által vezetett borsodi alapszervezetben.
Mandiner blog Mi a neved, zsidó? 2012.06.27 11:01:00
  Visszanyalt az árpádsávos fagyi, saját vezéreik vérségi viszonyaiban turkálnak a radikális szubkultúra tagjai. Úgy tűnik, a jövőről való mondanivaló híján 2012-ben tényleg a múltban való vájkálásról szól a magyar közélet, bár a származás taglalása tényleg egy új…..
    A magyar jobboldalt elemző Mi a jobb? sorozatunkban Stumpf András (Heti Válasz) írását olvashatják.   Kezdjük valami nagyjából frissel, aktuálissal! A mozdulattal, amellyel Magyarország kulturális államtitkára, civilben költő, a „ravatalra” helyezi a…..
  „Egyszer az életben álljunk meg egy percre, és kérdezzük meg önmagunktól: vajon hova juthatunk egymás teljesítményének állandó semmibevételével, az igazság relativizálásával, egymás lekicsinylésével, vagy épp a kettős mérce állandó alkalmazásával? Csakis…..
brabant89 2012.05.03 00:01:36
@fikanick: Te azt hiszem kevered Szájer Józseffel. Ő írta ugyanis az új alkotmányt. Mondjuk Áder sem volt tétlen, ő a választási törvényt és a bírósági törvényt írta.
Ez a beszéde jó beszéd volt. Mennyire lehet hinni neki, az meg majd kiderül.
brabant89 2012.05.03 00:02:55
@Kandeláber: Elolvashattad volna Áder beszédét.
Göncz, Mádl, Sólyom, Schmitt, Áder. Ez pont az ötödik.
  A magyar jobboldal elmúlt tíz évét és jelenlegi dilemmáit elemző Mi a jobb? sorozatunkban Hörcher Ferenc eszmetörténész, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanárának írását olvashatják. 2002-2010   2002-ben érzékeny vereséget szenvedett Orbán Viktor négy éves…..
brabant89 2012.05.02 11:26:16
@alib: Pl. nem lehet tandíjat bevezetni, nem lehet az egészségügyi ellátásért hozzájárulást (vizitdíjat, kórházi napidíjat) bevezetni.
brabant89 2012.05.02 11:43:23
@turulpina:
"- ellopott úgy 10-20 év felzárkózást egy tizmilliós országtól [és ennek megfelelő mennyiségű pénzt a haveroknak]."

Ezt azért nem kellene teljesen Orbán nyakába varrni, ebben nagyobb felelős az MSZP - már csak azért is, mert ők 12 évet kormányoztak a Fidesz 4 (+2) évével szemben. És még ha 94-98-ra azt mondjuk, hogy rendben volt, hát az az "elmúltnyócév" nem a felzárkózásról szólt.
brabant89 2012.05.02 13:24:28
@turulpina: Igaz, hogy Hörcher fogalmazhatott volna még élesebben, de én úgy látom, hogy kritikusan viszonyul Orbán kormányzásához.
Azt pedig láthatjuk, hogy a baloldal nem fogja leváltani Orbánt 2014-ben, ezért az a kérdés, a jobboldali véleményformálók és politikusok szembefordulnak-e Orbánnal, és mikor? Orbán bebetonozta magát a Fidesz élére, onnan a Fideszeseknek kell őt eltávolítaniuk.